Hírkereső

Keresés

Nézni is elképesztő, amit a ladás bácsi művelt az M4-esen

Harmincezres bírságot kapott.

Félszáz baleset történt vasúti átjáróban az idén, több mint tavaly egész évben

Tizenkilenc ember halt meg a balesetekben.

Forgalommal szemben ment egy autós az M30-as autópályán

A rendőrök gyorsan intézkedtek.

Forgalommal szemben közlekedett az idős sofőr az M4-es autóúton

A 76 éves férfi tempósan haladt.

Kiderült, milyen büntetést kaptak Magyarország legpofátlanabb sofőrjei

Eláll az ember szava a legkirívóbb szabálysértések láttán.

Örökös eltiltást kapott Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség volt elnöke

Szabálysértést követett el azzal, hogy doppingeseteket tussolt el.

Debreciner: Egyre több a szabálysértés és a bűncselekmény a DE egyik HÖK-elnöke szerint

Az egyetem Műszaki Karának HÖK-elnöke a Facebookon írt erről, de nem sokkal később törölte a bejegyzést.

Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a külügy elé festett jachtparkoló ügyét

A momentumos fiatalok alkotmányjogi panasszal éltek mind a rongálás, mind pedig a tulajdon elleni szabálysértés ügyében.

Eljárás indult a metrósínen sétáló férfi ellen

Azt állította, a barátnőjéhez sietett. Nem ért oda. Mivel körözték, Miskolcra vitték a rendőrök.

Félti a jogosítványát? Így kérdezheti le büntetőpontjai számát

Eddig napokat vagy akár heteket kellett várni a pontszámokról szóló igazolásra, mostantól elég hozzá egy ügyfélkapu-regisztráció és két percen belül megtudhatjuk, mennyire járunk közel ahhoz, hogy bevonják a jogsinkat.

Ukrán zászlókat tűzdeltek a Szabadság téri szovjet emlékműre

A rendőrség azt írta, nem történt szabálysértés.

Boris Johnson ellen eljárás indul a parlament félrevezetése miatt

Csütörtökön szavaznak arról, hogy hazudott-e a brit miniszterelnök.

Köpködés, fejbe verés, ölelgetés: gigabírság a renitens utasoknak

Egyikük menet közben akarta kinyitni a repülő ajtaját.

Magyarország megint felszántotta az uniós jogot

Magyarország esetében összesen öt kötelezettségszegési ejárásban hozott döntést az Európai Bizottság. Négy esetben a már megkezdett eljárást folytatják, az ötödik pedig egy új szabálysértési eljárás. A közbeszerzésekkel továbbra is gondok vannak.

137 szabálysértési és 247 büntetőeljárást indított a rendőrség a választással kapcsolatban

Két esetben zárult bíróság elé állítással az ügy.

Zaklatás, rágalmazás, garázdaság: volt dolga a rendőrségnek a választásokon

137 szabálysértési és 247 büntetőeljárást indított a rendőrség a választással kapcsolatban.

Tippeljen: ön szerint beszámolt a kormányközeli média az elégetett szavazólapokról?

Jól gondolja meg a válaszát, hiszen nyílt választási szabálysértésről van szó, és a Fidesz narratívája is ismert.

Nem kapott jogosítványt, terrorcselekménnyel fenyegette az ügyintézőt

A vádlottat korábban a mórahalmi polgármesterrel szembeni zaklatás miatt elmarasztalta a bíróság.

800 ezer forintos büntetést kapott egy nyíregyházi buli szervezője, amiért nem ellenőrizte a védettségi igazolványokat

40 vendéggel szemben pedig szabálysértési eljárást indítottak.

Újabb videó a szabályszegés budapesti celebjéről

A közlekedési lámpák jelzései és az útburkolati jelek továbbra sem akadályozzák az autóvezetőt.

Befogadtak az állatvédők egy kutyát, behatoltak a rendőrök, hogy elvigyék

Tulajdon elleni szabálysértés miatt indult eljárás a gondozóval szemben.

Tizenhét boltban volt gond az élelmiszerárstop első hetében

Tíz a tavaly októberi árnál drágábban árult, háromban nem volt megfelelő készlet, négy nem tette ki a kormány tájékoztatóját.

183 km/h-val előzte meg jobbról a szirénázó mentőt, 130 ezer forintja bánta

Az előzés miatt szabálysértési eljárás is indult a sofőr ellen, akit a rendőrök lekapcsoltak csütörtökön a 26-os főúton.

Drónt is bevetett a rendőrség, egy nap alatt 150 szabálysértő járt pórul

A piros lámpa, a sebességhatár és a záróvonal sem zavarja a magyar sofőrök nagy részét.

A buszsávokat ellenőrizték a budapesti rendőrök, több tucat autóst megbüntettek

Két napig tartott az akció, lesz folytatás.

Bevont jogosítvánnyal, ittasan, késsel az ülés alatt vezetett a miskolci Kurt Russell

Összefoglaljuk, mi történt az autós világban az elmúlt napon. Ez a Totalcar Híradó.

Térfigyelő kamera képei alapján ítéltek el egy visszaeső száguldozót - videó

Bírságot és eltiltást kapott a Kaposváron többször is szabálysértést elkövető férfi.

Tűzijáték: egy súlyos, 5 könnyű sérül

Szilveszter éjféltől országszerte reggel 6 óráig 14 emberrel szemben indított eljárást a rendőrség pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton a police.hu oldalon.

14 emberrel szemben indítottak eljárást pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos szabálysértés miatt

Legalább 1 súlyos és 5 könnyű sérüléssel végződő baleset történt szilveszterkor petárdák és tűzijátékok miatt.

Drónnal ellenőrizték az autósokat a Balatonnál

Száznál is több esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Buszsávban közlekedőket ellenőriztek, egy körözöttet is elfogtak

Az ellenőrzés két napon át tartott.

Három nap alatt több mint háromszázszor intézkedett a rendőrség a maszkszabályok megsértése miatt

Tavaly szeptember óta közel 75 ezer alkalommal intézkedtek a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt.

Hangszórókon játszani kezdték az őszödi beszédet Szolnokon, ott, ahol Gyurcsány utcafórumot tartott

A rendőrök előállították a rendezvényt megzavaró férfit, aki ellen szabálysértési eljárás indulhat.

Sok magyar szerint a vezetés közbeni evés vagy dohányzás nem veszélyes, de az elmaradó index igen

A megkérdezettek szerint egy jobb autóval meg lehet kockáztatni egy vakmerőbb előzést, mert a jármű ezt lehetővé teszi.

Vagány autós videót akart egy társaság, rengeteg szabályt megsértettek közben

Egyikük egy csomagtartóból kihajolva vette, a másikuk pedig egy engedély nélküli drónnal videózta a száguldozó harmadikat.

Nem voltak hajlandóak bugyiban strandkézilabdázni, megbüntették a norvég válogatottat

Pedig a csapat előre kérvényezte is, hogy játszhassanak rövidnadrágban, de a válasz akkor is csak az volt, a szabálysértés bírsággal jár.

Vérfagyasztó videón a szabályokra fittyet hányó autósok

Az elkövetők ellen eljárás indult.

Beidézték a rendőrségre az országházi vetítés miatt Jakab Pétert

A Jobbik politikusa azt a képviselői munkájának tekintette, az ORFK viszont nem.

31 fős illegális buliba köszönt be a budapesti rendőrség

Több tiltott magánrendezvény miatt is intézkedtek.

Meglepetésbulinak indult, könnygáz és rendőrkutyák lett a vége

Kétezer ember jelent meg egy belga közparkban, megszegve a járványügyi szabályokat.

Tömegek buliztak alternatív távolságtartással és vonatozással a Deák téren szombat este

A rendőrség szerint a maszkviselés elmulasztása volt az egyik legjellemzőbb szabálysértés szombat este.

Müller Cecília elmondta, milyen lesz az új magyar vakcina

Kirívó szabálysértést nem tapasztalt a rendőrség, főleg figyelmeztettek a hétvégén a maszkviselés miatt.

Operatív törzs: Nem történt kirívó szabálysértés a hétvégén

Az operatív törzs hétfőn is online tájékoztatót tart. Cikkünk frissül.

Májustól testkamerás civil rendőrök buktathatják le a szabálysértő gyalogosokat

Az autós szabályszegések is nagyobb eséllyel lesznek következményei.

Dunaferr: Az ukrán tulajdonos toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet

A jelek szerint egy csapat férfi megpróbált bejutni a dunaújvárosi vasmű területére. A cég szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos „zsoldosai” voltak. A rendőrség egy ember ellen szabálysértési eljárást indított.

Szabálysértés lehet mobilozva átkelni a zebrán Romániában

A gyalogosok nem léphetnének le a járdáról mobillal a kézben, vagy fülhallgatóval a fülükön.

Tiltakozások robbantak ki Minneapolisban, miután rendőrök lelőttek egy fekete fiatalt

A húszéves Daunte Wrightot közlekedés szabálysértés miatt állították meg a rendőrök vasárnap.

Újabb bűnöző halála miatt tüntet a BLM és társai Minnesotában

Tiltakozások robbantak ki vasárnap délután Minnesota amerikai állam székhelyén azután, hogy egy rendőri igazoltatást követően lelőttek egy fekete bőrű fiatalt, akit közlekedési szabálysértés miatt állítottak meg.

Borsos pénzbüntetést kapott a járványügyi szabályokat felrúgó norvég kormányfő

Februárban szervezett születésnapi összejövetelt, ahol 13-an voltak jelen, miközben kormánya legfeljebb 10 fős rendezvényeket engedélyezett. Példát kell mutatnia - indokolták a hatóságok, miért rótták ki rá a 700 ezer forintnak megfelelő bírságot.

Bűncselekmény lesz a jogosítvány nélküli vezetés

Az eddigi büntetések nem tántorítják el eléggé a szabályszegőket.