Hírkereső

Keresés

Karikó Katalin Zorán dalából merített erőt – és most találkoztak

Az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében főszerepet játszó biokémikus gyerekkora óta rajongója Zoránnak, akinek viszont egy régi álma teljesült, hogy egy amerikai lapban olvashatta a saját nevét.

Majtényi László is csatlakozik az ATV elleni bojkotthoz

“Könnyebb, jobb így, kívül tágasabb” – írta az alkotmányjogász a Facebookon.

Nem kell majd kétharmad a NER lebontásához – Dobrev Klára a Klubrádióban

A DK politikusa szerinte repedezik a buborék, amivel a Fidesz körbevette a szavazóit.

Jogszerűen zárták ki a Klubrádiót

A Fővárosi Törvényszék szerint az NMHH Médiatanácsa minden tekintetben teljesen jogszerűen, a médiatörvény és a pályázati felhívás szövege alapján járva döntött úgy, hogy kizárja a Klubrádió Zrt.-t a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból – számolt be az ítéletről a Média1.

Jogszerű volt a Klubrádió kizárása a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint

A Klubrádió a Kúriához még fordulhat jogorvoslatért.

Első fokon elutasították a Klubrádió keresetét

A Fővárosi Törvényszék úgy döntött, nem semmisíti meg a 92.9 -es frekvencia ügyében született korábbi, a Klubrádiót a pályázatból kizáró határozatot.

Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Klubrádió keresetét

A bíróság szerint a Médiatanács jogszerűen járt el, amikor kizárta a Klubrádiót a frekvenciapályázatból.

Spirit FM: Semmivel sem lenne jobb helyzetben a Klubrádió, ha nem szólalunk meg a frekvencián

A szerződésükben olyan tétel is van, miszerint, ha a bíróság a Klubrádió számára kedvező ítéletet hoz, akkor vissza kell adniuk a frekvenciahasználati jogot.

Spirit FM: Semmivel sem lenne jobb helyzetben a Klubrádió, ha nem szólalunk meg a frekvencián

Korvin Tibor porgramigazgató szerint „a kollégák nem csinálnak érzelmi kérdést az ügyből”.

TGM után Hadházy is bojkottálja az ATV-t

Szerinte a valódi ellenzékiség megköveteli ezt a döntést.

Hadházy Ákos is bojkottálja az ATV-t

Nem fogadja el a csatorna meghívásait, mert az ATV-csoporthoz tartozó Spirit FM foglalja el a Klubrádió helyét.

TGM: Mindenki mondjon föl az ATV-nél

A Klubrádió honlapján tett közzé nyílt levelet.

TGM kontra ATV: mindkét fél megszólalt

Tamás Gáspár Miklós filozófus nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben az ATV és a Spirit FM bojkottjára szólít fel és szerinte az lenne a megoldás, ha ezen médiumoknál dolgozó valamennyi munkatárs felmondana – itt olvasható erről a Klubrádió honlapján megjelent nyílt levél

Az ATV bojkottjára szólított fel Tamás Gáspár Miklós

„Az ATV vezetőinek joguk van megváltoztatni politikai nézeteiket. De együttműködni az antidemokratikus kormánnyal egyik szakmai-üzleti-politikai vetélytársuk tönkretételében: ez más. Ez megbocsáthatatlan.”

Az ATV bojkottjára szólít fel Tamás Gáspár Miklós

A filozófus szerint megbocsáthatatlan, hogy a csatorna együttműködik az "antidemokratikus kormánnyal".

TGM nyílt levélben szólít fel az ATV bojkottjára

A filozófus szerint megbocsáthatatlan az, amit a Klubrádióval tettek.

Klubrádió: „Jól idomított, álellenzéki kollaboránsok” foglalják el a frekvenciánkat

Hétfőtől a Hit Gyülekezete rádiója, a Spirit FM sugározhat a Klubrádiótól elvett 92,9-en.

"Orbán Viktor örök" – Kéri László elemzi Lázár János mondatát

A politológus szerint ez a néhány szó nem más, mint maga a Fidesz-világ.

Elfogadhatatlannak tartja a Klubrádió, hogy ideiglenesen a Spirit FM használhatja korábbi frekvenciájukat

A Klubrádió szerint az ATV-csoport függetlensége is megkérdőjelezhetővé vált emiatt.

Októberig a Spirit FM szól a Klubrádió helyén

A NMHH Médiatanácsa úgy határozott, hogy május 3. és október 29. között, ideiglenesen kereskedelmi rádiós szerződést köt a rádióval.

Október végéig a Spirit FM szólhat a Klubrádió frekvenciáján

A Spirit FM szolgáltatója korábban megpályázta a frekvenciát, de kizárták a folyamatból.

Ideiglenesen a Spirit FM foglalja el a Klubrádió frekvenciáját

Az adó az ATV-csoporthoz tartozik.

Az Európai Bizottság szentesítette FeGyőr beígért sajtóleszámolását

Alig nyolc nap kellett Vera Jourová EB-alelnöknek, hogy kérdéseinkre válaszolva közölje: nem áll szándékában elítélni Fekete-Győr András Momentum-elnök jobboldali újságírókat fenyegető szavait, mert ez tagállami belügy. A jelek szerint csak a Népszabadság és a Klubrádió ügye ér el Brüsszelig...

Eltűnt a Klubrádió Médiatanács elleni keresete

Az még nem érkezett meg a Fővárosi Törvényszékre.

Valahogy elkeveredett a Klubrádió NMHH elleni keresete

A Fidesz által delegált tagokból álló hatóság azt állítja, továbbították a frekvencia nélkül maradt rádió keresetét, a Fővárosi Törvényszék szerint viszont ilyen hozzájuk nem érkezett.

Jourová nem kapkod, hogy megmentse a magyar újságírókat Fegyőrtől

Megkérdeztük (volna) Vera Jourovát, az EU alelnökét, mit szól hozzá, hogy magyar informátorának, Donáth Annának a pártelnöke újságírókat fenyeget, miközben az Európai Bizottság éppen a médiában dolgozók biztonságának megteremtéséről tart két napos párbeszédet. Választ nem kaptunk, a jelek szerint minket nem siratna úgy az alelnökasszony, mint a – csupán előjogait elvesztő – Klubrádiót.

Orbán’s influence on the media is without rival in Hungary

Over the past few weeks, the state of Hungary’s media has become the focus of intense public debate both domestically and across Europe. After the exclusively Fidesz-chaired Media Council revoked the oppositional Klubrádió’s frequency for bureaucratic reasons, the freedom of the Hungarian press, alongside that of the Polish and Slovenian press, once again came under scrutiny in the European Parliament.

Arató András a Klubrádiót sújtó újabb ítéletről: “Rendkívül erőltetett, végtelenül aljas és gyáva”

A Klubrádió elnöke részletezte azt a három pontot, amelyek miatt érvénytelennek ítélték a frekvenciapályázatukat: néha öt percekkel rövidebbnek írtak be műsorokat, nem fejtették ki, mi lesz egy korábbi műsor ismétlésében, és nem fenntartható az az üzleti terv, amivel húsz éve működnek.

Érvénytelenítették a Klubrádió pályázatát

A Médiatanács szerint a Klubrádió leadott műsorterve is hibás volt.

Nem felelt meg a Klubrádió pályázata az NMHH-nak

A médiatanács megállapította többek között azt is, hogy a pályázat lényegi műsortervi hibákat tartalmaz.

Nem kap frekvenciát a Klubrádió, eredménytelen a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt rádiós pályázat

A Médiatanács eredménytelennek találta a pályázatát.

Érvénytelennek ítélte a Klubrádió frekvenciapályázatát a Médiatanács

A Klubrádió volt az egyetlen pályázó, úgyhogy egy ideig még senkié sem lesz a 92,9-es frekvencia. Az NMHH gazdasági és műsortervi problémákkal indokolta a döntését.

Eredménytelennek minősítette a 92,9-re kiírt pályázatot a Médiatanács

Csak a Klubrádió pályázott.

Eldőlhetett a Klubrádió sorsa, de még csak a Médiatanács tudja, mi lesz vele

A testület majd csak azután árulja el, hogyan döntött a szerdai ülésén, hogy a Klubrádió is megkapja a határozatot. A csatornához estig nem érkezett erről értesítés.

A magyar sajtószabadságról vitatkoztak az Európai Parlamentben

A fideszes Hidvégi Balázs szerint a Klubrádió ügye „mondvacsinált, politikai hisztériakeltés”, a DK-s Molnár Csaba azt mondta, a magyar közmédia lassan az észak-koreai állami médiával indíthatna közös gyakornoki programot.

Tovább ül a Médiatanács a Klubrádió frekvenciáján

Nem tűzik napirendre az ügyet.

Szijjártó Péter szerint hazudik az egész uniós média

Nem szabad megkérdőjelezni a sajtóorgánumoknak azt a jogát, hogy pozitívan vélekedjenek a kormány döntéseiről – fogalmazott a külügyminiszter.

Szijjártó Péternek nincs nagy véleménye a kormánypárti sajtó olvasottságáról

A külügyminiszter a Klubrádió elhallgatása után beszélt arról a román Digi24 TV-nek, hogy az egész nyugati sajtó hazudik, amikor a sajtószabadságot kéri számon Magyarországon.

Aggódott a román újságíró a Klubrádió miatt, Szijjártó helyretette

Cristina Cileacu a román Christiane Amanpour.

Szijjártó: Az egész nyugat-európai sajtó hazudik a magyar médiahelyzetről

Miben látja az önök kormánya az újságírók feladatát? – kérdezte a Klubrádió elhallgatása után a román Digi24 TV riportere Szijjártó Pétert Bukarestben

Hadházy Ákos szerint Kósa Lajosnak van durvább ügye a csengeri örökösnő eseténél

A fideszes politikus korábban komolytalannak nevezte a független képviselő vádjait.

Elfogadta a Médiatanács a Klubrádió hiánypótlását

Ők az egyetlen pályázók a frekvenciára, viszont a benyújtott anyag tartalmi részét még nem bírálta el az NMHH.

Elfogadták a Klubrádió hiánypótlását a frekvencia pályázatra

Egyedül ők pályáznak a korábban is használt frekvenciára.

Elfogadta a Klubrádió hiánypótlását a Médiatanács

Elfogadta a Méditanács a Klubrádió hiánypótlását az újra kiírt 92,9-es frekvenciára, így a nemrég online térbe kényszerülő rádió egyedüliként indulhat a frekvenciáért

Elfogadta a Klubrádió hiánypótlását a Médiatanács

A Klubrádió maradt az egyedüli pályázó, és megkezdődhet a pályázatának tartalmi kiértékelése.

Elfogadták a hiánypótlást, kiértékelés alatt a Klubrádió pályázata

Ők az egyedüli pályázók.

Éppen hogy csak elnémult, folytatják a pályázatot a Klubrádió frekvenciájára

Itt a lehetőség a visszaszerzésére.

Két nappal azután, hogy elvették a Klubrádiótól, újraindult a pályázat a 92,9-es frekvenciáért

Ha a Médiatanács úgy dönt, hogy a Klubrádió hiánypótlásai megfelelőek, akkor egyedüli pályázóként indulhat újra a frekvenciáért Arató András rádiója.

Két nappal azután, hogy a Klubrádió már csak neten hallgatható, váratlanul újraindult a 92,9-es frekvencia pályázata

Új esélyt kaphat a médiahatósági manővereknek köszönhetően vasárnap éjjel óta frekvencia nélkül, kizárólag interneten fogható Klubrádió

Media1: folytatja a Médiatanács a Klubrádió volt frekvenciájának pályáztatását

Két nappal a rádió elnémítása után.