Hírkereső

Keresés

Bepanaszolta a mentősöket, hogy direkt bosszantásból álltak ferdén a járdára

De kiderült a nyilvánvaló: nem szórakoztak, jó okuk volt rá.

Egy hétig ingyenesen lehet tesztelni az új okosparkolási rendszert több budapesti P+R parkolóban

Annak jár ez a lehetőség a jövő héten, aki letölti az alkalmazást.

Ingyenes héttel indul az okosparkolás budapesti P+R parkolókban

Mutatjuk, hol járhat jól a jövő héten.

Budapest nem meri meglépni, amit Bukarest, ahol hozzányúltak a lakók parkolási kedvezményéhez

Az adatok szerint tévhit az, hogy az ingázók veszik el a belvárosi parkolóhelyeket, és az is, hogy a mélygarázsok segítenek a parkolási gondokon. A román fővárosban a korábbi hétszeresére emelték a városban lakók parkolási díját, és még újabb emelés jöhet.

Kizárólagos lakossági parkolást vezetnek be Újlipótvárosban is

A kijelölt helyeken este hat óra és reggel hét óra között csak helyi lakosok parkolhatnak majd.

Nemcsak Tóth Csaba, Papcsák Ferenc szelleme is ott lebeg a gázos zuglói parkolás felett

Egyre több jel utal rá, hogy a volt fideszes zuglói polgármester üzlettársa irányíthatta a zuglói parkolásellenőrzést. A korrupcióval vádolt szocialisták pedig átvették Papcsákéktól a stafétabotot.

Parkolási háború van kialakulóban Győrben

Még a focipályát is átalakítanák.

Zöldterületre és focipályára terveznek parkolókat Győrben

A polgármester műholdfelvételekkel sokkolta a helyieket.

Nyártól bírságolják a bérelt biciklikkel és e-rollerekkel szabálytalanul parkolókat Budapesten

Magyarán azokat, akik szanaszét hagyják a közlekedési eszközöket.

Tudja, mik azok a fém cuccok Budapest utcáin? Földbe szúrt szenzorok

Kipróbáltuk az okosparkolási rendszert, aminek segítségével szabad parkolóhelyeket kereshetünk Budapesten. A rendszer még csak az 5. kerületben működik teszt szinten, de hamarosan egész fővárosra kite

Egyre égetőbb a parkolóhelyhiány, és úgy tűnik, csak az autómentes életmód hozhat enyhülést

Az óbudai parkolási káoszról szóló korábbi cikkünk után megnéztük, mi a helyzet más budapesti kerületekben, hogyan kezelik a problémát Nyugat-Európában, illetve mi szerepel a főváros fejlesztési terveiben. Nem nagyon van olyan megoldás, amely ennyi autó mellett érdemi könnyítést jelentene.

Közelíti az 50 ezret a zöld rendszámos autók száma

Még egy hidrogén üzemű autót is regisztrált valaki márciusban.

Baloldali háttérember a zuglói parkolási korrupciós ügyről: Az annyira bitang, hogy igaz | Videó

A számos kétes ügyben érintett Patek Gábor saját bevallása szerint nemrég a demokratikus koalíciónál szerzett piros pontokat – írja a Magyar Nemzet.

Újabb Horváth Csabához köthető luxusvillát találtak – ez lett a zuglói parkolási pénzből?

Újabb fordulatot vett a zuglói MSZP-s korrupciós botrány! – írja a Metropol.

Horváth Csaba: Nem volt döntési hatásköröm a zuglói parkolással kapcsolatban

A zuglói polgármester nyilvánosságra hozta a vallomását. Ebben azt állítja, hogy a rá terhelő vallomást tett Fuzik Zsolt hamisan tanúskodott, és neki semmi köze nem volt a kerületi parkolási rendszerhez, nem követett el bűncselekményt. Reagált a gazdagodását ért vádakra és a pálmafa gate-re is.

Gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Csaba országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség

Korrupciós bűncselekmények miatt nyomoznak a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos ügyben.

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség az MSZP-s Tóth Csabát

Gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség – tudatta pénteken a vádhatóság. A főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt nyomoz a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében – írja a Magyar Nemzet.

Gyanúsítottként hallgatták ki Tóth Csabát

A képviselő panasszal élt a gyanúsítás ellen. Korrupciós bűncselekmények miatt nyomoznak a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében.

Fideszes politikusoknál is lehetett házkutatás a zuglói ügyben, ezt hallotta Karácsony Gergely

A Fidesz benézte a gyermekvédelmi népszavazást, nincs benne komolyabb mozgósító erő a főpolgármester szerint.

Felfüggesztette az Országgyűlés Tóth Csaba szocialista képviselő mentelmi jogát

Nem volt ellenszavazat a parlamentben.

Büntetőfeljelentést tesz Horváth Csaba, a Fidesz vizsgálóbizottság elé állítaná

A zuglói parkolási botrányról szóló cikkeket kifogásolja a zuglói polgármester.

Az ügyészség szerint 250 millió forint kenőpénzt vehetett át az MSZP-s Tóth Csaba

Polt Péter indítványára a mentelmi bizottság a politikus mentelmi jogának felfüggesztését javasolja.

Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága

A gyanú szerint a politikus korrupciós pénzt kapott a zuglói parkolási cégtől.

Milliárdos nyereséggel kalkuláltak a zuglói parkolás megálmodói

A gyanús ügyletek feltérképezésére vizsgálóbizottság is alakult.

Magyar Nemzet: Tóth Csaba és Horváth Csaba több mint negyedmilliárd forintot vehetett át feketén

A lap megszerezte a zuglói parkolási cég egyik befolyásos munkatársának vallomását, aki részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott.

Havonta 10-15 millió forint kenőpénzt kaphattak a szocialisták Zuglóban

Horváth Csaba ezen felül is milliókat kért.

Tarlós István: Karácsony úgy viselkedik, mint egy előkelő idegen

A volt városvezető emlékeztetett, zuglói polgármesterként még utódja írta alá a korrupciógyanús parkolási szerződést.

Tarlós: Álnokság Tarlós-korszakról beszélni a zuglói parkolási ügyben

A volt főpolgármester szerint hamisan sejtet összefüggéseket Karácsony Gergely.

Tarlós István: Karácsony képtelen a valóságnak megfelelően csoportosítani a tényeket

A volt főpolgármester emlékeztetett rá: Karácsony Gergely írta alá a korrupciógyanús zuglói parkolási szerződéseket.

Korrupció gyanúja miatt Tóth Csaba szocialista politikus mentelmi jogának felfüggesztését kéri az ügyészség

Az ügyészség szerint Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő Horváth Csabával egy parkolási társaságtól kért pénzt.

A poligráf szerint is kapott vesztegetési pénzeket a szocialista Horváth Csaba

A Magyar Nemzet úgy tudja, a poligráfos vizsgálat szerint igazat mondott vallomásában Fuzik Zsolt, amikor azt állította, hogy Horváth Csaba zuglói polgármester és társa a kerületi parkolási bevételekből származó nyereség felére tartott igényt. A szocialista politikus ezenfelül háromszor, alkalmanként hárommillió forintot követelt és kapott, a pénzt mindig egy Kálvin téri kávézóban vette át.

A szocialista Horváth Csaba egy Kálvin téri kávézóban vett át vesztegetési pénzeket

A Magyar Nemzet birtokába jutott vallomás szerint Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az a személy, aki miután a kerületi parkolási bevételekből realizált nyereség felét elkérte magának és társának, még három alkalommal hárommillió forintot követelt és kapott külön. Cserébe azt ajánlotta fel, hogy ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja. Az összegeket a XIV. kerületi parkolási cég egyik vezetője egy Kálvin téri kávézónál adta át.

Horváth Csaba nem ért semmit, de végiggondolja, hogy visszalép-e

Elmondása szerint egy Móricka színvonalú ügyészségi anyagot kapott. Füle-farka nem volt.

Hadházy: Horváth Csaba meggyanúsítása csak a jéghegy csúcsa, a felszín alatt ott van az egész Fidesz rendszere

Szerinte az ügyészségnek nyilvánosságra kellene hoznia, milyen bűncselekmények elkövetését feltételezik, és erre milyen bizonyítékok vannak.

Horváth Csaba: Két napja Iványi Gábor volt soron, ma én

A zuglói polgármester a meggyanúsítását politikai indíttatásúnak tartja. Tiszta a lelkiismerete.

MSZP: A tényeket Horváth Csaba ismeri, neki kell tisztáznia magát

Zugló polgármestere szerint azért most gyanúsították meg, mert két nap múlva felkerült volna az ellenzék közös listájára.

Horváth Csaba parkolási ügyek miatt gyanúsított lett

Befolyással üzérkedéssel gyanúsítják Zugló szocialista polgármesterét.

Korrupcióval gyanúsítják Horváth Csaba zuglói polgármestert parkolási ügyben

Gyanúsítottként hallgatták ki, az ügyészség szerint a kiválasztott parkolási cég nyereségének a felét kérte el egy politikus társával együtt.

Horváth Csaba zuglói polgármestert parkolási korrupcióval gyanúsítja az ügyészség

A korrupciós ügynek és egy győri adónyomozásnak köze lehet egymáshoz.

Korrupcióval gyanúsítja Horváth Csaba zuglói polgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Horváth egy társával a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy céget, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Házkutatás van a zuglói polgármesteri hivatalban

Hogy milyen ügyben, azt egyelőre nem árulták el.

Házkutatás a zuglói polgármesteri hivatalban és a kerületi parkolási cégnél

Az önkormányzat még nem árulta el, milyen ügyben.

Tarthatatlan a parkolási helyzet a lakótelepeken. És lassan máshol is

Körülbelül feleannyi parkolóhelyet alakítottak ki a panelházak közt, mint amennyire most szükség volna, ezért aki lakótelepen él és autózik, pontosan ismeri a helykereséssel járó szenvedést. De mit mond egy érintett önkormányzat, mit mutatnak a pontos számok és mi lehet a megoldás az egyre súlyosabb problémára?

A balos kerületi vezetők ellehetetlenítik az ott élő autósokat

Baranyai Krisztináék általános programja a IX. kerületben az, hogy büntetik az autóval rendelkező lakosokat. Ezt azonban sem az ott élő lakosoknak, sem az ottani üzleteknek nem tesz jót, sőt kifejezetten árt. Emiatt pedig a helyiek is felemelik a hangjukat.

Más fedezet is lett volna a 28 milliós tartozás kiegyenlítésére, mégis a budai villára csapott le a végrehajtó

Így dolgozott a Völner-ügy egyik gyanúsítottja 2019-ben.

Parkolási bírságok miatt került bajba, majd a Völner-ügyben a legtöbb kenőpénzt fizető végrehajtó árvereztette el a villáját

M. Eszter néhány éve egy XII. kerületi villát árverezett el gyanús körülmények között, noha az adós ingó vagyonából is fedezhette volna a tartozást.

Sűriti járatait a BKK a kézilabda-Eb idejére

Az autók korlátozott parkolási lehetősége miatt a BKK a metró és a villamos igénybevételét ajánlja.

Pécsen megszűnik a zöld rendszámos hibridek ingyenes parkolása

Jelenleg 40 ezer zöld rendszámos autó fut az utakon, a pluginek aránya ebből nagyjából húsz százalék.

Történelmi pécsi szigorítás az autótulajdonosoknak

Megszűnt az ingyenes ünnepi parkolás a fővárosban

A decemberi bérleteket viszont tovább fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon.