Hírkereső

Keresés

Miközben az újságírók cikken dolgoztak, Donald Trump kémkedett utánuk

A Washington Post több munkatársának telefonbeszélgetéseit megfigyeltette az előző adminisztráció.

Külügyminiszterek: a médiaátvételek miatt több országban a független szabad sajtó korlátozva lett

A cseh, a szlovák és az osztrák külügyminiszter szerint vezető politikusok azt a nézetet terjesztik, hogy az újságírók az ellenségeik és az ellenük történő támadások indokoltak.

Az újságírók védelmét és a sajtószabadság tiszteletét kéri a cseh, a szlovák és az osztrák külügyminiszter

Úgy látják, „az újságírók elleni támadások és az eseményekről való tájékoztatás nagymértékű korlátozása a hatalom megerősítésének a részévé vált” több országban is napjainkra.

Az MTI nem adta ki az LMP sajtószabadságról szóló közleményét

Azt, amelyiket ma, a sajtószabadság világnapján írták.

Nem adta ki az LMP sajtószabadsággal kapcsolatos közleményét az MTI a sajtószabadság világnapján

Arra a pontra hivatkozva, hogy a közlemény sértené a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit.

Vera Jourová elismerte, hogy az Európai Bizottság tehetetlen a KESMA-val szemben

A testület értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke azt mondta, hogy a 2018-ban létrejött médiaholding esetében nem lehet a versenyjogi szabályokat alkalmazni.

Az Európai Bizottság tehetetlen a KESMA ügyében

Vera Jourová uniós biztos szerint módosítani kell a versenyjogi szabályokat.

Az általa gerjesztett tájékozatlanság teszi magabiztossá a kormányt

A magyarországi sajtószabadság helyzete folyamatosan romlik, azonban ez több, mint egy szám a rangsorban: a sajtószabadság napján néhány példán keresztül bemutatjuk, hogy az elmúlt egy évben milyen ködöt hozott létre a kormány.

A Telex nyerte a svéd Riporterek Határok Nélkül sajtószabadságdíját

Nagy szükség van olyan bátor újságírókra, akik a Telexhez hasonlóan a sajtószabadságért küzdenek, fogalmaz a szervezet közleménye.

„Tisztelt újságíró! Kérését nem engedélyezem!” – Ma van a sajtószabadság világnapja

Bemutatjuk a falakat, amelyekbe munkánk során ütköztünk: íme az elutasító levelek tömegei, amelyeket a világjárvány során az egészségügyi intézményektől kaptunk.

Tovább romlott a magyar sajtószabadság helyzete a Riporterek Határok Nélkül szerint

A jelentés szerint Orbán Viktor ürügyként használta a járványt, hogy még jobban kiterjessze uralmát a magyar média felett.

Riporterek Határok Nélkül: Tovább romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon

Az újságíró-szervezet friss jelentése szerint a járványt kihasználva a magyar kormány tovább növelte befolyását a média felett.

Magyarország már csak a 92. a Riporterek Határok Nélkül listáján

Három helyet rontottunk egy év alatt.

Tovább zsugorodott a magyar sajtó szabadsága a Riporterek Határok Nélkül jelentése szerint

A 92. helyre zuhantunk vissza, az EU-ból csak Bulgáriában rosszabb a helyzet.

Diákújságírókat csuktak le Moszkvában

A hatóságok szerint kiskorúakat buzdítottak kormányellenes tüntetésekre.

Házkutatást tartott az orosz rendőrség egy diáklapnál, négy fiatal újságírót őrizetbe vettek

Azzal a váddal, hogy kiskorúakat buzdítottak kormányellenes tüntetésekre.

Az autoriter magyar rendszert az mutatja, hogy egyre kevesebben mernek nyilatkozni a sajtónak

Osztrák és német újságírók mondták el tapasztalataikat a magyarországi és a szlovéniai helyzetről. Ki akarná kitenni magát annak, hogy a közmédia kétrészes lejárató anyagot készítsen róla, vagy hogy a lányát másik iskolába kelljen íratnia a véleménye miatt?

Már majdnem elfoglalta a lengyel kormány a vidéki lapokat, ám a bíróság most megakadályozhatja

Az állampolgári jogok ombudsmanja szerint Orbán mintáját követné a PiS

Profil: csak Magyarországon uszítanak egy egész armadát a hatalom ellenségeire

Logikusnak tűnő magyarázattal állt elő a magyar kormánysajtóban kérdéseiért megtámadott Franziska Tschinderle szerzőtársa, miért kreált ekkora botrányt a Fidesz egy újságírói megkeresésből. A néppárti kiválás miatt ideges a magyar kormánypárt – állítja Siobhan Geets.

„Szólítson mein Führernek” – szatirikus képzelt interjúval száll bele Orbán Viktorba a Profil

Napok óta téma a magyar sajtószabadság az osztrák lapban, miután a munkatársukat támadta a magyar kormánypropaganda.

Profil: Orbán mindig külső ellenséget keres – ezért támadja a külföldi újságírókat

A Profil munkatársai nagyjából már túl vannak az első megrázkódtatáson, miután az MTVA durva támadást intézett az egyik kollégájuk ellen, így időnként felolvassák egymásnak a nagy vihart kavaró kérdéseket, mert az ilyen botrányokban mindig van valami komikus. De azért a dolog sokkal súlyosabb. Így foglalja össze a helyzetet az osztrák hetilap kommentárja.

Az osztrák Profil főszerkesztője egyértelműen Orbánt teszi felelőssé a riporterét ért közmédiás támadás miatt

Christian Rainer szerint az M1 akciója jól példázza, milyen az, amikor egy autoriter rezsim támadja a sajtószabadságot. Sebastian Kurz reakcióját is nagyon várja, azért is hozták nyilvánosságra a történteket.

Franziska Tschinderle: Kíváncsi vagyok, a Fidesz miért félt válaszolni a kérdéseimre

Kérdésekkel provokáltuk az osztrák újságírónőt, aki kérdésekkel provokálta a Fideszt, és emiatt lesújtott rá a köztévé Híradója hatalmas bosszúval és rettentő haraggal.

Profil-főszerkesztő: Ami történt, nemcsak az egyik újságíróm elleni fenyegetés, hanem támadás a sajtószabadság ellen

A Fidesznek küldött kérdései miatt került a magyar közmédia kereszttüzébe Franziska Tschinderle, az osztrák Profil című hetilap munkatársa. Az ügy a politika legmagasabb szintjeit is elérte, az osztrák külügyminiszter telefonon hívta fel miatta magyar kollégáját, Szijjártó Pétert. Christian Rainer, a Profil főszerkesztője a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, miért volt fontos számukra a nyilvánosság elé állni, mit gondol a magyar sajtószabadságról és mit kérdezne Orbán Viktor miniszterelnöktől, ha lehetőséget kapna rá.

Az osztrák sajtó rácsodálkozik a magyar kormánypropaganda működésére

A sajtószabadságot féltik.

Deutsch Tamás: Orbán nem ragaszkodik a hatalomhoz

Szerinte a kormányfő csak sikerorientált, Mészáros Lőrinc pedig tisztességesen gazdagodott meg.

Nem engedték egy vidéki újságírónak, hogy a saját oltását lefotózza, mert csak a köztévé forgathat az oltópontokon

A Dél-Zala Press munkatársa írt az illetékes Országos Kórházi Főigazgatóságnak, hogy ezzel szeretne oltásra buzdítani.

A kormány szerint semmi nem támasztja alá, hogy sérülne Magyarországon a véleményszabadság

Több pontban is válaszoltak az Európa Tanács kritikájára. Arra viszont nem reagáltak, hogy miért torzítja az állam a médiapiacot, és hogyan lépnének fel a megtámadott újságírók védelmében.

Varga Judit: Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában

Reagált az Európa Tanács jelentésére.

Kemény bírálatot fogalmazott meg az Európa Tanács emberi jogi biztosa a magyar médiahelyzettel kapcsolatban

Úgy véli, legfőbb ideje, hogy Magyarország helyreállítsa az újságírás és a média szabadságát.

Európa Tanács: A magyar kormány lerombolta a szabad véleménynyilvánítás feltételeit

Fenyegető a kormánypárti média túlsúlya, a független újságírók ellen pedig fellángolhat az erőszak, írja az ET emberi jogi biztosának jelentése. A magyar kormány szerint a memorandum megalapozatlan, és csalódottak a jelentés miatt.

14 oldalon keresztül sorolja a magyar médiahelyzettel kapcsolatos aggályait az Európa Tanács

Az új jelentés külön kitér a járvány miatt veszélyhelyzet során meghozott, a médiát érintő kormányzati döntésekre.

Tovább faragtak a magyar sajtószabadságon

Újabb lesújtó jelentést tett közzé az Európa Tanács.

Újságírókra támadtak a lezárások ellen tiltakozó holland protestánsok

Egy operatőrt szándékosan elgázoltak, egy másik sajtóst pedig megütöttek és megrugdaltak. A kormány tehetetlen.

Lekeverték Mihályt a Kossuth Rádióban, miután a sajtószabadságról érdeklődött

A műsorvezető inkább nem bonyolódott vitába a betelefonálóval.

Egy betelefonáló a sajtószabadságról próbált beszélni a közmédiában, de lenémították

Ha nem lenne sajtószabadság, akkor ön ezt nem tudná elmondani – mondta a műsorvezető, miközben lenémították a férfit. Egy decemberi adásban történt az eset, egy olvasói levél alapján bukkantunk rá.

FeGyőr cenzúrázná a jobboldali sajtót, ha hatalomra kerülne

Sajtószabadság baloldali módra.

CEU-igazgató: Terjed a világban az orbáni sajtópolitika vírusa

Marius Dragomir, a Közép-Európai Egyetem médiaintézetének vezetője elmagyarázza, hogyan állította a médiát saját kiszolgálójává Orbán Viktor, hogy terjed módszere a világban, és gátat lehet-e vetni ennek.

Orbánnak olyan befolyása lett a médiában, mint senki másnak Magyarországon

Míg közel 500, jelentős részben közpénzből működtetett kiadvány áll közvetlenül kormányzati kontroll alatt, addig nagyítóval kell keresni az ellenzékhez köthető sajtót. Médiapiaci fact check március 15-én, a magyar sajtó napján.

Aggasztónak ítéli FeGyőr fenyegetését a Magyar Nemzeti Médiaszövetség is

Az MNMSZ rendkívül aggasztónak ítéli a Fekete-Győr András, a Momentum elnökének Facebook-oldalára feltöltött videóban elhangzott fenyegetést, mely szerint az ellenzéki politikus eltiltaná a foglalkozásuk gyakorlásától azokat az újságírókat, akiket ő propagandistának ítél.

A Fidesz szerint furcsa, hogy kéthetente meghal a magyar sajtószabadság

De ettől függetlenül a magyar kormány szerint minden rendben van a médiával. Az Európai Parlament szerint viszont nem, erről vitáztak szerdán Brüsszelben.

Eldőlhetett a Klubrádió sorsa, de még csak a Médiatanács tudja, mi lesz vele

A testület majd csak azután árulja el, hogyan döntött a szerdai ülésén, hogy a Klubrádió is megkapja a határozatot. A csatornához estig nem érkezett erről értesítés.

Ismét a magyar sajtószabadság volt a téma az EU-ban, de csak a szokásos szófordulatokra futotta

Věra Jourová uniós biztos gratulált a Telexnek, finoman odamondott Orbánnak az EP sajtószabadságról szóló vitáján, majd közölte: az Európai Bizottság nem tehet sokat a média védelmében.

A magyar sajtószabadságról vitatkoztak az Európai Parlamentben

A fideszes Hidvégi Balázs szerint a Klubrádió ügye „mondvacsinált, politikai hisztériakeltés”, a DK-s Molnár Csaba azt mondta, a magyar közmédia lassan az észak-koreai állami médiával indíthatna közös gyakornoki programot.

Nagyinterjú Élesben Szijjártó Péterrel: oltásjátszma, jachtozás, titkosszolgák és a Néppárt-balhé

Nem jókedvünkben döntöttünk a lezárásról, ha nem lépjük meg, nehéz helyzetbe került volna az egészségügy és az ország – mondta a lezárások bejelentésének napján Szijjártó Péter a hvg360-nak. A többi között kiderül, kitől kért erre engedélyt a miniszter, barátja-e Szíjj László, mi a kormányzati álomposztja, elküldték-e FFP2-maszkért, és mit gondol a magyar sajtószabadságról.

Varga Mihály azt állítja egy levélben, hogy a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba

A pénzügyminiszter elfeledkezett a rengeteg médiumról, amelyet maga alá gyűrt a NER.

Varga Mihály: A kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba

Érdekes: a kétharmados Fidesz-kormány nem tud, és nem akar beavatkozni, egyszerűen úgy alakul, hogy kormányközeli üzletemberek zabálják fel a médiapiacot.

Az ügyészség szerint nem bűncselekmény, hogy Hadházy „elütötte” Bede Zsoltot

Megkérnék mindenkit, hogy a sajtószabadság fekete napján gyertyagyújtással emlékezzen a Vadhajtások újságírójára, aki hiába szólt, hogy rendőrt kell hívni!

Tizenhat nemzetközi újságírószervezet aggódik a magyar és lengyel média helyzete miatt

Levelet írtak az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosának a szerintük romló állapotok miatt.

Két és fél év után ismerte be a TV2, hogy nem tájékoztattak kiegyensúlyozottan

Közel két és fél évbe került, de a TV2 végül kénytelen volt elismerni, hogy megsértették a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó előírásokat és