Hírkereső

Keresés

A Fudan megnyerte az első meccsét a Parlamentben

A komoly vitákat kiváltó, a budapesti Fudan Egyetemnek szánt vagyonjuttatást végül elfogadta a parlamentben a kormánypárti többség.

Karácsony Gergely országos népszavazást kezdeményez a Fudanról

A főpolgármester hosszú posztban reagált Orbán Viktor tegnapi kijelentésére.

A Fudan-ügyben visszavonulást színlelve próbál csatát nyerni a kormány?

Egy sor konkrét kormányhatározat, államigazgatási munkaanyag, sőt törvényjavaslat bizonyítja, hogy Fudan Egyetem budapesti kampuszának megvalósítására komoly szándék volt eddig, az ellenzék által szervezett konzultáció és népszavazás, majd a hétvégi tüntetés után viszont megváltozott a kormány hozzáállása a projekthez. De vajon csak szavakban, vagy ténylegesen is? Megnéztük, hogy a Fudan-csatában milyen fegyvert vethet be a kormány, illetve a beruházás ellenzői.

Karácsony Gergely: Az első győzelem már megvan

A főpolgármester szerint a közösség meghátrálásra kényszerítette Európa legerőszakosabb kormányát.

Karácsony elkezdi az egyeztetést a Diákvárosról szóló népszavazásról

A főpolgármester egyúttal újra megkéri a kormányt, hozza nyilvánosságra a Fudanról szóló tárgyalási anyagot.

Fudan-beruházás: megjelentek a négynemes „konzultáció” részletei

Helyi népszavazásra most nincs mód, az ellenzék kutatásban kéri ki a magyarok véleményét a kínai egyetemről.

Karácsony: Különösen nem támogatjuk a Fudan Egyetem építését a Diákváros helyén

A nemzeti konzultáció mintájára fővárosi konzultáció indul a kormány tervéről, jövő év elején népszavazás is lehet.

Konzultációt indít a főváros a Fudan Egyetem ügyében

Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel tárgyalt az intézmény budapesti kampuszáról és a Diákvárosról, elmondásuk szerint teljesen eredménytelenül.

Konzultációt hirdettek a Fudan Egyetemről

A veszélyhelyzet miatt népszavazás csak sokára lehetne, ezért fordul Baranyi Krisztina a magyarok kedvenc népképviseleti eszközéhez.

Skócia: a győztes kiírná a függetlenségi népszavazást, a Johnson-kormány inkább a járvánnyal foglalkozik

Nicola Sturgeon skót első miniszter szerint a referendumot demokratikus eszközökkel már nem lehet megakadályozni.

Meloni kormányra készül, Salvini népszavazást kezdeményez

A járványkorlátozások fokozatos feloldására kezdeményez népszavazást Matteo Salvini a kormánypárt Liga vezetője, miközben ellenzékben maradt szövetségese Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke szintén kormányzásra készül, ahogyan ezt egy interjúban bejelentette vasárnap.

Nem csupán nyertek, de alaposan meg is erősödtek a függetlenségpártiak Skóciában

Mielőbb szeretnének egy újabb népszavazást a kiválásról.

A függetlenséget támogató pártok kerültek többségbe a skót parlamenti választáson

Az eddig is kormányzó Skót Nemzeti Párt nyerte a skót parlamenti választást, a zöldekkel együtt megvan a többségük ahhoz, hogy népszavazást írhassanak ki a függetlenségről, már ha ezt a brit kormány engedi.

Baranyi: Igenis lesz népszavazás a Fudanról

A kiemelt beruházás-státusznak nincs köze a népszavazáshoz, állítja a polgármester.

Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem, fuccs a népszavazásnak

Palkovics két hete még azt mondta, inkább tárgyalna Baranyiékkal, mint hogy kiemelt beruházássá nyilvánítással szerelje le a népszavazást.

Újabb lökést kaphatnak a skót függetlenségi törekvések

Az újabb függetlenségi népszavazást forszírozó Skót Nemzeti Párt győzelemre számíthat a skót választásokon, de nem mindegy, mekkorát nyer. Boris Johnson hallani sem akar referendumról, ezért az eredmény csak a szembenállás újabb nyitánya lehet. Közben pedig a függetlenségpártiakon belül sincs teljes egység.

Kiemelt beruházás lesz a Fudan Egyetem építése, így népszavazás sem lehet róla

Palkovics László kezdeményezi, hogy kiemelt ügy legyen a kínai egyetemé. Gulyás előzőleg megígérte, hogy ha jön ilyen kérés, akkor eleget fognak tenni neki.

Palkovics László nem engedi, hogy népszavazást írjanak ki a Fudan-beruházásról

Kiemelt beruházásnak minősíthetik a Fudan budapesti campusának építését.

Kizárt a népszavazás: Palkovics kezdeményezi, hogy a Fudan kiemelt beruházás legyen

A kormány pedig készen áll arra, hogy ezt elfogadja.

Leadták az előrehozott választásokért gyűjtött aláírásokat Szlovákiában

Majdnem hatszázezren írták alá a petíciót.

Betilthatják Svájcban az azonos neműek házasságát

Összegyűlt Svájcban kellő számú aláírás ahhoz a népszavazáshoz, ami az azonos neműek házasságának betiltását taglalja, ez felülbírálhatja a 2020-ban hozott, engedélyező törvényt is – írja az MTI kedden.

Karácsony Gergely: Meg fogjuk akadályozni a Fudan-campus megépítését

Míg az ellenzék népszavazást akar, a kormány akár már a héten aláírhatja a szerződést az egyetem megépítéséről.

Palkovics: A Fudan Egyetem semmit nem vesz el a diákváros területéből

A miniszter szerint kizárt, hogy a népszavazáson leszavazzák a kínai egyetem idehozatalát.

A veszélyhelyzet elhúzása az előválasztást nem akasztja meg, de a Fudanról szóló népszavazásnak betehet

Ha őszig kitart a rendkívüli jogrend, addig időközi választásokat és népszavazásokat sem lehet tartani.

Baranyi Krisztina szerint a Fudan Egyetem nem szolgálja a közjót

Megtehetjük, hogy nem adunk el ingatlanokat az államnak – fogalmazott.

Baranyi a magántulajdon védelmére hivatkozva nem adná a Fudan Egyetemhez kellő ingatlanokat az államnak

A fővárosiak és a ferencvárosiak körében népszavazást írna ki, ha pedig a választók sem akarják, nem adják oda az ingatlanokat.

Beintett az Orbán-kormánynak a ferencvárosi polgármester, népszavazásra vinné a kínai egyetem ügyét

Baranyi Krisztina szerint a kabinet eltitkolta az államközi megállapodást és a tervek részleteit is.

Helyi népszavazást kezdeményez a Fudan Egyetemről Baranyi Krisztina

Annak a 13 hektáros területnek, ahol megépülne a Fudan Egyetem, több a mint a fele Ferencváros tulajdonában van.

Helyi népszavazást kezdeményez a kínai egyetem ügyében Baranyi Krisztina

Annak a 13 hektáros területnek, ahol megépülne a Fudan Egyetem, több mint a fele Ferencváros tulajdonában van, ez alapján kezdeményez helyi népszavazásokat Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere.

Baranyi Krisztina népszavazást kezdeményez a kínai egyetemi beruházásról

A IX. kerület polgármestere szerint a kerület addig nem ad át ingatlant, amíg nincs közös döntés a Fudan Egyetem ügyében.

Baranyi Krisztina helyi népszavazást kezdeményez a Fudan egyetemről

A XIX. kerületi polgármester szerint a ferencvárosiaknak kell dönteni arról, hogy az önkormányzat eladja-e azt a területet, ahová a kormány a kínai egyetemet építtetné.

Ifj. Lomnici Zoltán történelemhamisítással vágott vissza az Orbánnal viccelni merő osztrákoknak

A kormány egyik kedvenc szakértője szerint az osztrákok csak ne führerezzék le Orbánt, hiszen korábban megszavazták Hitlert is. Csakhogy az osztrák újság nem führerezte le Orbánt, és az a népszavazás se teljesen úgy volt.

Marine Le Pen népszavazást tartana a migrációról

Jövőre elnökválasztás lesz Franciaországban.

Vona Gábor elindította az online népszavazást

A Jobbik egykori elnöke a külföldön dolgozók levélben szavazásához gyűjt támogatókat.

A koronavírusos tatai polgármester karanténból, egyedül hozhat a luxusszállodának kedvező döntést

Tatán több mint egy éve tiltakoznak helyiek egy az Öreg-tó partjára tervezett nagyberuházás ellen, népszavazást is kezdeményeztek, de a koronavírus miatt ez megakadt, Michl József pedig ismét egymaga dönthet fontos kérdésekről.

52-48: megszavazták a svájciak a burka tiltását

Alkotmánymódosítás jöhet.

Úgy tűnik, betilthatják az arc eltakarását Svájcban

Az első exit pollok szerint győzhet a muszlim női ruhák tiltását célzó népszavazás, bár igen szoros lesz az eredmény.

Betilthatják a burka viselését Svájcban

Népszavazást tartanak vasárnap Svájcban az arcot eltakaró ruhadarabok, köztük a hagyományos muzulmán női öltözéknek számító burka és hidzsáb közterületi viselésének betiltásáról.

Vona Gáborék népszavazást kezdeményeznek a külföldön élők levélszavazatáról

A Jobbik volt elnöke szerint „igazságtalan, indokolatlan, abszurd és diszkriminatív helyzet”, hogy a külföldön dolgozó magyaroknak csak nagykövetségen vagy hazautazva van lehetőségük voksolni.

Vona Gábor online népszavazást indít a külföldön élők levélszavazatáról

A Jobbik volt elnöke szerint egy kattintásra van a demokrácia.

A külföldön élő és dolgozó magyarok levélben szavazásáról indítanak online népszavazást Vonáék

Március 14-től lehet majd szavazni, és remélik, a '22-es választásnak már így lehet nekimenni.

Népszavazást tartanak Svájcban a koronavírus miatt elrendelt korlátozások enyhítéséről

Megelégelték a bezártságot.

Semjén "hungarofóbiával" vádolta Gyurcsányt, aki szerinte lelki Trianont okozott

Semjén Zsolt szerint Gyurcsány Ferencben mély ellenszenv van a nemzet ügyeivel és a külhoni magyarsággal szemben.