Hírkereső

Keresés

Palkovics László lett a győri egyetem kuratóriumának elnöke

Az intézmény rektora viszont lemondott, utódjáról már a Palkovics vezette kuratórium dolga gondoskodni.

A kormány nem árulja el, honnan veszik a mobilkazánokat, de egy videóban bent maradt a cégnév

Már be is üzemelték az első mobilkazánt a Zala megyei Nagykapornak iskolájában, a kormány mégsem hajlandó elárulni, ki a gyártó.

Minisztériumot kap Nagy Márton, átnevezik Lázár János tárcáját

A Technológiai és Ipari Minisztérium megszüntetése után két új tárca is lesz: energiaügyek és a gazdaság területén erősít a kormány. Fél év után változtat a kormányzati struktúrán Orbán Viktor.

Uniós pénzből gyarapodhat tovább az elektromos töltőhálózat

Közel százharminc új ultragyors töltő telepítése valósulhat meg.

Még mindig nem nyújtották be a kormányátalakításról szóló törvényjavaslatot

A jövő heti napirendi javaslatban a korábbi ígéret ellenére nem szerepel Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyása sem.

Először szólalt meg Palkovics László lemondása óta

Az MTI tudósítása szerint távozása körülményeiről egyáltalán nem beszélt a volt miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelentette be, hogy mi lesz Palkovics László új munkája

Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. a Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül, ennek lesz a vezérigazgatója Palkovics.

Palkovics átkerül a Honvédelmi Minisztériumhoz

A Technológiai és Ipari Minisztérium lemondott vezetője a honvédelmi tárcához átkerült N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. élén landol.

Rogán Antal veszi át két hétre a lemondott Palkovics László feladatait

Az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.

Aki már nyert a napelemes pályázaton, az is hiába várja a megígért állami támogatást

Senki sem kapott még egyetlen fillért sem a napelemes pályázatok több tízezer nyertese közül. A támogatói okiratok egy darabig érkeztek, de most már úgy tűnik, egyre több az elutasítás. A kivitelezők kivárnak vagy a döcögő pályázati rendszerrel küzdenek, többen pedig inkább már megszabadulnának a pályázatos ügyfelektől. Ők pedig egyre kétségbeesettebbek.

Aki már nyert a napelemes pályázaton, az is hiába várja a megígért állami támogatást

Senki sem kapott még egyetlen fillért sem a napelemes pályázatok több tízezer nyertese közül. A támogatói okiratok egy darabig érkeztek, de most már úgy tűnik, egyre több az elutasítás. A kivitelezők kivárnak vagy a döcögő pályázati rendszerrel küzdenek, többen pedig inkább már megszabadulnának a pályázatos ügyfelektől. Ők pedig egyre kétségbeesettebbek.

Decemberig Rogán veszi át a lemondott Palkovics feladatait

Kedden kezdődik a propagandaminiszter új megbízatása.

Decemberig Rogán viszi Palkovics feladatait

Aztán kezdődik a Technológiai és Ipari Minisztérium felnégyelése.

Jó oka lehet Vitézy Dávidnak arra, hogy ne akarjon Lázár János tárcájához menni

Lázár János előbb nyár elején kilőtte az államtitkár alól a frissen gründolt állami cégét, majd decembertől az ő tárcájánál landol a Technológiai és Ipari Minisztérium feldarabolásával a Vitézy által felügyelt közlekedési terület is, amihez utóbbi, úgy tűnik, nem kíván asszisztálni.

Orbán májusban: Ha valaki képes a legbonyolultabb feladat elvégzésére, az Palkovics László

Palkovics Lászlónak jutott a legbonyolultabb kormányzati feladat, de ő lehet az, aki képes ennyire nehéz ügyek megoldására – mondta Orbán Viktor a kormány megalakulásakor. Fél év elteltével már látszik, hogy nem volt sikersztori a Technológiai és Ipari Minisztérium.

Lázár János tram-trainek közül üzeni: örül, hogy minisztériumához került a közlekedés

„Az ember annyit ér, amennyit használ” – idézte hitvallását Lázár.

Távozik Vitézy Dávid közlekedési államtitkár

Palkovics László lemondása után a TIM megszűnik, a közlekedési terület Lázár János minisztériumához kerül. Az eddigi gyakorlat alapján az új miniszter hozza majd az új államtitkárt a területre, ezért Vitézynek automatikusan megszűnnek a feladatai. Vitézy a Telexnek azt mondta, egyelőre nincsenek további tervei, az átadás-átvétellel van elfoglalva.

Elismerte a kormány Palkovics lemondását, önálló energiaminisztérium alakul

A Technológiai és Ipari minisztérium megszűnik.

Hivatalos: Új energetikai minisztérium alakul, amit Lantos Csaba vezet, Palkovics László távozik

Gulyás Gergely kancelláriáminiszter jelentette be a hírt, ami már napok óta ismert, de kormányzati oldalról még senki nem erősítette meg. A Technológia és Ipari Minisztérium megszűnik, feladatait más minisztériumok veszik át.

Átalakul a kormány, Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz - élőben a hvg.hu-n!

Palkovics László lemondását Orbán Viktor elfogadta, a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik.

Hogyan menekülj a bejelentés elől, ha lemond egy fontos minisztered? Ne így!

Az utóbbi napokban flippergolyóként pattogtunk az állami kommunikációs gépezetben, de csak hárítással találkoztunk amikor szerettük volna megtudni, valóban lemondott-e Palkovics László.

Palkovics László lába alól elfogyott a talaj, "három napi munkáért" nem vállalta tovább a miniszterséget

Kormányon belüli ellentétek, területféltés is közrejátszott abban, hogy Palkovics László felállt a miniszteri székből. Lapunk kormányzati forrásokkal folytatott beszélgetés alapján rekonstruálja a tör

Mintha Navracsics Tibor megerősítette volna Palkovics László lemondását, de visszatáncolt

Meglepte, beszélt vele róla, mondta kollégája lemondásáról az EU-s forrásokért felelős miniszter, aztán igyekezett visszatáncolni az állításból.

Navracsics Palkovics lemondásáról: Beszéltünk erről, és meglepett

Az EU-s forrásokért felelős miniszter azt mondta a Telexnek, a végső döntést Orbán hozza meg, de nem tudja, hogy megtörtént-e már, nem beszélt azóta a miniszterelnökkel.

Visszamondtak egy eseményt, ahol Palkovics Lászlónak is jelenése lenne

A miniszter lemondásának ügyéről még mindig semmi hír, a holnapi esemény viszont, amire hivatalos, elmarad.

Lemondhatott miniszteri posztjáról Palkovics László

A döntés hátterében a lap szerint energiapolitikai véleménykülönbségek állhatnak.

Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter; megvan az utódja?

Karcsúsítaná a kormányfő a Technológiai és Ipari Minisztériumot.

Palkovics László lemondásának híre terjed a Technológiai és Ipari Minisztériumban

A távozás hátterében, úgy tudjuk, energiapolitikai véleménykülönbségek állnak. Elértük Orbán Viktor sajtófőnökét, Havasi Bertalant, aki érdemben nem válaszolt, de nem is cáfolta értesülésünket.

Már több mint 130 ezer autó jár új rendszámmal Magyarországon

Az egyedi táblák iránti érdeklődés tovább csökkent.

Önhibájukon kívül kerültek lehetetlen helyzetbe a napelemes pályázat nyertesei

A kormányzati bejelentés és október 31. között nagy roham indult a csatlakozási engedélyekért, nem lesz könnyű megvizsgálni a sok tízezer igényt.

Kiderült, mi a terve a kormánynak a fegyveriparral

Válaszolt az Index kérdéseire Palkovics László technológiai és ipari miniszter.

Olcsóbbak az elektromos buszok, lecserélik a régieket

A klímasemlegesség a cél a tömegközlekedés zöldítésével.

Október végétől sűrűbben jár a tram train

Változik több autóbuszjárat menetrendje is.

Elkészült a konténerkazán prototípusa, amivel a közintézményeket fűtené a kormány

Az első körben munkába álló 400 berendezés felét Magyarországon állítják elő.

Elkészült az első magyar konténerkazán, amivel a közintézményeket fűtené a kormány

Ezek a konténerkazánok válthatják ki elsősorban a bölcsődék, óvodák és iskolák, bentlakásos szociális otthonok gázfűtését.

Vitézy Dávid: Megváltozik a taxizást szabályozó rendelet

Szigorúbb fellépés a szabálytalan taxizók ellen, a sofőrök legmagasabb életkorának rendezése, a 2017 előtt közúti nyilvántartásba vett taxik életkorának kitolása – a cél a jogszerűen működő taxisok védelme.

A kormány megpróbálta kinyírni a szélenergiát, de most változhat a szélirány

Mintha oldódna a kormánynak a szélenergiával szemben évek óta fennálló fagyos viszonya, de messze van még ettől az a lelkesedés, ahogyan például a napenergiás fejlesztésekről beszélnek. Pedig a szélenergia hasznosítása nélkül féllábú óriás lehet a túlnyomórészt napelemekre fókuszáló megújulóenergia-termelés.

A TIM államtitkára szerint a háztartási akkumulátorok telepítését is támogatni fogják

De majd csak akkor, ha megjön az EU-s pénz. Ezzel akarják segíteni a napelemeseket, akik már nem táplálhatnak vissza áramot a hálózatba.

Az ellenőrzött magyar munkavállalók közül minden hetedik feketén dolgozott idén

A feketézés az építőiparban a legelterjedtebb.

Az ellenőrzött dolgozók 14 százaléka feketén dolgozott, legtöbben az építőiparban

Az ÉVOSZ elnöke szerint hiába a magas találati arány, ez nem jellemző ilyen mértékben a szektorra.

TIM-államtitkár: Magyarország felkészült a fűtési szezonra

Fontos dolgokról beszélt Steiner Attila.

Nőtt az álláskeresők száma szeptemberben

Nem tartott sokáig a rekord.

Küszöbön két dunántúli vasútfejlesztés

Megvalósul az elektromos autók hazai gyorstöltő hálózatának kiterjesztése is.

Elkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbérekről

A hírt a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára jelentette be.

Rendszám a robogókra? A tulajok szívatása csak terelés: a politika gyáva megoldani a problémát

Az ötven köbcentis, illetve annak hazudott motorkerékpárok és robogók száma Magyarországon elérheti a félmilliót. Kiváló megoldást jelentenek a városi közlekedés problémáira, de legalább ilyen sokféle módon lehet velük csalni is, mivel nem viselnek rendszámot.

Öt állami cég olvad be januártól Lázár minisztériumába, viszont lehet egy új állami cementgyárunk

Két sportcélú gazdasági társaság és az út- és vasútépítő NIF Zrt. is megszűnik.

Palkovics László: Fizetek egy sört annak, aki látott már engem idegesnek

Nem idegességében rúgta ki az OMSZ vezetőit augusztus 20. után. Az egyik menesztett vezetővel pedig számolna az új, október végéig felálló klímakutató intézetben.

Hűvösebb lehet télen a távfűtéses lakásokban: ugyanannyi pénzért, kevesebb meleget adhatnak

A sok mérő nélküli lakás miatt nehéz lenne árat emelni, ezért lenne inkább kevesebb a hőmennyiség.

Konténeres kazánokkal tervezi fűteni a közintézményeket a kormány

A kazánok üzembehelyezésével az a cél, hogy csökkentsék az intézmények földgázfelhasználását.

Jó megoldás a klímás fűtés, csak megfekteti a hálózatot

Nem bírná el a rendszer, ha tömegek állnának át a gázról.