Hírkereső

Keresés

Váratlan fordulat: a járványtagadók már maszkviselésre és távolságtartásra buzdítanak

Tízmilliókat befolyásolnak, de a konteók zöme mindössze tizenkét influenszertől származik.

Kokainozó, maszk nélkül balhézó utas miatt kellett kényszerleszállást végrehajtani egy JetBlue gépnek

Az út azzal kezdődött, hogy az illető tapogatni kezdte a nőt, aki mellette ült.

Kokainozó maszkellenes miatt hajtott végre kényszerleszállást egy gép

Videón, ahogy a pilóta elmagyarázza az utasoknak, miért kellett váratlanul leszállniuk.

Ebben a játékban jobb, ha elkerüli a nyunyókázó Müller Cecíliát

Öld meg a vírust, vigyázz a politikusokkal! – adja fel a feladatot a böngészőből futtatható Pac-Maszk című játék.

Nem volt hajlandó maszkot húzni, leköpte az eladót és megverte a bolt tulajdonosát

Kiskunhalason torkollott garázdaságba és testi sértésbe egy maszkviselés miatt kialakult konfliktus.

Nem vett maszkot, rászóltak, mire leköpte az eladót

A tulajdonos utánament, hogy feltartóztassa a férfit, miután az elviharzott a kiskunhalasi boltból, erre ököllel megütötte őt.

A medencéket, a szaunát és a gőzt kivéve kötelező a maszk a fürdők zárt terében

Több lépcsőben, szigorú szabályok szerint nyitnak a fürdők és a strandok.

Rusvai reméli, hogy nyáron elhagyhatjuk a maszkot

Javulnak a járványügyi mutatók, nő a beoltottak száma, ugyanakkor az új vírusvariánsok miatt a későbbiekben szükség lehet a vakcinák kombinálására.

Amíg nincs oltás, marad a maszk az amerikai iskolákban

Percről percre: Járványhírek percről percre az Indexen

Nyitnak a szomszédok, szombattól Ausztriában, Szlovákiában és Romániában sincs kijárási korlátozás

Éttermek, hotelek, élet: homályos emlékek kelnek életre a múltból. Romániában az utcán sem kell maszk.

1039 új fertőzött, 73 beteg elhunyt

2500 alatt a kórházban ápoltak száma.

Romániában a koronavíruson átesetteket már nem tekintik védettnek

Egy sor korlátozást feloldanak vagy enyhítenek, nem kell már maszkot hordani az utcán, csak zsúfolt helyeken kötelező.

Hétvégétől este 11-ig használhatják a gyalogosok és a kerékpárosok a pesti alsó rakpartot

Mindenkit kérnek, hogy viseljen maszkot és tartsa a védőtávolságot.

Az USA-ban két oltás után el lehet dobni a maszkot

Persze meghatározott szabályok betartása mellett.

Maszkot hordanak az oltásellenesek, hogy megvédjék magukat az oltottaktól

Érdekes csavar a teljes káoszban.

Az Egyesült Államokban a teljesen beoltottaknak nem kell többé maszkot viselniük

Az új ajánlás csak az mRNS alapú oltóanyagokra vonatkozik, és vannak kivételek.

Amerikában az oltottaknak a legtöbb helyen már nem kell maszkot viselniük

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ új ajánlásával a legtöbb virológus azonban nem ért egyet.

Elkezdtek maszkot hordani a járványtagadók, hogy az oltottaktól védjék magukat

Újra és újra elcsodálkozhat a világ a tudományos élet híreit csak tisztes távolságból követők – vagy közelebbről sem értők – viselkedésén. Oltásellenesek egy csoportja most például ugyanúgy arcmaszkot visel, mint a többi ember, de ők egész más okból: így védik magukat a “kilökődő” vakcinadaraboktól.

Közép-Európa-szakértő: Washingtonnak fel kell lépnie a magyar és lengyel autokráciával szemben

Ehhez az Egyesült Államoknak támaszkodnia kell az Európai Unióra, írja Hegedűs Dániel a The Hill hírportálon. Véget kell vetni Brüsszel passzivitásának, mondja.

Megszűnik az éjszakai kijárási tilalom, csak a zsúfolt helyeken marad kötelező szabadtéren a maszk Romániában

A nézők a szabadtéri sportesemények lelátóinak legfeljebb 25 százalékát foglalhatják el.

Amerikai járványügy: A beoltottaknak zárt térben és szabadtéren sem kell maszk a legtöbb helyzetben

Ez azokra vonatkozik, akik az összes előírt dózist megkapták. A tömegközlekedésen, vonatokon és repülőkön továbbra is előírnák a maszkviselést.

Romániában vége a kijárási tilalomnak

Maszkot hordani kültéren már csak zsúfolt helyeken lesz kötelező.

Letartóztatták az indiaiakra támadó bácsalmási maszkos bandát

Baseballütővel és seprűnyelekkel vertek meg öt embert a saját otthonában.

Magyarországon és Izraelben találták meg egy kétezer éves bronzmécses két felét

Lassányi Gábor régész kilenc éve Aquincumban találta meg a színházi maszkot ábrázoló tárgyat.

Alföldi Róbert: ez egy primitív helyzet

Erős véleményt fogalmazott meg Alföldi Róbert a Thealter-ügy kapcsán.

Galgóczi: javulnak a járványügyi adatok, de ez nem jelenti a járvány végét

Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Izraelben megszűnt a járvány

Már csak elszórtan vannak koronavírusos betegek az országban, nemsokára zárt terekben is megszüntethetik a kötelező maszkviselést.

Május 22-én újranyit a Játékszín

A beltéri előadásokat csak védettségi igazolvánnyal és maszkban lehet látogatni.

Pünkösdkor további fürdők nyitnak meg, de nem lesz elég a védettségi igazolvány

Ellenőrzik, hogy van-e papucsa, maszkja, és megfelelő-e a testhője.

Nem volt maszk az ötéves autista fiún, ezért átszálláskor nem engedtek fel a gépre a családját

Az amerikai família tagjai végül több órát autóztak hazáig.

A fesztiválok nem akarják elengedni ezt a nyarat is, készülnek a nyitásra

A legnagyobbakat kivéve szinte minden kisebb hazai fesztiválnak van már a nyárra kitűzött időpontja, noha a kormány még mindig nem tisztázta, hogy engedi-e az idei szezonban a zenés, táncos tömegrendezvényeket, és ha igen, milyen feltételekkel. Létszámkorlátot vezetne be? Védettségi igazolványhoz kötné a részvételt? A maszkhasználatra milyen szabályok vonatkoznának? Fesztivál-helyzetjelentés egy hónapra a szezonnyitástól.

Vuhanban már több ezres zenei fesztivált tartottak a hétvégén

A bulizók többsége nem viselt maszkot, igaz, a városban a híradások szerint jelenleg már nincs koronavírus-fertőzött.

Liverpoolban öt ezres, maszk nélküli, kísérleti koncertet tartottak

A szombati koncert után csütörtökön kötelező a teszt a résztvevőknek.

Várkonyi Andrea megnyitotta az esküvőszezont, Orbán Viktor meg a teraszokat

A kitárulkozások hónapja volt az április: a maszkoktól lassan szabaduló világ mintha a gátlásokat is levetkőzte volna. A Kult és az Élet + Stílus cikkeiben így tükröződött az elmúlt hónap.

Tömegek buliztak alternatív távolságtartással és vonatozással a Deák téren szombat este

A rendőrség szerint a maszkviselés elmulasztása volt az egyik legjellemzőbb szabálysértés szombat este.

Pozsony sem úszta meg tüntetés nélkül

Főleg maszk nélkül tiltakoztak.

A Fradi–Mezőkövesd-meccs biztonságosabbnak tűnik, mint a teraszozás

Nagyjából ötezren mentek ki Ferencváros-Mezőkövesd-meccsre az újranyitás után. A belépésnél ellenőrizték a védettségi igazolványokat is. A többség maszkban van, és tartja a távolságot, a B középben vannak néhol sűrűbben az emberek.

Müller Cecília: Én ugyanúgy vágyom a családomra, az összejövetelekre

A tiszti főorvos is szeretne megszabadulni a maszktól.

Milliókra is büntethetik a szállásadót, ha nem kéri el a védettségi igazolványt

És ha az igazolással nem rendelkező alkalmazottak nem viselnek maszkot, akkor is. Be is zárathatják a helyet a rendőrök egy évre is.

Nyitnak a művészmozik is

Védettségi igazolvány kell, de aggódnak a tinédzserek miatt.

110 ezer oltást adtak be tegnap, elhunyt 161 beteg

1951 új fertőzött és 161 elhunyt az elmúlt 24 órában.

Elutasította a maszkot, kitiltották a politikust a repülőről

A légitársaság megunta Lora Reinbold alaszkai szenátor balhéjait.

Figyelmeztette a MOK győri szervezete a sorban állókat: Tartsák be a szabályokat, lehetnek fertőzöttek is köztük

Az orvosi kamara győri szervezete figyelmeztet arra, hogy oltásra várakozás közben is be kell tartani a 2 méter távolságot, és a maszkot is viselni kell.

Szombattól látogathatók a fővárosi fürdők, de csak maszkban vagy védettségivel

Az első hullámban, május 1-jétől a Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács, Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitja meg kapuit.

„Nonszensz, hogy előbb lehet maszk nélküli tömegrendezvényt tartani, mint esküvőt”

Gulyás Gergely bejelentése szerint 5 millió beoltott után engedélyezik a lagzikat. Az oltásra eddig körülbelül 4,5 millióan regisztráltak.

Egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat hív meg szombati meccsére az FTC, ha addig meglesz a négymillió beoltott

Az újranyitás után védettségi igazolvánnyal, maszk nélkül látogathatók a sportrendezvények.

A beoltottaknak már nem lesz kötelező maszkot viselni kültéren az Egyesült Államokban

De legfeljebb kisebb csoportokban.

Enyhítették a maszkviselés szabályait az Egyesült Államokban

Bizonyos esetekben a beoltott embereknek is maszkot kell viselniük.

Enyhítették a maszkviselés szabályait az Egyesült Államokban azok számára, akik minden oltást megkaptak

Az az amerikai, aki teljesen beoltottnak számít, mostantól nyugodtan leveheti a maszkot szabad téren, ha nincs nagy tömeg.

Jól működött a kísérleti maszkos koncert Barcelonában

Az 5000 fős járványügyi tesztkoncert utáni két hétben a résztvevők közül hat embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje, de négyen nem ott kapták el a vírust.