Hírkereső

Keresés

Schadl sofőrje nem vallott, de korábban azt mondta, Schadl rendszeresen adott át pénzt Völnernek

M.V. nem tett vallomást kedden, de a bíró azonban felolvasott M. V. nyomozás során tett vallomásaiból.

Ma bíróság elé áll az az ember, aki Schadl György minden lépését ismerte

A végrehajtók volt elnökének intézője a negyedrendű vádlott. Feljegyzései elvezettek Rogán Antal miniszter kabinetfőnökéhez is, aki teljesen kimaradt az ügyből. Kulcsfontosságú lehet, mit árul majd el

Tükröt állított a Szikra Mozgalom a Karmelitához, hogy Orbán Viktor bele tudjon nézni

Jámbor Andrásék azt szeretnék, hogy a kormány tagjai legalább így szembesüljenek azzal, hogy emberéleteket tesznek tönkre a végrehajtói rendszerrel.

Utasíthatták a végrehajtói kar elnökségét, hogy ne mondjon le a Schadl-ügy kitörése után

Egy hangfelvétel alapján valakik utasíthatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökségét, hogy maradjanak posztjukon azután is, hogy megbukott korrupció miatt a kar volt elnöke, Schadl György.

Varga Juditék a végrehajtók új elnökéről: Tényleg évfolyamtársak voltak a miniszterrel, de 400-an diplomáztak akkor

Reagált az Igazságügyi Minisztérium is arra, hogy egy egyetemi évfolyamtársa lett a végrehajtói kar elnöke. Lupkovics Beáta úgy lett elnök, hogy alig egy éve végrehajtó. Közben, másfél évvel azután, hogy az előző elnököt, Schadl Györgyöt letartóztatták, megszólalt a kart felügyelő hatóság elnöke is, jelezve: a szakmának meg kell tisztulnia.

Völner Pál védője szerint a politika ártalmasan beleavatkozhatott a Schadl-Völner-ügybe

Papp Gábor szerint az ügyészség nem független, rátelepszik a politika, és túl gyorsan zárták le a nyomozást.

Varga Judit egykori egyetemi évfolyamtársa lett Schadl György utódja a végrehajtóknál

Két olyan tagja is lett az új elnökségnek, akik egy hónapja Schadl Györggyel együtt mondtak le.

Varga Judit volt egyetemi évfolyamtársát választották meg Schadl György utódjának

Lupkovics Beáta csak egy éve lett végrehajtó, előtte a borsodi közgyűlés jegyzője volt. Az új elnökség névsora már múlt héten kiszivárgott, de a levelet hamisítványnak nevezte a végrehajtói kar. Másfél évvel Schadl letartóztatása után új feje lett a végrehajtóknak.

Varga Judit: Ha ennyire érdekli a Telexet a Völner-ügy, végezzék el a jogi egyetemet

Elismerte a miniszter, hogy egyszer vagy kétszer találkozott Schadllel és Völnerrel. Varga Judittól azt is megkérdeztük, hogy lehetnek-e rá nézve terhelő sms-ek az egykori államtitkáránál.

Varga Judit egyetemi évfolyamtársa lett Schadl utódja a végrehajtói kar új élén

Új elnökséget választott a lemondott Schadl György vezette testület helyére csütörtökön a bírósági végrehajtói kar tisztújító közgyűlése. Az irányító stáb tagja lett Schadl két korábbi munkatársa, az új elnök pedig Lupkovics Beáta lett, Varga Judit igazságügyi miniszter egykori egyetemi évfolyamtársa.

Schadl-utódlás: Az előre kiszivárgott „ötösfogat” indul az elnökségért a végrehajtói kar tisztújításán

A végrehajtói kar rendkívüli közgyűlésén éppen az az öt személy jelentkezett Schadl György és társai lemondása után az új elnökségbe, akiknek a neve előre kiszivárgott. Az „ötösfogat” megválasztása borítékolható, de most szavaznak róluk. Az öt közül az egyik Varga Judit igazságügyi miniszter egykori egyetemi évfolyamtársa.

Soha nem ajánlottam Gyurin keresztül Völnernek pénzt, mondta Gazdi, a Schadl–Völner-ügy kulcsfigurája

Tizennyolc éve ismeri barátját, Schadl Györgyöt, amiben kellett, önzetlenül segítettek egymásnak, de mások lefizetése sosem volt köztük téma, vallotta R. Róbert a bíróságon.

Schadl-ügy: „Gazdi” mindent tagadott a bíróságon, szerinte nem is úgy volt a kamu emberrablásos sztori, ahogy a vád állítja

R. Róbert 18 éve ismeri "Gyurit", viszonyuk közeli, naponta beszéltek - derült ki a Schadl-Völner-per harmadrendű vádlottjának meghallgatásán. R. Róbert bizalmi viszonyba került az ügy tizenharmadrendű vádlottjával is, de elmondása szerint nem verte át, a kamu emberrablás ügye szerinte egészen másképp történt, mint ahogy azt a vád állítja. Völner Pált viszont R. azt mondta, nem ismeri.

Bíróság előtt Schadl György "gazdája", a csecsen emberrablási sztori kitervelője

A végrehajtók volt elnöke mellett csak R. R. harmadrendű vádlott van letartóztatásban, akit korábban sikkasztásért már elítéltek. A csütörtöki tárgyaláson Völner Pál is megjelent.

Schadl-ügy: Ma hallgatja meg a "Gazdit" a bíróság

R. Róbert, az ügy harmadrendű vádlottja kerül a fókuszba a Schadl-Völner korrupciós ügy csütörtöki tárgyalásán.

Megtalálták Schadl György titkos repülőjét

A végrehajtói kart vezette már, amikor megvette a gépet.

Kisrepülőgépe is van Schadl Györgynek

A Piper PA-28 Cherokee típusú gépet nem vették zár alá.

Völner Pál vallomásának legerősebb pillanatai

Ha valaki 6 millió forintot akarna neki adni, azért lehet, hogy elmenne, és volt olyan, amikor hármasban találkoztak Varga Judittal és Schadl Györggyel. Tárgyalása után Völner Pál megpróbált meglógni a sajtó elől, de így is megkérdeztük tőle, kiknek a széke inoghat meg, ha elkezd beszélni. Videó.

Völner Pál Schadl megkereséseiről: Képviselőként nem fordíthatok hátat a segítőkérőknek, segítenem kell, ha tudok

A fideszes exállamtitkár a bírósági meghallgatásán arról beszélt, gyerekkorában hogy őrizte a libákat, etette a teheneket. Schadlt agilis fiatalnak ismerte meg, aki tisztelte őt, és infókkal segítette, de azt tagadta, hogy ő maga a végrehajtói kinevezéseket befolyásolta volna. A cikk frissül.

Schadl-ügy: Völner továbbra is mindent tagad, állítja: soha nem szorult rá a korrupcióra

Völner Pál volt igazságügyi államtitkár kedden a bíróság előtt saját korábbi életvitelével próbálta alátámasztani, hogy képtelenség az a vád, hogy ő pénzt fogadott volna el Schadl Györgytől. Varga Juditot viszont továbbra is beidéztetné, hiszen szerinte a miniszter tudná igazolni az ő ártatlanságát.

Vallomást tesz ma Völner Pál, aki olyanokat tud, hogy egy-két embernek meginoghat a széke

Értesüléseink szerint a Fidesz volt államtitkára részletes vallomással készül.

Völner Pál ma bíróság elé áll

Az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkárának azért kell felelnie, mert a vád szerint Schadl György több tízmillió forinttal vesztegette meg, hogy olyan végrehajtókat nevezzenek ki, akik neki korábban már fizettek végrehajtói praxisukért.

Ma Völner Pált is meghallgatják a korrupciós vádakról a bíróságon

A fideszes exállamtitkár eddig is tagadta, hogy közel 83 milliót kapott volna Schadl Györgytől ügyek elintézésére, de a dolgát még megnehezítheti, hogy 22-ből 10 vádlott már beismerte a bűnösségét.

Schadl-Völner-per: újra a bíróság elé áll a korrupcióval vádolt volt államtitkár

Völner Pál látszólag rendíthetetlen, már-már sztoikus nyugalommal vett részt az eddigi bírósági eljárásban.

És akkor olyat esett a magyar gazdaság, hogy Brüsszelig hallatszott a puffanása

Nagyot esett a magyar GDP, miközben az inflációnk EU-rekorder maradt; az utolsó pillanatban megszületett az orosz-ukrán egyezség a gabonaszállításról; bíróság elé állt Schadl György. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

A végrehajtói kar tisztújításán indulók neve stimmelhet, de „senki nem olyan hülye”, hogy a választás lepacsizását körlevélben tudassa

„Ilyen levelet én nem írtam, a találkozó meg se történt” – mondta a hvg.hu-nak Petris Csaba végrehajtó, aki szerint visszaéltek a nevével, így kaphattak a kollégái egy körlevelet, benne a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, hogy rájuk kell majd szavazni. Az indulók névsora amúgy stimmelhet, és az is igaz, hogy az elnökséget ambicionáló végrehajtó Varga Judit miniszter évfolyamtársa volt, egyszerre végeztek a jogon Miskolcon, 2004-ben.

Schadl felesége inkább nem tett vallomást, és közölte, hogy a többi tárgyaláson már nem akar részt venni

Csütörtökön is tárgyalást tartottak a Fővárosi Törvényszéken a Völner-Schadl-ügyben, ezúttal Schadl György nejét és az édesapját hallgatták meg.

A végrehajtói maffia felszámolásáért szerveznek tüntetést Jámbor Andrásék

A Szikra Mozgalom aktivistái csütörtökön is odavonultak Schadl Györgyék perének helyszínére, hogy a vádlottakat szembesítsék a tetteikkel.

Schadl–Völner-per: a bírónő szerint a tárgyalóteremben nincsenek gólok

A Fővárosi Törvényszéken ezúttal az elsőrendű vádlott, Schadl György feleségét és édesapját hallgatták meg.

Schadl felesége szerint nem eltüntetni akarták az ékszereket, csak meghibásodott az otthoni széf

Ezért akarták átvinni a benne lévő dolgokat. Schadl György feleségének és apjának meghallgatásával folytatódott a Schadl-Völner ügy bírósági tárgyalása. A vád szerint Schadl a börtönből hívta fel családját, hogy rejtsék széfbe az ékszereket és luxusórákat.

"Nem is kérnek sokat a bírók" – így keresett magának prédákat Schadl és köre

A Schadl–Völner-ügy első rendes tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken kellemetlen visszatérés volt abba a világba, ahol korábban kavarni próbáltak, és prédára lestek. Erről mesél egy olyan vesztegetési kísérlet is, amely a vádiratból kimaradt.

A végrehajtói kar szerint hamis az a levél, amelyben megírták a végrehajtóknak, hogy kire szavazzanak a rendkívüli tisztújításon

Az egyik végrehajtó azt írta, Répássy Róbert államtitkárral is leegyeztették, ki kerüljön az új elnökségbe. Az államtitkár a Telexnek azt írta, nem vett részt ilyen megbeszélésen.

Már azelőtt hazugságnak nevezte a végrehajtói kar a belső levelet, hogy Hadházy azt közzétette volna

Szerda reggel tett közzé egy, a végrehajtóknak írt körlevelet Hadházy Ákos, benne a felügyelő hatósággal és a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, mondván, rájuk kell majd egységesen szavazni. Bár nem verték nagydobra, de a végrehajtói kar honlapján már előző nap megjelent egy közlemény arról, hogy „a levélben hamis információk szerepelnek”. Hamis a levél az abban hivatkozott államtitkár szerint is.

A nap legfontosabb hírei – 2023.05.16.

Schadl György vallott. Drámai fordulat a lángossütők életében. Kiderült, mi okozta Vágó István halálát.

Meghallgatta a bíróság Schadl Györgyöt, aki továbbra is tagadta bűnösségét

Schadl a tárgyaláson elárulta, hogy magánemberként mi a közös benne és Völner Pálban.

Schadl a bíróságon: A hajózás, a gasztronómia, és a műszaki cikkek szeretete közös Völnerben és bennem

A végrehajtói kar volt elnöke részletesen vallomásában mindent tagadott a bíróságon. Állította, csak kellemes munkaebédeket töltött el a fideszes exállamtitkárral, nem a végrehajtók kinevezéseiről machináltak.

Elkezdődött Schadl György bírósági tárgyalása: a végrehajtói kar volt elnöke előzetes letartóztatásban marad

Schadl György ezúttal is maszkban és bilincsben jött a tárgyalóterembe, Völner Pál nem jelent meg.

Schadlt bilincsben vezették a vádlottak padjára, Völner nem jelent meg az első tárgyalási napon

A fideszes exállamtitkár védője azt mondta, nem gondolta, hogy védencének itt kellene lennie. Kedden a végrehajtói kar mostanra lemondott elnökét hallgatják meg a korrupciós vádakról, Völnert jövő kedden.

Miközben nehéz játszma vár Schadl Györgyre, Völner Pál idézése ellenére nem ment el a bíróságra

Elkezdődött a bizonyítási eljárás az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyében.

Most indul be igazán Schadl György pere, ma hallgatják meg a korrupciós vádakról

A végrehajtói kar mostanra lemondott elnöke eddig is ártatlannak vallotta magát, de a dolgát még megnehezítheti, hogy 22-ből 10 vádlott már beismerte a bűnösségét.

Az enyhébb ítélet ellenére is bezárta a kapukat a bíróság a korrupt végrehajtók előtt

A Völner-Schadl-ügy bűnös végrehajtóit végül nem a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól, hanem a végrehajtástól tiltotta el a Fővárosi Törvényszék, ám sem ügyvédek, sem közjegyzők nem lehetnek.

Felfüggesztettet kapott az a hat végrehajtó, akik elismerték, hogy Schadl Györgytől pénzért cserébe kapták a pozícióikat

Felfüggesztett kapott az is, aki összekötött egy korrupt módon kinevezett végrehajtót a kar azóta már lemondott elnökével, pénzbüntetést pedig az, aki Schadl kívánságainak megfelelően pontozta a végrehajtói pályázatokat. Felfüggesztetett kapott az a két ember is, aki okosban próbálta megoldani Schadl balatoni nyaralóját, ez az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyének az egyik mellékága.

Völner-Schadl-ügy: Elfogadta a bíróság a bűnösségüket beismerő vádlottak vallomását

A huszonkét vádlottat felsorakoztató büntetőügyben hat végrehajtó és négy további vádlottról hozott döntést a bíróság. Védőik felszólalása után már ma ítéletet hirdetnek fölöttük. Ez jelentősen nehezí

Tíz vádlott már beismerte a bűnösségét a Schadl–Völner-perben

Most ők jelennek meg az előkészítő ülésen.

Vita a Parlamentben: a DK béremelést akar a pedagógusoknak, a Jobbik árfigyelő rendszert sürget

A végrehajtási rendszer reformja is kiemelt téma volt.

Schadl György a letartóztatása előtti napon az Igazságügyi Minisztériumban járt

Varga Judit miniszter aznap nem tartózkodott Budapesten.

Kétszer is megfordult Schadl György az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon

A tárcánál azt nem tudták megmondani, hogy kivel vagy miről tárgyalt a végrehajtói kar elnöke az épületben.

A letartóztatása előtti nap kétszer is járt az Igazságügyi Minisztériumban Schadl György

A tárcánál nem tudták megmondani, hogy a végrehajtók elnöke kivel tárgyalt, mert a beléptetést a rendőrség végzi, és csak egy évig tárolják az adatokat.

A nap legfontosabb hírei – 2023.04.27.

Jó napja lehetett Budaházynak, rossz napja lehetett Schadl Györgynek, Ruszin-Szendi Romulusznak, és Varga Zs. Andrásnak.

Törvényben akadályozhatják meg, hogy ismét Schadl Györgyöt válasszák meg a végrehajtói kar elnökének

A módosítás szerint azonnali hatállyal fel kell függeszteni azt a végrehajtót, aki ellen közvádas büntetőeljárás folyik.