Hírkereső

Keresés

A Windows egy régi hiányosságát pótolja hamarosan a Microsoft

A Microsoft beépített képernyőfelvétel-rögzítési lehetőséget hoz a Windows 11 Képmetszőjébe.

Beperelték a Microsoftot a 27 ezer milliárd forintos gigaüzlete miatt

Szétesni látszik a videojátékipar eddigi legnagyobb üzlete.

Szuperdrága portéka a Microsoft alapítójának szinte új Ferrari F40-ese

A legendás olasz sportkocsi ezen példányával eddig kevesebb mint 5 ezer kilométert tettek csak meg.

Kellene már építeni egy új szuperszámítógépet, és bele kellene költöztetni a mesterséges intelligenciát

Nem akármilyen techvállalatok, hanem a Microsoft és az elsősorban grafikus processzorairól ismert Nvidia fogtak össze annak érdekében, hogy olyan szuperkomputert építsenek, amelyben komoly szerep jut a mesterséges intelligenciának is.

A Microsoft megígérte a Sonynak, hogy 10 évig náluk is lesz Call of Duty

A Microsoft nagyon igyekszik, hogy létrejöhessen minden idők egyik legnagyobb felvásárlása a videójáték piacon.

Üzent egyet az Európai Bizottság egyik vezetőhelyettese, de lehet, hogy nem kellett volna

Meglehetősen nagy felzúdulást keltett az Európai Bizottság egyik munkatársának tweetje, amelyből kiderül, milyen játékkonzolt használ. Kár, hogy ezt pont akkor tette, amikor az EU a Microsoft-Activision akvizíció ügyében vizsgálódna.

Új nyelv jön a Teams-hívásokban, milliók életét fogja megkönnyíteni

A Microsoft hamarosan minden felhasználó számára elérhetővé teszi a lehetőséget, hogy a videóhíváshoz egy jeltolmácsot is csatlakoztassanak a résztvevők.

Régóta várt újdonság érkezik a Windowshoz

A felhasználók évek óta könyörögtek érte, hamarosan bárki hozzájuthat.

34 éve várt funkció kerül az Excelbe

A Microsoft még az idei évben megmutatja majd azt az újdonságot, amely a cég reményei szerint jobbá és színesebbé teszi az Excel használatát.

Van egy kis bibi Windows 11-gyel

Rendszeresen kiadja a Steam játékplatformot üzemeltető Valve a felhasználói különféle, hardverrel és szoftverrel kapcsolatos számait. A Windows operációs rendszerrel összefüggő októberi adatok kisebb meglepetéssel szolgáltak.

Még mindig az Apple a világ legértékesebb márkája

A Microsoft áll a második helyen.

Windows 7 van a gépén? Van itt egy fontos dátum, figyeljen rá

2020 januárjában leállította a Microsoft a Windows 7 támogatását. Hamarosan egy újabb kellemetlenséggel szembesülhetnek azok, akik még mindig ragaszkodnak ehhez az operációs rendszerhez.

Az ügyészség szerint a külföldi dokumentumok fordítása miatt nem halad a Microsoft-ügy nyomozása

Gyanúsított még mindig nincs.

Három év nyomozás után sincs gyanúsítottja a Microsoft-ügynek

Egyelőre fordítják az amerikai, ír iratokat.

Továbbra sincs gyanúsítottja a Microsoft-ügynek, a külföldi hatóságok iratait fordítják

Hadházy Ákos ismét érdeklődött Polt Péternél a nyomozás állásáról.

Felgyorsíthatja vele a gépét: remek új programot készített a Microsoft, érdemes letölteni

A népszerű CCleanerhez hasonló funkciókkal rendelkezik az a program, amit kifejezetten az újabb Windows-verzióval dolgozó számítógépekhez készített a Microsoft. És a legjobb: ingyenes.

A techvilág királyai 3 hónap alatt annyit kerestek, mint a magyar államháztartás éves bevétele

Facebook, Apple, Amazon, Netflix, Google, Microsoft. Ki tette zsebre a legtöbb profitot, ki költötte a legtöbbet kutatás-fejlesztésre, és ki fizette a legtöbb adót? Az mindenesetre szinte biztos, hogy az ön pénze is benne van a profitjukban.

Sokakkal ellentétben a Microsoft bízik Zuckerberg álmában: Word, Excel, Teams is lesz VR-en

Míg Mark Zuckerberg kis túlzással 19-re húzott lapot metaverzumával (ami persze végül jól is elsülhet), sokan meglehetősen szkeptikusak a Meta teremtette világgal. A Microsoft viszont egyértelműen demonstrálta: látja a fantáziát (és a jövőt) benne.

Bill Gates megint adakozik, most 422 milliárdot ad matematikaoktatásra

A Microsoft milliárdos társalapítója alapítványa segítségével fog támogatni tanárokat, illetve olyan tananyagok fejlesztését, amikkel el lehet érni, hogy a gyerekek megkedveljék a tudományágat.

Az új harci holoszemüvegektől rosszul lettek a katonák, és világított a fejük

Tényleg segített a tájékozódásban, de aztán jött a szédülés és a hányinger.

Lebukott a Microsoft, így nézhet ki a Windows 12

Mutatjuk, mit lehet tudni a Next Valley kódnéven futó fejlesztésről.

Bill Gates alapítványa odaad 502 milliárd forintot, hogy megfékezzenek egy másik vírust

Bár már messzebbre jutottunk, hogy felszámoljuk, a gyermekbénulás továbbra is fenyegetést jelent. A Microsoft társalapító milliárdosa, Bill Gates szerint összefogással sikerülhet megfékezni.

Itt a kutatás eredménye: azt hiszik a főnökök, hogy a beosztottjaik lazsálnak a home office-ban

Felmérést készített a Microsoft, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a főnökök és beosztottjaik az otthoni munkavégzésről. Nincs egyetértés közöttük, az előbbiek ugyanis meglehetősen gyanakvóak, úgy gondolják, lazsálnak otthon a munkavállalók.

Ha az informatika borul, minden borul: hol tart Magyarország kormányzati digitalizációja?

Nem túl rossz, de van hely a fejlődésre – röviden így foglalható össze Magyarország digitális versenyképessége, azonban van egy terület, ahol az eddigieken túl további komoly fejlődésre lenne lehetőség, ez pedig az állami szektor. A témával kapcsolatban a Microsoft Magyarországhoz fordultunk, az informatikai óriásnak ugyanis komoly tapasztalatai vannak a kormányzati digitalizációval kapcsolatban.

Hangvezérlés, gyorsabb keresés, újfajta mappák – megjött az új Windows-verzió

A Windows 11 tavaly októberi megjelenése óta várták a felhasználók az első olyan csomagot, ami a hiba- és teljesítményjavítás mellett új funkciókat is hoz a rendszerbe. Itt van, megjött.

Megszűnik az Xbox egyik legidegesítőbb funkciója

Örülhetnek a konzoltulajdonosok.

Blokkolják a tech óriások katonai tevékenységét leleplező jelentés nyilvánosságra hozását

Politikai okok állnak a háttérben.

Az amerikai hadsereg megrendelte a Microsoft harci holoszemüvegét

Nehéz dolog számítógépes játékká alakítani a valódi háborút.

„Mintha 2008-ban lennénk” – ki van borulva a Windows új Start menüjétől a Microsoft korábbi vezetője

Kompetenciájához nem férhet kétség: a felhasználói élményekért felelős egykori igazgató elég lesújtó véleményt fogalmazott meg a Windows 11 Start menüjéről.

Windows 11 van a gépén? Kellemetlen meglepetés érheti, adatvesztéssel

Úgy tűnik, az sem dőlhet hátra elégedetten, akinek vadonatúj processzor dolgozik a Windows 11-et vagy Windows Server 2022-t futtató számítógépében. Furcsa hibát talált ugyanis a Microsoft, majd a hibajavítás után újabb kellemetlenség jelentkezett.

Bill Gates komolyan gondolja, eladományozza vagyonát

Újabb 6 milliárd dollárt tett át egyik zsebéből a másikba.

1460 milliárd forintos üzletet kötött a Sony

A Microsoft térnyerését a Sony sem hagyhatta szó nélkül.

Bill Gates eladományozná vagyonát

Ebben a hónapban 20 milliárd dollárt utalt át alapítványának.

Hivatalos: jönnek a reklámok a Netflixre, cserébe olcsóbb lesz

Olcsóbb előfizetési opciót kínál majd a Netflix azoknak a felhasználóknak, akik cserébe hajlandók úgy netflixezni, mint tévézni: reklámmegszakításokkal.

Bill Gates 20 milliárd dollárt adományoz el, részben az ukrajnai háború miatt

A Microsoft társalapítója azt reméli, hogy a hozzá hasonló üzletemberek is ugyanígy tesznek majd.

Az orosz-ukrán háború váratlan következménye: elfogyott a felhő a Microsoftnál

A Microsoft brit adatközpontjaiban olyan kapacitáshiány alakult ki, hogy az új partnerek ellátása nem biztosított, miután az erőforrások jelentős részét az ukrán kormányzati infrastruktúra kiszolgálására fordítja a vállalat.

Új vezetője van a Microsoft Magyarországnak

A korábbi ügyvezető igazgató elhagyja a vállalatot.

Búcsúzik a Windows 98-tól a Mars Express

Az Európai Űrügynökség frissítést telepít a veterán műholdra.

Összefogott a Xiaomi és a Microsoft, ez a pofás gép lett az eredmény

Bár a Microsoft igencsak tolja a Windows on Arm platformot, a neves gyártók közül egyelőre csak kevesen csatlakoztak hozzá. Talán egy olyan név megjelenése, mint amilyen a Xiaomi, húzóerő lehet.

Ne lepődjön meg: mit tesz a Microsoft azokkal, akik megnyitják az Internet Explorert?

A hónap közepén a Microsoft végleg nyugdíjazta egykor ikonikus böngészőjét, az Internet Explorert. De mi lesz azokkal, akik még most is ezt a böngészőt használják?

Leállítja a mesterséges intelligenciát a Microsoft, ami az érzelmeket is képes felismerni

A Microsoft szerint visszaélésekre ad lehetőséget egy olyan mesterséges intelligencia, ami az érzelmeket, valamint az életkort és a nemet is meghatározza, ezért a cég úgy dönött, leállítja ezt a fejlesztését.

Nem lehet letölteni se a Windows 10-et, se a Windows 11-et Oroszországban

És azokat a rendszereszközöket sem, amikhez normál esetben az orosz felhasználóknak is hozzá kellene férniük. A Microsoft egyelőre semmit sem közölt a témában.

Vírusként terjed a neten az Internet Explorer sírkövéről készült fotó

2022. június 15. egy korszak, pontosabban egy ikonikus böngésző végét jelenti a számítástechnikában. Volt, aki úgy gondolta, megérdemel egy sírkövet az Internet Explorer, igaz, kissé vicces formában.

Megjött a Windows Defender, amit androidos telefonjára és iPhone-jára is letölthet

A Microsoft új Windows Defender appja segít átlátni, mennyire vannak biztonságban az eszközeink.

Káosz jöhet Japánban, miután a cégek fele még mindig a most kivezetett Internet Explorert használja

Miközben a Microsoft 27 év után a héten megszüntette az Internet Explorer támogatását, japán vállalatok ezrei továbbra is erre támaszkodva végzi napi feladatait. A szakértők szerint komoly káosz jöhet.

Meghalt a böngésző, ami megkerülhetetlen titánból az internet udvari bolondja lett

A Microsoft 27 év után végleg nyugdíjazta a hosszú ideje tetszhalott Internet Explorert, ami húsz éve még egyet jelentett az internettel, de mára legfeljebb azért szedik elő, hogy röhögjenek rajta. Az Internet Explorer rövid története.

Azonnal frissítse a számítógépét, különben kínai hackerekhez juthatnak az adatai

A Follina nevű biztonsági rés miatt adott ki nagyon fontos frissítést a Microsoft. Érdemes rögtön telepíteni.

Bill Gates szerint a kriptovaluták piaca az emberi hülyeségen alapszik

Amíg van egy hülye, akinek drágábban el lehet adni, addig működik, de amúgy semmi értelme a kriptopénzeknek és az NFT-knek a Microsoft alapítója szerint.

Lezárult egy korszak, vége az Internet Explorernek

Huszonhét év után örök nyugalomra helyezik az egyik leggyűlöltebb internetes keresőt.

Bill Gates szerint a hülyékbe vetett hit tartja fenn a kriptopiacot

A Microsoft alapítója szerint baj, hogy nem tudja szabályozni az állam a kriptovalutákat.