Hírkereső

Keresés

A levegőben nyitotta ki a repülő vészkijáratát egy férfi Dél-Koreában

Az incidens során senki nem sérült meg, azt egyelőre nem tudni, hogy az elkövető miért döntött az extrém szellőztetés mellett.

250 méteres magasságban nyitotta ki egy utasszállító ajtaját egy férfi

Azt hittem, hogy a gép fel fog robbani, fel voltam készülve a halálra – mondta az egyik utas.

Megszüntették az újbudai rendőrgyilkos letartóztatását, továbbra is elmegyógyintézetben van Sz. Szilárd

Valószínűleg a férfi nem beszámítható.

Egy nyugat-balkáni bűnszervezetet számolt fel a rendőrség

A bűnszervezet vezetője börtöncellájából irányította a csoport tevékenységét.

Kiskorúaknak árult kábítószert két ózdi férfi, a rendőrség elfogta őket

Szervezett akcióban csaptak le a drogkereskedőkre.

Varga Judit volt egyetemi évfolyamtársát választották meg Schadl György utódjának

Lupkovics Beáta csak egy éve lett végrehajtó, előtte a borsodi közgyűlés jegyzője volt. Az új elnökség névsora már múlt héten kiszivárgott, de a levelet hamisítványnak nevezte a végrehajtói kar. Másfél évvel Schadl letartóztatása után új feje lett a végrehajtóknak.

Bíróság előtt Schadl György "gazdája", a csecsen emberrablási sztori kitervelője

A végrehajtók volt elnöke mellett csak R. R. harmadrendű vádlott van letartóztatásban, akit korábban sikkasztásért már elítéltek. A csütörtöki tárgyaláson Völner Pál is megjelent.

Fenéken lőtte szobatársát, mert megette az utolsó szendvicsét

A 64 éves louisville-i férfi nem érzi magát bűnösnek.

Két tinilány elcsalta a bozótosba, ám ott nem várt meglepetés érte

Őrizetbe vették a rablással gyanúsított négy fiatalt és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Herczeg Zoltán a börtönről: Százezret költöttem havonta, hogy ne dögöljek éhen

A divattervező fogvatartásának körülményeiről vallott.

Herczeg Zoltán: Havonta százezret költöttem a börtönben, hogy ne dögöljek éhen

Egy hónapja jött ki a börtönből, ahol drogkereskedelem gyanújával ült. Kérdeztük arról is, hogy most is piacra dobná-e a „Kurvák, kokain, kereszténydemokráczia” és az „O1G” pólóit. Interjú.

Rémhírterjesztés miatt adtak ki letartóztatási parancsot az oroszok egy Oscarra-jelölt ukrán producer, illetve egy színházigazgató ellen

Az ukrán-orosz háborúról írt gondolataikkal Moszkva nem értett egyet.

Kutyájával helyet cserélve akarta megúszni a letartóztatást egy ittas sofőr

Miután nem jött be a terve, még elszaladni is megpróbált a Coloradóban lemeszelt férfi.

Elkezdődött Schadl György bírósági tárgyalása: a végrehajtói kar volt elnöke előzetes letartóztatásban marad

Schadl György ezúttal is maszkban és bilincsben jött a tárgyalóterembe, Völner Pál nem jelent meg.

Herczeg Zoltán lánykérésre készül a szabadulása után

Közben a könyvét is írja és ruhákat tervez.

Biciklin üldözte, majd késsel rabolta ki ismerősét egy 26 éves férfi

Az elkövetőt tíz perc alatt kapták el, azóta is letartóztatásban van.

Napi kétezerrel szúrta ki egy férfi és a fia a gyárban takarító szegények szemét, letartóztatták őket

Nem volt vécé a lakásban, és lavórban fürödtek, és abban is mostak.

Letartóztatták Pakisztán korábbi miniszterelnökét

Pénzmosással és értékes állami ajándékok eltulajdonításával is vádolják.

Letartóztatták Pakisztán korábbi miniszterelnökét

Az iszlámábádi rendőr-főfelügyelő szerint urai a helyzetnek.

Herczeg Zoltán: Ordenáré hülyeséget csináltam, amit nem szabad csinálni

A szabadság fogalmát is átértékelte.

Korrupciós váddal letartóztatták a Magyar-Kirgiz Fejlesztési Alap elnökét

Temirbek Erkinov elfogása ellenére az alap tőkéjét 16-ról 50 millió dollárra emelik.

Öt tüntetőt állítottak elő, Tompos Mártont hajnalban engedték el a rendőrök

A tanár-diák tüntetés után nyolc ember ellen tettek feljelentést.

Robbanás volt a Buckingham-palotánál, egy férfit letartóztattak

Az elkövető sörétes töltényeket dobott a palota területére.

Őrizetbe vettek Londonban egy embert, aki lőszereket dobált a Buckingham-palota kertjébe

Az incidens alig négy nappal az uralkodói házaspár koronázása előtt történt.

A dark weben tevékenykedő online bűnözők százaira csaptak le egy nemzteközi műveletben

Több száz letartóztatás, csaknem egy tonna kábítószer és fegyverek lefoglalása az eredménye annak az összehangolt nemzetközi rendőrségi műveletnek, amelyről kedden számolt be az amerikai igazságügy-miniszter.

Hat évet kapott korrupcióért az a volt román pénzügyminiszter, akinél a letartóztatásakor egy Renoir-festményt is találtak

Három darab három kilogrammos aranyrudat, Picasso-rajzokat, és rengeteg készpénzt találtak még nála a nyomozók, jelenleg Olaszországban él.

Videón vallott a budai anyagyilkos: "Szemmel vert, azonnal éreztem az ideget és megöltem. A kétéves kislányom a másik szobában várt"

A 32 éves nő megpróbálta elégeti a gyilkosság során viselt ruháit. A főügyészség indítványozta a letartóztatását.

Egész éjszaka bántalmazta a 17 éves lányt, mert nem akart külföldön prostituáltként dolgozni

A férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, azonban elrendelték a letartóztatását.

Schadl György a letartóztatása előtti napon az Igazságügyi Minisztériumban járt

Varga Judit miniszter aznap nem tartózkodott Budapesten.

Kétszer is megfordult Schadl György az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon

A tárcánál azt nem tudták megmondani, hogy kivel vagy miről tárgyalt a végrehajtói kar elnöke az épületben.

A letartóztatása előtti nap kétszer is járt az Igazságügyi Minisztériumban Schadl György

A tárcánál nem tudták megmondani, hogy a végrehajtók elnöke kivel tárgyalt, mert a beléptetést a rendőrség végzi, és csak egy évig tárolják az adatokat.

Karácsony: A kártérítés a minimum a Szikra mozgalom ártatlanul letartóztatott tagjának

Budapest főpolgármestere indulatos Facebook-posztban reagált a hírre, hogy két hét után bizonyítékok hiányában szabadon engedték a kitörés napi tüntetés után bebörtönzött lányt, akinek adatai időközben nyilvánosságra kerültek.

Megszüntették az eljárást a Szikra Mozgalom aktivistája ellen az antifa támadások ügyében

A baloldali aktivistát két héttel a letartóztatása után helyezték szabadlábra, most a nyomozó hatóság is elismerte az ártatlanságát.

Beismerte tettét az ismerősét halálra szurkáló és elásó bujáki férfi

Kiderültek a brutális gyilkosság részletei. Az ügyészség indítványozta a 33 éves férfi letartóztatását.

Letartóztatási parancsot adtak ki a Jackass sztárja ellen

Brandon Margera verekedésbe keveredett, majd elmenekült a helyszínről.

Elfogták a duisburgi késes támadás gyanúsítottját

A gyanúsított egy 26 éves szíriai állampolgár, tettének oka egyelőre nem ismert.

Letartóztatták a szakadár prédikátort, aki radikális szikhizmust hirdetett Indiában

A Szingh elleni hajtóvadászat miatt 27 millió ember maradt internet nélkül Indiában.

Herczeg Zoltán az ügyvédjén keresztül üzent, miután elhagyta a börtönt

Azt mondta: nem törte meg a börtön, de időre van szüksége, vissza kell szoknia a régi életébe.

Sok amerikai él Oroszországban abban a reményben, hogy nem festettek céltáblát a hátukra

Az amerikaiak Oroszországban ugyanolyan óvatosak, „mint a feketék az Egyesült Államokban”.

Hétmilliárdos kárt okoztak a pécsi adócsalók

Több céggel, fiktív számlákból kiépített rendszerrel.

A börtönből házi őrizetbe kerül Herczeg Zoltán

A divattervező heti egyszer, külön engedéllyel hagyhatja el a lakását.

Hat újabb embert csuktak le az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében

Eddig 22 gyanúsított van letartóztatásban.

Leszavazta a Fidesz, hogy tisztázzák Putyin esetleges magyarországi letartóztatását

Hirdessék ki a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát, javasolta a DK. A kormánypárti többség ezt elutasította.

Leszavazta a Fidesz a javaslatot, ami lehetővé tenné Putyin magyarországi letartóztatását

A DK szerint Orbán Viktort „csak a profit és az orosz elnök érdekli”.

Leszavazta a Fidesz az ellenzéki javaslatot, amely lehetővé tenné Putyin letartóztatását Magyarországon

A DK-s Vadai Ágnes javasolta az Országgyűlés külügyi bizottságában, hogy hirdesse ki Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát, mivel ennek hiányára hivatkozva tárja szét a kezét a kormány: az elfogatóparancs ellenére emiatt nem tudnák letartóztatni hazánkban az orosz elnököt.

Herczeg Zoltán hamarosan szabadulhat a börtönből

A divattervezőre és egy társára tavaly drogügyben csaptak le a rendőrök.

Herczeg Zoltán hamarosan kiszabadulhat a börtönből

Indítványozták a kábítószer terjesztésével gyanúsított divattervező elengedését.

Kiengedik a letartóztatásból H. Zoltán divattervezőt

Az ügyészség arra tett indítványt, hogy bűnügyi felügyeletbe kerüljön a férfi és az ügy másik gyanúsítottja is.

Letartóztatásban marad a Polgáron meghalt kétéves kisfiú nevelőanyja

A nő szerint a gyerek elcsúszott, leesett a lépcsőn és beverte a fejét.

Vád alá helyezték a Pentagon-iratokat kiszivárogtató Jack Teixeira-t

A bíró szerdára tűzte ki Teixeira előzetes letartóztatási meghallgatását. Addig őrizetben marad. A gyanúsított eddig nem tett hivatalos vallomást.