Hírkereső

Keresés

Az Erste Bank négynapos bankszünnapot tart

A beérkező utalásokat a bankszünnap idején is fogadják és jóváírják, de azokat majd később láthatják az ügyfelek.

Magyar segítséggel a laskagomba is szerepet kaphat az afrikai élelmezési problémák megoldásában

Öt ország - köztük Magyarország - hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása Afrikában - közölte a Bay Zoltán Kutatóközpont az MTI-vel. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is részt vesz a programban

Újabb benzinvásárlási korlátozást vezetett be a Shell

Megteszi a hatását az árstop, piaci áron 20 ezer, hatósági áron 14 500 forintért lehet csak tankolni a Shellnél.

Spórol a BKV, nem lesz idén fényvillamos

Karácsonyi villamost indít a BKV, de nem lesz fényfűzérekkel kidekorálva. Van, aki szerint a spórolásnál fontosabb lenne a meghitt hangulat megteremtése.

Itt a bejelentés: még nagyobb lesz a debreceni BMW-gyár

Jelentősen bővíti Debrecenbe tervezett beruházását a BMW. A gyár mellett, ahol a német konszern új elektromos járműveit, a Neue Klasse példányait gyártják majd, akkumulátorokat összeszerelő üzemet is építenek. A BMW így kétmilliárd eurót fektet be Debrecenben, és az új akkumulátorüzemmel további ötszáz embernek ad munkát 2025-től.

Szijjártó szerint ellehetetlenítik az Oroszországban tevékenykedő magyar cégeket Ukrajnában

A külügyminiszter szerint Magyarország mindent megtesz Ukrajnáért, majd elmondta, hogy a közös uniós hitelfelvételt nem támogatjuk.

Megszűnik a Bolt Food Magyarországon

A taxiszolgáltatás marad.

Végleg bezár a tihanyi Malackrumpli Bisztró

A vezetőség szerint megálmodója halálával elveszett az étterem lelke.

Most érkezik a valódi energiasokk, előre küldik a januári számlákat a szolgáltatók

A mostani szituáció nehezebb lehet, mint a világjárvánnyal megjelenő káosz.

Tüntetések robbantak ki Kínában a világ legnagyobb iPhone-gyárában

A munkások a biztonsági őrökkel is összecsaptak.

Nagyot mennek a sajátmárkás termékek a Tescóban és a Pennyben a drágulás miatt

Érezhetően megfontoltabbak a vásárlók, keresik az akciókat és az olcsóbb termékeket, így a korábbiaknál visszafogottabb év végi ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok – derül ki az MTI körképéből.

A fiatalok startup vállalkozását támogató program indul

Idén másodszor lehet jelentkezni a programra.

Bezár a híres Hauer Cukrászda is a növekvő rezsi miatt

Egy legendás hellyel kevesebb lesz Budapesten.

Milliárdokkal támogatják a turisztikai vállalkozásokat

Jövő év végéig nem kell a 14 év alatti gyerekek okmányát bemutatni a szálláshelyeken.

Az áramkimaradások 2023 márciusáig az ukránokkal maradnak

Minden azon múlik, hogy a továbbiakban mennyire támadják az oroszok az ukrán elektromoshálózatot.

Tesco-vezér: Hiába árstoppolt a csirkemell, ahhoz le kell vágni az egész állatot, és a többi részét drágán adják

Év végére 11 milliárd forint vesztesége lehet a Tescónak az ármaximálás miatt, és félő, hogy a következő fél évben még tovább nőnek az árak, annyira nagyok a beszállítók költségei – mondta a Tesco magyarországi vezérigazgatója.

Laptop, bankkártya és fürdőruha – ilyen az élet digitális nomádként Balin

Újabban könnyen kaphatunk akár tíz évre szóló vízumot is Balira – csupán elég pénzt kell felmutatnunk a bankszámlánkon. A legutóbbi G20-as találkozónak otthont adó sziget a digitális nomádok Mekkája. Rájuk, az online dolgozó fiatalokra építette vállalkozását Gál Laura és Matykó Noémi is, akik csoportos túrákat szerveznek Balira, miközben azt is látják, hogy a rengeteg turista mekkora feszültséget okoz a helyiek körében. A Deutsche Welle riportja.

1750 a sima lángos, 6000 a marhapörkölt – így alakulnak az árak a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban

Minden vendéglátó menüsorában lennie kell egy 1500 forintba kerülő egytálételnek és a forralt bor is egyenáras.

Sokkolónak szánt Facebook-poszttal figyelmeztet a várható üzemanyaghiányra egy független benzinkutas

Egyliteres vásárlási korlátról írt a közösségi oldalán egy siklósi benzinkút. Figyelemfelkeltésnek szánták.

A briteknél is megszabja a Lidl, hány doboz tojást vehet egy vásárló

Náluk nem az árstop, hanem a gazdák emelkedő költségei és a madárinfluenza miatt kell limitet bevezetni.

Nyílt levélben tiltakozik Orbánnál és Hernádinál a Független Benzinkutak Szövetsége

A szállítás felfüggesztéséről szóló döntés azonnali felülbírálatát kéri a Független Benzinkutak Szövetsége, amely szerint az ország, a vidéki lakosság, a gazdálkodók ellátása a tét.

Nem sérti az Alaptörvényt a kata-törvény nyári módosítása

Az Alkotmánybíróság elutasította az ellenzéki képviselők kérelmét a kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénymódosítás megsemmisítésére, részben mert nem elég meggyőzően érveltek, részben mert az Ab hatásköre az adókkal kapcsolatban korlátozott.

Kevesebb adót kell fizetniük a vendéglátásban dolgozóknak, eltörlik a SZÉP-kártya füleit

A kormány több intézkedésről döntött a turisztikai ágazat segítésére.

Ismertették a Gyármentő likviditási garanciaprogram részleteit

Januárban indul, a keretösszeg 100 milliárd forint.

Trollkáoszba fulladt Elon Musk Twitter-kavarása, de ők bukhatja a legnagyobbat

Vicces kedvű felhasználók a "kék pipa" megvásárlása után létező cégeknek adták ki magukat, és teljes képtelenségeket posztoltak a közösségi oldalra. A felfordulással egy időben több, célponttá vált társaság részvényei is zuhanórepülésbe kezdtek az amerikai tőzsdén - de a két fejlemény között csak első látásra van összefüggés.

Népszava: Fidesz-közeli vállalkozó viszi a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

A fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat a Vörösmarty téri vásár megrendezésével ugyanazt a céget bízta meg, amelyik már 12 éve szervezi a kerületi vásárt a Szent István téren a Bazilika előtt - írja a Népszava.

Új feladatairól beszélt Csák János miniszter

A vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos teendőket viszont elveszik tőle.

Arra panaszkodnak a külföldi áruházak, hogy Orbán Viktor kiszorítja őket Magyarországról

„Lehetetlenség jövedelmezően, fenntartható módon üzemeltetni a vállalkozásokat ilyen körülmények közt.”

Szegeden aláírásokat gyűjtenek, Hódmezővásárhelyen tüntetnek a kispostákért

Szegeden pár nap alatt több ezer aláírást gyűjtöttek az országban is kiugróan soknak számító kisposta bezárása ellen, Hódmezővásárhelyen tüntetnek. Közben az időközi választásra készülő Jászberényben a fideszes képviselő elérte, hogy ott az egyik hivatalt ne zárják be.

Milliós fizetést is hazavihet egy tapasztalt informatikus

Kielemezték az IT-munkaerőpiacot. A junior kategóriában az átlagos bérsáv 690-885 ezer forint között mozog, ám az igazán jók az expert kategóriában 1,4-1,9 milliót is kereshetnek, a topfizetés azonban még ennél is magasabb, akár 3,5 millió is lehet havonta.

A bostoni cégalapító elárulta, hogy mi a két sikertényező

A megújuló cégalapító, aki mindig Magyarországra hozza új vállalkozását.

Több mint százmilliárdos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere

Varga Mihály szerint a magyar vállalkozások a szankciós válságban is számíthatnak a kormányra.

Türelmi időt kaptak a hatósági árak bevezetésére a kereskedők

Az átállás alatt is a rögzített áron kell adniuk a krumplit és a tojást.

ATV: a hazai vendéglátóhelyek több mint fele bezárhat januártól

A lakosság 60 százaléka amúgy sem jár már étterembe.

Feltárják és restaurálják a kiégett, majd betemetett középkori budavári zsinagógát

Műemlékvédelmi és turisztikai célokra hoz létre vállalkozást a budai Várnegyed önkormányzata.

Nagy Márton 200 milliárdos mentőprogramot jelentett be vállalkozásoknak

A január elsején induló gyármentő garancia- és hitelprogram a nagy- és középvállalkozásokra vonatkozik.

Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon perelnek a független benzinkutasok

A 480 forintban maximált kiskereskedelmi árral az állam veszteséges működésre kényszerítette vállalkozásaikat – állítják.

A vártnál nagyobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Harminc százalékos növekedést produkált a csoport.

Áramszolgáltató nélkül maradhatnak a magyar kis- és középvállalkozások

Hiába fizetnék ki a korábbi számlák többszörösét, sok esetben egy szolgáltató sem hajlandó szerződést kötni velük.

Lemond királyi kötelezettségeiről Márta Lujza norvég hercegnő, hogy természetgyógyászattal foglalkozzon

Vőlegénye egy önjelölt sámán, vele közös a vállalkozása.

Független benzinkutak: Jön a növekvő mértékű, napi szintű mennyiségi korlátozás

A meg sem kapott pénzből meg sem vett áruval senkit sem tudnak kiszolgálni – figyelmeztetnek a kutasok.

Újabb csoportos leépítés jön a felszámolásra váró Tungsramnál

A vállalat folytatni kívánja a gyártást, megrendeléseket vesz fel. Az a célja, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból.

Tizenegy év börtönre ítélték Amerikában Hushpuppit, a nigériai luxusinfluenszert

Már korábban elismerte, hogy legalább 24 millió dollárt csalt ki világszerte különböző vállalkozásoktól.

Nem sikerült a Tungsramnál a mentőakció – felszámolják a céget

A cég legnagyobb hitelezője az Eximbank nem fogadta el a Tungsram adósságrendezési ajánlatát.

Tatabányán az elektromos buszok is áldozatául estek az energiaválságnak

A városvezetés úgy határozott, hogy az energiaárak elszabadulása miatt hétköznapokon dízeleket közlekedtetnek az elektromos buszok helyett.

Hónapok óta nem fizet dolgozóinak a közpénzzel kitömött húsipari cég

A kormányzat által kiemelten kezelt családi vállalkozások egyikéről van szó.

Tömeges leépítésre készül Mark Zuckerberg

A Facebook-tulaj Metánál több mint 87 ezren dolgoznak, közülük több ezer főtől terveznek megválni a héten.

Már vissza is hívták a pénteken kirúgott Twitter-dolgozók tucatjait

Elon Musk másik friss hátraarca: csak a félidős választások után teszik fizetőssé a "kék pipát."

Akkora a munkaerőhiány, hogy napi 30 ezerért keresnek pultust karácsonyra

A munkaidő viszont 14-15 óra.

Annyira rossz a helyzet a Twitternél, hogy már a tavaly lemondott társalapító is bocsánatot kért

A Twitter alapítója személyes felelősséget vállalt azért, hogy a közösségi médiacégnél olyan helyzet alakult ki, hogy az új tulajdonos a dolgozók felétől kénytelen megválni.