Hírkereső

Keresés

Böröcz nem tartja elképzelhetetlennek, hogy változtassanak az általa benyújtott új lakástörvényen

Azt visszautasította, hogy a budai Várnegyed kormányközeli lakásbérlői kedvéért hoznák ezt a törvényt.

Megszavazta az új lakástörvényt a parlament gazdasági bizottsága

A fideszes Böröcz László törvényjavaslata a plenáris ülés elé kerül.

Tiltakozik az önkormányzati bérlakásszektor megszűnésével fenyegető fideszes törvényjavaslat ellen a Magyar Önkormányzatok Szövetsége

Azt akarják, hogy az előterjesztő Böröcz László vonja vissza az indítványát, a kormány pedig tűzze napirendre a hazai lakhatási válság megoldását.

A lakástörvény módosításának visszavonását kéri a Magyar Önkormányzatok Szövetsége

A Gémesi György vezette szervezet szerint a napokban benyújtott javaslat nem egyszerűen "marhaság", hanem felelőtlen és bűnös lépés is. Helyette inkább nemzeti bérlakásépítési program kellene.

És akkor már a fideszes polgármesterek is tiltakoznak a kormány terve miatt

Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az állami támogatás hiánya miatt az önkormányzatok, amelyek most lakásállományukat is elveszíthetik. Közben a kormány benyújtotta az EU-nak a tervet arról, mire költené a koronavírus-válság utáni helyreállítási támogatást, Varga Mihály pedig adócsökkentéseket jelentett be. Ez még úgy is belefér, hogy 800 milliárd forintot folyattak ki a NER-nek a járvány alatt. Az élet pedig megállíthatatlanul drágul Magyarországon. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

A DK-s polgármesterek közös levélben szólaltak fel a lakástörvény ellen

Szerintük az elképzelés lenullázza az önkormányzati ingatlanvagyont.

A facsemeték rémével vívja szélmalomharcát Zamárdi

Gázolajjal és fűrésszel is irtják ismeretlenek a városka fáit. A helyiek szerint a panorámát féltő lakástulajok állhatnak a háttérben.

Vaol: meghalt egy kisbaba egy szombathelyi lakásban

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Egyszer volt Budán lakásvásár

Az önkormányzati lakások tervezett kiárusítása ugyanolyan abszurd, mint ha megvehetnénk a pokrócunk alatt elterülő részt egy közparkban, írja Kováts Bence, urbanista. Vélemény.

Újabb fideszes polgármester követeli, hogy vonják vissza az önkormányzati lakásokról szóló törvényjavaslatot

Balassagyarmat polgármestere is a visszavonást kéri.

Balassagyarmat fideszes polgármesterének sem tetszik a bérlakásokról szóló javaslat

A legjobb lenne visszavonni - írja Csach Gábor balassagyarmati városvezető a törvénytervezetről, ami révén értékük 30 százalékán vehetnék meg a bérlők az önkormányzati lakásokat.

Fideszes polgármestereknek sem tetszik az önkormányzati lakásokról szóló törvény

Balassagyarmatról Csach Gábor, Székesfehérvárról Cser-Palkovics András bírálta a tervezetet.

Tízmilliókat érő hipermodern bérlakásokat is bagóért veszíthetnek el az önkormányzatok

Ha a bérlők meg akarják venni, az utóbbi években, önerőből épített lakásokat is kénytelenek lesznek eladni az önkormányzatok. A polgármesterek pártállástól függetlenül kikeltek a javaslat ellen, Győr fideszes vezetője abban bízik, hogy a tervezethez képest szűkíteni fogják a kötelezően eladandó lakások körét. A fővárosi 13. kerület az elmúlt húsz évben több milliárdot költött bérlakásokra, a mostani tervezettel ennek a pénznek akár 90%-át is elbukhatják.

A fideszben még senkit nem ért retorzió a véleményéért a pártja ötletét marhaságnak tartó polgármester szerint

„Párton belül semmilyen visszhangja nem volt a nyilatkozatomnak, a Fidesz egy demokratikus párt, itt mindenki elmondhatja a véleményét” – írta Kovács Péter.

Fideszes városvezetők is kritizálják a bérlakásokról szóló törvényjavaslatot

Cser-Palkovics András, székesfehérvári polgármester szerint a javaslat jelenlegi formájában nem jó, mert társadalmi problémákat eredményezne, és komoly vagyonvesztést okozna.

Székesfehérvár fideszes polgármestere is nekiment a lakásprivatizációs javaslatnak

Cser-Palkovics András bízik benne, hogy javaslataikat meghallgatják.

Fideszes polgármesterek is kikeltek az új lakástörvény-tervezet ellen

Az új lakástörvény gyakorlatilag kivégezné az önkormányzati bérlakásrendszert, amivel kedvezően juthatnak lakáshoz a rászorulók, ráadásul a kormánypárti önkormányzatok is sokat buknának rajta. Nem csoda, hogy fideszes politikusok is felszólaltak a javaslat ellen.

Ki fogja a bérlőket megvédeni a lakásmaffiától?

A Fidesz új lakástörvény-javaslata a minimálisról gyakorlatilag nullára rombolná le az önkormányzati bérlakás-rendszert, és egyértelműen a bosszú motiválja, írja a lakáspolitikát kutató Ámon Kata. Vélemény.

Több mint két tucat szervezet tiltakozik az önkormányzati lakások fideszes privatizációja ellen

A bérlakások rendszerét nem megszüntetni és eladni, hanem bővíteni kell szerintük.

Jakab Péter Orbánnak üzent: Fizessenek meg a tolvajok!

A Jobbik elnöke szerint a keresztapa haveri alapon ad lakásokat kiváltságos családoknak.

25 szakmai szervezet tiltakozik az önkormányzati lakások privatizációja ellen, szociális katasztrófától tartanak

Nyílegyenesen lakhatási válsághoz, a szegregáció erősödéséhez vezet az ezermilliárdos közvagyon kiárusítása, írják közös közleményükben.

25 szakmai szervezet közösen tiltakozik az önkormányzati lakások kiárusítása ellen

Közleményük szerint „az önkormányzati bérlakásszektor megszüntetése szociális válsággal fenyeget”.

A kormány terve szociális válsággal fenyeget – 25 szakmai szervezet állt ki az önkormányzati bérlakások kiárusítása ellen

A civilek szerint tovább mélyíti az amúgy is egyre súlyosabb lakhatási válságot, ha elfogadja a parlament a privatizációról szóló törvényjavaslatot.

Gémesi György: Alkotmánybírósághoz fordulhatnak az önkormányzatok a bérlakás-privatizáció miatt

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint színvonal alatti tákolmány az önkormányzati bérlakások eladására vonatkozó törvényjavaslatot.

Tasnádi Péter kölcsönlakásban él szociális segélyből

Viszont „megtalálta a lelki békéjét”.

Fideszes polgármester: marhaság a Fidesz törvényjavaslata

„Javaslatod, megítélésem szerint marhaság!” – írta Kovács Péter Böröcz Lászlónak az önkormányzati lakásokról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.

Marhaságnak tartja a lakásprivatizációs javaslatot a XVI. kerület fideszes polgármestere

Kovács Péter ezt a lakásvagyon elkótyavetyélésének tartja a javaslatot.

Mekkora a havi törlesztője most 20 és 40 millió forint lakáshitelnek?

Óriási különbségek lehetnek a havi törlesztők között.

Nyílt levélben nevezi marhaságnak a kormánypárt új törvényjavaslatát a fideszes polgármester

Kovács Péter szerint a bérlakásokra vonatkozó javaslat elfogadása ahhoz vezetne, hogy az önkormányzatnak nem maradna bérbeadható lakása, és nem tudna segíteni azokon, akik rászorulnak.

Marhaságnak nevezte az önkormányzati bérlakások megvásárlásáról szóló fideszes törvényjavaslatot egy fideszes polgármester

Kovács Péter XVI. kerületi vezető felháborodott hangulatú nyílt levélben követeli Böröcz László fideszes parlamenti képviselőtől, hogy vonja vissza törvényjavaslatát.

Hadházy: Most az önkormányzatokon a sor, hogy megszegjék a törvényt

Az ellenzéki politikus azt javasolja, hogy ne hajtsák végre az új lakásprivatizációs törvényt, amely szerinte a NER elitjének kedvez.

Karácsony szerint a lakásmaffia lesz a kormány új törvényjavaslatának nyertese

Az önkormányzati bérlakások ügyében kedden nyújtottak be egy törvényjavaslatot. A főpolgármester szerint ennek azonban nem a bérlők, hanem az ügyeskedők, a fideszes csókosok és a lakásmaffia lesznek az igazi nyertesei.

Karácsony: A Fidesz-javaslat nem a bérlőknek, a lakásmaffiának kedvez

Ha kell az Alkotmánybírósághoz fordulnak a bérlakásokra vonatkozó szabályozás módosítása miatt.

A Fidesz lakástörvény-módosítása után egy bérlő az önkormányzattól akár a piaci ár 10,5 százalékért is megveheti a lakást a budai várban

Pikó András szerint „elindul egy új rablóprivatizáció, amelynek eredményeképpen végül nyomott áron belvárosi és más értékes lakásokhoz juthat a NER-közeli csókosok hada”.

Egy új törvényjavaslat szerint kedvezményes áron vehetnék meg a bérlők az önkormányzati bérlakásokat

A benyújtott törvényjavaslat szerint a bérlőknek a legrosszabb esetben az ingatlan értékének a 30 százalékát kell kifizetniük. Ha egy összegben rendezik, akkor még olcsóbb lehet.

Okoswifi vs. gyakorlatlan, ámde gyanakvó tesztelők – 1:0

Adott egy szerkesztő (ez volnék én) és egy videós újságíró/riporter (a feleségem), illetve 55-60 négyzetméter (ez a lakásunk). Mi és itt teszteltük a Telekom Okoswifi Rendszerét. Lássuk, mire jutottunk.

Otthon szülésnél halt meg egy újszülött Budaörsön, a rendőrség nyomoz

A kisfiú nem sírt fel a születésekor. Édesanyja Miskolcról Budaörsre utazott, hogy ott szülhessen egy dúlalakásban.

Gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezetre csapott le a rendőrség

A szervezet vezetője a lakásán lévő szerverről darkneten üzemeltetett nemzetközi pedofil fórumot.

Kigyulladt a társasház, nyolc embert kellett kiköltöztetni

A tetőszerkezet mintegy negyven százaléka leégett.

Kigyulladt egy XVI. kerületi társasház egyik lakása, nyolc embert szállítottak kórházba

A tűzoltók eloltották a lángokat, így a tűz nem terjedt tovább.

Tűz volt egy budapesti társasházban, nyolcan kerültek kórházba

A Hunyadvár utcai épület egyik első emeleti lakásában csaptak fel a lángok.

Jön az újlakás-dömping, Budapesten átlagosan 900 ezer forint volt a négyzetméterár áprilisban

Kelendőek a családi házak, vidéken több lakásépítési engedélyt adtak ki, mint Budapesten. Ingatlaninfó.

Egy másik villát is vettek Mészáros Lőrincék a XII. kerületben

Ugyanazon a napon került Mészáros érdekeltségébe az ingatlan, mint a másik villa.

Egy másik villát is vettek Mészáros Lőrincék a XII. kerületben

Ugyanazon a napon került Mészáros érdekeltségébe az ingatlan, mint a másik villa.

Legalább 16 ezer lakáshiteles nagy gondban van

A számok csak a felszínen szépek, ha vége az állami mentőövnek, nagyon sokan szembesülnek azzal, hogy alig tudják törleszteni a hiteleiket.

Eltűnt 16 éves lányt keres a rendőrség

Egy józsefvárosi lakásból ment el, azóta semmit nem tudnak róla.

Teljesen kiégett egy lakás Budapesten, 11 embert menekítettek ki a tűzoltók - képek

A tűzoltók három embert mentőálarcban hoztak ki az épületből, nyolcat pedig magasbólmentő tűzoltójárművel a tetőteraszról mentettek ki.

Halálos lakástűz volt Palotáson

Háztartási hulladék gyulladt ki a fürdőszobában.

Daruval mentették a lakókat a kőbányai lakástűzből

Teljesen kiégett egy emeleti lakás szombat este Budapesten. Lapértesülés szerint házibuli után csaptak fel a lángok.

Kigyulladt egy lakás Kőbányán, a tetőről kellett kimenteni a ház lakóit

Egy tucatnyian kerültek kórházba.