Hírkereső

Keresés

A Hableány-tragédia áldozataira emlékeztek a budapesti rendőrök

A négy évvel ezelőtti baleset 27 áldozatot követelt, egy további utast pedig eltűntnek nyilvánítottak.

Júniusban lövi fel első kémműholdját Kim Dzsongun

Ez a lépés több ENSZ-határozatot sért.

Észak-Korea rakétakilövésre készül, riadókészültséget rendeltek el Japánban

Attól tartanak, hogy koreai rakéta landolhat a területükön.

Kinyitotta az utas a repülő vészkijáratát, az Asiana nem árul több jegyet a közeli ülésre

A szakértők szerint bizarr, hogy ilyen körülmények között ki lehetett nyitni a vészkijáratot.

Életfogytiglani börtönbüntetést kapott egy kétéves gyerek Észak-Koreában

A szülei is – azért, mert Bibliát találtak náluk.

Életfogytiglani börtönre ítéltek egy kétéves gyereket Észak-Koreában a szüleivel együtt

Újra lecsapott az észak-koreai „igazságszolgáltatás”: a rendőrök egy Bibliát találtak egy lakásban és a törvényeknek megfelelően az ott élő család valamennyi tagját – köztük egy kétéves gyereket is – életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy kétéves kisgyermeket Észak-Koreában

Észak-Koreában körülbelül 70 ezer keresztényt tartanak fogva.

Észak-Korea műholdindításra készül, Japán riadókészültségbe helyezte a rakétaelhárító rendszerét

Kim Dzsongun rezsimje azt állítja, hogy elkészült az első katonai kémműholdjuk, amit napokon belül fellőnek.

Az ország, ahol egy csecsemőre is életfogytiglani börtönbüntetés várhat

Nem igazán szeretik a vallásos embereket.

Életfogytiglan börtönbüntetésre ítéltek egy kétéves gyereket Észak-Koreában

A kisgyerek rokonai között valakinél Bibliát találtak, így az egész családit börtönbe zárták.

Elfogatóparancsot adtak ki a dél-koreai férfi ellen, aki a levegőben nyitotta ki az utasszállító ajtaját

Azt mondta, azért tette, hogy minél hamarabb le tudjon szállni a gépről.

Az internet sötét oldaláról képezték ki az új mesterséges intelligenciát, és ez jobb hír lehet, mint elsőre gondolná

A dark web jobb megértésében és a bűnüldözésben is segíthet a DarkBERT nevű új nyelvi modell, amit dél-koreai kutatók hoztak létre.

A levegőben nyitotta ki a repülő vészkijáratát egy férfi Dél-Koreában

Az incidens során senki nem sérült meg, azt egyelőre nem tudni, hogy az elkövető miért döntött az extrém szellőztetés mellett.

250 méteres magasságban nyitotta ki egy utasszállító ajtaját egy férfi

Azt hittem, hogy a gép fel fog robbani, fel voltam készülve a halálra – mondta az egyik utas.

24.hu: Komáromi civilek szerint új akkumulátorgyár épül a térségben

A környéken aktív dél-koreai gyártó tagad, helyi civilek szerint ugyanakkor az új üzem előkészületeiről „csak az nem tud, aki nem akar hallani róla”. Árulkodó, hogy a térségben elképesztő léptékű vízügyi beruházás zajlik, amely épp a legértékesebb karsztvízrendszereket csapolná meg.

János „garantált áron” rendelt meg egy autót, amit aztán drágábban és kevesebb extrával akartak átadni

Olvasónk több mint másfél éve vár az új Kia Sorentóra, de a márkakereskedés az importőrre, az pedig a gyárra és a nemzetközi helyzetre hivatkozik. A Kia Hungary szerint pedig nem írhatunk az ügyről, mert a sajtónak nem az ilyen híradásról kell szólnia.

Itt az internetes bűnözés világán nevelkedett mesterséges intelligencia

Gondolkodó gépek lesznek egy nap az internet rendőrei?

Készen van Kim Dzsongun első kémműholdja, hamarosan pályára állítják

Dél-koreai szakértők kételkednek a projekt sikerében.

Ádám Martin gólt lőtt, nyert is csapata a rangadón

Ádám Martin góllal segítette győzelemhez csapatát, az Ulszan Hyundait a dél-koreai labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában.

Ádám Martin újabb gólt szerzett, rangadót nyert a csapata

A magyar válogatott csapata már 11 ponttal vezeti a bajnokságot.

Hűtőmaradékok csinos rendben: így készül a bibimbap

Zöldségek, maradék rizs, különböző állagok és egy nagyon csípős szósz adja a kereteit ennek a koreai ételnek, amelyet most a praktikum és a spórolás jegyében vettünk elő.

Nagy katonai megállapodásra készül az Egyesült Államok két ázsiai országgal

Fokozzák az együttműködést.

Lezuhant egy amerikai vadászgép Dél-Koreában

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.

A K-pop felfalja, megrágja és kiköpi a művészeit, de nem biztos, hogy ezt ölbe tett kézzel kéne néznünk

Április közepén holtan találták az ASTRO nevű dél-koreai fiúbanda egyik tagját. Az alig 25 éves Mun Pin öngyilkos lett, ezzel bekerült azok közé a koreai hírességek közé, akik nagyon fiatalon, látszólag előzmények nélkül vetettek véget az életüknek – ez a lista pedig meglehetősen hosszú. Tényleg érdemes támogatni egy olyan iparágat, ami a végkimerülésig dolgoztatja a művészeit?

Az Egyesült Államok kész eltörölni az észak-koreai rezsimet

Washington kész eltörölni az észak-koreai rezsimet.

Gyors és elsöprő amerikai választ ígért Biden arra az esetre, ha Észak-Korea atomcsapást mérne Dél-Koreára

Az elrettentő erő kiterjesztésére konzultációs tanácsot hoz létre a két ország.

A második világháború óta nem látott fegyverkezési versenybe hajszolta Ázsiát a kínai fenyegetés

Egyre nő a Kína–Tajvan-feszültség, Peking elkerítene egy egész tengert, sűrűsödnek az észak-koreai rakétatesztek, így a délkelet-ázsiai-óceániai térség hadászati kiadásai meredeken ívelnek felfelé. Közben az USA intenzíven igyekszik megerősíteni régiós jelenlétét és kapcsolatait, a puskaporos levegő miatt pedig olyan államok is tárt karokkal várják, melyek korábban igyekeztek tisztes távolságot tartani tőle.

A krónika, amiben azt is feljegyezték, hogy a király külön kérte, ne jegyezzék fel, hogy leesett a lováról

A koreai Csoszon-dinasztia egyik legnagyobb teljesítménye egy 472 évet felölelő, rendkívül precíz krónika, melyben a legbanálisabb, sokszor röhejes dolgokat is rögzítették.

Brutális bírságot kapott a dohányóriás, amiért Észak-Koreának adott el cigarettát

Nem is keveset.

Győztes gólt szerzett Ádám Martin Dél-Koreában

Meghálálta a bizalmat.

A Netflix 2,5 milliárd dollárt fektet be dél-koreai filmek készítésébe

A szórakoztatóipar az ország legjelentősebb exportterméke.

Kína berágott a dél-koreai államfőre

A Tajvannal kapcsolatos megjegyzések miatt háborodott fel Peking.

Kigyulladt egy orosz halászhajó Dél-Koreánál, többen meghaltak

A fedélzeten összesen 25 ember tartózkodott.

Meghalt egy k-pop-sztár, valószínűleg öngyilkos lett

A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, most a boncolás eredményét várják.

Ezerpéldányos egyedi sorozattal búcsúzik a Kia első sportszedánja

A Stinger a kedvező fogadtatás ellenére nem futott be olyan karriert, mint azt talán várták tőle a dél-koreai cégnél.

Eljöhet, hogy Dél-Korea egyszer akár fegyvereket is ad Ukrajnának

Változtatott álláspontján Szöul, de csak speciális esetben szállnának be a fegyveres támogatásba. Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.

Dél-Korea egy halom pénzt fizet azoknak, akik nem élnek „normális” életet

Első olvasatra furcsának tűnő programot hirdetett Szöul.

Dél-Korea havi 500 dollárt fizet a magányos fiataloknak, hogy "visszatérjenek a társadalomba"

A fiatalok a programra egy helyi közigazgatási jóléti központban jelentkezhetnek, de a gyámjuk, tanácsadójuk vagy tanáruk is pályázhat a nevükben.

Betiltanák a kutya- és macskahúst evést Dél-Koreában

A kormány támogatást nyújtson azoknak a vállalkozásoknak, amelyek önként felhagynak ezzel az üzlettel vagy más vállalkozásba fognak.

Fotókat küldött a Hold túlsó oldaláról a dél-koreai Danuri űrszonda

Március végén készített felvételeket a Hold Földről sosem látható oldaláról a dél-koreai Danuri űrszonda, amely az égitest domborzatát és egyéb jellemzőit hivatott vizsgálni.

Meghalt egy 26 éves dél-koreai színésznő

Jung Chae Yull holttestére saját otthonában találtak rá, az ügynöksége azt kéri, ne spekuláljon a sajtó a haláláról.

A kiszivárgott Pentagon-iratok szerint Dél-Koreát nagyon aggasztja, hogy fegyvert kellene szállítania Ukrajnának

Szöul őrlődni látszik az amerikai elvárások és a saját fegyverszállítási politikája között.

Már csak idő kérdése, hogy Cristiano Ronaldót is lenyomja az angol liga első ázsiai századosa

Ilyesmit dél-koreai futballistától még nem láttunk.

Észak-Korea ismét vízfelszín alatti nukleáris drónt tesztelt

A drón sikeresen eltalált egy célpontot.

„Nukleáris cunamit” elszabadító fegyvert tesztelt állítólag Észak-Korea

Amivel szerintük el is találtak egy célpontot.

Tenger alatti nukleáris drónnal kísérletezett Észak-Korea

Az elemzők szerint viszont valószínűtlen, hogy a technika tényleg olyan jól működjön, ahogy azt a a diktatúra lefesti.

Japán meghosszabbítja az Észak-Koreára kivetett szankcióit

A szankciók főként a kereskedelemre vonatkoznak.

Ezért fajult el a háborús helyzet a Koreai-félszigeten Észak-Korea szerint

Dél-Korea szerint viszont ők keresnek ürügyet az újabb fegyverkísérletekre.

Szédületes akcióthrillerrel jelentkezett a Netflix

Ezt senki nem akarja kihagyni.

Csúcsra járatta Kim Dzsongun a nukleáris fenyegetést, tetőpontján a háborús hisztéria

„Nem csupán üres fecsegés.”