Hírkereső

Keresés

Lázár János büntetőadónak nevezte az ő idejében bevezetett közterület-használati díjat

Össztűz alá vették Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen, miután a helyi kórház kivitelezőjének nem engedte el a toronydaru felállításának díját.

Maradnak a védelmi intézkedések, de a teraszok már készülhetnek a nyitásra

A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is – olvasható a koronavirus.gov.hu-n

Április 19. után is marad a kötelező maszkviselés a közterületeken és kijárási tilalom este 10 után

A kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek majd nyitva, a vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen.

Parkolóőr fotózza a szabálytalan autósokat az I. kerületben

A kerületi közterület-felügyelet együttműködési szerződést kötött a parkolóőrökkel, naponta annyi szabálytalankodót fognak, mint korábban egy-két hét alatt.

Videón, ahogy kitépik a nyakláncot egy férjével sétáló budapesti nő nyakából

Négy budapesti nőt követett és támadott meg a férfi a HÉV-en és különböző közterületeken.

Több védelmi intézkedést is meghosszabbítanak április 19-ig

Egyelőre marad a kötelező maszkviselés közterületen és nem nyithatnak ki a vendéglátóhelyek sem.

Kiadták az utasítást, csak az MTVA készíthet fotót és videót oltásról

Fontos szempont az is, hogy a közterületeken zajló forgatás ne zavarja meg az oltást.

Négy méterre fújhatják a vírust a covidos dohányzók

Sok dohányzó nem tartja be a maszkviselési kötelezettséget közterületeken, ennek veszélyeire figyelmeztetnek tüdőgyógyászok.

Hajléktalanellátó szervezetek tiltakoznak a hajléktalankórház bezárása ellen

A Szabolcs utca kulcsszerepet játszik mind a kórházakból kikerülő, mind a közterületekről beszállított idős, beteg, ápolást-gondozást, egészségügyi odafigyelést igénylő hajléktalan emberek ellát

Karácsony közteret nevezne el Budapesten Puczi Béláról

A polgármester maga kezdeményezi, hogy elnevezéssel emlékezzünk meg az 1990-es marosváráhelyi magyarellenes pogromok egyik hőséről.

Orvosi Kamara: Ne a barkácsüzlet legyen az új pláza

A MOK szerint azt sem szabadna engedni, hogy közterületen 3 főnél többen beszélgessenek egymással – kivéve ha egy háztartásban élőkről van szó.

150 ezres büntetést kockáztat, aki elnyal egy fagyit Balatonfüreden

Közterületen a maszk a hosszú hétvége idején is kötelező.

150 ezres büntetést is kioszthat köztéri fagyizásért a rendőrség Balatonfüreden

Közterületen most maszkot kell viselni, így fagyit enni sem szabad.

Karácsony: A kormánynak nem kellenek a fővárosi oltópontok

Budapest főpolgármestere levélben ajánlotta fel a főváros közterületeit a tömeges oltáshoz, de a kormány nem élt a lehetőséggel, Gulyás helyettese pedig kétoldalnyi sikerpropaganda mellett szidta az ellenzéket. Karácsony nem érti, mi ez a kivagyiság.

Betilthatják a burka viselését Svájcban

Népszavazást tartanak vasárnap Svájcban az arcot eltakaró ruhadarabok, köztük a hagyományos muzulmán női öltözéknek számító burka és hidzsáb közterületi viselésének betiltásáról.

Közterületen mindenhol kötelező lesz a maszk

Kijött a kormányrendelet a szigorításokról, összefoglaltuk mit szabad, mit nem; mi lehet nyitva, mi nem; ki kaphat milliós bírságot.

A VII. kerület a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a vendéglátósoknak a teraszdíj egy részét

Pedig Niedermüller Péter is úgy számolt, hogy a bulinegyedben a helyek több mint a 40 százaléka biztosan tönkrement.

Nem nyithatnak ki, a VII. kerület mégis kiszámlázta a közterület-használati díjat a bulinegyed vendéglátósainak

Százezreket fizethetnek a teraszokért, amelyeket a korlátozások miatt nem is használhatnak.

Erzsébetváros a kijárási tilalom idején is sarcolja a vendéglátóhelyeket

A ki nem nyitott teraszok és a meg nem érkezett turisták után is fizettet a vendéglátósokkal a Niedermüller Péter vezette önkormányzat.

Rendbe teszik a bérletpénztár környékét és az aluljárót az Örs vezér téren

Egy felmérésből kiderült, hogy a BKK-pénztárak közül az Örsön működők megítélése a legrosszabb.

Elengedték az infarktusa miatt rossz helyen parkoló nő bírságát

Valóban fennáll a büntethetőséget kizáró ok.

Vizsgálja a rendőrség az infarktusa miatt rossz helyen parkoló, majd megbírságolt nő ügyét

A közterületfelügyelet szerint méltányossági kérdésben a hatóságnak kell döntenie.

Mentesülhet a parkolási büntetés alól a 74 éves sofőr, aki infarktust kapott

A rendőrség vizsgálja a méltányossági kérelmet.

Méltányosságban részesülhet az infarktusa után megbírságolt Katalin

A 74 éves asszony infarktust kapott az autójában, mégis megbírságolták a közteresek.

Infarktust kapott, ezért szabálytalanul parkolt az asszony, megbüntették a közterületesek

A 15 ezer forintos büntetését még nem engedték el, a méltányosságról csak a rendőrség dönthet.

Tilosban állt autójával, amikor infarktust kapott, megbírságolták

A 74 éves nő autójában lett rosszul, mentő vitte el, a büntetést a közterület-felügyelet így sem engedi el.

Infarktus miatt parkolt rossz helyen, megbírságolták, majd nem engedték el a büntetését

Nem csak a mentők érkeztek Budapesten egy infarktus miatt félreálló nő autójához, a közterület-felügyelők is megjelentek. Büntettek.

Infarktust kapott és kórházba kellett szállítani, mégis megbüntették szabálytalan parkolásért

„Amit ők kiszabnak, azt ki kell fizetni, fordulhatok én akár az államelnökhöz is" – mondták az érintettnek a közterületesek.

Infarktust kapott az autójában, mégis megbírságolták a közterületesek

Rossz helyen állt meg, amikor mentőt hívott.

Betiltották az utcai alkoholfogyasztást Mezőkovácsházán

Sok az üres üveg a közterületen, a városvezetés kiakadt.

Hetvennégyen ünnepeltek egy születésnapot az I. kerületben, a rendőrség mindenki ellen eljárást indított

Hétvégén 1600 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok, továbbá a közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt – erről Kiss Róbert, a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese beszélt az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján

Kitalált egy gyilkosságot az ukrán férfi, hogy a rendőrség elhordja a havat az utcájában

Elégetetlen volt a közterületesek munkájával.

Nagykanizsa már lazít: jövő héttől nem kell minden közterületen maszkot hordani

Miután Müller Cecília arról beszélt, hogy nem jól alakulnak a számok, a város polgármestere enyhítést jelentett be.

Elengedi a teraszbérletet a vendéglősöknek idén a II. kerületi önkormányzat

Őrsi Gergely közölte: ők ezzel tudják támogatni a majdani újraindulást.

A II. kerületi önkormányzat egész évre elengedi a vendéglátósoknak a közterület-használati díjat

Ezt a polgármester jelentette be.

A II. kerületben elengedik a vendéglátóhelyek közterület-használati díját

Hogy legalább a teraszokat bátran kinyithassák.

Hol lehet megenni az elviteles lángost?

Sétálós forraltbor, köztéren elmajszolt lángos, vendéglátóhelyek körül találkozó és fogyasztó vendégek. A koronavírus miatt bevezetett korlátozások által nehéz helyzetbe hozott helyek egy része kreatív, a szabályok határait feszegető megoldásokkal próbál felszínen maradni. Egy ilyen példát a köztévé híradója nemrég pozitív példaként mutatott be. De meg lehet enni az étterem teraszán, vagy a közeli parkban az elvitelre vett  ételt? Ha a karácsonyi vásár nem fért bele, akkor az utcán sétálva forralt borozni is tilos? És ha ételről-italról van szó, mi számít most kulturális rendezvénynek?

„Orbán a felperzselt föld taktikáját alkalmazza”

Világossá akarjuk tenni, hogy mi, fővárosi, és kerületi polgármesterek a közszolgáltatásokért aggódunk, jelentette be Karácsony Gergely, hogy egész Budapest területére kiterjedő, jelentős megjelenéssel operáló közterületi kampányt indít hétfőn a fővárosi önkormányzat és több kerület, hogy felhívják a figyelmet arra, véleményük szerint alapvető közszolgáltatások kerülhetnek bajba a kormányzati elvonások miatt

Látványos közterületi kampányba kezdenek Karácsonyék

Beterítik Budapestet üzenetekkel, amik a kormányzati elvonások hatásaira figyelmeztetnek.

Karácsony: A rendkívüli hideg miatt fokozottan figyeljünk az otthontalanokra

A rendkívüli hideg, a várható súlyos mínuszok miatt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere fokozott figyelemre szólította fel az összes olyan fővárosi céget és intézményt, amelynek munkavállalói közterületen teljesítenek szolgálatot a kijárási tilalom idején

A város, ahol roncsautók foglalják el az értékes parkolóhelyeket

A városképet is rombolják, ráadásul fizetőssé válhatnak miattuk az utcák.

Megöltek egy nőt Salgótarjánban

Közterületen találtak meg egy elhunyt nőt, a rendőrség eddig egy embert állított elő az ügyben.

Itthon még mindig gond, hogy nem hordanak maszkot az emberek

A kijárási tilalmat illetve a közterületi viselkedés szabályait hétfőn 319 ember szegte meg.

Komolyan vették az emberek a védelmi intézkedéseket szilveszterkor

Nem voltak nagyobb csoportosulások szilveszterkor a közterületeken – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Negyedórával a kijárási korlátozások előtt rakott ki valaki egy fél hordónyi sósavat Szilveszterkor a Haller utcában

A térfigyelő kamerák felvételein látszik, hogy a férfi lazán elsétált, miután kirakta a maró, mérgező anyagot az utcára.

Csak kevesen lehetnek az utcán szilveszterkor, de a tűzijátékozás idén sem marad el teljesen

„Ilyen szilveszter még nem volt” – mondta a Telexnek több cégvezető és állatvédő, amikor arról kérdeztük őket, hogyan készülnek az év végére. Idén már hozzászokhattuk, hogy minden rendkívüli és semmi se tervezhető, december 31. sem lesz kivétel ez alól. Milliárdoktól esnek el a vendéglátósok, többen rendelhetnek ételt házhozszállítással. Nem lehet közterületen tűzijátékozni, de a kertben igen. Pár órán belül kiderül, hogy zajlik az első karanténszilveszter.

Az erkély nem számít szabadtérnek, így ott nem is szabad tűzijátékozni – itt az idei szabályozás

A járvány elleni védekezés miatt az idei szilveszteren tilos a közterületi tűzijáték és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1-es és 2-es kategóriába tartozó eszközök használhatók – írja a katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatója alapján az MTI

Idén szilveszterkor tilos a közterületi tűzijáték, és magánterületen is csak a kisebb eszközök használhatók

Fontos tudnivalók a tűzijátékok korlátozásáról szilveszterkor.

Az erkélyen is tilos lesz a tűzijátékozás szilveszterkor

Az ugyanis nem minősül szabadtérnek.

Idén nem lehet közterületen tűzijátékokat használni

A szokásos szilveszteri pirotechnikai termékek sem elérhetőek.