Hírkereső

Keresés

Kovács Zoltán: Politikai célokra használja fel a járványt Donald Tusk

Donald Tusk megnyilakozása a Magyarország és Lengyelország demokratikusan megválasztott kormánya és politikai vezető ereje elleni boszorkányüldözés része – kommentálta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az Európai Néppárt (EPP) elnökének a magyar és a lengyel kormány járványkezelését bíráló közlését hétfőn a Kossuth rádióban.

Rejtély marad a Zacher-beszélgetés 2. része, miután az elsőre kiakadtak a minisztériumban

Egyelőre nem teszik közzé annak a Zacher Gábor sürgősségi orvossal készült interjúnak a második részét, aminek az első részében kritizálta a hazai járványkezelést és Orbán Viktor miniszterelnököt. Az első rész miatt egy magas rangú minisztériumi vezető afféle etikai vizsgálatot indított.

Nézőpont Intézet: A lakosság többsége elégedett a kormány járványkezelésével

Az országos, reprezentatív kutatás eredményeiből kiderül, hogy a kormányfővel szimpatizálóknak változatlanul magas az aránya, 80 százaléka oltáspárti, hiába is állítja Kunhalmi Ágnes és a baloldali intézetek ennek ellenkezőjét.

Donald Tusk odaszólt az illiberális járványkezelésnek, Kovács Zoltán és Novák Katalin együtt vágott vissza

Az Európai Néppárt elnöke szerint a magyar és lengyel kormányok kevesebb szabadságot, de nagyobb biztonságot ígértek, ám ennek végül csak az első felét tartották be.

Az iskolák hétfői nyitásáról és a kínai vakcina vizsgálatáról is kérdezzük a kormányt

Percről percre követjük a csütörtöki kormányinfót.

Medián: Orbánnak bejött, hogy már nem a halálozásról, hanem az átoltottságról beszél

A halálozási adatokkal a magyarok abszolút többsége elégedetlen.

Az ország kétharmadának fogalma sincs, hány magyar áldozata van a járványnak

A pártállás dönti el, mit gondolunk járványkezelésről és halálozásról.

Csökkenhet a baloldal támogatottsága a járványkezelésben tanúsított viselkedésük miatt

A baloldali politikusok ma már igyekeznek letagadni mindazt, amit hónapokon keresztül hangoztattak a keleti vakcinákkal kapcsolatban, és még a kormányoldalnál is oltáspártibbnak akarnák feltüntetni magukat – írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezetője a Magyar Nemzetben megjelent elemzésében.

Publicus: a többség elégedett az egészségügy helytállásával

Az egészségügyi ellátórendszer erőtartalékainak a megítélése azonban már nem ilyen pozitív.

Szijjártó szerint, ha a „Brüsszel által ránk erőltetett” válaszokat adjuk a válságkezelésre, sok ezer emberrel többen haltak volna meg

A második hullám végét és a harmadik hullámot nézve, lakosságarányosan Magyarországon halnak meg a legtöbben Európában.

Publicus: Megosztó a kormány járványkezelése

A fideszesek 85 százaléka inkább elégedett, az ellenzékiek 87 százaléka inkább elégedetlen az intézkedésekkel.

Oroszi Beatrix: Ha fegyelmezettek leszünk április–májusban, nyár elejére eljuthatunk a teljes nyitásig

A kormány epidemiológusa szerint a a pedagógusoknak a második oltás után két hétig maszkban kellene tanítaniuk.

Publicus: A megkérdezettek kétharmada szerint az egészségügy helytáll a járványkezelésben

Hogy a kormány jól kezeli-e a járványt, abban már nagyon megosztott a társadalom pártszimpátiától függően.

Véget ért a szükségállapot Csehországban

Úgy tűnik, miután a télen félresikerült a járványkezelés, legalább mostanra megfékezték a csehek a harmadik hullámot.

Három hónap alatt meglett az idénre tervezett államháztartási hiány háromnegyede

A Pénzügyminisztérium szerint járványkezelésre és vakcinabeszerzésre ment el sok pénz.

Futball Eb-ről, Petry Zsoltról, és a nyitás mellett és ellen szóló érvekről is kérdezzük a kormányt

Percről percre tudósítunk az újabb online kormányinfóról.

Bidenék 151 millió forintnyi dollárt adnak azoknak, aki kényelmesebb arcmaszkokat terveznek

A demokrata elnök kormánya mindenféle módszert bevet a hatékony járványkezelés érdekében, és hogy az emberek viseljék a maszkokat.

Gyurcsány a kormánynak: Az apám pár tízezerért ült börtönben, magukat is el fogják vinni ezért a járványkezelésért

„Jövőre győzünk, maguknak nem lesz kegyelem. Szeretném mondani. Viszontlátásra.” A DK vezetője a parlamentben olvasott be. Szabó Tímea alkalmatlan, embertelen, cinikus tolvajnak nevezte Orbánt.

Akár már szerdán nyitás lehet

Legkésőbb szerda délelőtt meglesz a 2,5 millió beoltott Magyarországon.

Júniusi nyitásra készül Románia

Florin Citu miniszterelnök szerint Románia június elsején lazít a járványügyi korlátozásokon, és megteszi az első lépést a normalitás felé.

Márciusban lesz igazán kiemelkedő a többlethalálozás

A kormány legújabban a többlethalálozásokban méri a járványkezelés sikerét, de az már most látszik, hogy a márciusi adatok nagyon rosszak lesznek

Müller Cecília: Kutya kötelessége mindenkinek betartani a járványügyi intézkedéseket

Heroikus küzdelem zajlik a kórházakban, ezért óriási felelőssége van mindenkinek a maga helyén a járványkezelésben, mondja a tisztifőorvos. Továbbra is oltanak az AstraZenecával, és várhatóan április végén érkezhet a Janssen-vakcina is.

A szlovák államfő elfogadta Matovič lemondását, bár a volt miniszterelnök csak cserél a pénzügyminiszterrel

A kormányválság mögött részben a koalíciós tagok különböző járványkezelési elképzelései álltak.

Offshore cégek is felbukkannak a lélegeztetőgép- és vakcinaszerződések főszereplői mögötti céghálóban

Két nőgyógyász és egy gyógyszerész alkotja azt az évek óta együtt dolgozó triót, akik közül ketten dokumentáltan igen közeli kapcsolatban vannak, illetve voltak a járványkezeléssel összefüggésben több mint 100 milliárd forint értékű szerződéseket elnyerő cégekkel. A trió céghálója körül egy időben több offshore cég tűnt fel, van köztük belize-i és vanuatui társaság is.

Fél éve még világos volt, hogy mi a siker mutatója a járványkezelésben

Csak aztán történt valami.

Kunetz Zsombor: A kormány nem ura helyzetnek

A sürgősségi orvos szerint a kormánynak sürgősen ki kellene szállnia a járványkezelésből.

Napok óta Magyarországon hal meg lakosságarányosan a legtöbb ember a járványban

A kormány ősszel még arról beszélt: a járványkezelésünk sikerét az mutatja, hogy Európa középmezőnyében vagyunk halálozásban. Az a mutató, amire gondoltak, már akkor is torz képet adott, de már abban is az élmezőnyben vagyunk, ahogy a fertőzöttek számában is. A jelenlegi helyzetről pontosabb képet adó napi új halálesetekben pedig napok óta világelsők vagyunk.

Angela Merkel elnézést kért a járványkezelés hibáiért

A kancellár ezzel egy időben bejelentette, hogy mégsem rendelnek el teljes zárlatot a húsvéti ünnepek napjaira, mint ahogy azt korábban ígérték.

A közép-európai járványkezelés kudarcáról ír a Financial Times

Csehország már világelső a lakosságaranányos halálozásban, de Magyarország is top 10-ben van. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint ezért a brit variánson túl a tesze-tosza járványkezelés is felelős.

Edényeket zörgetve nézték a brazilok Bolsonaro tévébeszédét

A 210 milliós országban 3251-en haltak meg egyetlen nap alatt a koronavírus-járványban.

Elégedetlenek a franciák Macron járványkezelésével

Visszavonta a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány a koronavírus-járvány miatt lezárt 16 megyében, miután annak szabályai érthetetlennek bizonyultak, a kiskereskedők többségének pedig végül nem kellett bezárnia.

Nem megy el a kormány a rendkívüli parlamenti ülésre

Arra hivatkozva maradnak távol az ellenzéki pártok által kezdeményezett szerdai eseménytől, hogy az kampányakció.

Az első számítógépemet felértékelték a vámon a lakásunk árára

A matematika Nobel-díjának tartott Abel-díjat kapta meg Lovász László, aki hatéves MTA-elnökség után újra a kutatásra koncentrál, és a járványkezelés matematikájával is foglalkozik. Beszélt arról is, hogy miért olyan jó matekosok a magyarok, és ehhez képest milyen problémákkal küzd a tantárgy oktatása. Interjú.

Orbán: A sikeres járványkezeléssel mutatunk példát a következő nemzedéknek

"Ha ők kerülnek bajba, legyen mire visszaemlékezni, hogyan volt az 2021-ben, amikor a mi szüleink és nagyszüleink álltak helyt egy nehéz helyzetben.”

Orbán Viktor 1848-hoz hasonlította a sikeres járványkezelést

A miniszterelnök a nemzeti ünnepen arról beszélt, ahogy ’48 példát adott ’56-ban és ’89-ben, a „sikeres járványkezelés” emléke az unokáinknak is segíthet majd a bajban.

Orbán Viktor: Jó reményekkel fordulunk rá erre a nehéz hétre

Megyei kórházigazgatókkal és az országos intézetek vezetővel egyeztetett a mai napon a magyar miniszterelnök.

Rossz a hangulat Németországban, ami Merkel pártjának árthat a legtöbbet

A körülményekhez képest jól indult a járványkezelés, jól is folytatódott, de mostanra valami nagyon elromlott Németországban. Lassú oltások, korrupciógyanú, nem teljesített tervek, felemás lazítások.

Orbán legértékesebb tulajdonságát veszélyezteti a járvány harmadik hulláma

A technológia helyett a hatalmát központosította Orbán Viktor, és most ráomlott a saját rendszere. Néhány napon belül két informatikai blamázs történt, ez pedig a járványkezelés összes hibáját a felszínre hozta, a társadalom megosztottságával együtt – írja e heti számában a HVG.

Ujhelyi ma is az EU-ra várna, holott eddig még mindig bealudtak

A baloldal álhírgyártáshoz stábot biztosító EP-képviselője szerint „globális fenyegetésekkel szemben nem lehet pusztán tagállami megoldásokat adni”, ezért azok után is az uniós egészségügy mellett kardoskodik, hogy a bizottság bevallottan elkésett a tavaszi járványkezeléssel, és a számadatok, valamint a vakcinagyártókkal kötött szerződések teljesülése bizonyítja: az európaiak beoltását is erélytelenül, késlekedve hajtják végre.

Szijjártó Péter úgy látja, baj van

Az a probléma, hogy Brüsszel nem lép fel megfelelően az illegális migráció és a drogfogyasztás ellen.

Müller Cecília: Heroikus küzdelmet folytatunk a járvánnyal

A kéthetes zárással megszakítható a fertőzési lánc, a koronavírus elleni védőoltások beadásának folytatásával pedig a betegségre fogékonyak számát tudjuk csökkenteni; a két intézkedés azt fogja eredményezni, hogy csökken a fertőzöttek száma – mondta az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Tüntetnek a kormány járványkezelése miatt Paraguayban, lemondott az egészségügyi miniszter

Az összeomlás szélén az egészségügyi rendszer, lemondatnák az elnököt.

Összellenzék: A kormány osztályzata elégtelen, de ha ez nem lenne elég...

Az ellenzéki pártok Covid 2021 Vizsgálóbizottsága megtartotta negyedik ülését, egészségügyi és gazdasági kérdések mentén értékelte a kormányzat járványkezelését.

Parragh László az újabb szigorításokról: Nem volt más választás

A kamara elnöke nyári nyitásról beszél.

Lantos Gabriella: Nem hiszem, hogy a kormány az uniótól kérne segítséget. Oldják meg a kórházak, ahogy tudják, és főleg hallgassanak

Más járványkezeléssel el lehetett volna érni, hogy ne 15 ezer halottnál tartsunk – mondja Lantos Gabriella egészségügyi szakértő, aki szerint már hetekkel ezelőtt szigorítani kellett volna az ország e

Az Országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását

A kormány járványkezelésének politikai elismeréséről is szavaztak, az ellenzék szerint azonban nincs mit elismerni.

Füttykoncert jelezte az AusOpenen, mit gondolnak az ausztrálok a járványkezelésről

Nehézkesen sikerült megtartani az Australian Open teniszverseny vasárnapi férfi döntője után a beszédeket Melbourne-ben, miután a közönség több tagja is heves fütyüléssel jelezte nemtetszését a verseny szervezőinek beszéde alatt

Forrongó közhangulat Svédországban: rendőri védelemre szorulnak a Közegészségügyi Intézet dolgozói

Hát, ilyen az, amikor elégedetlenek országuk járványkezelésével az emberek.

Feljelentést tesz a kormány egy ál-nemzeti konzultációs oldal miatt

Az oldalon ugyanúgy a járványkezelésről kérdezik az embereket, ahogy a kormány tervezi, de nem tudni, ki kapja meg az adatokat.

Ilyen Orbán Viktor, amikor alig támad

Visszafogott beszédet mondott hétfőn a parlamentben Orbán Viktor, aki újdonságot ezúttal nem jelentett be. Orbán jobbára csak összefoglalta a kormány járványügyi intézkedéseit, és annyit ígért, hogy folyamatosan oltanak, konzultálnak és a gazdaság felélesztésére koncentrálnak. Az ellenzék viszont harcias kedvében volt, és lopással, zsarolással és embertelenséggel is megvádolták a miniszterelnököt. Orbán gyurcsányozással vágott vissza, de a miniszterelnöki felszólalás most alapvetően nem a támadásra épült.