Hírkereső

Keresés

"Példátlan gyorsasággal" vehetik fel Svédországot és Finnországot a NATO-ba

Ezt a katonai szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg nyilatkozta.

Orbán Viktor Madridban is elmondta, hogy nem sodródhatunk bele a háborúba

A miniszterelnök a NATO-csúcsra utazott a spanyol fővárosba.

„Orosz salátát” szolgáltak fel a madridi NATO-csúcson

A Reuters szerint erre a magasba szaladt pár szemöldök.

Fegyverszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz Orbán Viktor a szerdán kezdődő NATO-csúcson

Az orosz-ukrán háború legfontosabb történései percről percre.

Orosz szóvivő: Kremencsukban nyugati fegyverraktárokat lőttek szét

Az orosz légierő az Egyesült Államokból és az Európai Unióból szállított fegyvereket tároló hangárokra mért csapást precíziós rakétákkal a Poltava megyei Kremencsuk ukrán városban, a közúti helyi gépgyár közelében – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője, miközben a luhanszki szakadárok bejelentették az amerikai HIMARS sorozatvető első ukrán bevetését.

Kremencsuki rakétatámadás: 18-ra nőtt a halálos áldozatok száma, 40 ember eltűnt

Az ukrán katasztrófavédelem szerint 59-en sérültek meg, közülük 25-en kerültek kórházba.

Megjelent egy videó, amelyen állítólag egy orosz rakéta megfordul és telibe kapja azokat, akik kilőtték: az oroszokat

Érdekes videó terjed az interneten: egy állítólagos orosz légvédelmi rakéta visszaszállt a feladóhoz.

Zelenszkij: A tél beállta előtt véget kell vetni a háborúnak

Az ukrán elnök szerint a tél beálltával a front is „befagyna”, vagyis még inkább elhúzódna a háború.

Zelenszkij: A tél beállta előtt véget kell vetni a háborúnak

Élőben követjük az orosz–ukrán háború eseményeit.

Jelentősen növelheti katonai jelenlétét a NATO a keleti szárnyon

A balti országok legalább tízszer ennyi NATO-katonát szeretnének hazájukba, a realitás a 3-4-szeres növekedés.

A NATO védelmének legnagyobb átalakítása jön a hidegháború óta

Jóval 300 ezer fő fölé emelik a magas készültségi erők létszámát – jelentette be Jens Stoltenberg főtitkár.

Beperelte Oroszországot a leggazdagabb ukrán, az Azovsztal tulajdonosa

Rinat Akmetov szerint súlyosan sérültek a magántulajdonhoz való jogai, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.

Zavarba ejtő videóban üzent az ukránoknak Johnson és Trudeau a G7-ről

A telenovellákat idéző jelenetben a kanadai miniszterelnök mondat közben vált angolról franciára, majd mindketten ukránul fejezik be a videót.

"Nem loptam el senkit" – állítja az ukrán menekült nő, akiért elhagyta a családját egy brit férfi

Ez az ő tudatos és megalapozott döntése volt, egy 29 éves férfié, akinek joga van a szerelemhez, joga van a boldogsághoz, és joga van megválasztani, hogy kivel akar együtt lenni.

Több ezer delfin pusztult el az ukrajnai háború miatt

Az állatok a szonártechnológia alkalmazása és a robbanások hatására hullhatnak el.

Az oroszok elhagyták Ukrajnában az egyik titkos fegyverüket

Az R–77–1 lövedékkel légi célpontokat lehet támadni, többek között helikoptereket, illetve vadászgépeket is.

Gulyás Gergely szerint a kormány nem élvezi az uniós magányt

Szerinte hibát követ el a baloldal, ha mindig Brüsszel mellé áll. Örülne, ha a fővárossal lenne mód értelmes párbeszédre. Visszavág a Ryanair-vezérnek.

Globális éhínséggel és migrációs válsággal fenyeget, ha megrohad az ukrán silókban tárolt gabona

20 millió tonna gabona rekedt az ukrajnai raktárakban, miközben a mezőgazdasági termékekre óriási szükség lenne az éhínséggel fenyegetett afrikai és közel-keleti országokban.

Zelenszkij légvédelmi rendszereket kér, Oroszország technikailag becsődölt – a háború hétfői fejleményei

Lejárt a türelmi idő Oroszország 100 millió dollárnyi kötvényfizetésére, az ukrán elnök még több fegyvert kér a G7-ektől. Folyamatosan bővülő hírfolyamunkban követjük a háború hétfői eseményeit.

Beállt technikailag Oroszország államcsődje

Utoljára Leninék nem tudták fizetni az ország hiteleit.

Technikailag fizetésképtelen Oroszország, Zelenszkij a G7-ek segítségét kéri

Percről percre az orosz–ukrán háború 124. napjáról.

Egy csapat ukrán nő meztelen képekkel gyűjt pénzt a harcoló honfitársaiknak – eddig 265 millió forintot dobtak össze

Három tucat tartalomgyártó március óta tartó munkájával jött össze ez a hatalmas összeg.

A háború kezdete óta először hagyja el Oroszországot Putyin a jövő héten

Csütörtökre visszatér Moszkvába.

Csak órákra van Oroszország a fizetésképtelenségtől – ilyen 1918-ban volt utoljára

Százmillió dollárnyi elmaradt kötvénykifizetésre vonatkozó türelmi idő jár le Moszkva számára vasárnap éjfélkor – a szankciók miatt eddig nem tudtak fizetni. Ha ez így marad, hétfőn “nemteljesítési esemény” következik be, és ilyen fizetésképtelenségre 1918 óta még nem volt példa.

Kijevi rakétatámadás: Egy halottja és hat sérültje van az orosz akciónak

Egy hatéves kislány is megsérült a Kijevet ért orosz rakétatámadásban, őt másik három sérülttel együtt kórházban kezelik. A támadásban egy ember meghalt, a romok között még túlélők után kutatnak.

Klicsko: Oroszország "pánikot és kétségbeesést akar kelteni"

Kijev polgármestere óvatosságra és éberségre inti az ukrán főváros lakosságát a hajnali rakétatámadás után. Vitalij Klicsko szerint az oroszok pánikot akarnak kelteni.

Az ukránok szerint szombaton már Belaruszból is rakétázták őket

Az orosz-ukrán háború 123. napja percről percre.

Belaruszból támadhattak az orosz bombázók

Ez lehetett az első alkalom, hogy az orosz hadsereg Fehéroroszország légterét használta a támadásokhoz.

Rakétatámadás érte Kijevet vasárnap hajnalban

Újra megszólaltak a szirénák az ukrán fővárosban.

Robbanások rázták meg Kijevet vasárnap hajnalban

Élő közvetítésünk a háborúról.

Atomtöltet hordozására alkalmas rakétákat szállít Moszkva Fehéroroszországnak

Aljakszandr Lukasenka aggódik Lengyelország és Litvánia „agresszív, konfrontatív és visszataszító” politikája miatt.

Megerősítette az ukrán vezetés is: Szeverodonyeck orosz kézre került

Aki eddig nem menekült el, a város polgármestere szerint már nem is fog tudni.

Digitális térbe menekítik a kultúrájukat az ukránok az oroszok elől

Míg az ukránok újabb és újabb módszereket találnak ki, hogyan tegyék halhatatlanná a háború által veszélyeztetett műemlékeket, addig az oroszok legalább ekkora energiát fordítanak a kulturális örökség

Szombaton találkozik egymással Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka

Elemzők szerint Putyin arra kérheti Lukasenkát, hogy avatkozzon be a háborúba az ő oldalán.

Egy kecske robbantotta be a frissen telepített aknákat, negyven orosz katona sérült meg Zaporizzsjánál

Az oroszok éppen a csapdarendszer drótakadályán dolgoztak, amikor jött a kecske és működésbe hozta az indítószerkezetet.

Betett az orosz-ukrán háború az 5G-nek – de azért még ne szervezzen gyűjtést neki

Az Ericsson friss tanulmánya szerint 2022 végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma, elsősorban Észak-Amerika és Északkelet-Ázsia gyors növekedésének köszönhetően, miközben az öreg kontinensen lassabban terjed a kommunikációt és gazdaságot átformáló technológia. A világjárvány alatt felgyorsult a digitalizáció, így a gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére az elmúlt két évben duplájára nőtt a mobil adatforgalom. A mobilkommunikációs trendek legátfogóbb tanulmánya, az Ericsson Mobility Report új kiadásából az is kiderül, hogy az adatforgalomnak jelenleg a 69 százalékát videós tartalmak teszik ki, ami öt éven belül 79 százalékra nőhet.

Támadás érte a javorivi katonai bázist, Liszicsanszk bekerítésére készülnek az orosz erők

Tudósításunk az orosz-ukrán háború 122. napjának legfontosabb eseményeiről.

Legalább tíz évbe telik, amíg aknamentesítik Ukrajnát

Folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború eseményeit.

Feladják az ukrán csapatok a teljesen szétlőtt Szeverodonyecket

Tudósítás az orosz-ukrán háború 121. napjának legfontosabb eseményeiről.

Hodorkovszkij: Putyin egy gengszter

Szerinte óriási hiba azt hinni, hogy meg lehet vele állapodni, csak a harctéren dőlhet el a háború.

Észt kormányfő: Nem szabad alábecsülni Oroszországot

Az észt kormányfő szerint Oroszországot nem szabad alábecsülni.

Történelmi döntés született az EU-csúcson az ukrán és moldáv tagjelöltséggel

Kivétel nélkül minden uniós vezető történelminek nevezte azt a döntést, hogy az állam- és kormányfők megadták Ukrajnának és Moldovának a tagjelölti státuszt, illetve biztosították az európai perspektívát Grúziának azzal, hogy bizonyos erőfeszítésekre van még szükség a jelöltség eléréséhez. Közben előrelépés történt Bosznia-Hercegovina kapcsán is.

Döntött az EU: Ukrajna és Moldova tagjelölt országoknak számítanak

Az uniós állam- és kormányfők egyhangú döntést hoztak.

A Nike végleg kivonul az orosz piacról

Igaz, a lépés inkább tekinthető szimbolikusnak.

Orbán: Igent mondunk Ukrajna EU-s tagságára, nemet mondunk a további szankciókra

A miniszterelnök szerint nem újabb szankciókra, hanem békére van szükség.

Egy irányban mozog az állam és Mészáros Lőrinc a globális gabonaválságban

Élelmiszerek stratégiai tárolásáról gondolkozik az állam, Mészáros Lőrinc agrárintegrációs vállalata pedig éppen most vásárolt fel egy közraktározással foglalkozó céget. Az elmaradt fejlesztések miatt azonban Magyarország területén csak kevés ukrajnai gabona szállítható. Az amerikai elnök a szomszéd ország nyugati, Lengyelországhoz közeli szélén javasol nagy gabonasilókat építeni.

Egy kecske a saját gránátjaikat robbantotta rá egy megszálló orosz csapatra

Az oroszok szerencséje, hogy épp egy egészségügyi intézményben húzták fel a főhadiszállásukat.

Zelenszkij: Oroszország Mariupollá akarja változtatni a Donbaszt

Az ukrán elnök a fegyverszállítások felgyorsítását kérte a Nyugattól.

Zelenszkij tíz miniszterelnököt hívott fel egy nap alatt

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeiről.

Putyin kirúgott pár katonai vezetőt, Litvánia orosz megtorlástól tart – itt vannak az orosz-ukrán háború fontosabb hírei

Összefoglaló.