Hírkereső

Keresés

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja a csomagtartóban talált kisfiú nevelőanyját a rendőrség

A szakértő mostanra megállapította, a gyermek halálát fulladás okozta.

200 millió EU-s pénzből épült 11 kilátó Szabolcsban, mára többet lebontottak, egyikben varjú fészkel

Az épületek sorsából látszik, hogy a forrásokat sok esetben semmilyen maradandó értéket nem képviselő beruházásokra használja el Magyarország.

Szakadó esőben, egy focipályán küzdöttek egy kislány életéért

A család közölte: a gyerek még kórházban van, de már jobban érzi magát.

Halálos baleset történt vasárnap délután Szabolcs vármegyében

Két autó összeütközött, egy ember meghalt.

"Most még fenntartják a működés látszatát, de ez az ügyeleti rendszer szét fog esni"

Miközben a kormány a Magyar Orvosi Kamarával háborúzik, március elsejétől három megyében működik az új ügyeleti rendszer. Az átállás nem lesz könnyű, Győrben például keményen ellenállnak az orvosok. Hajdú-Biharban egy hónapja már az új rend szerint működnek. Mivel kifelé csak a sikereket kommunikálják, több orvossal is beszéltünk arról, hogyan működik a rendszer, és mit várnak a továbbiakban. Egyik forrásunk tudomása szerint Takács Péter államtitkár országjáró körútra indul, hogy a városi kórházak szerepéről egyeztessen. A konkrétumokat itt is mély hallgatás övezi.

Tagadta bűnösségét a kemecsei nőt megvakító férfi

Az eset tavaly februárban történt.

Verekedett egy kutyával, így bukkantak rá az idei első veszett rókájára

Az álaltot ártalmatlanították.

Belehajtott a folyóba egy férfi Tisztabereknél, nem élte túl

A rendőrség átfésülte a Túr egy szakaszát.

A Túr folyóba hajtott egy autó, a sofőr meghalt

A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Több településen is időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Vádat emeltek egy tiszadadai nő ellen, aki megfojtotta férje szeretőjét

Az asszony féltékenységből ölte meg a riválisát.

Vasvillával támadtak egy férfira Tiszalökön

Életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Arcon fejelte a rendőrt egy szír férfi Debrecenben

Még a foga is kitört.

Tizennyolc késszúrással ölte meg feleségét egy szabolcsi férfi

Gyógyszerre ivott, és konyhakést ragadott.

Veszett kutyát lőttek ki Szabolcsban, az ukrán határ közelében

Magyarországon 2017 óta először találtak veszett állatot.

Veszett kutyát lőttek ki az ukrán határtól nem messze

Az állat veszettségét a laboratóriumi vizsgálat igazolta.

Elítélték, mégis polgármesterként dolgozott tovább egy Szabolcs megyei férfi

Az 53 éves nyírpilis férfit a bíróság a közügyektől is eltiltotta, ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy polgármesterként továbbra is döntéseket hozzon.

Fürdőkádba fojtottak egy idős férfit Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Az elkövetők előre kitervelték, hogy kirabolják az idős férfit.

Enyhítették Gődény pénzbüntetését, megrovást kapott rémhírterjesztésért

Gődény ügye egy kb. két évvel ezelőtti írása miatt indult, most zárult le jogerősen.

Emberkereskedelemre figyelmeztet az ügyészség

Magyarországon leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érintett.

A NAV hatmillió forint értékű adózatlan cigarettát foglalt le

Költségvetési csalás miatt büntetőfeljelentést tettek.

Baleset történt a 4-es főúton, egy ember meghalt

Teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat mindkét irányból elterelik.

Felakasztva találtak rá egy várandós nyírpilisi nő holttestére

Rejtélyes haláleset miatt forrnak az indulatok egy apró Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban.

Fogyatékkal élő nevelt lányának meggyilkolása miatt tartóztattak le egy piricsei férfit

Nem élte túl a nevelőapja és annak élettársa bántalmazását.

Két újabb megyében tiltották meg a tűzgyújtást

Fokozott tűzveszélyt hirdetett a Nébih.

Egyre több a szúnyog Magyarországon

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság akcióba lép.

Négymillió forintra büntettek egy román kamionost Mátészalkán

Megszegte az útdíjfizetési szabályokat, nem is egyszer.

Bűnszövetséget számoltak fel a rendőrök Szabolcsban

Kábítószerrel kereskedtek.

Megjelent a madárinfluenza Szabolcsban, 94 ezer kacsát leölnek

A teljes állományt felszámolják.

138 milliárd forintból építi Szíjj László cége a szatmári M49-es autóutat

A Szijjártó Pétert a jachtján vendégül látó üzletember cége hasít a közbeszerzéseken.

138 milliárd forintból építi Szíjj László cége a szatmári M49-es autóutat

A Szijjártó Pétert a jachtján vendégül látó üzletember cége hasít a közbeszerzéseken.

Rendőrség: csaknem tízezren lépték át az elmúlt huszonnégy órában a magyar-ukrán határt

Az elmúlt huszonnégy órában csaknem tízezer belépőt és több mint háromezer kilépőt regisztráltak a magyar-ukrán határátkelőhelyeken – tette közzé a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este.

Halálos baleset történt a 38-as főúton, Nyíregyházánál

A helyszínelést befejezték, a forgalomkorlátozást feloldották az érintett útszakaszon.

43 polgármester közös levélben biztatja arra az embereket, hogy szavazzanak a Fideszre

A települések lakóinak postaládájában is landolni fog a levél.

Három betörőt is elüldözött egy idős asszony

A rendőrök két elkövetőt elkaptak, a társukat még keresik.

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban. A teljes állományt felszámolják.

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyürén

A rendőrség eljárást indított.

Kiderült, melyik megyében élnek a legboldogabb emberek

A vállalkozók és a kismamák érzik a leginkább teljesnek életüket.

Ennyi pénzt kapnak az egyetemek és az egyetemi kutatóközpontok

A vidékfejlesztési célokra is jut.

Csaknem 9 milliós bírságot szedett össze az a kamionos, aki nyolcvanszor nem fizetett útdíjat

A hatóság mindaddig visszatartotta a járművet, amíg a tartozást ki nem egyenlítették.

Lyukakat fúrtak egy hetvenéves platánfában, és teleöntötték gázolajjal

A fa a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecser rendőrkapitánysága előtt áll.

Egy nagymama és a két éves unokája tűnt el Tímáron

Szombat este óta nem tudni semmit a 40 éves nőről és gondnokságára bízott gyermekről.

Oltás nélkül juttatta betegeit védettségi igazolványhoz egy 71 éves háziorvos

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfit rendelőjében fogták el a nyomozók.

A DK szabolcsi párttagja azt állítja, a Fidesz a szavazóival segíti az MSZP-t az előválasztáson

A Fidesz a szimpatizánsaival segíti a mátészalkai választókerületben az előválasztáson a DK által is támogatott szocialista Papp Ildikót – ezt mondja a Demokratikus Koalíció helyi politikusa egy birto

Ángyán József: Szabolcsban sem csak azé lett a föld, akik megművelik

Aki teheti, már az uniós eljárás utáni helyzetre készül.

Ángyán József szerint tizedannyian sem jutottak földhöz, mint amennyit a kormány állít

A földárveréseket elemző volt államtitkár szerint a 30 ezer földműves helyett mindössze 3758-an jutottak birtokhoz a néhány évvel ezelőtti Földet a gazdáknak programban. Ángyán József az adatok megyénkénti feldolgozásának lassan a végéhez érkezik, Szabolcs után már csak két megye marad hátra.

Több lakás épül, jelentősen nőnek az árak is

Budapesten már sok helyen egymillió körül jár a új lakások négyzetmétere.

Nincs már eladó nyaraló egyes Tisza-parti településeken

Dombrád újabban olyan népszerű, hogy a falu polgármestere szerint egyáltalán nincs most eladó nyaralójuk.

Pénzért állított ki védettségi igazolványokat egy szabolcsi háziorvos

Pénzért juttatott védettségi igazolványhoz egy háziorvos és segítője olyan embereket, akik nem akarták beoltatni magukat. Mindkettőjüket elfogták – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n pénteken.

50 ezerért állított ki oltás nélkül védettségi igazolásokat egy szabolcsi orvos és segítője

Akár 12 évet is kaphatnak.