Hírkereső

Keresés

Kimondta a bíróság, lehet büntetni az oltástagadó szülőket

Csehországi szülők fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Elutasították a keresetüket.

Több mint tízezren tiltakoztak a járványügyi korlátozások ellen Stuttgartban

A tüntetést a vírustagadó és oltásellenes Querdenken mozgalom szervezte, az emberek nagy része nem viselt maszkot.

Vírustagadók foglalták el egy német állami rádióadó helyi frekvenciáját

45 másodpercig a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket lehetett hallani a rádió műsora helyett.

Több mint kétszáz embert jelentettek fel a rendőrök Gődény György újabb tüntetése miatt

Tiltott csoportosulás, valamint igazolás és maszkviselés megtagadása miatt is intézkedtek a rendőrök.

Több mint 200 ember ellen tettek feljelentést Gődényék tüntetése után

A szervezés miatt három ember ellen indult eljárás.

Egymillió forintra büntették meg a háziorvost, aki nem volt hajlandó oltani

Egymillió forintos egészségügyi bírságot szab ki a Pest Megyei Kormányhivatal a koronavírus elleni oltás beadását megtagadó erdőkertesi háziorvos praxisára – közölte a kormányhivatal az MTI-vel kedden.

Egymilliós bírságot kapott az oltás beadását megtagadó háziorvos

Az erdőkertesi háziorvos oltásmegtagadása a kormányhivatal szerint ellentmond az orvosszakmai, etikai és a jogi előírásoknak is.

Feri! Nem a kokárda teszi az embert, mindent belülről kell érezni

Nem is Gyurcsány lenne, ha nem tudna belerondítani nemzeti ünnepünkbe. Fölkelt, talán még nem is reggelizett, legfeljebb a szíverősítőt dobta be és kb. hat óra körül máris piszkított.

A Gődény-tüntetés mérlege: 142 feljelentés, 2 bírság

Két embert előállítottak, egyiküket körözték.

Több mint ezren tüntetnek a Hősök terén a járványügyi intézkedések ellen

A rendőrség pár perc alatt feloszlatta.

Gyurcsányék katasztrófális következményeket akarhatnak

„A valóság figyelembevételének megtagadása bármilyen okból történik is, katasztrofális következményekkel jár” – írja az orosz-amerikai író, filozófus, Ayn Rand.

Elfogatóparancsot adtak ki egy vegán szakácskönyvíró ellen, aki az „első számú koronatagadónak” tartja magát Németországban

Az összeesküvés-elméleteket terjesztő Attila Hildmann szerint „az igazmondásért” adtak ki ellene elfogatóparancsot.

Mit tehetünk, ha a gyerek tanára vírus- és oltástagadó nézeteket terjeszt?

Ahogy az állami kommunikáció nem egyértelmű, úgy a diákok is sokszor azzal szembesülnek, hogy a tanárok egymásnak ellentmondó dolgokat magyaráznak nekik a koronavírussal kapcsolatban. Megnéztük, milyen lehetőségek vannak.

Profit vagy emberéletek?

Kéretik választani: lélegeztetőgép vagy tivornya?

Gődény nemcsak a vírus létezését tagadja, de a pártpénzekkel való elszámolás sincs ínyére

Gődény György, a nem kis mértékben antipatikus patikus és testépítő, aki vírustagadásáról külön is híressé vált, pártot alapított.

Ha azt akarjuk, hogy az emberek beoltassák magukat, vegyük ki a képletből a politikát

Több mint két hét telt már el azóta, hogy megérkezett Magyarországra az Európai Unióban elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech vakcina, a kaotikus kezdetek után pedig el is kezdett felpörögni a magyar oltási program