Hírkereső

Keresés

Havonta százmillió dózist fog gyártani a Szputnyik V-ből egy dél-koreai konzorcium

Az első mintatétel augusztusban készül el.

Már majdnem elfoglalta a lengyel kormány a vidéki lapokat, ám a bíróság most megakadályozhatja

Az állampolgári jogok ombudsmanja szerint Orbán mintáját követné a PiS

Szlovák Gyógyszerészeti Intézet: Nem adták ki az orosz vakcina adatait a magyar hatóságok

Nem kapott elég adatot Szlovákia a Szputnyik V engedélyezéséhez. Bár kértek információkat a magyar gyógyszerészeti intézettől, az oroszokkal kötött szerződés miatt ezt nem kaphatták meg.

Az ország, ahol egy év alatt harmincan haltak meg a járvány miatt, és QR-kóddal is harcoltak ellene

Egy magyar egyetemista a koronavírus elleni küzdelem egyik mintaállamában, az 5,7 millió lakosú Szingapúrban élte át a járványt. Bánki Dávid átlátható központi kommunikációról, piros ruhás utcai ellenőrökről és ételosztó robotokról is mesélt a Telexnek.

Eltűnt a szoptatást igazoló minta a kórházi főigazgatóság oldaláról

Hétfőn este még elérhető volt a dokumentum, amit a védőnőknek kell kitölteni a szoptató anyák oltásához.

Már nem elérhető az igazolásminta, amelyet a szoptatós nőknek kellene bemutatniuk az oltásért

Néhány órán át volt csak letölthető az Országos Kórházi Főigazgatóság honlapjáról a szoptatást igazoló dokumentum mintája.

Ezt a szoptatási igazolást kell magával vinnie annak, aki oltást szeretne kapni

Az Országos Kórházi Főigazgatóság honlapjára került fel az a hivatalos dokumentum, amelyet a védőnőknek kell letölteni.

Hatalmas európai rovarfarmok nyílnak: finom az ehető lárva és a báb

A körforgásos gazdaság pozitív mintapéldája a rovarfehérje-gyártás, egy fiatal iparág. A fekete katonalégy ugyanis élelmiszeripari hulladékokat tüntet el, alakít át hasznos takarmánnyá. Hollandiában és Franciaországban hatalmas farmok nyílnak, de már itthon is van egy próbálkozó.

Rusvai Miklós: A napokban tetőzhet a járvány

A víruskutató szerint erre utalnak a legutóbbi szennyvízadatok.

Zsarolás és kényszerítés – Szél Bernadett így értékeli az egyetemi modellváltást

Tény, hogy a bemutatott mintapélda alapján a pécsi szenátus nem tudhatta, amikor leugrott fejjel lefelé a trambulinról, hogy frissítő, hűsvízű medencébe érkezik, vagy csak becsapódik a betonba.

Minden bécsinek heti négy ingyenes koronavírusteszt jár

Otthon gargalizálással történik a mintavétel, aztán postán kell beküldeni a laborba, amelyik heti 1,4 millió kiértékelést vállal.

Önkéntes munkájuk során, PCR-teszteléskor mentettek életet a Semmelweis Egyetem hallgatói

A Semmelweis Egyetem két hallgatója PCR-mintavételezésre érkezett ki egy házhoz a Nógrád megyei Rimócon, ám tesztelés helyett újra kellett éleszteniük a beteget.

30 résztvevő fertőződhetett meg a budapesti kardvívó-világkupán

A szövetség szerint nem lehet eltekinteni a versenyzők egyéni felelősségétől sem, de ettől függetlenül a verseny mintaként szolgál a vívóélet újraindításában.

Itt a Kádár-kockák jövője: elindult az ingyenes állami tervkatalógus

Kockaházak felújításához és új házak építéséhez is lehet letölteni tervrajzokat a Nemzeti Mintaterv Katalógusból.

Meghaladta a második hullámnál mért átlagmennyiséget a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció

Emelkedett Budapest központi szennyvíztisztító mintájában, Miskolcon, Szombathelyen, és Zalaegerszegen. A többi városban stagnált, de csökkenés sehol sem volt.

Kína kötelezővé teszi az anális covidtesztet minden külföldről érkező számára

Kínába utazna? Ez vár önre.

Japán azt kéri Kínától, hogy hagyjon fel az anális koronavírustesztekkel

Több japán utas is panaszkodott a megalázó eljárás miatt. A múlt héten amerikai diplomatáktól vettek mintát a vitatott módon.

Japán azt kéri Kínától, hogy a japán turistáktól ne análisan vegyenek mintát a covidteszthez

Sok japán turista arra panaszkodott, hogy az anális mintavételt "pszichológiai stresszként" élték meg.

Peking: Soha nem köteleztünk végbélnyílásból vett mintavételre amerikai diplomatákat

A holdújévi utazási csúcsszezonban kezdték használni a végbélteszteket.

A kínai kormány tagadja, hogy amerikai diplomaták végbeléből vettek volna mintát a koronavírusteszthez

De használják az eljárást, mert szerintük ez pontosabb, mint az orr- vagy szájüregből vett minta.

Tagadja a kínai kormány, hogy amerikai diplomatákat teszteltek análisan

Az anális tesztelés viszont nem kacsa, valóban csinálják már Kínában.

Feministaként ünnepelte mindenki, most a saját színésznői rombolják le a karrierjét

Joss Whedon talán Magyarországon nem számít annyira ismertnek, mint pár másik amerikai filmrendező, azonban az elmúlt 10 évben ő volt a mintapéldája annak a folyamatnak, amiben geekek és képregényrajongók kedvencéből valaki hollywoodi szupersztár lesz. Whedon egy sor kultikussá vált tévésorozat után kapta meg az első Bosszúállók film rendezését, ami hatalmas siker lett, és azóta válogathat a munkák között. Legalábbis papíron; mert egyébként meglepően keveset dolgozik ahhoz képest, mennyire keresett író, producer és rendező lett. Whedon önmagát mindig is feministaként határozta meg, és azzal vált szupernépszerűvé, hogy erős, menő, és összetett női főhősöket ír – akkor mégis hogy lehet az, hogy az elmúlt hetekben egy rakás olyan színésznő beszélt Whedon mérgező személyiségéről, akik éveken át együtt dolgoztak vele?

Az egészségügy már érzi, mekkora terhet róhat rá a járvány harmadik hulláma

A koronavírus újrabb hullámának felívelő szakaszában vagyunk. Az egészségügy már a saját bőrén érzi a betegszámok növekedését, az első hullám mintaállamai estek el a vírustól, miközben továbbra sincs más lehetőség, mint maszkot viselni és várni az oltásra.

Romániában hamarosan dominánssá válhat a brit mutáns

Kilencven véletlenszerűen kiválasztott minta közül huszonnégy esetben azonosították a brit vírusvariánst.

Erőteljes a brit Covid-mutáció jelenléte Pozsonyban

A minta ugyan kicsi volt, de a szakértők szerint reprezentatív.

A koronavírust kiszagoló kutyákat képeztek Németországban

1012 minta 94 százalékán jól jelezték a kutyák a koronavírus-fertőzést.

Taigetosz 2.0: hátrébb sorolják az időseket „mintanémeték” az oltási rendben

Csak nem erre biztat a magyar baloldal is?!

Koronavírus: a nyál mutathatja meg, mennyire leszünk betegek

Az orrváladék nem alkalmas ilyesmire, de a nyál vírusterhelése árulkodó lehet.

Csökken a halottak és a fertőzöttek száma, egyetlen nap alatt hétezer ember oltottak be

Meghalt 77 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1241 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Utólag megjelent húszezer teszt a kormányzati koronaoldalon

Miután reggel az új fertőzöttek száma meghaladta a tesztek számát.

A legtöbb helyen stagnál a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja

A karácsony előtti időszakban, azaz az 52

Megkezdődött a tömeges tesztelés Szlovéniában

A legnagyobb érdeklődés Ljubljanában van, több helyen két órát is várakoztak az emberek a mintavételre.