Hírkereső

Keresés

60 milliós kártérítést kapna a kormánytól az egyik bezárt meddőségi magánklinika

Nyártól kizárólag az állami meddőségi klinikákon lehet beültetést végezni. A Versys Clinics azután zárt be, hogy az állam a felajánlásra sem akarta megvenni.

Kiderült, mennyit kártérítést fizetne az egyik bezárt meddőségi magánklinikának a kormány

Az összeget az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter állapítja meg, az egészségügyi törvény alapján.

Vágyott Gyermekekért Központ és állami spermabank – új javaslatok a meddőségi ellátás átalakítására

Vármegyei meddőségi szakambulanciákkal, központi adatszolgáltatással és a képzések felülvizsgálatával tennék biztonságosabbá, elérhetőbbé és hatékonyabbá a meddőségi kezeléseket Magyarországon. A Humánreprodukciós Igazgatóság nemrég megjelent koncepciója indokoltnak tartaná a petesejtdonáció bevezetését is, a 43 év feletti nőknél ugyanis már szinte esélytelen a lombik. Jöhet az államilag finanszírozott spermabank is.

Az államosítás ellenére is csökkent a magyar lombikkezelések hatékonysága

Az államosítás előtti 19 százalék 16,5-re csökkent.

Még kevesebb lombikkezelés sikeres, mióta a kormány milliárdokért átvette a meddőségi klinikákat

Hosszú ideig titokban tartotta a kormány, mennyi esélye van egy párnak ma Magyarországon arra, hogy lombikbabája szülessen. A nemrég nyilvánosságra hozott – erősen kozmetikázott – számok alapján nem véletlenül: a magyar klinikák hatékonysága elmarad az európai átlagtól, tízből kevesebb mint két nő jár sikerrel. Szakemberek szerint ennek a magas életkori korlát az oka, de szerepet játszanak a nem engedélyezett eljárások és a csok is.

Beszántotta a meddőségi magánklinikákat a kormány, de az államiban is milliót fizethetünk egy kezelésért

Nyár óta egyetlen meddőségi magánklinika sem üzemelhet Magyarországon, az állami kórházakban viszont megszaporodtak a fizetős lombikkezelések. Azoktól a pároktól, akik valamilyen okból kiestek az ingyenes kezelések lehetőségéből, akár egymillió forint körüli összeget is elkérnek, cserébe ugyanúgy hosszú várólistákkal és a túlterhelt rendszerrel találkoznak. Ezen a magánklinikák segíthetnének, de azokat épp a „profitorientáltság” miatt szüntette meg az állam.

Lombiktörténetek: ilyen az államosított rendszer belülről

A hazai meddőségi klinikák államosításáról beszélgettünk olyanokkal, akik az utóbbi időszakban mentek végig lombikprogramon. Kellemes és rossz élmények, sikerek és kudarcok egy túlterhelt rendszerben és érzékeny, bonyolult folyamatban.

RTL Klub: 3000 magyar pár inkább külföldre megy lombikkezelésre

Inkább külföldre mennek sokan, ha lombikkezelést szeretnének, miután itthon államosították az ellátást.

Mától nem léteznek meddőségi magánklinikák Magyarországon

A Belügyminisztérium válaszával ellentétben azonban nemcsak a János kórházba, hanem a Dévai Intézetbe is szállítanak át a bezárt intézményekben tárolt embriókból és ivarsejtekből.

Bekebelezte az állam a lombikbébiszektort: mostantól csak állami intézetben végeznek beültetést

Véget ért egy korszak: magánklinikák már nem végezhetnek mesterséges megtermékenyítést. Visszaút nincs, viszont számtalan kérdés maradt. Gyorstalpaló a meddőségi szektor államosításáról.

A János kórházba kerülnek a bezárásra ítélt meddőségi magánklinikákon tárolt embriók

Két hét múlva végleg bezár a két utolsó meddőségi magánklinika Magyarországon.

Kiderült, hogy mi lesz a bezáró meddőségi klinikákon tárolt embriók sorsa

Két hét múlva bezárnak.

A kormány elutasította az ajánlatukat, biztosan nem működhet tovább a két utolsó magyar meddőségi magánklinika

Hiába ajánlották fel magukat megvételre az államnak, a kormány nemet mondott a két utolsó magyarországi meddőségi magánklinika megvásárlására, ezzel végleg megszűnt itthon a magánintézményekben végzett lombikkezelések lehetősége, az ott tárolt embriókat elszállítják. Aki nem fér be az állami rendszerbe, annak csak a külföld marad.

Csendben kreált központi igazgatóságot az állami meddőségi klinikáknak a kormány

Az Országos Kórházi Főigazgatóságon belül koordinálják majd az állam által átvett meddőségi intézetek munkáját. Az erről szóló belügyminiszteri utasítás már januárban megszületett, de eddig nem verték nagydobra. A Humánreprodukciós Igazgatóság lesz a felelős az ágazati finanszírozási rendszer kialakításért is.

Novák Katalin sógornője került a meddőségi szektor élére

Vesztergom Dóra szülész-nőgyógyász még Novák Katalin megválasztása előtt kapta meg az igazgatóságot.