Hírkereső

Keresés

Az amerikai nagykövet reméli, hogy nem lesz szükség nyomásgyakorlásra a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügyében

David Pressmant biztosították róla, hogy Magyarország hamarosan ratifikálhatja a katonai szövetség bővítését.

Gázolás miatt késnek a vonatok több vonalon is

A helyszínelés végéig két vágányon szünetel a közlekedés.

Négy orosz vadászgép lépett be a lengyel légtérbe, riasztották az Eurofightereket

Lengyelország és Svédország légterét sértették meg az orosz repülők.

Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki

Az Egyesült Államok és a NATO is határozottan elítélte a kísérletet.

Pár pillanaton múlhat sokak élete

A megoldás egyszerű: a GTA-ban működik, ám a valóságban már kevésbé.

Atomvonat tarthat Ukrajna felé, legalábbis a Kreml azt akarja, hogy ezt higgyük

Sajtóértesülések szerint a NATO arra figyelmeztette a tagállamait, hogy az orosz elnök Ukrajna határainál hajthat végre nukleáris tesztrobbantást.

Vonaton rabolt ki két férfi egy látássérült középiskolást

Az elkövetők ellen rablás, súlyos testi sértés és közokirattal valóvisszaélés miatt emeltek vádat.

Bocsánatot kért a dán királynő, miután lefokozta az unokáit

A döntését azonban nem vonja vissza.

Eltűnt az oroszok rettegett tengeralattjárója, ami atombombát is képes kilőni

A NATO szerint már nincs az északi-sarki bázison a Belgorod orosz tengeralattjáró, ami az atomtöltetével 480 méteres radioaktív szökőárt képes a tengerparti településekre szabadítani.

Governing majority votes against Hungary ratifying the accession of Sweden and Finland to NATO on Tuesday

The Fidesz-KDNP majority apparently doesn't consider the two countries' joining the military alliance urgent.

Leszavazták a kormánypárti képviselők, hogy Magyarország kedden ratifikálja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását

Nem sürgős a két ország bevétele a katonai szövetségbe.

A Fidesz még mindig nem akarja napirendre venni Svédország és Finnország NATO-csatlakozását

Az MSZP megpróbálta elérni, hogy kedden szavazzanak róla, de Kövér László elutasította, majd a fideszes többség is leszavazta.

Tóth Bertalan: A Fidesz nem hajlandó napirendre venni a NATO-csatlakozás kérdését

„Érthetetlen és indokolatlan ez a döntés” – mondta a képviselő.

A Fidesz-KDNP nem akart szavazni a svédek és finnek NATO-csatlakozásáról

Az MSZP a Parlament keddi ülésnapjának napirendjére vette volna a két javaslatot, de a változtatást Kövér László elutasította, a nyílt szavazást pedig a kormánypárti többség leszavazta.

Nem sürgős a Fidesznek a döntés a svéd és a finn NATO-csatlakozásról, leszavazták, hogy szavazzanak róla

Július közepe óta vár parlamenti szavazásra a svéd és finn NATO-csatlakozás ügye, egyik kormányzati javaslatról sem döntöttek eddig. Ezt gyorsította volna meg az MSZP, javasolva, hogy már kedden voksoljanak róla, de Kövér László nem támogatta, és a kormánypárti többség is leszavazta.

"Vannak olyan törvények, amiket szerintem nem kell feltétlenül betartani" - Hadházy Ákos a HVG Teraszon

A kormánynak nem az a fontos, hogy az emberek ne legyenek elégedetlenek, hanem hogy az elégedetlenséget másfele terelje – állítja Hadházy Ákos, aki nem tart attól, hogy a növekvő feszültségre, tiltakozásokra a Fidesz most is erődemonstrációval, Békemenettel válaszol. Intő példaként idézi Ceausescu tömeggyűlését, ami pillanatok alatt a diktatúra elleni tüntetésbe csapott át. Hadházy Ákos M. Kiss Csaba vendége volt a HVG Teraszon.

Magyarország valahogy lemaradt az Ukrajna NATO-csatlakozását támogató nyilatkozatról

Sem az ukrán területek elcsatolása elleni tiltakozáshoz, sem pedig az Ukrajna NATO-tagságát támogató nyilatkozathoz nem csatlakozott Magyarország.

Kilenc közép-európai tagállam máris támogatja Ukrajna NATO-tagságát

Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Lengyelország, Románia és Szlovákia vezetői közös közleményben állnak ki Kijev mellett.

Novák Katalin valamiért nem ítélte el az orosz agressziót

Megvan a magyarázata a dolognak, de nem egyszerű.

„Nem érdekel sem Maruzsa Zoltán, sem Pintér Sándor” – keserű szavakkal búcsúzik a Kölcsey kirúgott tanára

Palya Tamás egy Facebook-posztban idézi fel a tanári pályája indulását, és kirúgása utáni pillanatokat is.

Magyarországnyi ukrán terület elcsatolását jelentette be Putyin. És most mi lesz?

A több szövetségese által is elutasított aktussal a háború is szintet lépett: innentől Moszkva felfogása szerint már orosz földön zajlanak a harcok. Az ukránok jelezték, hogy az ellentámadás folytatódik, Donyeck megyében kerítenek be egy stratégiailag fontos várost, emellett a NATO-tagságot is kérvényezték.

NATO-főtitkár: „Ukrajnának minden joga megvan, hogy visszafoglalja területeit és ebben támogatni is fogjuk”

Jens Stoltenberg azt mondta, a háborúért kizárólag Vlagyimir Putyin felelős. „Ha az oroszok felhagynak a háborúval, béke lesz. Ha az ukránok hagynak fel vele, azzal megszűnnek önálló államnak lenni” - tette hozzá.

Gyorsított NATO-tagfelvételt kezdeményezett Ukrajna

Válaszul arra, hogy Oroszország területe „négy új régióval bővült”.

Ukrajna hivatalosan kéri, hogy vegyék fel a NATO-ba

Gyorsított felvételi eljárást kért az ukrán elnök a katonai szövetségtől.

Csehország 45,8 milliárd forintnyi dollárt kap Amerikától a hadsereg fejlesztésére, a lengyelek ennél is többet

Ezzel kompenzálják őket, amiért fegyvereket küldtek Ukrajnának.

Törökország az oroszok pénzét szereti, és nem a putyini birodalmi politikát

A törökök NATO-tagállamként sem támogatják az oroszok elleni szankciókat, egyre nagyobb mennyiségben veszik az olajat, fogadják a turistákat, parkoltatják a milliárdosok luxusjachtjait – ám emögött semmifajta elvi jellegű megfontolások vagy Nyugat-bomlasztó „keleti filozófiák” nincsenek.

Már júliusban benyújtották a svéd és a finn NATO-csatlakozási kérelmet, de továbbra sem került az Országgyűlés elé

A harminc tagállamból csak két ország nem hagyta jóvá a bővülést: Törökország és Magyarország.

Jogsértő és félelemkeltő volt a Figyelő Soros-listája, bocsánatot kell kérnie a listázottaktól

Első fokon a felpereseknek adott igazat a bíróság.

Bíróság: Jogsértő és félelemkeltő volt a Figyelő feketelistája, mindenkinek jár a bocsánatkérés és a sérelemdíj

Hamis, szükségtelen, ráadásul a történelmi hagyományok miatt félelemkeltő is volt a bíróság elsőfokú ítélete szerint, hogy a 2018-as választások után az azóta megszűnt Figyelő közzétette a „Soros-listát”, több száz, általuk hazaáruló zsoldosként feltüntetett személy nevével. A lista két korábbi pernyertes szereplője után most 34 másiknak adott igazat a bíróság, kimondva: a lapkiadó Mediaworksnek bocsánatot kell kérnie, és fejenként 200-500 ezer forint sérelemdíjat is fizethet.

Lengyelország szerint „pusztító” lesz a NATO válasza, ha Ukrajnát atommal támadják az oroszok

Atomot nem vetnének be, de anélkül is súlyos reakcióra számíthatna Putyin.

Az árnyékkormány a NATO-bővítés mellett

Vadai Ágnes szerint haladéktalanul ratifikálni kell Svédország és Finnország csatlakozását az Észak-atlanti Szerződéshez.

Roger Waters szerint fake news, hogy törölte volna krakkói koncertjeit

Krakkói képviselők nemkívánatos személlyé akarják nyilvánítani, pedig csak a szeretet üzenetét akarja elvinni a városba.

Az oroszbarát Roger Waters lemondta lengyelországi koncertjeit

Krakkó önkormányzata nemkívánatos személynek akarta nyilvánítani.

Roger Waters lemondta lengyelországi koncertjeit, nem várta meg, hogy nemkívánatos személlyé nyilvánítsák Krakkóban

Budapestre jelen állás szerint eljön a Pink Floyd egykori frontembere 2023 áprilisában.

Roger Waters szerint ukrán nacionalisták miatt tört ki a háború, lemondta a krakkói koncertjeit

A Pink Floyd alapítójáról a krakkói önkormányzat felterjesztette, hogy szavazzák meg nemkívánatos személynek, de Waters hamarabb lett nemkoncertező személy ott.

Készül a NATO, újabb fegyveres konfliktus lehet Magyarország szomszédjában

Azt állítják, csak a szokásos gyakorlatról van szó.

Az Egyesült Államok megfosztotta Afganisztánt a NATO-n kívüli fő szövetséges státuszától

Tíz évig birtokolhatta a címet.

„Amikor találkoznak a szembelévő féllel, akkor mindenki megmutatja, hogy mi van a hasa alatt”

A magyar Gripenek fogták el azt a gépet Litvánia légterében, amelyen a hvg.hu fotósa, Veres Viktor ült. A magyar újságírókkal teli Airbust persze éppen azért küldték a magasba, hogy ezen a gépen demonstrálják, hogyan látják el a magyar légierő gépei a balti légvédelmi misszióban rájuk osztott feladatot. Nézze meg a gyakorlat során készített páratlan felvételeket!

Kigyógyult a rákból a Monty Python tagja és jót nevetett rajta

Eric Idle a daganatos betegségek egyik leghalálosabb változatából gyógyult fel, azt mondja azért, mert korán kiszúrták nála a betegség előjeleit. Szerinte borzasztó vicces módon tudta meg a diagnózist.

Többemeletnyit zuhanva meghalt Anatolij Gerascsenko, a Moszkvai Repülési Intézet korábbi rektora

A háború kezdete óta a sokadik magas beosztású orosz halt gyanús halált.

Újabb magas beosztású orosz halt meg rejtélyes körülmények között

Anatolij Gerascsenko, a Moszkvai Repülési Intézet korábbi rektora leesett a lépcsőn.

Megözvegyült egy férfi, a kollégák 270 órányi szabadságot dobtak össze, hogy a gyerekekkel lehessen

Az olasz Andrea Leoni felesége mellrákban hunyt el, de kollégái nem hagyták magára a családot.

Medvegyev: „Az új orosz területek védelmére bármilyen fegyver bevethető”

Keménykedik az egykori elnök-miniszterelnök, azt írja, a NATO nyugdíjas idiótáinak nem kellene a Krím elleni csapással riogatniuk az oroszokat.

A NATO főtitkár szerint „veszélyes és meggondolatlan”, hogy Putyin atomcsapással fenyegetőzik

Félreérthetetlenül közölni fogják Moszkvával, mire számíthatnak, ha valóban bevetnek nukleáris fegyvereket.

Nem műthető rákbetegeket kezdenek el kezelni egy új eljárással Pécsen

A javarészt gyomor-bél-hasnyálmirigy kiindulású, előrehaladott stádiumú, nem műthető, áttétes tumorok okozta megbetegedésben szenvedőket egy Magyarországon újdonságnak számító eljárással kezelhetik a jövőben a baranyai megyeszékhelyen – tájékoztatott a Pécsi Tudományegyetem.

Elengedhette a kormány a magyar vonatgyártásról szőtt álmait

Az elmúlt évek legnagyobb járműbeszerzésére ír ki nemzetközi tendert hamarosan a MÁV. Ezzel a beszerzéssel az összes hazánkban közlekedő Intercity vonatot újra cserélnék. Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel vége az IC+ projektnek, amellyel a magyar állam szerelemgyermeke volt, azzal a céllal, hogy feléledjen a hazai vasúti járműgyártás.

Németország húsz éven belül lecseréli a mozdonyait zéró kibocsátású vonatokra

Karbonsemlegessé válnának, de ehhez az üzemanyag előállításának is zöldnek kellene lennie.

Csütörtökön bármennyit lehet vonatozni egyetlen vonatjeggyel

Autómentes nap lesz. Az akció a Volánbusz járatait és a tramtrainekekre érvényes zónás jegyeket is érinti.

Több száz millióval nő a Vígszínház rezsije, Rudolf Péter meghúzza a nadrágszíjat

A Vígszínház igazgatójának eszébe jutott, hogy menekülőre fogja, de mindig csak pillanatokra.

1175 km-t tett meg egy tankolással a világ első hidrogénvonata, és közben csak vizet bocsátott ki

A távolsági utazás során egy sorozatgyártású, nem módosított Coradia iLint vonat egyetlen tank hidrogénnel 1175 kilométert tett meg, ráadásul úgy, hogy közben csupán vizet bocsátott ki, üzemeltetési zajszintje pedig rendkívül alacsony volt.