Hírkereső

Keresés

Az Orbán-kormánynak ki kellene fordulnia magából, hogy teljesítse Matolcsy ajánlását

A Szovjetunióból szabadult Észtország sok áldozat és megszorítás árán integrálódott és lassan felzárkózik a Nyugathoz, a világ egyik legjobban digitalizált országává vált. Magyarország ráléphetne erre az útra, de ott mindjárt elbukunk, hogy az informatikai oktatással kezdődik, nem hazafias neveléssel.

Nem tartja szükségesnek az iskolák teljes lezárását az operatív törzs

Az adatok alapján állítják ezt.

Operatív törzs: Az adatok alapján még nem kell teljesen lezárni az iskolákat

Írásban kaptunk választ az operatív törzstől.

Levélben kéri Orbán Viktort a PDSZ, rendelje el a teljes digitális oktatást

A szakszervezet a tanárok átlagéletkorára és az egyre romló járványügyi adatokra hivatkozik.

Nyílt levélben kéri az iskolák bezárását Orbántól a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Digitális munkavégzést szorgalmaznak, amit azzal indokolnak, hogy az intézmények egy részét már így is bezárták a járvány miatt.

Nyílt levélben kérik Orbánt, zárja be az iskolákat

A PDSZ azt kéri, a kormányfő hozza meg ezt a népszerűtlen döntést.

A Debreceni Egyetem rektora szerint a modellváltás ellenzői az MSZMP és az MSZP tagjai

Szilvássy Zoltán állítását januárban az Origo meg is próbálta alátámasztani, de nem ment neki.

Novák Katalin bejelentette az ingyenes bölcsődét, de az már évek óta így van

„Van egy jó hírem a nagycsaládosok számára” – mondta a miniszter a minap. Bejelentette, hogy számukra ingyenes a bölcsődei ellátás. Hírnek kicsit elavult volt ez a bejelentés, mert ez egy ideje már így van.

"A pedagógusok feláldozhatók a kormány számára"

A WHO javaslata, Müller Cecília szeptemberi véleménye és az uniós gyakorlat ellenére a magyar kormány teljesen kihagyta az oltási tervből a pedagógusokat. A szakszervezeti vezető szerint sok tanár ann

Dragomán: Tóth Kriszta szívügye az olvasó gyerekek nevelése

Dragomán György megvédte a kötelező olvasmányokkal kapcsolatos véleményéért hevesen támadott író-költőt.

A harmadik hullám az iskolákat is elérte, egyre több helyen állnak át digitális oktatásra

Valamilyen digitális munkarend van érvényben az óvodák 6,4 és az iskolák 12,1 százalékában.

Járvány alatt is kell az érettségihez a közösségi szolgálat

Bencsik János független képviselő írásban csatázott a kérdésről Rétvári Bence államtitkárral.

Vidnyánszky: Az SZFE felmondó tanárai a leggonoszabbul jártak el

Szerinte látszik, micsoda gépezet működik a háttérben, az SZFE oktatói pedig csak eszköznek használják a hallgatókat.

Tóth Krisztina: A legelszántabb Jókai-rajongók se tegyenek kutyaszart a postaládámba

Az író kicsit megpiszkálta a kötelező olvasmányokat, rögtön neki estek a kommentelők.

Kétszer annyi óvodában és iskolában kellett intézkedni a járvány miatt, mint két hete

Ebből is látszik, hogyan futott fel az újabb hullám.

Több általános iskolában teljesen online oktatásra állnak át a héten

Bár a felsőoktatásban és a középiskolások számára a tavaly novemberi korlátozások bevezetése óta online zajlik az oktatás, a bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradhattak

Bő két hónap után kinyitott a német iskolák jelentős része

A nyitás körülményeiről minden tartomány maga dönt.

Németországban kinyitott az óvodák és általános iskolák többsége

Több mint két hónap után újra gyermekek lepték el az oktatási intézményeket.

Két hónap kényszerszünet után nyitottak újra a németországi általános iskolák

Hétfőtől 16-ból 13 tartományban ismét fogadják a gyermekeket az alapfokú oktatásban és az óvodákban.

Pedagógusoknak hirdetnek ingyenes koronavírus-szűrést

Oktatási intézmények pályázhatnak.

SZFE: Alig több mint fele annyian felvételiznek, mint két éve

Vidnyánszky Attila ugyanakkor sikerről beszél, mert állítása szerint több ember fizette be a jelentkezés díját, mint tavaly. Szerinte mostanra a hallgatók is kijózanodtak.

Vidnyánszky Attila szerint földönfutóvá akarják tenni az új SZFE-s tanárokat

Huszonhat oktató mondott fel, vagy nem írt alá szerződést az egyetemmel.

Egy pestszentlőrinci fiú hétévesen megnyerte a dubaji számolási versenyt

Jagnesák Benett épp olyan élvezettel számol abakuszon, mint ahogy vadászrepülőt épít legóból. A kisfiú néhány hete nemzetközi bajnokságot nyert egy dubaji – a járvány miatt online tartott – versenyen.

Wass Albert igen, a magyar nyelv finnugor származása nem kerülhet elő a magyar érettségi témái között

A Népszava szerint a Magyartanárok Egyesületének még nem küldték el a vizsgakövetelmények tervezetét.

Két hónap után kinyithatnak a brit iskolák, Johnson bejelentette a lazítás kezdetét

Március 8-án kezdődhet a koronavírus-járvány elleni korlátozások enyhítése Angliában, közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök, aki direkt utalást tett arra, hogy a nyitás első lépéseként a diákok a január eleje tartó digitális oktatás után visszatérhetnek az iskolákba

Fekete-Győr András miniszterelnök-jelöltként indul az előválasztáson

A Momentum a pártelnököt indítja az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként. Fekete-Győr András a vasárnap délután meghirdetett programjában számtalan ígéretet megfogalmazott: az euró bevezetését, Magyaroszág-részvényt, nyugati egészségügyet és oktatást, bármikor felvehető nyugdíjat, a média szabaddá tételét, 4 napos munkahét elérhetőségét és közvetlen államfő-választást is.

Ha most nem változik az iskola, örökre a 19. században ragad

ReklámLassan egy éve vannak távol a középiskolások az iskola épületétől

A nemi szerepek ábrázolása miatt az Aranyembert és a Bárány Boldizsárt venné le a kötelezők listájáról Tóth Kirisztina

A gyerekeink az iskolában olvasott művekből építik fel, milyenek is a nemi szerepek – véli a költő és a két műben rémes dolgok vannak szerinte.

Csendet akart az ukrán óvónő: ragasztószalaggal tapasztotta be a gyerekek száját

A szülők a gyerekek arcán elszíneződést vettek észre, így tört ki a botrány.

Hiány van szakemberből, Bécsben egészségügyi pályára terelik a munkanélkülieket

2021-ben összesen 31,5 millió eurót különítettek el erre a célra.

Közlekedési alapvizsgát kell tennie idén tavasszal a gyerekeknek

Az általános iskola 4-5. évfolyamán kötelező, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott a vizsga.

Új elnököt választott a Nemzeti Választási Bizottság

Téglási Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási dékánhelyettesét szavazták meg.

A magán színitanodák aranykorát hozhatja el Vidnyánszkyék hatalomátvétele az SZFE-n

Az egyetemi szintű színészoktatást lenyúlta Vidnyánszky Attila, de aki nem ragaszkodik a diplomához, az választhatja az eddig is népszerű tanodákat vagy az SZFE átalakítása ellen tiltakozó tanárokból alakuló egyesület majdani képzését.

A diplomás gyed után is szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak

A diplomás gyedet azok igényelhetik, akik a felsőoktatásban tanulnak vagy a felsőoktatási tanulmányaik végeztétől számított egy éven belül vállalnak gyermeket.

Itt a harmadik hullám: Kásler a horvát oktatási miniszterrel tárgyalt

Az emberi erőforrások minisztere szerint a két ország közti kulturális együttműködés a reneszánszát éli.

Hiába van tandíj, egyre többen jelentkeznek a budapesti magániskolákba

A központi tantervtől és a „hagyományos” pedagógiai módszerektől eltávolodva szervezik a tanítási napokat és az oktatást a fővárosi magán- és alapítványi iskolák.

Változó érettségik: izgalmasabbá, érdekesebbé válhat a diákok tanulmánya

Azok a készségeik és képességeik fejlődhetnek, amelyekre valóban szükségük lesz az életben – véli a pedagóguskar elnöke.

Majdnem húszszor annyian passziváltatták a félévüket az SZFE-n, mint 2018-ban

Korábban arról számolt be a teljesen új vezetés alá került Színház- és Filmművészeti Egyetem, hogy mindössze négy hallgatójuk hagyta ott a tanintézményt, és mindössze 86-an állították passzívra a tanulói státuszukat

A brexit után Skócia szeretett volna újra bekerülni az Erasmus programba, de az EU elutasította

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elutasította Skócia újrafelvételét a Erasmus nemzetközi cserediák programba, miután az Egyesült Királyság európai uniós kilépésével kivált a programból is – írta szerdán a Politico hírportál

Mit tehet az, aki színész szeretne lenni, és nem a Vidnyánszky szabta keretek között akar tanulni?

Képzést kaphat, diplomás színész viszont nem igazán lehet.

2023-tól megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei

Megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei 2023-tól: még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-t

Változnak az érettségi vizsgakövetelmények

A kreativitás és problémamegoldó készség nagyobb szerepet kap 2023-tól.

Megújulnak 2023-tól az érettségi vizsgák követelményei

Az érettségizőknek a 2023/2024-es tanévtől kezdve már projektfeladatokkal is számolniuk kell a vizsgán.

Portfólió, Zoom, motivációs levél - "Covid-biztos" megoldásokkal próbálják levizsgáztatni a felvételizőket a középiskolák

Arra vonatkozóan nincs előírás, hogy mit történik akkor, ha a tanuló éppen a szóbeli vizsga napján betegszik le.

Új iskolaérettségi szabályok: Visszásságokat tárt fel alapvető jogok biztosa

Kozma Ákos kezdeményezte Kásler Miklósnál, hogy vizsgálják felül a szabályozást.

Víz folyik a konnektorokból egy veszprémi iskolában

A folyosón is áll a víz, csapadékos időben gyakran ez történik. A minap is le kellett zárni egy tantermet.

Újabb két egyetem lehet alapítványi fenntartású

A Budapesti Gazdasági Egyetem és az Óbudai Egyetem állhat be a sorba.

Maruzsa: Hagyományos érettségire kell készülni

Szóbeli és írásbeli vizsgák is lesznek – legalábbis ez a terv.

800 forintos órabérért dolgoznak az egyetemi tanársegédek Magyarországon

Ennél még diákmunkásként is többet lehet keresni.

Stumpf István szerint fel kell kavarni a felsőoktatás állóvizét

A kormánybiztos szerint szó sincs róla, hogy a vagyonkezelői alapítványok létrehozásával a politika bevonul az egyetemi világba.