Hírkereső

Keresés

Az NMHH üzeni: itt mérjen rá az internetére, ha kíváncsi, hogy valójában milyen gyors

Ha az internetsebességünk rendszeresen elmarad a szolgáltató által garantált értékektől, érdemes a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérőszolgálatához fordulnunk – hívja fel a figyelmet a szervezet, amely netsebességmérője most megújult, pontosabban dokumentált mérési jegyzőkönyvvel segíti a fogyasztó védelmét. Az elmúlt évben a külső felhasználók több mint kétmillió mérést végeztek el a független hatósági felületen.

Mit tehetünk azért, hogy a jövőben is legyen ivóvizünk?

A pazarlás, a szennyezés és a túlfogyasztás miatt már nem lehet arra számítani, hogy a vízkörforgás örökké biztosítani fogja a vizet.

A Mussolini név már nem szégyen Olaszországban, és újra turistákat vonz

Dzsesszzenész, forgatókönyvíró, színésznő-politikus, tengerésztiszt, focista – hosszan lehetne még sorolni, miféle pályákat választottak Benito Mussolini leszármazottjai. A fasiszta olasz diktátor nevét viselő népes család sorsa, illetve a Duce megítélése azután került ismét reflektorfénybe, hogy egyik unokája látványos sikert aratott a legutóbbi önkormányzati választáson.

Varga Judit változtatna a válás szabályain

Az igazságügyi miniszter szerint módosítása a gyermekek érdekét szolgálja.

Beyoncéék eladják a templomból lett luxusotthonukat, ahol nyáron a sütőbe gyömöszölt könyveket találtak a tűzoltók, miután gyanús körülmények között kigyulladt

Aggodalomra semmi ok, a sztárpár akkor sem marad otthon nélkül, ha ez az épület hirtelen elkel.

A "köcsög" szóból ismerte fel a szétvert férfi Tureket - a felvidéki magyar maffia ügyei

Összefüggés van az 1999-es dunaszerdahelyi tízes gyilkosság és a Döcher-gyilkosság között, ez derült ki azután, hogy a rendőrség őrizetbe vette az éjszakai élet egykori rettegett alakját, Tureket. Azt a Tureket, aki kapcsolatban állt a Sátor Lajos vezette felvidéki magyar maffiával. Ez utóbbi történetéről Barak Dávid szlovákiai magyar újságíró Elásott igazság címmel könyvet is írt. Barak Dávidot kérdeztük Turek és bűntársa, Bodoky Károly elfogásának apropóján, hogy megértsük a különféle gyilkosságok közötti összefüggéseket.

Szerelemféltés, vér és sztárparádé - Itt az új Ridley Scott-film

Ben Afflecknek és Matt Damonnak 24 éve az első közös forgatókönyvén alapul Ridley Scott nagyszabású kosztümös drámája, Az utolsó párbaj.

Ezt jobb lett volna megúszni – kritika Kovács Ákos novelláiról

Kovács Ákos első novelláskötete, az Ezt nem lehet megúszni olyan, mint papírmasé figurák egy félig sem kész babaházban. Az írások többségének nincs mélysége, nincs igazi tétje. Dalszöveg-generátorokat próbára tevő költői burjánzások viszont vannak.

Így váltak óceánjaink egy nagy műanyaglevessé

Mivel a műanyag összetevőire való lebontása rengeteg energiát igényel, a legjobb megoldás megtanulni műanyag nélkül élni.

Kocsis Máté szerint Soros a nemzetek felszámolásán dolgozik

„Soros György szervezetei nem demokratikusak. Módszere az: ha nem vagy demokrata, akkor vádold meg ellenfeleidet azzal, hogy ők nem azok” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön egy könyvbemutatón.

Kocsis Máté elmondta, kit tart a világ legkorruptabb emberének

Könyvbemutatót tartott a XXI. Század Intézet.

Még meg sem jelent, de Várkonyi Andrea könyve máris felkerült egy sikerlistára

Úgy tűnik, sokan várják, hogy a kezükbe vehessék a műsorvezető-üzletasszony kötetét.

Várkonyi Andrea első könyve már előjegyzési sikerlistán

Az önmegvalósításra buzdító kötet egy kormányközeli kiadónál jelenik meg.

Dr. Várkonyi Andrea: Igen, lehet magad jól érezni, szabad magad előre sorolni, lehet változtatni

Könyvet írt Mészáros Lőrinc felesége.

Több mint hatvan programmal indul csütörtökön a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár

Jó hír az olvasás szerelmeseinek.

Lehet magad jól érezni, szabad magadat előre sorolni – könyvet írt dr. Várkonyi Andrea pszichológus

A pszichológiai könyvről az üzletasszony maga számolt be a Facebook-oldalán.

„És ezt lehet?” – érkezik Várkonyi Andrea első könyve

A könyv alapját Várkonyi pszichológiai rendelései adták.

Várkonyi Andrea bejelentette, hogy megjelenik az első könyve

A pszichológiai rendeléseiből merített ihletet.

215 centis török fiatal a világ legmagasabb nője

Rumeysa Gelgi egy genetikai betegség miatt lett ilyen hatalmas termetű.

Karácsony: Gyurcsány Ferenc megpróbált megzsarolni – Gyurcsány: Karácsony hozza nyilvánosságra az SMS-eket

Gyurcsány Márki-Zay Pétert is kiosztotta: „Fájdalom Péter, de a jegyzőkönyv szerint nem mondasz igazat.”

Könyvelők: problémás lesz az szja-visszatérítés

Tíz pontban fogalmazták meg az aggályaikat.

Murinai Angéla: Megrökönyödnek, ha egy nő mást akar, mint amit a társadalom elvár tőle

Alig fél év alatt két könyvet is írt a feminista aktivista blogger. Az első, a Mikor feltámad a szél a fia haláláról szóló vallomás, a nemrég megjelent 10 okom a haragra pedig kiállás a nőkért.

101 éves korában meghalt Eddie Jaku holokauszttúlélő, aki a világ legboldogabb emberének tartotta magát

Két koncentrációs tábort is megjárt, megszökött Auschwitzból, mégsem gyűlölt senkit. 100 évesen A világ legboldogabb embere című könyvével vált világhírűvé.

Nem láthatják a nézők Ben Affleck és Matt Damon csókját a vásznon

Pedig egy ideig benne volt ez a jelenet Az utolsó párbaj forgatókönyvében.

Megjelent a Harry Potter szerzőjének új regénye

A Harry Potter-sorozat óta A karácsonyi malac az első történet, amelyet Rowling kifejezetten gyerekeknek írt. Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelent meg.

„Mit mondasz azoknak, akiknek a szeretteit egy másodperc alatt megölted?” – megjelent Eva Rezešová könyve

Filterek és szépítések nélküli könyvet ígér Eva Rezešová, aki 2012-ben ittasan négy ember halálával végződő balesetet okozott az M3-ason, de abban a kényelmetlenebb részletekről inkább hallgat, és elintézi azzal, hogy azokra nem akar emlékezni. Felelősségét ugyanakkor egyértelműen vállalja, és most kér először bocsánatot a négy áldozat családtagjaitól. És még Rogán Antal is kapott három oldalt a könyvben.

Új rekord: 1352 kilométert tettek meg egy töltés hidrogénnel

A Toyota Mirai produkciója a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül.

Még mindig kultikus Brazíliában a Pál utcai fiúk és fordítója is

Közel hetven éve jelent meg Brazíliában A Pál utcai fiúk. Azóta a regény, a fordítás és a fordító is kultikus státuszban van a dél-amerikai országban. Egy különleges magyar család különleges története a trópusokon.

Bödőcs Tibor meghívná Orbán Viktort a búcsúszentlászlói kocsmába

A humorista a Partizánnak adott interjút az új könyve kapcsán.

Gulyás Gergely elnézést kér Gyurcsánytól és Karácsonytól

A miniszter a múlt heti Kormányinfón előre megírt forgatókönyvről és Karácsony győzelméről beszélt.

És akkor most nézze meg Gulyás Gergely magabiztos nyilatkozatát arról, hogy egyértelműen Karácsony az előválasztás előre megírt győztese

A showműsor előre koreografált forgatókönyv szerint zajlik, és Karácsony lesz az ellenzék közös jelöltje, ezt mindenki tudja, aki jól értesült, mondta a Kormányinfón bő egy hete.

Ma kinyit az Arcanum adatbázisa, ingyen belenézhetsz az összes újságba!

Az Arcanum folyamatosan digitalizálja a magyar nyelvű újságokat, lexikonokat, könyveket, régi térképeket és műalkotásokat

Karácsony jött, látott, megbukott

A főpolgármester a kezét tördelve könyvelheti el, hogy ő egy bukott városvezető.

Nem érti a balettet? Pedig csak néma beszéd

A szövegkönyv, ami sosem hangzik el.

Az obszcenitás vádjával is szembenézhetnek a wyomingi könyvtárosok az LMBTQ-kiadványok miatt

A könyvtár már korábban is botrányba keveredett, amikor egy transzbűvészt akart alkalmazni a Pride-hónapban.

Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020 címmel mutatott be könyvet az Alapjogokért Központ

Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020 címmel indított kutató projektet az Alapjogokért Központ 2020-ban. A kutatás összefoglalásaként Kovács István, Szánthó Miklós és Molnár Balázs írtak könyvet melyet csütörtökön mutattak be.

Kirakattal tiltakoznak a magyar gyermekvédelmi törvény ellen Németországban

Finoman szólva nem értenek egyet a magyar gyermekvédelmi törvénnyel.

Sterilizálás nélkül változtatná meg a nemét egy japán transz férfi

A 46 éves Gen Suzuki úgy döntött, hogy a gender neme szeretne a továbbiakban élni, ezért bírósághoz fordult, hogy változtassák meg az anyakönyvi kivonatát. Műtéti beavatkozásról azonban hallani se akar!

Kirakatban tiltakozik a magyar melegellenes törvény ellen egy német LMBT-könyvesbolt

A stuttgarti Erlkoenig főleg LMBT-tematikájú könyveket árul, néhány lépésre az ottani magyar konzulátustól.

Kilencmilliós profitot ért el tavaly Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília közös reklámügynöksége

A Nakama & Partners Kft. 2020-ban nettó 375,2 millió forintos árbevételt könyvelt el.

A németek ingyenes LMBTQ-mesekönyvvel tiltakoznak Magyarország ellen

„Ez a történet Annáról szól, akit mindenki Máténak hív, mert senki sem tudja, hogy ő tulajdonképpen lány és nem fiú.”

A kormány is tudja, hogy nem a pedofiltörvény miatt tartják vissza az uniós pénzt

A helyreállítási alappal kapcsolatos tárgyalásoktól teljesen független eljárásban folytat levelezést a kormány Brüsszellel a pedofiltörvény módosításai és a Meseország mindenkié című könyv kapcsán.

DWTS: Tóth Andi nem tud hibázni, már most őt könyvelik el győztesnek

A zsűri 39 pontra értékelte második táncukat és hol van még a folytatás.

Deák Dániel a 888-nak: Gyurcsány két legfontosabb embere jutott be a második fordulóba

A baloldali előválasztás, ami főként egy adatgyűjtési kampány, az előre prognosztizálható forgatókönyv szerint alakult: Gyurcsány Ferenc két legfontosabb szövetségese, Dobrev Klára és Karácsony Gergely jutott be a második fordulóba – mondta lapunknak Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője, akit a baloldal házi versenyéről kérdeztünk.

Bevándorláspárti lehet az új német kormány

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, Olaf Scholz lesz Németország következő kancellárja, amennyiben sikerül megállapodni a „zöldekkel”, valamint a liberális FDP-vel is. Ennek kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy a valószínűsíthető kormánykoalíció tagjai hogyan viszonyulnak a bevándorláshoz.

Visszakapta kisfiát az a pár, akit nem akartak anyakönyveztetni

A kisfiút 4 hónaposan választották el szüleitől, a második születésnapját már családjával ünnepelte.

Másfél év után visszakapta gyerekét az oltásellenes dusnoki házaspár

A gyereket nem anyakönyveztették, titokban született meg, négy hónapos koráig nem volt se tb-, se adókártyája, nem kapott védőoltást sem.

Több mint egy év után visszakapták gyereküket a dusnoki szülők, akik nem anyakönyveztették és nem oltatták be gyereküket

A Magyar Nemzet korábban azt írta, hogy a szülők ellen nyomozás is indult.

Albumban a 20. század: Fortepan-kötet készült kollégánk ötlete nyomán

A csaknem hétszáz oldalas fotókönyv készítésének művészeti vezetője is munkatársunk, Barakonyi Szabolcs volt.

Megjelent Ákos novelláskötete, a zenész most írásban „megy mélyre”

Novelláskötettel jelentkezett Kovács Ákos. A népszerű énekes, dalszerző Ezt nem lehet megúszni című kötete az elmúlt két évtized terméséből tizenhét írást tartalmaz.