Hírkereső

Keresés

Hiába az egyre több covidos, Kína nem kér a nyugati vakcinákból

Az országban hetek óta tüntetések vannak a még mindig tartó lockdown miatt.

Tokióba menekült az Alibaba tulajdonosa, aki korábban bírálta a kínai kommunista pártot

Jack Ma 2020-ban három hónapra tűnt el, több nyugati lap értesülése szerint azóta elhagyta Kínát.

Peking Covid-politikáját tesztelik a tiltakozók, akármennyire igyekszik megfélemlíteni őket a rendszer

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy tüntetésekkel rá lehetne szorítani a kínai vezetést a zéró-Covid politika enyhítésére. Éppen akkor kezdték ezt követelni Kína nagyvárosaiban, amikor a fertőzésszámok egyre emelkednek, az egészségügy helyzete pedig ingatag.

Korlátozott, mégis példátlan tüntetéseket szült a zéró-Covid Kínában

Több kínai nagyvárosban néhány száz- vagy ezerfős tüntetések indultak a szigorú járványkezelés miatt, ahol a rendszerellenes szlogenek is előkerültek. A BBC tudósítóját bevitték és összeverték, voltak tüntetők, akiket azért elvittek, mert üres fehér lapot mutattak fel. Bár a demonstrációk egyelőre nem jelentenek komoly politikai kihívást, az valóban példátlan, hogy ilyen nyíltan célba vegyék a pártállam központi vezetőit. Azt is jelzik, hogy rögös és homályos a kiút a közel három év drákói szigorából.

Betiltanák a TikTokot az amerikai republikánusok

Az amerikai Kongresszus két republikánus tagja a TikTok közösségi oldal betiltását kezdeményezi az Egyesült Államokban a nemzetbiztonság védelmére hivatkozva.

Enyhített a Kínai Kommunista Párt: rövidül a karantén és változik az utazási korlátozás

A kontaktkövetésen is módosítanak.

Koalíciós ellentéteket és stratégiai dilemmákat tépett fel a német kancellár kínai útja

Olaf Scholz az első nyugati vezető, aki Pekingbe látogatott Hszi Csin-ping pártfőtitkár bebetonozása óta, útját ráadásul a hamburgi kikötőben való kínai részesedésszerzés körüli botrány előzte meg. A koalíciós partnerei és Franciaország a kínai függés veszélyeit hangoztatta, de a német ipar nagyágyúi kitartanak Kína mellett.

Újabb felvétel, így még rejtélyesebb, miért tessékelték ki a volt kínai elnököt a teremből

Még mindig nem világos, hogy erőfitogtatás vagy megfélemlítés volt, amit az idős vezetővel tettek.

Kémfőnök lett a kínai belbiztonság vezetője

Csen Ven-csing helyét vette át.

Újra pártfőtitkárrá választották és még jobban bebetonozták a hatalomba Hszi Csin-pinget

Akkora hatalmat szerzett magának Hszi Csin-ping a Kínai Kommunista Párt kongresszusán, amekkora kínai elnöknek évtizedek óta nem volt: nem elég, hogy újraválasztották és hogy most már a korábbi szabályoktól eltérve akárhányszor újraválaszthatják, a tőle távolabb álló politikusok kikerültek a párt döntéshozó testületeiből is.

Nem a világ legmeglepőbb híre: Hszi Csin-ping marad a Kínai Kommunista Párt főtitkára

A KKP-PB állandó bizottságába beválasztott négy új tag is a kínai elnök köreiből került ki.

Újraválasztották Hszi Csin-ping kínai elnököt a Kínai Kommunista Párt főtitkárává

Ezzel a harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg.

Hszi Csin-ping maradt a Kínai Kommunista Párt főtitkára

Így valószínűleg hamarosan megkezdheti a harmadik ötéves államfői ciklusát.

Újraválasztották Hszi Csin-pinget

Példátlan hatalomra tett szert.

Váratlanul kivezették a Kínai Kommunista Párt kongresszusáról Kína korábbi elnökét

Hu Csin-tao kitessékelésére nem adtak magyarázatot.

Kivezették a Kínai Kommunista Párt kongresszusáról az ország előző elnökét

A Hszi Csin-ping mellett ülő Hu Csin-taót a záróülés kellős közepén állították fel a helyéről. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért.

Így vezették el a volt kínai elnököt a pártkongresszusról

Utódja, Hszi Csin-ping mellett ült a politikus, nem adtak magyarázatot a történtekre.

Hszi Csin-ping példátlan hatalomra tett szert

A kínai kommunista vezető akár halála napjáig is elnök maradhat.

Szétfeszíthetik a kínai társadalmat a korlátozások

Minden szem a Kommunista Párt kongresszusára szegeződik.

Tovább erősödött Hszi hatalma a holnap záruló kínai pártkongresszuson

Kiszorították az utolsó fékeket és ellensúlyokat a pártvezetésből.

Kína nem a globalizáció lebontására, hanem annak irányítására törekszik

Vörös Zoltán Kína-szakértő segítségével sorra vettük, milyen geopolitikai kihívásokkal kell szembenéznie a globális dominanciára törő nagyhatalomnak.

Pekingben szigorítanak a korlátozásokon, négyszeresére nőtt a koronavírusos esetek száma

A Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa alatt megnőtt a fertőzöttek száma, de még így is csak 18 új megbetegedést jelentettek egy nap alatt. Ez Kína zéró-covid politikája szerint soknak számít.

Korrupció elleni harcot hirdetett és nagyobb jólétet ígért a kínai elnök

Keményen fellépnek a korrupció ellen, még ha az az állampártban is üti fel a fejét – fogadkozott Hszi Csin-ping kínai államfő a kommunista párt kongresszusán, ahol “kitartó munkával elérhető jólélet” is ígért.

Komoly kihívások elé néz Hszi Csin-ping elnök, megkezdődött a Kínai Kommunista Párt kongresszusa

Megkezdődött vasárnap a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa, amelyen Hszi Csin-ping pártfőtitkár, államfő mond beszédet. Úgy tűnik, nem az újabb megválasztása lesz az igazi kihívás Hszi Csin-ping számára, hanem hogy helyrerázza országa gazdaságát.

Megkezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa

A kongresszuson elsőként Hszi Csin-ping mond beszédet. A pártfőtitkár a források szerint eddig Tajvan függetlenedéséről és Hongkong helyzetéről beszélt, illetve kiállt Kína zéró-Covid politikája mellett.

Hszi Csin-ping beszédével megkezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa

Nyitóbeszédében megvédte a covid elleni teljes lezárásokat, azt mondta, véget vetettek a káosznak Hongkongban, Tajvan pedig Kína része lesz, és kész.

Hszi Csin-ping bebetonozza magát a hatalomba, kérdés, mi jön utána

A várakozások szerint a Kínai Kommunista Párt vasárnap kezdődő kongresszusán Hszi Csin-ping pártfőtitkár Mao óta az első vezetővé válik, aki formális korlátok nélkül uralja majd a pártot és államot. Dolgát azonban az egyre nehezebben tartható zéró-Covid-politika és a gazdasági lassulás is nehezíti. Az egész arról is szól, hogy a jövőben Kína mennyi erőforrást lesz képes az Egyesült Államok befolyásának csökkentésére és saját globális hatalmának növelésére fordítani.

A pekingi vezetés legfelsőbb köreiből felügyelhetik a kínaiak magyarországi beruházásait

Az Intelligence Online hírszerzési szaklap a leendő debreceni akkumulátorgyárat hozza példának arra, hogy jól illik a Kínai Kommunista Párt geopolitikai stratégiájába, amelynek a döntéseit a lap forrásai szerint Szijjártó Péter külügyminiszter és kínai kollégája telefonbeszélgetései alapján hozzák meg.

Két magas rangú tisztviselőt is kizártak a Kínai Kommunista Pártból

A kínai elnök nem tűri a korrupciót.

Kirúgtak egy magas rangú vezetőt a Kínai Kommunista Pártból

Vesztegetéssel vádolják a világ egyik legnagyobb vállalatának korábbi elnökét.

Tajvani biztonságpolitikai szakértő: Ostoba döntés volna Kína támadása

Kína célja az ellátási láncok megzavarása, így a tajvani kormányba vetett bizalom megingatása – véli Kuo Jüjen biztonságpolitikai szakértő, aki szerint Kína szándékosan túlreagálja Nancy Pelosi látoga

Peking huszonhat éve nem látott tengeri erődemonstrációt lengetett be Pelosi tajvani útja után

25 éve nem járt a házelnökhöz hasonlóan magas rangú amerikai politikus Tajvanon. Kína katonai erőfitogtatással és a sziget elleni szankciókkal reagált, a tajvani vezetés örült a vizitnek, de Ukrajnához hasonlította helyzetét, Washingtonban viszont attól tartanak, a látogatás többet ártott, mint használt.

Érdemes fogadni a világ legnagyobb ingatlanpiacának összeomlására?

Egy olyan országról beszélünk, ahol a teljes adósság, tehát a vállalatok, a háztartások és az állam adóssága már a GDP 300 százaléka felett van.

Kína megvenné az amerikai Forbes magazint

Több elemző úgy véli, hogy a lap túl van már a fénykorán.

Kína Putyin mellé áll, miközben elnöke harmadik ciklusára készül

Peking nem fordít hátat Moszkvának.

A magyar–kínai gazdasági kapcsolatok romlására figyelmeztetnek a kínaiak a sértő utcanevek miatt

A 40 ezer fős kínai közösség nevében kérik a Fudan építési területe melletti utcanevek megváltoztatását.

Márki-Zay Péter: Orbán Putyin és a Kínai Kommunista Párt beosztottja

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt reagált az őt Gyurcsány Ferenc beosztottjának tartó Hollik István posztjára.

A világ még emészti, hogy Kína lenyelte Hongkongot

Kína az eredetileg vállalt 50 éves időszak feléig tűrte el Hongkongban az egy ország, két rendszer elvet, aminek felszámolásával szemben a helyi ellenzék és a külvilág is eszköztelen volt.

Konzultál a civilekkel, de ha kell, eltüntet embereket: Kína szerint ez a demokrácia jövője

A Kínai Kommunista Párt újabban azt hangoztatja magáról, hogy a működő demokrácia mintapéldája. Bár ezt kevesen veszik komolyan, bizonyos konzultatív elemek valóban megjelennek a kínai rendszerben – de persze nem úgy, ahogy a párt előadja. Civil társadalom állami satuban, a propaganda pedig még akkor is működik, amikor nem.

A bíróság szerint bűnös a volt harvardi professzor, mert eltitkolta kínai kapcsolatait

Amerikai állami forrásokban is részesült, és mint ilyen tudósnak nyilatkoznia kellett volna kínai kötődéséről.

Módosította az időjárást Kína a kommunista párt 100. születésnapján tartott tömegrendezvények előtt

A Peking melletti hegyekben élők sok rakétát láttak a centenárium előtti napon.

Szorul a hurok, Kína ráállt a külföldi diákok és újságírók elektronikus megfigyelésére

Adatbázisokat hoznak létre a „fenyegetést” jelentő külföldiek nyilvántartására és nyomon követésére.

Az Apple cenzúrázta a Bibliát a Kínai Kommunista Párt kérésére

A Korán is eltűnt az App Store-ból.

Hszi Csin-ping biztos benne, hogy sikerül Kínát és Tajvant újra egyesíteni

A kínai elnök szerint a "történelem ítéletet fog mondani" a tajvani függetlenségpártiakról.

600 nap után előkerült Chen, a vuhani káoszt dokumentáló kínai videós

Tíz nappal eltűnése előtt még nem félt a kínai kommunista párttól, visszatérte után már nem mert mindenről beszámolni.

Mostantól nem kerülhetnek "nőies férfiak" a kínai tévéképernyőkre

Az 1,4 milliárdos ország médiahatósága még a rádiókból is kitiltotta őket.

Teljesen megtiltaná az USA, hogy bármit is importáljanak a kínai Hszincsiang régióból

Az amerikai Fehér Háznak még el kell fogadnia, de a Szenátus már aláírta azt a törvényjavaslatot, ami betiltaná az importot a kínai Hszincsiang régióból.

Az üzlet és a személyi kultusz ötvözése a 100 éves Kínai Kommunista Párt sikerreceptje

A bolsevikokat másoló tucatnyi forradalmár száz éve hozta létre a Kínai Kommunista Pártot, amelyet az induláskor még a szétesőben lévő ország vezetésére is esélytelennek tartottak. Azóta viszont a világ második legnagyobb gazdasági hatalmát építette fel.

Jackie Chan be akar lépni a Kínai Kommunista Pártba

A hong-kongi akciófilmek sztárja egy pekingi filmes fórumon dicsérte a pártot.

Jackie Chan nagyra tartja a Kínai Kommunista Pártot, be is akar lépni

Szerinte a túl nagy szabadság amúgy sem való a kínaiaknak.