Hírkereső

Keresés

Joseph Stiglitz: A magas kamatoknak nagyobb a kára, mint a haszna

A jegybankok kamatemeléssel küzdenek az infláció ellen, holott erre vannak más, jobb módszerek – állítja a Nobel-díjas Stiglitz professzor, aki a Project Syndicate oldalon fejtette ki elképzelését.

Kocsis Máté úgy cáfolta a DK-s Varju László „rémhírét”, hogy ő írta le, mielőtt az elhangzott volna

A Fidesz frakcióvezetője ugyan „rémhírnek” nevezte, mégis már az elhangzása előtt beharangozta a DK sajtótájékoztatójának tartalmát, és jelezte, hogy ha azt tényleg elmondják, akkor feljelentést tesz. Végül elmondták. A feljelentést pedig a jegybank tette meg.

Januártól 6 millióra nő Matolcsy György fizetése, pedig ő nem is akarta

Elfogadta az Országgyűlés a jegybanktörvény módosítását, amely amellett, hogy elvonja a jegybank osztalékának felét, megemeli a kormányt egyre élesebben bíráló jegybankelnök Matolcsy György fizetését, aki így januártól 12 átlag magyar bérét kapja majd.

Feljelenti Matolcsy Györgyöt az MSZP az árfolyam rontása miatt

A párt szerint a jegybankelnök keringőre hívta azzal a kijelentésével a spekulánsokat, hogy Magyarország válságközeli helyzetben van, pénzügyi szempontból a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa.

Az MSZP feljelenti Matolcsy Györgyöt

A párt szerint olyan veszélynek tette ki hazánkat, amilyet jegybankelnöktől még nem láttunk.

Feljelenti Matolcsy Györgyöt az MSZP

A párt szerint a jegybankelnök szembemegy a kötelezettségeivel.

Kocsis Máté: A jegybank meg akarta hosszabbítani Matolcsy elnöki mandátumát

A Fidesz viszont nem akarta átírni az alkotmányos szabályokat – tette hozzá.

Fidesz: valóban felmerült az MNB részéről Matolcsy mandátumának meghosszabbítása

Újabb fordulat jegybank-ügyben: itt a cáfolat cáfolata.

Fidesz: Az MNB igenis szerette volna meghosszabbítani a jegybankelnök mandátumát, de a frakció elvetette

A Fidesz-frakció cáfolta az MNB cáfolatát.

A kormánymédia befotózott Matolcsy szoknyája alá, és bosszúszomjra lelt

Az amúgy is hitelességi válsággal küszködő, és annak árát fizető magyar gazdaságpolitikának már csak az hiányzott, hogy a kormánymédia páros lábbal szálljon bele a jegybankelnökbe csak azért, mert – amúgy megalapozottan – kritizálni merte a kormányt. Igazából az a csoda, hogy Matolcsy eddig megúszta, ennél kevesebbért tinédzser lányokat leribancoztak.

Matolcsy jegybankja szerint nem igaz, amit a kormánymédia ír, azonnali helyreigazítást kérnek

Határozottan cáfolják, hogy az MNB az elnöki mandátum meghosszabbítását kérte volna. A kormánysajtó szerint ez állhat Matolcsy éles kormánykritikájának hátterében.

A jegybank határozottan cáfolja, hogy Matolcsy élete végéig tartó kinevezést kért volna

A Világgazdaság szerint az MNB elnöke azért szállt bele a kormányba, mert nem nevezték ki élethosszig a jegybank élére, de ezt a jegybank cáfolja.

A jegybank cáfolja, hogy Matolcsy sértődöttségből kritizálta a kormányt

Közleményben utasította el a vg.hu-n megjelent állításokat az MNB

A kormánymédia szerint Matolcsy élete végéig MNB-elnök akart maradni, a jegybank határozottan cáfol

A kormánylapok szerint ez a sértettség magyarázza, hogy Matolcsy hétfőn élesen kritizálta a kormányt.

Úgy tűnik, nem Matolcsy akart annyit keresni, mint 12 átlagmagyar, a kormány erőltette rá

Januártól mintegy 20 százalékkal nő Matolcsy György jegybankelnök fizetése, így az átlagbér 12-szeresét keresi majd, de nyilatkozatából úgy tűnik, az emelést nem ő akarta, hanem a kormány erőltette rá. Matolcsy közlése árnyalja a ki-mit „lobbizhatott” be a jegybanktörvény-módosításba vitát is.

Matolcsy György nem először olvasott be a kormánynak

A jegybank elnökének mandátuma 2025. március 3-ig tart.

A kormányközeli vg.hu szerint Matolcsy György sértődöttségből kritizálta a kormányt

Egy névtelen cikk névtelen forrása szerint Matolcsy megsértődött, mert a Fidesz-frakció nem ment bele, hogy élete végéig, de legalább 2031-ig jegybankelnök maradhasson.

A kormánysajtó máris azzal vádolja Matolcsyt, hogy csak sértettségből kritizálta a kormányt

Névtelen cikkben, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítják, hogy a jegybankelnök élethosszig tartó mandátumot akart a Fidesztől.

Világgazdaság: Matolcsy György élete végéig jegybankelnök akart lenni, személyes sértettség miatt bírálta a kormányt

A kormánypárti lap visszavágott a jegybankelnöknek.

Miért szállt bele Orbánba Matolcsy, aki öt évig volt a minisztere? Egyáltalán: kibe is szállt bele?

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta olyan magas rangú vezető olyan keserű kritikát nem mondott még az Orbán-kabinetről, mint hétfőn Matolcsy György. Bár a bírálat nem annyira Orbánnak, mint inkább az egyre befolyásosabb Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek szólt, a jegybankelnök szavai a kormányfőt is nehéz helyzetbe hozták. És mi van közben Varga Mihállyal, Matolcsy korábbi nagy ellenfelével?

Varga: Matolcsynak abban igaza van, hogy baj van

A pénzügyminiszter szerint azonban mindenki bajban van, és egész Európa recesszió felé tart.

A kormány szerint a jegybank független, ezért Matolcsy azt mond, amit akar

A parlamentben is szóba került az MNB-elnök beszéde a súlyos gazdasági helyzetről.

Varga Mihály: Matolcsynak igaza van abban, hogy baj van, de

A pénzügyminiszter szerint minden ország lépéskényszerbe került, nem csak Magyarország.

Matolcsy minden eddiginél jobban lehúzta a kormány gazdaságpolitikáját, a Fidesz erre kikiáltotta a Nemzeti Bank függetlenségének napját

Az ellenzéknek nem volt más dolga, csak idézniük kellett a jegybankelnök beszámolójából.

15 százalékos nyugdíjemelést követel a szakszervezeti szövetség

Szerintük elszámolta magát a kormány, amikor 6,1 helyett csupán 4,5 százalékkal emelt novemberben.

Matolcsy György: A magyar gazdaság válságközeli helyzetben van

Szerinte a 2021-es költségvetése egy gazdasági műhiba volt.

Matolcsy: Bajban vagyunk, Magyarország válságközeli helyzetben van

Rossz döntésekről, a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országáról, megbomlott összhangról beszélt a jegybankelnök a gazdasági bizottság ülésén.

Ötmilliós bírságot szabott ki a Molra a jegybank

Nem kezelték jól a helyzetet.

Az MNB megbírságolta a MOL-t a vecsési kőolajmező feltárása kapcsán

A jegybank kifogásolja, hogy a cég bejelentését, amely a tőzsdei árfolyamot is befolyásolhatta, nem a törvényben előírt csatornán tette meg.

Nehéz lesz a 2023-as év, de legalább a munkahelyünk megmaradhat

A következő tél nehezebb lesz, mint az idei.

Esküt tesz a Palkovics László lemondása után kinevezett új miniszter

A Parlamentben hétfőn tárgyalják a 2021-es zárszámadást és a jegybanktörvény módosítását is.

A Fed és Kína mozgatja a tőzsdéket: beköszönthet a gyengülő dollár kora

Jövőre jöhet az igazi megváltás.

Idén nagyon nem éri meg hitelből karácsonyozni, akár 30 százalékos is lehet a kamat

A jegybank arra figyelmeztet, hogy "a hitel nem ajándék."

Az MNB ítéletet mondott a kormány kamatstopja fölött: igazságtalan, indokolatlan, káros

A kamatstop igazságtalan, leginkább a legtehetősebb adósoknak kedvez, illetve rombolja a pénzügyi kultúrát, mert a kockázatos hitelt felvevő (azt megtartó) adósokat „segíti”. Az intézkedés indokolatlan, mert nincs már olyan sok változó kamatozású hitel az állományban. A kamatstop gyengíti a monetáris transzmissziót, így nehezíti a jegybank infláció elleni harcát. A kamatstop hatalmas plusz teher a bankoknak, így csökkenti hitelezési képességüket. És ezt nem az ellenzék véleménye, hanem a jegybanké.

48 millió forintra bírságolta a jegybank a K&H-t

Rossz adatokat küldtek az MNB-nek, és gondok voltak a befektetési tanácsadásnál is.

48 millió forintra bírságolta az MNB a K&H Bankot

Az állampapírok sajátszámlás értékesítésénél és a panaszkezelésnél tártak fel hiányosságokat.

48 milliós bírságot szabott ki az MNB a K&H Bankra

Jó pár hiányosságot és jogsértést feltárt a jegybank.

Orbán a növekvő infláció és a forintgyengülés helyett Matolcsy ellen rántott kardot

A jegybank felségterületén végrehajtott lépéssel a kormány a Nemzeti Bank stratégiai céljait rombolja: bevezetett még egy kamatstopot, ezúttal a banki nagybetétekre. A költségvetésnek ez jó lehet, ám egyéb következményeit nehéz megjósolni. A kormány a gazdaságpolitikájáért intőt kapott a Nemzetközi Valutaalaptól is.

Nagy Márton nyíltan szembe ment Matolcsy Györggyel – de miért tette ennyire sebezhetővé a kormány a forintot?

A szakemberek szerint vélhetően kevesen értik, hogy mi történik, amikor a kormány 11,79 százalékot mond az MNB 18 százalékára. A lényeg: egy váratlan és érthetetlen lépéssel elvették a jegybank legfontosabb eszközét.

Még nem állt le az infláció, jelentős áremelkedést vár az élelmiszereknél az MNB

A jegybank szerint kellemetlen meglepetések sem kizártak.

MNB-alelnök: Akár kellemetlen meglepetések is lehetnek a pakliban

Tovább száguldó élelmiszerárakat vetített előre a jegybank.

Karácsonyra recessziót és kellemetlen inflációs meglepetéseket vár az MNB

A jegybank szerint a jelenlegi kamatszintekre van szükség az infláció ellen. Ellenben a kormány korlátozza a nagyobb befektetők betéteinek kamatait.

Változatlan maradt a jegybanki alapkamat

A döntés nem lepett meg senkit.

Marad a 13 százalékos alapkamat, de nem ez most a nagy kérdés

Kamatdöntő ülést tartott a jegybank monetáris tanácsa: nem változnak a kondíciók.

Válasz Online: Matolcsy Ádám úgy mozgat egy 150 milliárdos ingatlanbirodalmat, mintha a sajátja lenne

A valódi tulajdonost most is magántőkealapok rejtik. De az biztos, hogy a százmilliárdos ligában játszó cég a jegybankelnök fiának érdekei szerint mozdult meg.

Andor László vagy Róna Péter is beülhet az MNB felügyelőbizottságába

A DK nem nevezett meg jelöltet, mert nem hajlandó legitimálni Matolcsy György jegybanki ámokfutását, és a forint 12 éves tönkretételét.

Bod Péter Ákos: Magyarország lábal ki Európában utoljára a tartós kétszámjegyű inflációból

A volt jegybankelnök szerint elnyúlik a kétszámjegyű infláció.

Hendét lecseszte Orbán, Fellegi előremenekült, de távozó miniszterek soha nem kerültek szembe a kormányfővel

Ritka, de nem példa nélküli az Orbán-kormányok történetében, hogy egy miniszter ciklus közepén lemondjon. Réthelyi Miklóst hiába marasztalta Orbán, Fellegi Tamás két miniszteri posztról is lemondott. Köztársasági elnök, jegybankelnök és uniós biztos is lett távozó miniszterekből. Azt még nem tudjuk, hogy Palkovics Lászlónak mik a tervei.

Surányi György szerint a 20 százalékos infláció felével el kellene számolnia a kormánynak

A volt jegybankelnök azt mondta, a súlyos túlköltekezés és az indokolatlan beruházások felelősek a jelenlegi helyzetért.

A Bloomberg is érdekesnek találta, hogy a magyar kormány módosítja a jegybanktörvényt

Potenciálisan több száz milliárd forinttal csökkenhetnek a kormány költségei.