Hírkereső

Keresés

Gulyás Gergely 8 téves állítása a vakcinákról

Egyre nehezebb érdemi válaszokat kapni a kormányinfón, de az sem mindig stimmel, ami elhangzik.

Elnézést kért a kormány Ádertől, hogy ki kellett tüntetnie a rasszista megjegyzések miatt bepanaszolt szegedi professzort

Gulyás Gergely azt mondta, ha tudták volna, hogy a szegedi professzor rasszista megjegyzést tett az amerikai alelnökre, nem terjesztették volna fel a Magyar Érdemrendre.

Gulyás: Nem kell harmadik dózis a kínai vakcinából, az bizonyos adatokban lényegesen jobb is, mint a Pfizer

A miniszter a kormányinfón azt mondta, az iskolaigazgatók engedélyezhetik a diákoknak a távollétet, de az alsósoknak nem lesz távoktatás.

Kampányt indít a kormány az oltakozási kedv fenntartására

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter hangsúlyozta: nem most van itt az ideje a politikai alapú, a vakcinákkal szemben bizonytalanságot erősítő hangoknak. Ugyanakkor a nyitással kapcsolatban hangsúlyozta: minden területen csak fokozatosan és óvatosan lehet enyhíteni a járványügyi korlátozásokat.

Kormányinfó: Félmillió vakcinával kevesebbre számíthatunk a tervezettnél

Az eddig beoltottaknak viszont összesen egy százaléka betegedett meg, a cél pedig a lakosság hatvan százalékának a beoltása.

Az iskolák hétfői nyitásáról és a kínai vakcina vizsgálatáról is kérdezzük a kormányt

Percről percre követjük a csütörtöki kormányinfót.

Kormányinfó: Gulyás Gergely tájékoztat az újabb döntésekről

Kövesse velünk percről percre a kormányinfót.

Nem tudni, Gulyás Gergely mi alapján állította azt, hogy nőtt a hajléktalanok száma Budapesten

A csütörtöki kormányinfón állította ezt.

Nem világos, mire alapozza Gulyás, hogy több lett a hajléktalan Budapesten

A miniszter szerint mióta Karácsony Gergely vezeti a fővárost, többen élnek az utcán. Az elérhető adatok azonban nem erre utalnak. És kérdés az is, kinek a felelőssége, ha mégis.

A főpolgármesteri hivatal nem érti, honnan vette Gulyás, hogy több a hajléktalan Budapesten

Írásban tettünk fel kérdéseket a Főpolgármesteri Hivatalnak a csütörtöki Kormányinfó után.

Gulyás azt ígérte, majd Müller válaszol, ő viszont Gulyásra hivatkozva nem felelt

Egy kérdés, két ember, nulla válasz.

Hárommillió beoltottnál dönt a kormány a további intézkedésekről

Tegnap az európai gyógyszerészeti hatóság világos döntést hozott, az AstraZeneca vakcina is megbízható és védettséget biztosít – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Gulyás: Petry álláspontja a migrációról visszafogott, európai, kulturált

A kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter védelmébe vette a Hertha focicsapatától kirúgott kapusedzőt.

A hónap végére beolthatják mind a négymillió regisztráltat

Gulyás Gergely szerint szabad nyarunk lehet.

Akkor dönt a kormány a további lazításról, amikor elérjük a 3 millió beoltottat

Gulyás Gergely szerint a 7-es cikkely szerinti eljárást is el lehetne indítani Perty Zsolt kapusedző kirúgása miatt, ha nem csináltak volna viccet belőle.

Gulyás: 3 millió beoltott után döntenek az újraindítás következő lépéseiről

Újranyitottak a szolgáltatók, tovább maradhatnak nyitva az üzletek, a kormány viszont április 19-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a járványhelyzet alakulásáról tájékoztat a kormányinfón.

Futball Eb-ről, Petry Zsoltról, és a nyitás mellett és ellen szóló érvekről is kérdezzük a kormányt

Percről percre tudósítunk az újabb online kormányinfóról.

Lazítás, vagy szigorítás következik?

Percről percre: Jönnek a részletek a meghosszabbított védelmi intézkedésekről

Zavar az erőben: a DK egy már bejelentett intézkedést kezdett el követelni

Vajon lehetséges, hogy a Gyurcsány-párt nem tájékozódik a kormányinfóból? Igen.

Eljött a nap, amikor megtudhattuk, mennyien fekszenek intenzív osztályon

Régóta kérjük a kormányt, végül egyetlen napi intenzíves adatot megosztottak a nyilvánossággal a legnagyobb kórházi terhelés idején: 1784.

Itt vannak a nyitás első részletei

Gulyás Gergely fontos bejelentéseket tett.

Kormányinfó: 2,5 millió beoltott után lehet nyitni

Véget ért a Kormányinfó, összefoglaltuk a legfontosabbakat.

Kormányinfó: 2,5 millió oltás után nyitnak az iskolák, beoltják a pedagógusokat is

A szerdai kormányülésen született döntéseket ismertette Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely: 2,5 millió oltott ember előtt nem lesz nyitás

Legkorábban április 12-én, vagy 19-én tudunk nyitni – jelentette ki Gulyás Gergely, aki szerint 1 hét felkészítési időt adnak majd a nevelési intézményeknek és beoltják az óvónőket. Percről percre tudósítás az eheti kormányinfóról.

Gulyás elmondta, miért kaphat valaki két védettséget igazoló kártyát

A felmerült anomáliák közül csak egyre adott magyarázatot a kormány, ahogy arról sincs még semmilyen információ, hogy mire lesz jó ez a plasztikkártya.

Operatív törzs: Zárt helyen, maszk nélkül 15 perc alatt fertőzhet a vírus

Magyarországon a brit mutáns a domináns, ezért a következő hetekben jelentősen nőhet a fertőzöttek száma. Ezúttal egyetlen újságírói kérdést sem olvastak fel, azokra ugyanis Gulyás Gergely a kormányinfón már kimerítően válaszolt.

Gulyás Gergely: Közeledünk a járvány harmadik hullámának csúcsához

Nyár elejére elérhető a lakosság átoltottsága.

Kikerülték a kérdést Gulyásék a NER-gép dubaji útjáról

A kormányinfón az írásban feltett kérdésekre válaszolnak, szabadon válogatva közülük. A Mészáros Lőrincre vonatkozó megkeresésünk nem ment át a rostán.

Gulyás: Nincs itt az ideje a lazításnak, pénteken derül ki a további menetrend

Szakértők szerint közel vagyunk a harmadik hullám csúcsához, de a kórházak bírják a terhelést, és van elég ágy. Orbán Viktor pénteken ismerteti, mi várható a következő hetekben.

Gulyás: A járvány elleni egyetlen védekezési mód az, ha folytatódik az oltás

Közel vagyunk a harmadik hullám csúcsához – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón.

Gulyás: Álhír, hogy kapacitásprobléma van az egészségügyben

A koronavírusos betegeket ápoló orvosok nem erről nyilatkoznak mostanában.

Kormányinfó: A lazításnak nincs itt az ideje

A kormányinfón Gulyás Gergely ismertette, milyen eredményre jutott a kormány a szerdai ülésen.

Gulyás: Nincs itt az ideje a lazításnak

Kövesse velünk a kormányinfót élőben! Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszél a kormány legfrissebb döntéseiről.

A magyar oltási program az egyik legeredményesebb Európában

A kormány elsődleges feladata a koronavírus-járvány megfékezése, „szeretteink, ismerőseink, a magyar emberek védelme” – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán vasárnap közzétett Kormányinfó Plusz videóban.

Nyilvánosságra hozta a kormány az orosz és kínai vakcinaszerződéseket

Gulyás Gergely kormányinfón tett ígéretet rá, néhány órával később ki is került, egy odaszúrásnak Brüsszelnek.

Végre! Európa is engedi az egydózisú vakcinát

Jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség a Johnson & Johnson vakcináját.

A kormány az uniós vakcinaszerződések nyilvánosságra hozatalát kéri

A kormány 24 órán belül nyilvánosságra hozza a kormány az orosz és a kínai vakcinaszerződéseket, Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanerre kéri az Európai Uniót is.

Gulyás: Jövő héten dönt a kormány, lehet-e nyitni húsvétra

Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, nem látnak tovább március 22-nél, ezért ígérni sem mer semmit arról, lesz-e nyitás húsvétig. A miniszter a hvg.hu kérdésére azt mondta, több mint 10 ezer koronavírusos beteg lehet majd kórházban.

Aki nem regisztrált, levelet kap Müller Cecíliától

Bátorításképpen.

Gulyás elárulta, hogy a kínai vakcina a legdrágább

A kormányinfón az is elhangzott, hogy meg is halhat, aki Gyurcsány miatt nem oltja be magát.

A kormány nyilvánosságra hozza a vakcinaszerződéseket

Húsvétig minden idős embert beoltana a kormány, bár korábban még minden regisztráló beoltását tervezték addigra.

Kötelező lesz az FFP2-es maszk használata a XII. kerületi polgármesteri hivatalban

A csütörtöki kormányinfón nem tértek ki arra, hogy országosan kötelező lesz-e az ilyen típusú maszkok viselése.

Berobbant a kereslet az FFP2-es maszkok iránt

A roham már egy-két napja megkezdődött, állami és fővárosi cégek, valamint a kereskedelmet kiszolgáló vállalatok viszik százezres nagyságrendben a maszkot. Gulyás Gergely semmit nem jelentett be az FFP2-es maszkról a kormányinfón.

Gulyás Gergely: Érdemes egy ilyen egészségügyben dolgozni

Minden feltétel adott ahhoz, hogy az orvosok és az ápolók ebben a rendkívüli helyzetben szolgálatot teljesítsenek a miniszter szerint.

Akár a dohányboltok, a bankok és a posták is bezárhatnak hetekre?

Gulyás Gergely csak néhány kivételt említett a kormányinfón, amiből több fontos szolgáltató is kimaradt.

Akár a dohányboltok, a bankok és a posták is bezárhatnak hetekre?

Gulyás Gergely csak néhány kivételt említett a kormányinfón, amiből több fontos szolgáltató is kimaradt.

Bejelentették a zárlatot: az iskolák egy hónapra, az üzletek két hétre bezárnak

Percről percre: A romló járványhelyzet további szigorításokat tesz szükségessé

Kormányinfó: Áprilisig bezár az összes iskola és óvoda

Zár az ország, nem lesz iskola, két hétig az üzletek is lehúzzák a rolót.

Gulyás: Lezárjuk az országot

Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentett be a csütörtöki kormányinfón. Április 7-ig bezárják az iskolákat és az óvodákat. Hétfőtől két hétig az élelmiszerüzleteken, gyógyszertárakon és benzinkutakon kívül más üzlet nem tarthat nyitva.

Szigorításról és kaszinókról is kérdezzük a kormányt

A csütörtöki kormányinfó percről percre.