Hírkereső

Keresés

A diákváros és a Fudan Egyetem is megépül

A kormány teljes transzparenciát és együttműködést ígért ferencvárosi és a fővárosi önkormányzatoknak.

Az EU mint az LMBTIQ-személyek szabadságát biztosító övezet

Helena Dalli, az egyenlőségért felelős európai uniós biztos véleménycikke a homofóbia, a transzfóbia, a bifóbia és az interfóbia elleni világnap alkalmából.

Borrell: az EU szilárdan elkötelezett az LMBTI-személyek emberi jogainak védelme mellett

Az Európai Unió szilárdan elkötelezett amellett, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek tekintetében tiszteletben tartsa, védje és előmozdítsa az emberi jogok maradéktalan és egyenlő érvényesítését – erősítette meg újólag az Európai Unió nevében Josep Borrell az unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője a homofóbia, a transzfóbia és a bifóbia elleni világnap alkalmából vasárnap közzétette sajtóközleményében.

Elhallgattatnák az első transznemű olimpikon ellenfeleit

Honfitársai is aggódnak a helyzet miatt.

Új-zélandi súlyemelő lehet az olimpiák első transznemű versenyzője

Gavin Hubbard nem ért el nemzetközi sikereket, Laurel Hubbardként már vb-ezüstöt is nyert.

Egy új-zélandi súlyemelő lesz az első nyíltan transznemű sportoló, aki olimpián indulhat

Laurel Hubbard 35 éven keresztül férfiként, Gavin néven élt. 43 évesen ő lesz a legidősebb súlyemelő az olimpiák történetében.

Transznemű játékvezető mutatkozott be Izraelben

A futballtörténelmet író 26 éves Sapir Berman komolyabb meccsekre is vágyik.

A vérellátó szolgálat letiltatta az interjúnkat, amit a koronavírus és a véradás kapcsolatáról készítettünk

A járvány és a véradási kedv összefüggéseiről, a koronavírus és védettség transzfúzióval való átvitelének lehetőségéről beszélgettünk a szakmai főigazgató-helyettessel, majd indoklás nélkül mondtak nemet a cikk megjelenésre. Van, akit a közszolgálatiság is zavar.

Úgy érzed fiú vagy?- kérdi anya a lányát

Egy a közösségi médiában felkapott videóban teszi fel a címben szereplő kérdést egy anyuka a 6 éves lányának.

Caitlyn Jenner ellenzi, hogy transzok induljanak az iskolai sportversenyek női számaiban

Nem tartja igazságosnak és meg akarja védeni a lányokat.

Önmagában is veszélyes a tüskefehérje

Transzgénikus egereknél vírus nélkül is beindította a citokinvihart.

Elliot Page: Életmentő volt a nemváltó műtét

Azt is mondta, a kis dolgok miatt a legboldogabb, például, ha sima pólót hord.

Elliot Page: Az életem mentette meg a műtét

A kanadai színész Oprah Winfrey-nek adta az első interjút azóta, hogy bejelentette: transznemű.

„Nem is tudtam, hogy dolgoznak itt retkes transzvesztiták is”

Az LMBT+ embereket a munkaerőpiacon is rendszeresen éri diszkrimináció, akár a vezetőség, akár a munkatársak részéről. Az Open For Business nemzetközi civil szervezet felmérést készített arról, hogy a kirekesztés hogyan befolyásolja egy adott ország gazdaságát, miért lenne fontos, hogy nyitottabb társadalommá váljunk.

Caitlyn Jenner indul a kaliforniai kormányzóválasztáson

Ha nyer, a valóságshow-szereplő lesz az első transznemű kormányzó az Egyesült Államokban.

Transznemű katona a kibervédelmi osztag vezetője

Transznemű katona tölthet be vezető tisztséget a német hadseregben.

Transznő akar apáca lenni

Egy belga transznő akar apácának állni, és új apácarendet is alapítana.

Fővárosi kampányplakátok a Kerepesen elhelyezett illegális hulladékban

Karácsony Gergely, Déri Tibor és Újpest egyik zöldpárti politikusának transzparensei voltak abban az illegálisan lerakott hulladékkupacban, amelyről pár nappal ezelőtt érkezett bejelentés Kerepesen.

Auschwitzban minden túlélő átélt valamit, amiről képtelen beszélni

Ott voltunk Auschwitz nyitásakor és zárásakor – mondhatták el magukról a holokauszt első női transzportjának túlélői. A csaknem ezer, Szlovákiából elhurcolt lány és fiatal nő történetéről mégis alig tudunk valamit. Egy nemrég megjelent könyvből a lányok sorsával párhuzamosan a haláltábor gépezetenének a működésébe is betekintést kapunk. Egy olyan folyamatba, amelynek a végén ezek az emberek csak azt tudták mondani: „olyasmivé váltunk, amire nincsenek szavak”.

Bűnbakok a magyar kormány szemében, de az EU szabadságzónát kínál a melegeknek

Az Európai Parlament képviselői egy határozatban „LMBTQI szabadságzónává” nyilvánították az Európai Uniót, de lehet-e szabad valaki egy olyan tagállamban, ahol 2019 óta intenzív politikai támadásoknak van kitéve? A Háttér Társaság munkatársa arról számolt be lapunknak, hogy egyre több, tőlük segítséget kérő meleg, transz, queer magyar állampolgár találja az itthoni helyzetét reménytelennek.

Elvégezték az első légcsőátültetést az Egyesült Államokban

Más módszereket már használtak, de ez az első donoros transzplantáció.

Derült égből: a magyar állam nem engedélyezi az Aegon eladását a bécsi VIG-nek

A tiltás teljesen érthetetlen, egy régóta a magyar piacon dolgozó, teljesen transzparens bécsi, tőzsdén jegyzett cég lett volna a vevő. Mi lehet a nemzetbiztonsági kockázat, ha a jól ismert holland tulajdonost egy hasonlóan ismert osztrák váltja? Esetleg a NER szemelte ki a céget?

Amnesty: A járvány megmutatta, hogyan hagyták cserben az embereket

A jogvédő civil szervezet éves jelentéséből kiderül, hogy az elmúlt egy évben Magyarországon hátrányos megkülönböztetés érte többek között a nőket és a transz embereket, valamint sérült a véleménynyilvánításhoz való jog is.

Magyar Orvosi Kamara: Az egészségügyi dolgozók megérdemlik, hogy a hősiességük valóban látható legyen a nyilvánosság előtt

A transzparencia fontosságát hangsúlyozzák a védekezésben, amit nemcsak a tudósítások, hanem a részletesebb adatok is segítenének.

Részletesebb adatközlést, tudósítási lehetőséget kér a média számára a MOK

Felsorolták, miért fontos, hogy a média valós képet adhasson a járvány lefolyásáról.

Az orvoskamara több pontban magyarázza, miért lenne fontos, hogy a kormánytól független újságírók bemehessenek a kórházakba

A MOK szerint a transzparencia is a járvány elleni küzdelmet szolgálja.

Petry Zsolt kinyilvánította véleményét, miszerint Gulácsi Péternek nem kellett volna véleményt nyilvánítania

Az egykori válogatott kapus szerint ő biztosan nem kavarta volna fel az indulatokat a "homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek" melletti kiállással.

Akadozik a szervátültetettek oltása, 45 százalékuk még nem kapott vakcinát

A transzplantáltak az extrém veszélyeztetettek körébe tartoznak, közben már kisebb kockázatú csoportok tagjait is oltják.

És a lélegeztetőgépekkel mi lesz?

A történelem nem nélkülözheti a szenteket, ikonokat, és a prófétákat. Ez már csak így van. A haladók folyton a vallás, a hit, meg a spiritualitás és a transzcendencia ellen mozgósítanak, és az ember még el is hinné, hogy komolyan gondolják, de ez éppen olyan, mint a lázadó libsi tinik alternatív zenei csoportjai, ahol a „semmi …

A szervátültetettek 45 százaléka még mindig nem kapott oltást, holott nagy szükségük lenne rá

A koronavírus-járvány áldozatai között az első két helyen a dializált és a vesetranszplantált betegek állnak, így a szervátültetetteket világszerte az extrém veszélyeztetettek csoportjába sorolják.

Kocsis Máté úgy hozott nyilvánosságra egy nyilvánosan elérhető levelet, hogy elferdítette annak tartalmát

Tette mindezt a transzparencia fontosságára hivatkozva.

Férfi nyerte a Miss Silver State szépségversenyt

Túljutott egy női szépségverseny megyei fordulóján az a férfi, aki nővé műtette magát.

Lecsuktak egy kanadai apukát, mert nem akart férfiként hivatkozni a kislányára

Letartóztattak és börtönbe csuktak egy kanadai apukát, mert tizennégy éves lányát nem volt hajlandó fiúnak tekinteni, és ennek többször hangot is adott.

Nem lehet visszamenőleg megtiltani az anyakönyvi nem megváltoztatását

Az Alkotmánybíróság ezért megsemmisítette az érintett törvény egyik bekezdését.

Alaptörvény-ellenes a nemváltoztatás jogi elismerésének visszamenőleges betiltása

Az AB kimondta: alaptörvény-ellenes volt a korábban benyújtott, és a tavaly tavasszal megszavazott jogszabály életbelépéséig el nem bírált nemváltási kérelmek elutasítása.

Debütált Banglades első transznemű híradósa

Tashnuva Anan Shishir az ország 1,5 millió transznemű emberének ad reményt ezzel az úttörő lépéssel.

Holtan találták Dél-Korea első transznemű katonáját, akit a nemváltó műtétje utána elbocsátottak

Egész életében az volt az álma, hogy katona lehessen.

Holtan találták Dél-Korea első transznemű katonáját

Byun Hee-soo halálának okát egyelőre nem tudni.

Maguknak választhatnak nevet egy iskolában a transznemű gyerekek

A transznemű és nem bináris gyerekek maguknak választhatnak nevet egy római művészeti középiskolában, hogy ezzel megerősíthessék a saját maguknak kigondolt identitásukat.

Joe Biden: Meg kell védeni a demokráciát

Az amerikai elnök szerint a transzatlanti kapcsolatok történetében az utóbbi négy év nehéz volt, de az Egyesült Államok visszatért.

2,7 millió forint gyűlt össze egy alapítványnak Börcsök Enikő emlékére

Az összeget a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kapja meg.

Börcsök Enikő emlékére 2,7 millió forintot gyűjtöttek össze a szervátültetettek támogatására

A januárban elhunyt színművésznő kétszeres vesetranszplantáltként lelke és motorja volt a transzplantációsokat segítő alapítványnak.

Hónapok óta keltették a feszültséget a Mandalorianből kirúgott ketrecharcos színésznő megnyilvánulásai

Kirúgta a Disney és a Lucasfilm Gina Caranót, a Mandalorian tévésorozat színésznőjét. Az egykori ketrecharcos hosszú ideje meglehetősen furcsán és szélsőségesen viselkedik a közösségi felületeken, de egészen eddig nem történt semmi emiatt. A stúdió valószínűleg most elégelte meg, hogy a Star Warst megmentő Mandalorian egyik legismertebb szereplője nyíltan Covid-tagadó, konteóhívő és transzfób tartalmak megosztása után már a II. világháborúban meghurcolt zsidókhoz hasonlította a – szerinte – politikai nézeteik miatt elnyomott konzervatív és republikánus embereket.

Gulyás Gergely: A kormány nem kapott megkeresést az EU-tól a közbeszerzések miatt

Újabb váratlan fordulatot a magyar közbeszerzési törvények és az Európai Bizottság ügye: miután Bánki Erik a Reuters beszámolójában szereplő belső dokumentumokban foglaltakra úgy reagált, hogy Magyarország valójában azért van bajban, mert túl transzparensen jár el, Gulyás Gergely azt közölte, hogy a kormány semmilyen, sem hivatalos, sem informális megkeresést nem kapott a brüsszeli testülettől a közbeszerzések ügyében – írja az MTI

Bánki Erik szerint túl transzparensen működik az ország, ezért tűnik úgy, hogy nálunk több a szabálytalanság

A fideszes politikus arra reagált így, hogy az EU a magyar közbeszerzések módosítását követeli, hogy megelőzzék a „rendszerszintű visszaéléseket”.

Az európai zöldek az Európai Bíróság elé vinnék a vakcinaügyet

Az Európai Unióban csak az emberek 2,5%-a kapott védőoltást míg az USA-ban 10%. A különbségre várják a magyarázatot a brüsszeli bizottságtól - hiányolva a transzparenciát.

Kásler Miklós: négy területen is előrelépett a magyar egészségügy

A tüdőtranszplantációt, az orvosi béremelést, az oltást és az egynapos ellátást emelte ki a miniszter.

Kásler: Sikeres a magyar tüdőtranszplantációs program

Sikeres a magyar tüdőtranszplantációs program, 2015. decemberi indulása óta elvégezték a 101. ilyen műtétet – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökség szerint a nemváltoztatás törvényi tilalmának semmi köze ahhoz, hogy valaki átoperáltatja-e magát

Magára vessen, aki nemi átalakító eljárásba fogott, a törvénynek ehhez semmi köze, hiszen a tilalom éppen „az egyén emberi méltóságából eredő magánszférához való jogát” védi – állítja a Miniszterelnökség az Alkotmánybírósághoz írt levelében.

Egyszerre kapott új arcot és kezeket egy amerikai fiatal

Ilyen beavatkozást korábban összesen csupán kétszer végeztek. Ez közel 23 órán át tartott.