Hírkereső

Keresés

Szisztematikusan csinálják ki az önkormányzatokat

Levelezés, üzengetés, kiakadás, ezernyi sérelem, és a jól ismert kormányzati sablonválaszok. Nagyon úgy néz ki, hogy a kabinet tavaly év végi, újabb elvonását már nem nyelik le az önkormányzatok, sokak szerint sorozatban jelenthetnek csődöt a kisebb-nagyobb városok még a nyár vége előtt, de a kistelepülések sem vághatnak 2021-nek nagyobb reményekkel. Persze csak ha a kormány nem kompenzálja a járvány-, és elsősorban a saját döntései nyomán kieső bevételeket. A független, vagy ellenzéki településvezetők úgy érzik, a kormány járványügyi megszorításait, vagy éppenséggel a támogatások szétosztását már semmi más nem hajtja, mint a 2022-es választási kampány, miközben a helyi közszolgáltatások lehetetlenülnek el.

Szentendrei polgármester: A kormányhivatal feladata ellenőrizni a temetőket

Egymásra mutogat az önkormányzat és a kormányhivatal a kegyeletsértő állapotok miatt.

A szentendrei polgármester szerint a Hadházy videóján látható halottasházi helyzetre nem lehet magyarázat a covid

Ahogy azt korábban megírtuk, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy posztjában arról írt, hogy a hozzá eljutott videó tanúsága szerint „a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek”

Szabálytalanságokat találtak a szentendrei temetőben Hadházy videója után

A halottasházat érintő szabálysértéseket Hadházy Ákos független parlamenti képviselő videója után tárta fel a kormányhivatal.

A kormányhivatal szabálytalanságokat talált a szentendrei temetőben

A temetőben lévő állapotokról Hadházy Ákos tett közzé egy videót, ezután indult vizsgálat.

Több szabálytalanságot is talált a kormányhivatal a Hadházy által videózott szentendrei temetőben

Ahogy azt korábban megírtuk, Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere vizsgálatot rendelt el, és soron kívüli tájékoztatást kért a városban temetési szolgálatot ellátó cégtől azután, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról írt a Facebookon: a hozzá eljutott videó tanúsága szerint „a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek”

Szabálytalanságokat talált a kormányhivatal a szentendrei temetőben

A Hadházy Ákos által közzétett videó alapján indítottak vizsgálatot.

Tünetelemzés egy hullagyalázó diagnózisához

Politikai hazudozás vagy az igazság mindenáron való keresése – lényegében mindegy, milyen céllal osztotta meg, és emelte a közhangulatot befolyásoló tényezővé a szentendrei hullaházban készült kegyeletsértő képsorokat Hadházy Ákos. A lényeg: a mások szeretteinek földi maradványait mutató felvételeket a képviselő saját politikai súlyának növelésére használta. Vagyis nem más, mint halottgyalázó.

Nem rendeltek el nyomozást a szentendrei halottasházban készült videó miatt

Úgy tudni, hogy nem is keresik a videó készítőjét.

Szatírt fogtak a szentendrei HÉV-en

A Batthyány téren érték tetten és kapták el az este 22:55-kor beérkező vonaton a „hiányos öltözetben lévő elkövetőt”.

A szentendrei temető üzemeltetője szerint koronavírusban elhunytak szerepelnek a Hadházy-féle videón

Ez ellentmond annak, amit a városvezetés állít. Kásler Miklós utasította Müller Cecíliát a történtek kivizsgálására.

Korózs-díjat Hadházy Ákosnak, de azonnal!

Nem voltak COVID-ban elhunytak a halottasházban.

Rémhírterjesztés miatt nyomoz a rendőrség a szentendrei halottasházban készült videó ügyében

Nem találtak a Facebookon keringő videókban látható körülményeket a szentendrei halottasházban, ezért a rendőrség rémhírterjesztésért nyomozásba kezd – írja a Szentendre

Rémhírterjesztés miatt nyomoz a rendőrség a szentendrei halottasházban készült videó miatt

A helyszíni szemle során nem találtak kegyeletsértő állapotokat a szentendrei halottasházban. A népegészségügyi hivatal képviselője szerint az ott levők egyike sem koronavírus miatt halt meg.

Rémhírterjesztés miatt nyomoznak a szentendrei halottasház ügyében

Pénteken helyszíni szemlét tartottak, amelyen megállapították, hogy egyik elhunyt sem Covidban halt meg.

A temetkezési vállalkozó szerint a COVID miatt kellett egymásra pakolni a halottakat Szentendrén

Hadházy Ákos jelentetett meg egy videót az egyik halottasházból. A polgármester vizsgálatot indított.

Kegyeletsértő módon helyezhették el az elhunytakat a szentendrei halottasházban, vizsgálat indult

Egy felvétel szerint több koporsót fedél nélkül tettek egymásra.

Vizsgálatot rendelt el a szentendrei polgármester a halottasházról megjelent hírek miatt

Vizsgálatot rendelt el Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere, és soron kívüli tájékoztatást kért a városban temetési szolgálatot ellátó cégtől azután, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő pénteken arról írt a Facebookon: a hozzá eljutott videó tanúsága szerint „a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek

Egymás hegyén-hátán tárolták a halottakat, vizsgálat indul Szentendrén

Egymásra pakolt nyitott koporsók a plafonig értek a szentendrei halottasházban.