Hírkereső

Keresés

Kulcsár Edina új videóklipjében rózsával a kezében arról énekel, hogy milyen boldogtalan

Mosolygok, de legbelül ordít a lelkem, nem vagyok gyenge.

Puzsér Róbert: Itt a mese vége

Bulvárfogyasztók milliói előtt tárul fel, hogy a királyi pár nem pusztán meztelen, de egy G.w.M. nevű csávó is a hitvesi ágyban fekszik.

Kulcsár Edina és Csuti válnak

Kulcsár Edina és Csuti válnak. A „hírről” még az is hallott, akit hidegen hagy a bulvár, két görgetésnyi social media felületre ugyanis jutott vagy négy cikk és öt bejegyzés a celebpár „magánéleti” kríziséről. Szegény Puskás Petiről már majdnem elkezdtek beszélni és Majkára is figyeltek úgy vagy egy percig, de Csutiék válásának híre pillanatok alatt tematizálta …

Kulcsár Edina szerint az új videóklipje megmagyarázza, mi történt a kapcsolatával

Te vagy a Nap, én a Hold, nem vagyunk már szerelmesek, volt, ami volt.

G.w.M exe 2014-ben: Volt szerencsém találkozni Kulcsár Edinával

Közös fotót is készítettek.

Kulcsár Edináék válása: Csuti és G.w.M elhagyott párja is megszólalt

Elmondták, hogyan élik meg a helyzetet.

Csuti: Edinával még mindig nem ültünk le ezt töviről-hegyire átbeszélni

Csuti az edzésbe és a tanulásba menekült.

A magyar Brangelina szakítása körül nemcsak egy monogramot használó rapper, de érintőlegesen még Rogán Cecília neve is feltűnik

Kulcsár Edina és Csuti néven ismert férje, Szabó András szakítása látszólag az egész országot megmozgatta, szinte naponta szólalnak meg a témában újabb, váratlan szereplők, amitől a magyar bulvár felfoghatatlanul hatalmas univerzuma csak még nagyobbnak tűnik.

Kulcsár Edina az új kapcsolatáról: A szívem egyik fele megszakad

Állítja, nem G.w.M tehet házssága megromlásáról.

Kulcsár Edina elmondta, hogy a zene hozta össze őt és G.w.M-et

Csak kényszerből hozta ilyen hamar nyilvánosságra új kapcsolatát.

Porsche, Gucci, Curtis és a Ferencváros – összegyűjtöttük, mit lehet tudni G.w.M-ről

Az anyja azt akarta, hogy ügyvédnek tanuljon, a lányának már vett egy ötvenmilliós lakást, és szerinte csak az életképtelenek nem látják meg a lehetőségeket.

G.w.M-nek néhány nap alatt 24 ezerrel nőtt az instagramos követőszáma

Nem kis szám.

Hetek óta tart Kulcsár Edina új kapcsolata

Közben még mindig egy fedél alatt él volt párjával.

GwM novemberi klipjében egy "álomszép" lányról énekel, amiben Kulcsár Edina szerepel

Különös egybeesés.

GwM: Ez a szerelem olyan intenzív, erős és őszinte, hogy ilyet elképzelni sem tudtam

Kulcsár Edinával bejelentették, hogy összejöttek.

Kulcsár Edina anyja már karácsony előtt GwM-et fotózta

Úgy tűnik, a rapper az egyik képpel jelentette be válását a hónap elején.

Csuti megszólalt Kulcsár Edina új kapcsolatáról: Edina nem mindig volt velem őszinte, rettentően csalódott vagyok

Ő mutatta meg őket egymásnak.

Kulcsár Edina újra szerelmes, magyar rapper a párja

A modell közösségi oldalán mutatta be partnerét.

Kulcsár Edina összejött GwM-mel, közös fotót is posztolt a rapperrel

Nemrég jelentették be férjével, hogy elválnak.

Szakításuk után az éneklés felé fordul Kulcsár Edina, el is készült az első dala

Elkészült az első dala is.

Kulcsár Edina és Csuti válása: több százmillió forint a tét

Influenszereket képviselő cégről és ingatlanról kell dönteni.

Csuti a Kulcsár Edinával való szakításukról: Nincs harmadik fél

Azt mondja, más okok vannak a háttérben.

Kulcsár Edináék már a tizedikek, akik szakítottak a Nyerő Páros után

Ők már a sokadikak, akiknek végül mégsem jött össze a műsor után.

Szakított Kulcsár Edina és Csuti

Egy évig küzdöttek, de végül nem sikerült megmenteniük a házasságukat.

Kulcsár Edináék válnak

Nem sikerült megmenteniük a házasságukat.

Kulcsár Edina 2021-ről: Sokszor csak ültem, meredten bámultam magam elé és sírtam

Nagyon nem volt rendben a lelkivilága.

Nyerő Páros: Pataki Zita szerint a többi női játékosnak olyan a teste, mint egy "árucikk"

Kulcsár Edináék köpni-nyelni nem tudtak.

Kulcsár Edina zokogva vallott érzéseiről: Magamat tönkretettem, meg nyilván a kapcsolatomat is

Nagyon felzaklatta, hogy a Nyerő Párosban mindenki nekiesett.

Nyerő Páros: Kulcsár Edina elsírta magát, miután Pataki Zita ráolvasta, hogy haldoklik a házassága

Az időjós úgy látja, hogy nem tesznek semmit a kapcsolatukért.

Nyerő Páros: Pataki Zita szerint Kulcsár Edina és Csuti kapcsolatából hiányzik a mélység

Emiatt fullasztónak érzi, ha beszélgetnie kell velük.

Kulcsár Edina a Nyerő Párosban Pataki Zitáék növényi alapú étrendjéről: Húst attól még esztek?

Érdekes párbeszéd volt.

Kulcsár Edina szerint, kislánya betegségével kezdődött házassága megromlása

Csutival nehezen kezelték fél éves gyerekük rohamait.

Csuti már látja a Nyerő Párost nézve, kik mondtak mást a kamerába, mint a szemükbe

Kulcsár Edinával azért mentek a műsorba, hogy megmentsék a házasságukat.

Nyerő Páros: Csuti szerint nem igaz, hogy Kulcsár Edina tette őt híressé

Totálisan felhúzta magát ezen.

Az új Nyerő Pároshoz már a celebmedence fenekét kellett megkapargatni

A Nyerő Páros új évada is kincsesbánya lesz a bulvár számára: már az első adásból kiderült, hogy Kulcsár Edina kidobta egyszer Csuti jegygyűrűjét, Nádai Anikó pedig nem mozog épp otthonosan a magyar s

Csuti hozzávágta a jegygyűrűjét Kulcsár Edinához, ő meg kidobta a kukába

Náluk ilyen egy veszekedés.

Nyerő Páros: Kulcsár Edina akkorát csattant a kövön, hogy nézni is fájt

Magassarkúban vágódott el a teraszon.

Kulcsár Edináék másodfokon is pert nyertek Tibi atya ellen

Kétrendbeli becsületsértés vétsége miatt ítélték el a blogoldal szerkesztőjét.

Kulcsár Edina: Szánalmas, ahogyan egyesek megnyilvánulnak. Még szerencse, hogy erős az idegrendszerem

Minden különösebb ok nélkül támadták be a kommentelők.

Kulcsár Edina olvasott a klímaválságról és nem akar több gyereket

Nem érti, hogy miért nincsen jobban felhívva a figyelem a témára.

Szabó Zsófi megérti, hogy a kommentelők miért akadtak ki Kulcsár Edina posztja miatt

Kulcsár Edina azt mondja, észre sem vette, amit mindenki más igen.

Kulcsár Edina: Elhatároztam, hogy teljesen máshogy fogom élni az életemet

Megvilágosodott.

Influenszerkedés a temetésen

Szeritünk nincs rendben, ha Kulcsár Edina temetésről posztol. Hol a határ, meddig mehet el egy influenszer?

Kulcsár Edina nagyon sokat fogyott

Akaraterővel és fegyelemmel érte el az álomsúlyt.

Kulcsár Edinának azt javasolták, hogy csináltassa meg a mellét, mert azt is lefogyta

Úgy érzi, bármit tesz, abba belekötnek a kommentelők.

Tibi atya szerint tökéletesen működik az agymosás

A képernyők előtt zajlott Gáspár Evelin gyerekkora.

Ezen az éven jó túllenni

Kulcsár Edina úgy döntött, hogy gyerekei nem kapják meg karácsonykor az összes ajándékot

Azóta is csak adagolja őket.

Csuti: Remélem, az idei karácsony lesz a legemlékezetesebb számunkra

Megkerestünk pár hazai ismert arcot, hogy meséljenek a hagyományaikról, kedvenc karácsonyi emlékeikről és az ajándékozási szokásaikról.