Hírkereső

Keresés

Rendőri intézkedés közben lett rosszul, majd meghalt egy autós a Balatonnál

A férfi előzőleg elsodort egy futót az alsóörsi kerékpárúton, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Balesetet okozott, majd rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Balatonalmádiban

Rosszul lett, és összeesett.

Meghalt egy kutyasétáltatás közben elgázolt nő Budapeseten

A rendőrség közölte: segítségnyújtás elmulasztása gyanúja miatt nyomoz.

Magyar segítséggel a laskagomba is szerepet kaphat az afrikai élelmezési problémák megoldásában

Öt ország - köztük Magyarország - hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása Afrikában - közölte a Bay Zoltán Kutatóközpont az MTI-vel. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is részt vesz a programban

Szerednyey Béla a pápához fordulna segítségért

Nem mondott le álmáról a színész.

Gáz van a szlovák egészségügyben, Magyarországra is küldhetik a betegeket

Több mint kétezer orvos mondott fel, belengették a veszélyhelyzet kihirdetését.

Védőoltás lehetne az egészségünk és a gazdaság segítségére

Több szempontból is fontos lehet az influenza megelőző oltása.

Kijev nagy részén továbbra sincs áram, az Egyesült Államok újabb 400 millió dolláros katonai segítséget küld Ukrajnába – a háború hírei

Az ukrán elnök ismét elítélte az országa energiahálózata ellen zajló orosz támadást.

Bezárt termálfürdő, összevont intézmények – Dunaföldvár elesik a rezsiharcban

Állami segítséggel fizetnék a számláikat.

Novák Katalin: Legerősebb fegyverünk a magyar szív

„Ahol a szükség, ott a segítség” – üzente a köztársasági elnök.

Felesége segítségével élesztettek újra egy minden előzmény nélkül összeeső férfit Tolnában

A nő nagyon megrémült, de azonnal megkezdte az újraélesztést.

Bekapcsolták Európa legnagyobb akkumulátorát, 300 ezer otthont láthat el árammal

A brit Pillswood projekt három hónappal a tervezett határidő előtt tudott elindulni, így nagy segítség lehet az energiaválság leküzdésében.

Videón, ahogy elsodornak és faképnél hagynak egy 13 éves biciklis fiút Győrben

Szemtanúkat keres a rendőrség.

A fiatalok startup vállalkozását támogató program indul

Idén másodszor lehet jelentkezni a programra.

Nagy kaland volt G.w.M-nek a Hal a tortán első napja, életében először szedett magának levest

Főzni sem nagyon tud, a konyhában Kulcsár Edina segítségére számít.

Frontálisan ütközött két BKV-busz a XVII. kerületben

A tűzoltók feszítővágó segítségével mentik az utasokat az egyik buszból.

Az "elhibázott brüsszeli szankciókat" hibáztatja a kormány a drága műtrágyáért

Nagy István miniszter sürgős segítséget kér a gazdáknak.

A benyújtás után egy nappal már el is fogadják a törvényt a kormány átalakításáról

Az országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a kivételes eljárást, amelynek segítségével 24 órán belül lehet törvényt hozni.

Időutazás Kaposvár várába

A tudomány és a technológia segítségével a szó szoros értelmében valósághű képet sikerült alkotni az egykori mocsári várról.

A lakosok segítségét kéri a rendőrség, egy hónapja nem találják a 16 éves lányt

Körözési eljárás indult.

Függőkön segítenek, mert ők is tudják, milyen a szenvedés

Olyan szakembereket mutatunk be, akiknek az a hivatásuk, hogy alkohol- és drogfüggőknek segítenek. Van köztük, aki maga is felépülő függő, és olyan is, aki szenvedélybeteg családban nőtt fel. Munkájukon keresztül abba is beleláthatunk, milyen hiányosságai vannak a hazai addiktológiai ellátásnak, miért nem jutnak segítséghez a hozzátartozók, és miért nincs prevenció.

Orbán előbb megszavazta a szankciókat, majd kitöltötte a nemzeti konzultációt, hogy elítélje azokat

Egy tablet segítségével sikerült válaszolnia a saját kormánya kérdéseire.

Öröklődő elhivatottság – egy család, három orvos (x)

A Hangody családban a szakma szeretete apáról fiúra szállNem tudom, hogy más szakmákban hogy van ez, de azt gondolom, hogy általában az orvos dinasztiák esetén az otthoni témákban elég vastagon jelentkeznek a munkahelyi, illetve a szakirányú problémák. – kezdi Hangody László professzor. Ez így volt az édesapám és az én vonatkozásomban is, ő általános sebész volt, engem pedig kezdettől fogva mozgásszervi sebészet érdekelt, de mindig voltak olyan átfedések, amik adtak közös témát. Most a mi esetünkben a fiaim szakterülete egyezik az enyémmel, de nálunk is létezik az idők adta változás. Én még abba a generációba tartozom, akik a kezdetekben gyakorlatilag teljes mozgásszervi sebészeti ellátást végeztek. A mostani generáció már specializált irányba halad. Szerencsére úgy alakult, hogy az a terület, amire az én tevékenységem leszűkült, tehát az endoprotetika, sportsebészet, minimált invazív technikák, ízületi tükrözéses műtétek lettek a fiaim választott területei is, tehát nekünk nem csak volt, hanem lesz is közös témánk. Annyiban még speciális a helyzet, hogy több munkahelyen együtt dolgozunk és a kutatás-fejlesztési innovációs területeink is hasonlóak. A legnagyobb fiam porcfelszín képzésből, a középső pedig szalagsebészethez kötődő háttérkutatásból szerzett tudományos minősítést. A családi fertőzöttség a harmadik fiamat, Andrást olyan formában érte el, hogy a turizmus-vendéglátás területén szerzett diplomája után most műtős szakasszisztensi képzésen vesz részt.Milyen a fiaival együtt dolgozni?A legjobb dolog, ami történhet az emberrel, hogy a saját gyerekeivel dolgozik. Ha az ember annak adhatja át a tudását, akit a legjobban szeret, az nagy öröm. Látom a gyerekeimen, hogy bizonyos dolgokhoz van tehetségük, ezekben segítem a fejlődésüket. Elfogadják és minta számukra, amit elértem – nyilván nem akarják magukat erre a szintre beárazni, hanem még akár ennél is tovább szeretnének lépni – de látják a szakmai munkámat és meg tudják ítélni, hogy mi az, amit jól csináltam és mi az, amit ők majd másképp szeretnének.Milyen műtéteket végeznek a Dr. Rose Magánkórházban?A magánkórházban elsősorban endoprotetikai, csípő- és térdprotézis műtéteket, illetve különböző artroszkópos porcképző térműtéteket végzünk. A Dr. Rose Magánkórház a legstabilabb, és a lehető legszélesebb szakmai repertoárt biztosító magánkórházi környezet. Azt gondolom, hogy a Rose-ban ugyanúgy, mint ahogy a fő munkahelyemen, az évek során egy nagyon stabil, jó szakmai közösség, nagyon jó csapat alakult ki. Ezt a magánkórházat a mérete alkalmassá teszi azt arra, hogy komoly szakmai munka folyjon, befektetői oldalról pedig mindig hangsúlyos volt az, hogy a megfelelő infrastrukturális háttér rendelkezésre álljon. Innen lehet tovább lépni, olyannyira, hogy már jelentős kutatási-innovatív tevékenység is zajlik, ami szintén összetartó erő és sikerélménynek a forrása lehet. Milyen irányba fejlődik az ortopédia?Az egyik fő trend a minimál invazív beavatkozások számának növelése. A másik pedig, hogy azok a problémák, azok a degeneratív betegségek, amelyek eddig kifogtak rajtunk és amelyekre eddig csak kompromisszumos megoldásokat adhattunk, operálhatóak legyenek valamilyen biológiai augmentációs támogatással. Tehát ne kizárólag késsel, artroszkóppal végezzük a műtéteket, hanem próbáljuk meg a biológiát is segítségül hívni, és ez a porcfelszín károsodás ellátásnál kezd is megvalósulni. Itt már olyan lebomló regeneratív vázszerkezeteket is használunk a felszínek pótlására, aminek nyomán a teljesen tönkrement porcfelszín új élő porccal lesz helyettesíthető. És ennek köszönhetően bizonyos esetekben az endoprotetikai beavatkozások talán nem is lesznek szükségesek a távoli jövőben. Tehát abszolút a biológiai szemlélet irányába kezd fordulni az innováció, illetve a kutatási front. Összefoglalva azt gondolom, hogy a mai fejlett endoprotetikai lehetőségek kiváló megoldást nyújtanak a súlyos csípő, térd, váll és bokaízületi kopásokra, destrukciókra, de a mai modern mozgásszervi sebészet már ígéretes biológiai megoldásokat is tud kínálni az időben észlelt nagyízületi kopásos, sérüléses porcfelszínkárosodásokra. Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a Dr.

A rezsiválság miatt egyre több magyar háztartás szorul segítségre

A szeretetszolgálatok azt tapasztalják, hogy most nagyobb szükség van rájuk, mint valaha.

Magyargyűlölettel válaszolnak az ellenfelek szurkolói a Sepsi OSK sikereire, de Diószegi László drasztikus visszavágásra készül

A Sepsi OSK elnöke elítéli a szélsőséges megnyilvánulásokat, és nem marad a nyilatkozatok szintjén: videokamerák segítségével és a focisták szervezett tiltakozásával szorítaná vissza a lelátón elszabaduló indulatokat.

Kétségbeesett kiáltványt adtak közzé a pedagógiai szakszolgálatok

Egyre több a segítségre szoruló gyerek, egyre kevesebb a szakember.

Ismét HÉV-en maszturbáló férfit fogott el a rendőrség

Egy kiskorú lányt és egy huszonéves nőt is zaklatott, mindketten a rendőrségtől kértek segítséget.

Fiának és feleségének köszönheti az életét egy borsodi férfi

A gyorsaság mentette meg.

Fejvadászok segítségével, Belgiumban fogták el a férfit, aki Tiszaszentimrén megerőszakolt egy kiskorút

A belga K.R.E.-t a magyar rendőrség tavaly eljárás alá vonta, de a férfi megszökött magyarországi otthonából, és már fél éve bujkált.

„Azért jöttem, hogy megtaláljalak” – mondta a siklóernyős, amikor rábukkant a ködben elveszett péri kislányra

Egy siklóernyős talált rá arra a 6 éves gyerekre, aki vasárnap tűnt egy Győr melletti tanyáról. Mehringer Szabolcs szerint többször is igénybe vehetné a rendőrség a siklóernyősök segítségét, mert van, amiben jobbak, mint a drónok.

A válság miatt egyre többen adják állatmenhelyekre kedvenceiket, katasztrófaközeli a helyzet

Szinte minden állatmenhelyen telt ház van, hónapos várósorokkal tudnak csak újabb állatokat befogadni. Ráadásul a menhelyeket is érinti a válság, amit tovább nehezít az örökbefogadók és az adományozók számának drasztikus csökkenése. A legóvatosabb becslések szerint ha nem kapnak állami segítséget, 3-6 hónap múlva menhelyek tucatjai mehetnek csődbe és zárhatnak be.

Bécsben bekapcsoltak egy telefonvonalat, amit az hívhat, aki gyanítja, hogy átverték a neten

Adathalászat, internetes zaklatás – minden harmadik bécsi fiatal megtapasztalta már a digitalizáció árnyoldalait. Erre hivatkozva indított Bécs városa segélyvonalat, ahol segítséget, tanácsot kaphatnak az internetes bűnözés áldozatai.

Elképesztő frissítést kapott a Photoshop

A mesterséges intelligencia segítségével egy pillanat alatt eltüntethetünk bárkit egy képről.

A német külügyminiszter figyelmeztette a magyar kormányt, hogy ne hazardírozzon az Ukrajnának szánt EU-s segítség ügyében

Annalena Baerbock szerint Ukrajna pénzügyi megsegítése életeket menthet, ezért nem lehet úgy kezelni, mint más uniós költségvetési tárgyalásokat.

Két óra sztrájk miatt 33 ezer forintot vontak le egy Pest megyei tanár fizetéséből

A szakszervezet szerint sehogy se jöhet ki jogszerűen ekkora levonás, jogi segítséget nyújtanak a 25 éve pályán lévő matematikatanárnak.

Iskolába indult, több mint egy hónapja keresi a rendőrség az eltűnt kislányt

A lakosság segítségét kérik.

Veszélybe kerülhet a lakosság vízellátása, ha a kormány nem lép

Orbán Viktortól kért segítséget a vízügyi szakszervezet, az elmaradt 4 százalékos béremelés miatt.

MOB-elnök a Liu fivérek távozásáról: Semmit sem tehetünk

A sportvezető jelezte: felajánlotta segítségét, hogy esetleg közvetít a felek között.

Korábban kezdte meg adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Az emberek segítségét kérik az intézmények fenntartásához.

Ezerhatszáz fogyatékkal élő ellátása lett kérdéses a rezsi miatt Somogy megyében

Majdnem hétszeresére nőttek a számláik, nem kaptak segítséget egyik minisztériumtól sem.

Hiába kérik a kormányt, nem kapnak segítséget a rezsiszámlákhoz a Somogy megyei, sérülteket gondozó intézetek

Válaszra sem méltatják a hétszeresére nőtt rezsiterhek miatt kétségbeesett szervezetet, akik több forrást maguktól aligha tudnak szerezni.

Nick Carter: Reméltem, hogy az öcsém megkapja a segítséget, amire annyira szüksége volt

A Backstreet Boys tagja egy sor fotóval reagált öccsének halálára.

Románia segíti ki a bajba jutott Moldovát

A Moldovai Köztársaság nagyon nehéz helyzetben van.

Kamerák százai figyelik a tiltott vidéket: éledeznek az állatok és a növények Fukusimában

Tizenegy évvel ezelőtt katasztrofális baleset rázta meg Fukusimát, amely egy nukleáris bomba sokszorosának megfelelő sugárzással mérgezte meg a vidéket, és egy életre alkalmatlan területet hagyott maga után. Most azonban úgy tűnik, hogy a természet utat tör magának. Az élővilág különleges alkalmazkodását egy tudósokból álló csapat vizsgálja, több száz kamerával és helyszíni felmérések segítségével kutatják a tiltott vidék élővilágát. Felfedezéseiket a Viasat Nature Fukushima – Természet a veszélyzónában című dokumentumfilmje mutatja be szombat este.

Kormányzati segítség nélkül katasztrofális helyzetbe került volna a magyar úszósport

Hetvenhét sportuszoda marad garantáltan nyitva.

Így lesz a hulladékból hőenergia – a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben jártunk

Az energiaválság miatt felértékelődik az alternatív energiaforrások jelentősége, ezzel a hulladékhasznosítás szerepe is. Európa harminc legnagyobb hulladéktüzelésű erőműve között szerepel a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, ami Magyarország egyetlen ilyen létesítménye. A hvg.hu Fancsalszki Róbert, a Hulladékhasznosító Mű üzemvezetőjének segítségével járta végig a hulladék útját.

Nyolcszorosára is nőhet egyes önkormányzati bérlakások gázszámlája

Az érintett kerületek vezetői Orbán Viktortól kérnek segítséget.

Magyar fejvadászok segítségével fogtak el német rendőrök a „mezőszemerei szemkiverőt”

A körözési toplistán is szerepeló V. László Csaba ellen összesen hat körözés volt érvényben.

Megállapodtak a harcok hosszú távú beszüntetéséről Etiópiában

A 2020-ban kezdődött fegyveres konfliktus miatt már 5,2 millión szorulnak humanitárius segítségre.

A német kormány fizeti a lakosság decemberi számláit

Ez az azonnali segítség, amit ígértek.