Hírkereső

Keresés

Uniós biztos: Továbbra is fennáll Magyarországon az európai értékek megsértésének veszélye

Vera Jourová szerint folytatni kell a hetes cikk szerinti eljárást. A magyar soros elnökség blokkolásáról eddig nem tárgyaltak.

Varga Judit: Ha Magyarország ember lenne, beperelné az EU-t

Ismét meghallgatást tartottak az uniós tagállamok a Magyarországgal szemben folyó hetes cikkely szerinti eljárás keretében. És bár a magyar kormány szerint ez nem téma, a tagállamokat igenis foglalkoztatja az, hogy betöltheti-e az EU soros elnökségét az Orbán-kormány. Van, aki szerint „Európát nem vezethetik homofób, kleptokrata Putyin-pincsik.

Varga Judit: az Európai Parlamentnek nem osztottak lapot

A miniszter megszólalt arról, hogy blokkolni akarják Magyarország soros elnökségét az Unióban.

Politico: Az uniós ügyekért felelős miniszterek tárgyalnak a magyar elnökség elhalasztásának lehetőségeiről

Még csak felmérik a helyzetet, hogy kiderüljön, mennyire akarnak beleállni a kollégáik Magyarországba.

Gyermeknapi kormányinfó: Nagy Márton megfontolja, hogy árstopot vezet be a játékokra

Azt mondta, nagyon jó ötletnek tartja, mindenképp felveti a következő kormányülésen.

Varga Juditék a végrehajtók új elnökéről: Tényleg évfolyamtársak voltak a miniszterrel, de 400-an diplomáztak akkor

Reagált az Igazságügyi Minisztérium is arra, hogy egy egyetemi évfolyamtársa lett a végrehajtói kar elnöke. Lupkovics Beáta úgy lett elnök, hogy alig egy éve végrehajtó. Közben, másfél évvel azután, hogy az előző elnököt, Schadl Györgyöt letartóztatták, megszólalt a kart felügyelő hatóság elnöke is, jelezve: a szakmának meg kell tisztulnia.

Varga Judit: Az Európai Parlament tarthat Magyarország soros elnökségétől

Szerinte bele akarják kényszeríteni Magyarországot a háborúba.

Varga Judit egykori egyetemi évfolyamtársa lett Schadl György utódja a végrehajtóknál

Két olyan tagja is lett az új elnökségnek, akik egy hónapja Schadl Györggyel együtt mondtak le.

Varga Judit volt egyetemi évfolyamtársát választották meg Schadl György utódjának

Lupkovics Beáta csak egy éve lett végrehajtó, előtte a borsodi közgyűlés jegyzője volt. Az új elnökség névsora már múlt héten kiszivárgott, de a levelet hamisítványnak nevezte a végrehajtói kar. Másfél évvel Schadl letartóztatása után új feje lett a végrehajtóknak.

Varga Judit: Ha ennyire érdekli a Telexet a Völner-ügy, végezzék el a jogi egyetemet

Elismerte a miniszter, hogy egyszer vagy kétszer találkozott Schadllel és Völnerrel. Varga Judittól azt is megkérdeztük, hogy lehetnek-e rá nézve terhelő sms-ek az egykori államtitkáránál.

Varga Judit egyetemi évfolyamtársa lett Schadl utódja a végrehajtói kar új élén

Új elnökséget választott a lemondott Schadl György vezette testület helyére csütörtökön a bírósági végrehajtói kar tisztújító közgyűlése. Az irányító stáb tagja lett Schadl két korábbi munkatársa, az új elnök pedig Lupkovics Beáta lett, Varga Judit igazságügyi miniszter egykori egyetemi évfolyamtársa.

Schadl-utódlás: Az előre kiszivárgott „ötösfogat” indul az elnökségért a végrehajtói kar tisztújításán

A végrehajtói kar rendkívüli közgyűlésén éppen az az öt személy jelentkezett Schadl György és társai lemondása után az új elnökségbe, akiknek a neve előre kiszivárgott. Az „ötösfogat” megválasztása borítékolható, de most szavaznak róluk. Az öt közül az egyik Varga Judit igazságügyi miniszter egykori egyetemi évfolyamtársa.

Varga Judit cáfol: Fel sem merült, hogy ne hazánk töltse be a ‘24-es EU-s elnökséget

Az Igazságügyi Minisztérium arra utal, hogy az Európai Parlamentben a Magyarország ellen érkező támadások során magyar baloldal mozgatja a szálakat.

Varga Judit: Ebben a kérdésben az Európai Parlamentnek nem osztottak lapot

Ismét el akarnak venni valamit az országtól a miniszter szerint.

Reagált a kormány az Európai Parlament tervezett lépésére

Kovács Zoltán államtitkár a közösségi oldalán fejtette ki a véleményét. Varga Judit is megszólalt.

Völner Pál vallomásának legerősebb pillanatai

Ha valaki 6 millió forintot akarna neki adni, azért lehet, hogy elmenne, és volt olyan, amikor hármasban találkoztak Varga Judittal és Schadl Györggyel. Tárgyalása után Völner Pál megpróbált meglógni a sajtó elől, de így is megkérdeztük tőle, kiknek a széke inoghat meg, ha elkezd beszélni. Videó.

Schadl-ügy: Völner továbbra is mindent tagad, állítja: soha nem szorult rá a korrupcióra

Völner Pál volt igazságügyi államtitkár kedden a bíróság előtt saját korábbi életvitelével próbálta alátámasztani, hogy képtelenség az a vád, hogy ő pénzt fogadott volna el Schadl Györgytől. Varga Juditot viszont továbbra is beidéztetné, hiszen szerinte a miniszter tudná igazolni az ő ártatlanságát.

Völner Pál ma bíróság elé áll

Az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkárának azért kell felelnie, mert a vád szerint Schadl György több tízmillió forinttal vesztegette meg, hogy olyan végrehajtókat nevezzenek ki, akik neki korábban már fizettek végrehajtói praxisukért.

A végrehajtói kar tisztújításán indulók neve stimmelhet, de „senki nem olyan hülye”, hogy a választás lepacsizását körlevélben tudassa

„Ilyen levelet én nem írtam, a találkozó meg se történt” – mondta a hvg.hu-nak Petris Csaba végrehajtó, aki szerint visszaéltek a nevével, így kaphattak a kollégái egy körlevelet, benne a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, hogy rájuk kell majd szavazni. Az indulók névsora amúgy stimmelhet, és az is igaz, hogy az elnökséget ambicionáló végrehajtó Varga Judit miniszter évfolyamtársa volt, egyszerre végeztek a jogon Miskolcon, 2004-ben.

Maradtak megválaszolatlan kérdései az EP költségvetési ellenőrző bizottságának Magyarországon

Nem egy párt ellen jöttek Budapestre, hangsúlyozta a küldöttség egyik tagja, aki a delegáció vezetőjével együtt a KDNP-vel ül egy politikai családban.

Varga Judit visszafizette a csokot

Most járhatott le a moratórium.

Nem költözik a Balatonra Varga Judit, visszafizette a 10 milliós csokot

Lejárt a beköltözési haladék, amit a balatonhenyei házra igénybe vett csok miatt kértek. Az igazságügyi miniszter nem költözik, inkább visszafizette a támogatást.

Visszafizette a 10 milliós csokot Varga Judit

Korábban megígérte, azóta így tett.

Varga Judit visszafizette a 10 milliós csokot, amit a balatoni házára vett fel

Az igazságügyi miniszter korábban megígérte, ha a jogszabályban előírt határidőre sem költözik be családjával a balatoni házába, kamatostul fizeti vissza a 2017-ben felvett csokot. Most a Telexnek megerősítette, hogy ez megtörtént.

Budapesten az EU költségvetési biztosa, a blokkolt uniós forrásokról is szó lehet

Johannes Hahn pár napja egy interjúban aggódott, hogy a magyar kormány miért nem hozza meg befagyasztott támogatások feloldásához szükséges intézkedéseket.

Varga Judit szerint aki azt mondja, hogy a magyar kormány oroszbarát, az a kormány megdöntésére törő nemzetközi érdekeket szolgálja

Az igazságügyi miniszter szerint hungarofóbia tombol és boszorkányüldözés zajlik Brüsszelben a magyar kormánnyal szemben.

Schadl György a letartóztatása előtti napon az Igazságügyi Minisztériumban járt

Varga Judit miniszter aznap nem tartózkodott Budapesten.

Kétszer is megfordult Schadl György az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon

A tárcánál azt nem tudták megmondani, hogy kivel vagy miről tárgyalt a végrehajtói kar elnöke az épületben.

Fontos tárgyalásra készül Orbán Viktor Budapesten

Navracsics Tiborral és Varga Judittal is találkozik a miniszterelnök tárgyalópartnere.

Varga Judit válófélben lévő férje azon kesereg az Instagramon, hogy ki kellett költöznie a csokos balatoni házból

Magyar Péter a válása újabb mérföldkövét is a közösségi médiában közvetíti.

Érzelmes posztban búcsúzott el Varga Judit férje

„Talán még lesz módom itt az unokáinkkal együtt focizni és a fiúkkal fröccsözni a medence partján” – fogalmazott Magyar Péter.

Varga Judit már ünnepel, ám Brüsszelben csak később bontanának pezsgőt

A magyar kormány hetente többször is nagy előrelépésről számol be az uniós pénzek kapcsán, a valóság azonban az, hogy még mindig hónapokra vagyunk attól, hogy megnyíljon a pénzcsap. De ez az optimista forgatókönyv.

A Kúria elnökének újraválasztását és felesége kinevezését áldozhatta be a kormány az uniós pénzekért

Valamint megerősítik az Országos Bírói Tanácsot az OBH-hoz képest.

Varga Judit: Megvan a brüsszeli zöld lámpa!

Hamarosan a parlament elé kerül az igazságügyi reform.

Május végén újra meghallgatnák Varga Juditot Brüsszelben

A magyarországi jogállamiság helyzetéről.

Varga Juditot ismét faggathatják Brüsszelben

Május végén kerülne rá sor.

Újabb Varga Judit-meghallgatást terveznek Brüsszelben a jogállamiság miatt

De ez független az uniós támogatások egy részének felfüggesztéséhez vezető jogállamisági eljárástól.

Újabb brüsszlei meghallgatásra készülhet Varga Judit

A svéd soros elnökség előterjesztését a Népszava szerint várhatóan támogatni fogják a tagállami kormányok.

Varga Judit: Magyarországon lesz a legszigorúbb a gyermekvédelem

Ősszel újabb intézkedések jönnek.

Blikk: Kiderült, ki Varga Judit válófélben lévő férjének új párja

Egy volt válogatott vízilabdázó lányával jött össze Magyar Péter.

Kiderült, kivel jár Varga Judit férje

Vogel Evelin belsőépítész egy ismert vizilabdás dinasztia tagja.

Kiderült, kibe szerelmes most Varga Judit volt párja

„Nem gondolom, hogy a magánéletem közérdeklődésre tartana számot, de igen, az értesülés helyes” – közölte Magyar Péter.

Uniós pénzek: az EP fokozza a nyomást a magyar kormányon

Délelőtt Varga Judit sikerként harangozta be az uniós pénzekről szóló megállapodást, az Európai Bizottság óvatosan kommentált, az Európai Parlament azonban újabb rést talált a pajzson.

Novák Katalinnak nem tetszik Varga Juditék törvényjavaslata

Levelet írt Kövér Lászlónak a köztársasági elnök.

Varga Judit az uniós forrásokról: Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz

Az igazságügyi miniszter munkaebéden fogadta Laurence Boone francia EU-ügyi államminisztert.

Nem árulják el, találkozott-e Varga Judit Schadl Györggyel

Keresztes László Lóránt négy kérdést tett fel az igazságügyi miniszternek és Rogán Antalnak. Érdemi választ egyre sem kapott.

Egy transz férfi bepanaszolta önmagát az alapvető jogok biztosánál

Balta Flóris a Varga Judit és Semjén Zsolt által jegyzett új panasztörvényre reagált.

Magyarország nem csatlakozott az EU-s startup-szövetséghez a sokszínűség elvárása miatt

Ágazati szakértők szerint az Igazságügyi Minisztériumon akadt el a folyamat.

„Az emberi gyarlóság nem feltétlenül azt jelenti, hogy a rendszer rossz” – a kormány egy lépést sem tett Völner lemondása óta

Másfél évvel a letartóztatása után továbbra is Schadl György a végrehajtói kar elnöke, Varga Judit felé pedig erősebb a bizalom, mint valaha. Orbán Viktor azt mondta, szívesen fogadnak javaslatokat a végrehajtói rendszer átalakítására, a fideszes képviselők azonban nem kérnek az ellenzék ötleteiből.

Pattanásközelig feszült Orbán és Washington viszonya, és ez bármikor tovább romolhat

Az orosz-ukrán háború következtében nem tolerálja tovább Washington, hogy Magyarország NATO-tagként olyan politikát folytat, ami Moszkvának áll érdekében. Orbán Viktor viszont nem tolerálja, hogy Washington befolyásolni akarja a magyar politikai-társadalmi folyamatokat a kormányfő példátlan hatalmi koncentrációját veszélyeztetve. Nem tudni, hogy ez a konfliktus hova vezet, de súlyosbodhat.