Hírkereső

Keresés

A kormányhivatal szerint nincs dolguk a Balaton-parti természetkárosítással

Közvetlenül a zánkai nádas mellett valaki kimarkolt egy 180 négyzetméteres, önkormányzati tulajdonban álló zöldterületet.

Nem tud mit kezdeni a kormányhivatal a zánkai Balaton-part felszámolásával

Helyszíni szemlét tartottak, de azt mondják, nincs hatáskörük intézkedni.

Nyomozás indult a zánkai Balaton-part felszámolása miatt, képeken a megszüntetett partszakasz

Nyomoz a rendőrség amiatt, hogy valaki markolóval szüntetett meg egy önkormányzati tulajdonban álló balatoni partszakaszt Zánkán, ami a Balaton-part és saját telke között volt. Természetkárosítás miatt indult eljárás, amit három év börtönnel sújt a btk.

Mintha bomba robbant volt a Balatonnál, eltűnt egy 180 négyzetméteres parti terület

Zánka polgármestere feljelentést tett az ügyben.

Munkagépekkel eltüntettek egy partszakaszt Zánkán, ami az önkormányzat tulajdona volt

Az önkormányzat természetkárosítás miatt tett feljelentés ismeretlen tettes ellen.

Munkagépekkel hasított magának közvetlen vízpartot egy balatoni üdülőtulajdonos

Eltűnt az önkormányzati partszakasz és a nádas is.

Kiengedte a Fidesz a börtönből Budaházyt, ezzel potenciális riválist is kreált Toroczkainak

Azzal, hogy Budaházy György kegyelmet kapott, a hosszú éveken át róla kialakult kép egy csapásra megváltozott: már nem ő a vesztes, aki börtönben tölti el azt az időt, amit egykori barátai politikai karrier építésére használnak. Most győztest csinált belőle a Fidesz. Visszatérésével azonban hosszabb távon éppen azoknak a politikus barátainak okozhat fejfájást, akik már nem az öntörvényűségre, hanem a professzionális politizálásra építik a Mi Hazánkat.

Motor ütközött frontálisan egy autóval, melyben egy család utazott

A motoros súlyosan megsérült.

Horn Gábor: Magyarország, a polgárok nélküli ország

Az itthon sokszorosan megrekedt polgárosodás folyamatát a Fidesz tudatosan berekesztette: hatalompolitikai szempontból arra a felismerésre jutott, hogy több szavazót hoz a kádári “majd az állam elintézi” szemlélet visszaerősítése. Az ország nyelveket beszélő, nyitottabb, toleránsabb, kiszámíthatóbb, nyugodtabb világra vágyakozó polgárai folyamatosan, gyorsuló ütemben hagyják el hazánkat. Vélemény.

Új dublini nagykövetet nevezett ki Novák Katalin

Orbán Viktor egykori angoltanára képviseli majd hazánkat Örményországban.

Napokig tartó esők jönnek

Holnap hullámzó frontrendszer éri el hazánkat, pénteken mindenhol esni fog, majd kisebb-nagyobb szünetekkel jönnek az újabb és újabb esők.

Mutatjuk, mikor jönnek a hózáporok és havas esők

Hétfőn egy markáns hidegfront éri el hazánkat, a nyomában sarkvidéki levegő áramlik fölénk.

„Nem is értem azt a pozíciót, hogy ne kapjunk fegyvereket. Ezt fájó volt hallanom”

Traski Viktor az egyetemi katedrát cserélte a frontra a háború első napjaiban, később tüzérségi zajból bejelentkezve beszélt kutatási témájáról. Kárpátaljai magyarként nem is kérdés számára, hogy az orosz támadás az ő hazáját érte. „A hazánkat, házunkat, családunkat védjük, más választásunk nincs” – mondja. Fájlalja, hogy a magyar kormány ellenzi a fegyverszállítmányokat. Helyszíni riport Ukrajnából.

Már több mint két és félszerese a 26,2 százalékos magyar infláció az EU-átlagnak

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétette a 2023. januári inflációs adatokat. Az EU-s átlagot nézve egyre bíztatóbb a kép. Az uniós átlaginfláció ugyanis sorozatban harmadik hónapja csökken, már csak 10 százalék. Az euróövezetben még jobb a helyzet, az ő átlaguk 8,7 százalék volt januárban az előző év azonos időszakához képest.Ahogy azonban a KSH két héttel ezelőtti adatai alapján már tudni lehetett, Magyarországon tovább nőtt az infláció januárban. Az Eurostat adatai szerinta magyar infláció a decemberi 25 százalékról 26,2-re emelkedett, ami az EU-átlag több mint két és félszerese.Az egyetlen jó hír, hogy október óta először csökkent a gyorsulás üteme. Míg novemberről decemberre 1,9 százalékkal volt magasabb a pénzromlás, addig decemberről januárra már visszaállt 1,2-re, mint októberben és novemberben. Mutatjuk grafikonon is az adatokat:Luxemburgban a legalacsonyabb az infláció (5,8), Spanyolországot (5,9) taszították le a képzeletbeli inflációs trónról. A dobogó harmadik fokára Málta fért fel (6,7). Ami a skála másik végét illeti, Magyarország továbbra is magabiztosan vezet. Hazánkat Lettország (21,4), és az elmúlt hónapban mindenkinél gyorsabb pénzromlást produkáló Csehország (19,1) követi.A legnagyobb ütemben tehát Csehországba nőtt az infláció decemberről januárra, egészen pontosan 2,3 százalékkal, míg a leggyorsabban Belgiumban és Hollandiában csökkent, 2,8 illetve 2,6 százalékkal az előző hónaphoz képest. Magyarországgal együtt összesen kilenc tagállamban nőtt az infláció januárban, ami jelentős elmozdulás a decemberi háromhoz képest, azonban az EU-átlag még így is csökkent.A harmonizált fogyasztói árindex (HICP) a nemzeti statisztikai hivatalok által megadott fogyasztási adatokból az Eurostat által számított árindex, harmonizált indexszám, ami biztosítja az EU-s tagországok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát.

Sajgó, piros kéz, cserepes ajkak – mit tehetünk a bőrünkért télen?

Nemcsak a szmogtól, a kipufogógázoktól és a fénytől kell védeni, de a hideg időtől, a fagytól és a hótól könnyen ki is száradhat. A hidratáláshoz nem elég sok vizet inni, fontosak a bőrtípusunkhoz illő krémek, szérumok is. De mégis milyet érdemes használni? És miért nem mindegy, mikor és hol kenjünk be a kezünket, szánkat télen?

„Az a feladatom, hogy biztosítsam, a gyerekek méltón képviselik a hazánkat”

Március óta Budapesten élnek és itt is gyakorolnak, sőt fel is lépnek a harkivi cirkusziskola növendékei. Úgy számolnak, hogy a tavasz előtt nem térhetnek haza.

Solymár fideszes polgármestere közel hatmilliós jutalmat kapott, már a helye is megvan a pénznek

Gulyás Gergely nemrég arról beszélt, nem helyes az ilyen nagy összegű bónusz. A solymári polgármester viszont azzal érvel: a település az energiaválság ellenére kiváló gazdasági helyzetben van.

Az MSZP feljelenti Matolcsy Györgyöt

A párt szerint olyan veszélynek tette ki hazánkat, amilyet jegybankelnöktől még nem láttunk.

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára: „Nem fogjuk be pörös szánkat!”

Tamás Ferenc magyartanár igazán magyartanáros beszéde a budai Horváth-kertben tartott tiltakozáson: „Közös kincsünkből, a magyar költészetből erőt merítve és támaszt szerezve: kitartunk, ellenállunk, folytatjuk a tiltakozást.”

Orbán: A fél világ az új divatok lázában vonaglik, és ezt büszkeségnek hívja

A kormányfő közölte: épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra.

Orbán Viktor: Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva az Úristenben, nem az áradatra, hanem mindig a partra figyelve

A felújított Ráday utcai református kollégium ünnepélyes átadásán ott volt Novák Katalin köztársasági elnök, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is.

Végtelenül dühös vagyok. Én elsősorban Kövért mondatnám le, nem Dúró Dórát

Hat holokauszttúlélő tiltakozott csendben a Parlamentben, ahol a Mi Hazánk Horthy-szobrot avatott. Kötelességüknek érezték, hogy felszólaljanak, és nem értik, mindez hogy történhet meg 2022-ben. A Mi Hazánkat viszont ezt nem hatja meg, és a kormányzó szobra marad a helyén.

Novák Katalin: Ezek a táborok kifejezik az Isten, haza, család hármasát is

A megújult zánkai, fonyódligeti és erdélyi táborban az elmúlt tíz évben egymillió gyermek vett részt.

23 évesen elkezdett kocogni, most meg hazánkat képviseli az Eb-n

Maratonfutásban is igaz a mondás: jobb későn, mint soha.

Csak tátanánk a szánkat, ha valóban ilyen lenne az iPhone-ok új rendszere

Az idei év aktuális iOS verziója a 16-os számot kapja, és egyelőre főként találgatások vannak róla. Ez azonban nem akadályozott meg egy tervezőt abban, hogy megmutassa, milyen lenne az iOS 16, ha rajta múlna.

Focikapu dőlt egy gyermekre a zánkai Erzsébet-táborban

A gyermek súlyosan megsérült.

Rádőlt egy focikapu, súlyosan megsérült egy gyerek a zánkai Erzsébet-táborban

A gyerekért mentőhelikopter ment, stabilizálták az állapotát, majd a győri kórházba szállították.

Rádőlt egy focikapu, súlyosan megsérült egy gyerek a zánkai Erzsébet-táborban

A baleset szerdán, a kora esti órákban történt.

Újabb kötelezettségszegési eljárások indulnak Magyarország ellen

Az Európai Bizottság ezúttal a közbeszerzési irányelvek betartására szólítja fel hazánkat.

Mintha a Jobbik és a baloldal összefogása a Mi Hazánkat juttatta volna be a parlamentbe

Azokban a körzetekben nyerte a legnagyobbat vasárnap a Mi Hazánk, ahol korábban a Jobbik számított erős pártnak a Fidesz mellett, vagyis úgy fest, a korábbi radikális szavazók pártoltak el a néppártosodó, DK-val lepaktáló Jobbiktól.

Simonka fideszes utódja egyedül több voksot kapott, mint az összes többi jelölt együtt

Erdős Norbert szerint a békési négyes körzet korábbi jobbikos szavazói most részben a Mi Hazánkat és a Fideszt támogatták.

Válságban csak Orbán Viktorra lehet számítani

A XXI. Század Intézet elemzése szerint míg a baloldalra válsághelyzetben sem lehet számítani, belesodornák hazánkat az ukrajnai háborúba, addig az Orbán-kormány Magyarország békéjének és biztonságának megőrzésén dolgozik.

A baloldal továbbra is azon dolgozik, hogy belesodorja Magyarországot a háborúba

„A baloldal továbbra is azon dolgozik, hogy belesodorja hazánkat az Ukrajnában zajló háborúba„ – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteken az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Az orosz sajtó belerángatja Magyarországot a háborúba?

Bizonyos helyi lapok próbálják baráti országként beállítani hazánkat.

A Momentum csinált egy fidesz.ru oldalt, és több városban „kiegészítették” a kormányplakátokat

A Momentum az oldalon azt mutatja be, hogy Orbán miként szolgáltatta ki hazánkat az orosz érdekeknek.

Gyurcsány volt honvédelmi minisztere lőszereket akar küldeni Ukrajnába

A baloldal már a szomszédunkban zajló háború kitörése előtt elkezdte azt a kampányát, amely hazánkat belesodorhatja a konfliktusba. Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc egykori honvédelmi minisztere már február 22-én az ATV-ben sürgette, hogy hazánk lőszerekkel lássa el az ukránokat – írja az Origo.

Szijjártó: a hírszerzésre különös felelősség hárul a mostani háborús helyzetben

A hírszerzésre különös felelősség hárul a mostani helyzetben, mivel a szolgálatoknak kell felfedniük és elhárítaniuk azokat a szándékokat, amelyek aláásnák Magyarország biztonságát vagy belesodornák hazánkat az ukrajnai háborúba – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Márki-Zay az Európai Unióra és a Nyugatra bízná hazánkat

A baloldal közös kormányfőjelöltje, aki már többször bebizonyította, hogy nem a legélesebb kés a fiókban, újabb böszmeséggel örvendeztette meg a Facebook-követőit. Most, amikor a szuverenitásunk megvédése talán a legfontosabb és legnagyobb feladatunk az elmúlt évtizedekben, Márki-Zay Péter arról elmélkedett, hogy a védelmünket másokra kéne bízni. A hódmezővásárhelyi polgármester azzal a magvas gondolattal zárta az előző …

Hálózat: „Amikor kiadunk egy jelentést, meg is etetjük őket”

A Magyar Nemzet birtokába került sokórányi Skype-interjúkból újabb részletek derültek ki arról, hogy a jogvédő szervezetek miként veszik rá az újságírókat, hogy azok a szuverenista országokat – köztük hazánkat – támadó anyagokat publikáljanak. A különböző NGO-k (nem kormányzati szervezetek) egykori vezetőinek beszámolója szerint a trükkök között szerepel a költségek bőkezű elszámolása, de akár egy ebédmeghívás is hatékony lehet. Arról is beszéltek, hogy a migrációs krízis kapcsán Magyarországot számos cikkben lejárató Andrew Connelly, valamint a BBC közép-európai tudósítója is együttműködtek a Soros-szervezetekkel. Az újabb felvételek részei annak a hatalmas dokumentumhalmaznak, amelyet a lap hetekkel ezelőtt, ismeretlen e-mail címről kapott, és amelyről cikksorozatban számol be.

Fekete László, Magyarország legerősebb embere elmondta, miért a Mi Hazánkat választotta

A párt országos listájának huszadik helyén szerepel.

Vérlázító! Ezeket mondták a baloldal politikusai a háború kapcsán

Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy országnak olyan ellenzéke van, mint a magyar baloldal, és nincs is annál jobb, mint amikor ezt a saját idézeteikkel lehet bizonyítani. Egyesek háborúba sodornák hazánkat, mások az energiafüggetlenségünket tennék tönkre. Ők ilyenek, a nemzeti oldallal ellentétben nemzetellenesek, a polgári építkezéssel szemben rombolnak.

Európai Bizottság: Magyarország rendeletet sértett, hogy nem hagyta az Aegon-csoport magyar leányainak felvásárlását

Újabb kötelezettségszegési eljárás fenyegetheti hazánkat.

ifj. Lomnici: Döntéshozóvá válhatnak a civil szervezetek a legújabb EP-jelentés szerint

Több területen is súlyos változásokat eszközölt az Európai Parlament. A civil szervezetek jogai és a közös külpolitikai döntések ezentúl egészen más megítélés alá kerülhetnek Brüsszelben. Hogy érintik mindezek hazánkat? Sérülhet-e a magyar szuverenitás? Ezekről kérdezte a 888.hu ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Századvég jogi szakértőjét.

Már ilyen is van: eldobható maszkból akkumulátor

De nem fogja a szánkat és az orrunkat eltakarni.

A TASZ projektvezetője szerint a nemzetközi sajtó valótlan képet fest a magyar valóságról

A Magyar Nemzethez e-mailen korábban eljuttatott terjedelmes dokumentumhalmazból eddig főként olyan Skype-interjúkból ismertettünk részleteket, amelyekből kiderült, hogy a Soros György által is finanszírozott NGO-k (nem kormányzati szervek) a külföldi újságírók befolyásolásával miként festenek torz, valótlan képet Magyarországról. A mostani írásunkban idézett beszélgetésekből mindenki számára nyilvánvalóvá válhat, hogy a kormány szinte minden intézkedését támadó aktivisták egymás között beszélgetve hazánkat egy kifejezetten jó helynek tartják.

Már az olimpia második napján megszülethet az első magyar érem

A short trackesektől mindenki dobogós helyeket vár, de nem csak ők képviselik hazánkat Pekingben.

Márki-Zay Péter viccből a Fidesz náci alosztályának nevezte a Mi Hazánkat

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt londoni látogatásán a Financial Times vezető külpolitikai elemzőjének adott interjút, ebben került elő a szélsőjobbos párt is. Márki-Zay Péter szerint 40 százalék esélye van legyőzni Orbán Viktort.

Varga Judit: Szabad és demokratikus választásról győződhetnek meg az EBESZ küldöttei

Az igazságügyi miniszter a hazánkat érintő csúsztatásokkal és nemtelen bírálatokkal foglalkozott.

Megjött a hó, néhol 10 centi is hullhat

Egy sekély ciklon csapadékzónája érte el hazánkat délkelet felől, melynek hatására egyre többfelé kell havazásra, néhol havas esőre készülni keleten,

A Dunántúlon ónos eső, északkeleten több centi hó esett

Melegfronti csapadékzóna érte el hazánkat.