Hírkereső

Keresés

Az Orbán-kormánynak ki kellene fordulnia magából, hogy teljesítse Matolcsy ajánlását

A Szovjetunióból szabadult Észtország sok áldozat és megszorítás árán integrálódott és lassan felzárkózik a Nyugathoz, a világ egyik legjobban digitalizált országává vált. Magyarország ráléphetne erre az útra, de ott mindjárt elbukunk, hogy az informatikai oktatással kezdődik, nem hazafias neveléssel.

Matolcsy György példaként állította elénk az észteket, akik mindent másképp csinálnak, mint mi

Az MNB elnöke rövid, frappáns írásaival rendre meglepi a közvéleményt. Elsősorban azzal, hogy nemcsak dicsér, de kritizál is, Varga Mihály pénzügyminiszter például állandóan a célkeresztjében van. De most hogyhogy éppen Észtország példáját állította elénk?

Nem vizsgálja a jegybank Varga Juditék ingatlanhitelét

Másodszor is feltette a kérdést Bangóné Borbély Ildikó. Ezúttal választ is kapott a jegybankelnöktől.

Nem vizsgálja külön Varga Juditék hitelét az MNB

Szerintük a 192 milliós lakáscélú kölcsön nem sértette meg a jegybank rendeletét.

Az MNB nem vizsgálja külön Varga Juditék hitelét

Matolcsy György szerint a 192 milliós lakáscélú kölcsön nem sértette meg a jegybank rendeletét.

Íme Matolcsy György legújabb ötlete, amellyel szerinte lökhetnénk a magyar gazdaságon

Matolcsy György szerint Magyarország szintet léphetne a fenntartható felzárkózásban azzal, ha a legjobb egyetemek köré innovációs parkokat, okoskerteket építenének, amelyek bölcsői és keltetői lehetnének egy magyar innovációra és tulajdonra épülő vadonatúj gazdaságnak.

Matolcsy annyit kritizálta a kormányt, hogy Varga Mihálynak kínos lehetett hallgatnia – aztán jött egy MSZP-s kérdés

áKívülről nézve úgy tűnhet, hogy meglehetősen feszültté vált az elmúlt hónapokban Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter viszonya, bár a hátteret ismerők szerint az MNB és a PM rivalizálása egy régóta húzódó konfliktus a magyar gazdaságpolitikában, ami időnként látványossá válik

Nagyon körmönfontan ugyan, de válaszolt Matolcsy bírálatözönére Varga Mihály

A pénzügyminiszter úgy tett, mintha nem tudná, hogy Matolcsy kritikáira kell reagálnia. Szerinte sértettség is lehet a bírálatok mögött.

Varga Juditék hitelére nem hiteles válasz a banktitok – pótkérdés Matolcsynak

A jegybankelnök kitérő válaszát nem fogadta el Bangóné Borbély Ildikó.

Matolcsy szerint banktitok, hogy vizsgálják-e Varga Juditék ingatlanhitelét

A jegybankelnöknek Bangóné Borbély Ildikó tett fel írásbeli kérdést.

Matolcsy szerint nem mondhatja el, hogy vizsgálják-e Varga Judit ingatlanhitelét, mert ez banktitoknak minősül

Vargáéknak Balatonhenyén van nyaralójuk, ami családi háznak épült 10 milliós csokkal.

Matolcsy György reagált Varga Judit ingatlanhitelére

Az igazságügyi miniszter a körülbelül 200 milliós vételár 96 százalékát bankhitelből fizette ki.

Matolcsy: Beindult a zöld átmenet, már nem lehet a természet kárára növekedni

A jegybankelnök cikkében osztotta meg gondolatait többek közt arról, milyen fontos a fenntartható fejlődés, aminek alapja az értékrend.

Matolcsy: Beindult a zöld átmenet a világban, a természet kárára már nem lehet erőltetni a gazdasági növekedést

A jegybankelnök a fenntartható felzárkózásról írt cikket.

Matolcsy György: Ma már 40-50 év kell a sikerhez

A természet kárára ma már nem lehet növekedést erőltetni – írja friss tanulmányában az MNB elnöke.

Matolcsy: Románia és Lengyelország is jobban teljesített az elmúlt 10 évben

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint Magyarország nem rendelkezik hosszútávú versenyképességi programmal, a fenntartható felzárkózás szóösszetétel pedig nem is létezik.

Matolcsy: Magyarország ma nem rendelkezik egységes és világos jövőképpel

A jegybank elnöke úgy látja: Magyarország nem rendelkezik hosszú távú versenyképességi programmal, s ezt gondozó hatékony intézményi hálóval.

Nyíltan kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját Matolcsy György

Nincs vízió, nincs narratíva, nincs szómágnes a jegybank vezetője szerint.

Matolcsy György szerint Románia sikeresebb volt az elmúlt 10 évben Magyarországnál

A visszacsatolást és a szómágneseket hiányolja a jegybankelnök a kormányzásból.

György László: Elkerülte a válságot a munkaerőpiac

A járványhelyzet esély is a felzárkózásra – mondta a Világgazdaságnak György László.

Matolcsy: Az állami beruházások bővítése terén kudarc a válságkezelés

Magyarország három háborút vívott 2020-ban, az Európa jövőjéért folytatott politikai, a járvány elleni egészségügyi harc mellett „hadat viselünk a gazdasági visszaeséssel szemben” – írja Matolcsy György jegybankelnök a Növekedes

Matolcsy György elégedetlen a gazdasági hadviseléssel

A jegybankelnök szerint növelni kellene az állami beruházásokat.

Matolcsy szerint a kevés állami beruházás miatt lett kudarc a gazdasági válságkezelés

A jegybankelnök ismét megüzente, hogy nem elégedett maradéktalanul a kormány teljesítményével. De azért a Brüsszel ellen elért győzelem 1956 sikeréhez mérhető.

Matolcsy: Magyarország három háborút vívott 2020-ban

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az első fronton döntő csatát nyert a magyar miniszterelnök.

Orbánt megriasztotta egy váratlan adat, ezért is lett teljesen más az őszi járványkezelés

Matolcsy György elhitette a fideszesekkel, hogy nincs bajban a gazdaság, de aztán jött a kijózanodás és a választási bukástól való félelem. A Direkt36 utánajárt a második hullámban hozott kormányzati intézkedések hátterének.

Matolcsy: Összetett válságot élünk át

"A most szükséges reformokat az évtized elején kell meglépni, mert, mint az oltás, nem hatnak azonnal" – fogalmaz a jegybank elnöke.

Kéthavi mélypont közelébe gyengült a forint

Az ünnepek közti gyengébb forgalom miatt tovább gyengülhet a magyar fizetőeszköz.

Vége a karácsonynak, zuhan a forint árfolyama

November eleje óta nem látott szinteken a magyar deviza.

Matolcsy szerint gyorsan helyreállhat a gazdaság Magyarországon

A koronavírus-járvány az elmúlt 100 év ötödik legnagyobb visszaesését okozta hazánkban.

Matolcsy: Ha az első félévben sikerül elérni a védettséget, az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállása jöhet

A jegybankelnök optimista, de érdemes óvatosnak lenni a jóslataival.

Matolcsy: Az ellenzék a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatná, ha hatalomra kerülne

Az MNB elnöke az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számít.

Matolcsy: Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érheti el

A jegybank elnöke szerint erre minden esély megvan.

Az MNB elnöke az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számít

A jegybank elnöke szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el; meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét.

És akkor Matolcsy szerint félig a kormány a hibás a gazdasági válságért

Sorra érkeznek a recesszióról szóló elemzések, az MNB-elnök szerint is komoly része van a kormány hibás döntéseinek abban, hogy ekkora a válság; bűnügyi felügyelet alá vették Bige Lászlót; a bankkártya-szolgáltatók egymás után hirdettek bojkottot a Pornhub ellen. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Ez nem segítség, hanem bosszú, és Orbán felelős a következményeiért

Orbán Viktor nem a járvány gazdasági hatásait akarja kezelni, hanem nyerni akar 2022-ben.