Hírkereső

Keresés

Így tépi szét a nyugati sajtó Brüsszelt a vakcinabeszerzés miatt

Miközben hazai baloldali politikusok folyamatosan az oltás ellen hergelnek és Brüsszeltől várják a csodát, a Nyugat-európai sajtónak és politikusoknak már elege van az unió teszetoszaságából.

Szijjártó: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa legyen politikamentes és elfogulatlan

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (EJT) munkáját egyre több kritika éri, egyebek között a kezdeményezések és programok átpolitizáltsága miatt, pedig a tanács nem válhat olyan fórummá, amelyen folyamatosan megbélyegeznek bizonyos országokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az EJT 46. ülésszakán elmondott felszólalásában.

Ha ő a szemedbe mosolyog, akkor nagy bajban vagy

Rosamund Pike óriásit megy a Fontos vagy nekem című thrillerben, de akkorát, hogy semmi más nem tud lépést tartani vele.

12 évesnek látszó színésznők leplezik le az online szexragadozókat

Minden idők legsikeresebb cseh dokumentumfilmje sokkoló képet mutat arról, milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre és kiskamaszokra a világhálón. A film nyomán több nyomozás indult.

Jakab szerint a koronavírus is csak azért van, hogy Orbán lopni tudjon

Időközben nem csak a logóból, de a profilképről is lekerült a magyar zászló és a kereszt. Meglepően pontos önkritika.

Élni mennek a "nyugdíjasok Disneylandjébe", nem meghalni

A floridai The Villages a nyugdíjasok földi paradicsoma, ahol látszólag minden szép és jó. Lance Oppenheim dokumentumfilmje kicsit árnyalja ezt a képet.

Matolcsy annyit kritizálta a kormányt, hogy Varga Mihálynak kínos lehetett hallgatnia – aztán jött egy MSZP-s kérdés

áKívülről nézve úgy tűnhet, hogy meglehetősen feszültté vált az elmúlt hónapokban Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter viszonya, bár a hátteret ismerők szerint az MNB és a PM rivalizálása egy régóta húzódó konfliktus a magyar gazdaságpolitikában, ami időnként látványossá válik

A Karate kölyök-sorozat az elmúlt évek egyik legváratlanabb sikertörténete

Amikor bejelentették, hogy a Sony sorozatot készíttet a Karate kölyök-filmekből a Youtube-ra, úgy tűnt, csak a Youtube igyekszik felvenni a tempót a konkurenciával azzal, hogy beszállnak a klasszikus sikerfilmek és sorozatok újragondolásába. Ehhez képest a Cobra Kai már a harmadik évadnál jár, a sorozatot átvette a Netflix, és annyi remek ötlet, önkritika és ezerféle kikacsintás van benne, hogy az eredeti Karate kölyök csak egy bénácska sportfilmnek tűnik mellette.

A film, ami nem akarja, hogy utána akár egy állatot is megegyünk

Betérünk a természetbe, és kifosztjuk az erőforrásait

Korlátoznák a Facebookot Mianmarban

A közösségi oldalon túl sok kritika érte a katonai puccsot.

Nyíltan kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját Matolcsy György

Nincs vízió, nincs narratíva, nincs szómágnes a jegybank vezetője szerint.

Mundruczó Kornél az SZFE-ről: A tanárok listája kommentálhatatlan

A 168 órának adott interjút Mundruczó Kornél rendező, amiben érintették az Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül zajló eseményeket, így az egyetem totális átszervezését, és a új tanárok névsorát is

Színtiszta szórakoztatás a Lupin, pedig a rendszerszintű rasszizmusról mesél

Végre úgy tűnik, rehabilitálódhat Omar Sy – egy repülőrajt után – jó ideje lefelé tendáló karrierje: az Életrevalók színésze a Lupinben végre ismét jó. Sorozatkritika.

A Capitolium ostroma után nehéz nem elhinni, amit unokahúga írt Trumpról

Mary L. Trump leleplező könyve, amely már megjelenésekor nagy visszhangot, illetve botrányt váltott ki, most magyarul is olvasható.

Kikérték a vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket Brüsszeltől

Egyre több helyről éri kritika az Európai Unió közös koronavírus elleni vakcinabeszerzését, melyet az Európai Bizottság koordinál, ahogy az idő múlásával sem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű vakcina a tagállamok részére. A V4NA nevű hírügynökség levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, hogy tájékoztatást kérjen a beszerzésekre vonatkozó szerződések részleteiről.

Van rosszabb a világjárványnál, legalábbis George Clooney legújabb filmjében

Mínusz negyven fokban, jeges szélviharban forgatta a Netflixen látható Éjféli égbolt című sci-fijét George Clooney, amelynek nemcsak főszereplője, hanem rendezője is.

A Disney szuperhősök helyett csinált egy baromi szórakoztató családi sitcomot

Megjelent a WandaVision első két epizódja, a Disney első komolyabb próbálkozása azzal, hogy a moziból ismerős Marvel-karaktereket bevigyék a tévébe, pontosabban a saját streamingszolgáltatására. Az más kérdés, hogy jelmezes szuperhősök helyett fekete-fehér családi sitcomot kaptunk az ötvenes évekből egy android és egy boszorkány házasságáról. A WandaVision az egyik legeredetibb ötlet, amit a Marvel-Disney páros az utóbbi években kitalált.

Szijjártó reagált Obama kritikájára: Aki az ország vezetőit kritizálja, az a magyarok döntését minősíti

A külügyminiszter szerint a volt amerikai elnök nem nézi ki a magyarokból, hogy érett döntést tudnának hozni a jövőjükről.

A CIA új igazgatója korábban autoriter vezetőnek nevezte Orbán Viktort

William J

A legborzasztóbb dolog, ami egy anyával történhet

A Pieces Of A Woman több szempontból is első: ez Mundruczó Kornél, a nemzetközi filmgyártással már többször is kokettáló filmrendező első idegennyelvű produkciója

Az utolsó szám – Már folyóiratuk is van az SZFE-s hallgatóknak

Ellenállásukat eddig épületekhez, terekhez kötötték, de ezeket elvették tőlük, így – mint mondják – kénytelenek fiktív terekben őrizni a szellemet, amelyet teremtettek.

Venezuelai választások: európai uniós kritika, orosz támogatás Madurónak

Az Európai Unió élesen bírálja a decemberi venezuelai választások lebonyolítását, Moszkva kész együttműködni a Maduro híveiből álló nemzetgyűléssel.

A Keresztanyu is keblére öleli az elcsépelt rendőrviccek örökségét

Megnéztük az RTL Klub új sorozatának első részét, amely nemcsak a Gálvölgyi Show szellemét idézi meg, de magát Gálvölgyit is.

Kegyetlen politikai horror lett J. K. Rowling új gyerekkönyve

Keserves szenvedés után éhen halt szülők összevert gyerekei és országukat tönkretevő, hazug, gyilkos, velejükik romlott politikusok népesítik be a Harry Potter-könyvek írója, J. K. Rowling új gyerekkönyvének világát. Az Ickabog nem széplelkeknek való, de csupa jót akar.

Ebben a PS5-ös játékban embertelen megpróbáltatásban lesz része

A PlayStation 3-as korszak egyik hangsúlyos játéka volt a Demon's Souls – leginkább a rendkívül változatos ellenfelek miatt. Az izzasztó program most új köntösben, a modernebb PlayStation 5-ön lett játszható – csak legyen hozzá türelmünk.

A Normális emberek egy klisés tinisorozat is lehetett volna, de nagyon nem az lett

A BBC sorozata, a Normális emberek az év egyik nagy találata. A Marianne és Connell szerelmét feldolgozó sorozat sokszor közhelyes cselekményekkel operál, de valahogy mégsem érezzük egy percig sem, hogy klisé, amit látunk.

Dögunalmas, középszerű dráma a fagyott szakállú George Clooney szenvedése az Északi-sarkon

Amikor legutóbb egy George Clooney rendezésében készült filmet néztem a moziban, egyszerűen elaludtam. Nem a szó átvitt értelmében, hanem tényleg, 5-10 percekre elbóbiskoltam a moziban, hogy aztán a saját horkolásom vagy az emiatt panaszkodó ismerősöm ébresszen fel. Szerencsére az új filmje, Az éjféli égbolt a Netflixen jelent meg most pénteken, így legalább a saját ágyamban tudtam átvészelni egy újabb lehangolóan középszerű drámát.

A leszbikus musical

Sztárparádé, csillogás és fülből kimászó dalok. Megjelent a Netflixen a The Prom – A végzős bál. Kritika

Falusi Márton: A költő nem holdkóros

A költőre megharagszik a kedvese, akkor lehet népszerű, ha élő adásban szaltózik, és az interneten mindenki poétának érzi magát.

A Magyarságkutató coming outolt A pozsonyi csatával

Sokáig a Jobbik követelte, hogy film legyen a pozsonyi csatáról, ahol a honfoglalók 907-ben legyőzték a bajor seregeket. A nemzeti mitológia szerint a csata „a korabeli NATO” és a szakrális magyarság közötti gigantikus civilizációs összecsapás, tétje a magyarság holokausztja volt, az pedig, hogy a győzelem ma nem eléggé ismert, az egész magyar emlékezet rákfenéje. A pozsonyi csatáról végül Kásler Miklós Magyarságkutató Intézete csinált  animációs filmet, de a gagyi kivitelezést jobboldali megmondóemberek is kínosnak tartották. Megnéztük a bemutatót, és a tartalommal van a még nagyobb baj: legendák, blöffök és jóárusított nemzeti fantasy az elvileg tudományos intézettől. Kritika.

A Mandalorian bizonyos értelemben megmentette 2020-at

Karácsony előtt befejeződött a Mandalorian második évada, mely a sorozatok terén az idei év egyik csúcspontját hozta el, tökéletes ajándékként a Star Wars-rajongóknak.

Üzent-e Ferenc pápa Orbán Viktornak és Novák Katalinnak?

Politikusok nevét nem írja le az új könyvében a katolikus egyházfő, de keményen állást foglal a migránsellenes, nemzeti-keresztény populizmus ellen, és kijelenti, hogy nem kereshetnek a nők kevesebbet

Balerinákra vadászik egy csuklyás alak a tetőn

Rejtélyes csuklyás merénylő kísért egy chicagói balettiskolában, de a diákok csak ölik egymást tovább a szólókért. Innen indul az új Netflix-sorozat, A rivaldafény ára. Sorozatkritika.