Hírkereső

Keresés

Kivételesen hamarabb jöhet az új iPhone

Érdekes spekuláció látott napvilágot egy ismert kiszivárogtató virtuális tollából: szerinte a vártnál hamarabb mutatja be az Apple az idei évre szánt iPhone-jait.

Valóban létezhetett a Loch Ness-i szörny, csak most került elő néhány ősrégi lelet

Régészeti leletek alapján felmerül a gyanús, hogy a Loch Nesshez kapcsolódó, évtizedek óta keringő legendának van némi igazságalapja.

Állva tapsolták Kyrgiost, aki három év után nyert újra tornát

Nincs rossz éve Kyrgiosnak.

Will Smith-t még mindig gyötri a lelkiismerete a pofon miatt: most a saját családjától is bocsánatot kért

"Csalódást okozni az embereknek az én központi traumám" - fogalmazott egy új videóban Will Smith, aki az Oscar-gálán hirtelen felindulásból kiosztott pofonjáért ismét bocsánatot kért Chris Rocktól, Rock családjától és a saját szeretteitől is.

Kiosztották a társasjátékok idei Oscar-díjait, ki is próbáltuk a nyertest

És egy még ínyencebb társast is, amelyben szintén az állatok a sztárok.

Ön szerint mi lehet a Marson talált rejtélyes tárgy?

A NASA ugyanis egyelőre hallgat.

Megjelent a kormányhatározat az energia-veszélyhelyzetről, de a rezsicsökkentésről nem derül ki belőle semmi

A várva várt határozat csak kiosztja a feladatokat, amelyeket a kormány már napokkal ezelőtt bejelentett. Cserébe létrejön egy energia-veszélyhelyzeti operatív törzs.

Beintenek a Pegasusnak és más kémprogramoknak az iPhone-ok

Az Apple egy védelmi újdonságot vezet be az ősszel érkező iOS 16-tal válaszul a kor kihívásaira. A Lockdown Mode nevű funkció bombabiztosan védheti a felhasználókat a kémkedéstől.

Áresés van az Apple-nél, de senki nem fog örülni neki

Nem elég, hogy az Apple számos régebbi iPhone-t kizár a hamarosan érkező iOS 16 előnyeiből, az is kiderült, hogy kevesebbért számítja a régebbi modelleket, mint korábban. Ugyanez igaz az iPadekre, Apple Watchokra és Macekre is.

Djokovic 21-szeres Grand Slam-bajnok

A szerb teniszező ellenfele a döntőben az ausztrál Nick Kyrgios volt, aki az eddigi legjobb Grand Slam eredményét érte el a második helyezésével.

Djoković hetedik Wimbledonját, 21. Grand Slam-tornáját nyerte

A szerb boldogan kóstolta meg újból a centerpálya füvét, miután négy szettben legyőzte a sokat szövegelő Kyrgiost.

Kyrgios a saját páholyával veszekedett, Djokovic közben megnyerte a wimbledoni tornát

Ráadásul döntő pillanatban jött a kiborulása, ha nem is azon ment el a mérkőzés, de nagy segítség volt a szerbnek, aki karrierje 21. Grand Slam-győzelmét aratta.

Kyrgios veszekedett, Djokovics játszott – hetedszer lett Wimbledon ura

A 21. Grand Slam-torna-győzelmét aratta, egyre megközelítve a rekorder Nadalt.

Zavar az új iPhone-nál: az Apple arra számít, hogy vinni fogják, mint a cukrot, mégis kevesebbet rendelt be belőle

Miközben várhatóan nagyobb lesz a kereslet az idei iPhone-ok iránt, mint az iPhone 13-ak esetében, az Apple kénytelen csökkenteni a megrendeléseket.

Kanadai-iráni film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

A Summer with Hope egy versenyre készülő fiatal úszóról szól, akinek a családja megnehezíti az életét.

Ez a kémprogram többé nem figyelheti az iPhone-ját

A méltán rosszhírű Pegasushoz hasonlóan androidos telefonokon és iPhone-okon kémkedhet a Hermit nevű spyware. Az Apple már megtalálta a módját, hogy leállítsa ezt a kutakodást az iPhone-okon.

Meglepetés jön az iPhone-okra: visszatér az első modell ikonikus háttérképe

Az Apple némi nosztalgiát csempész az iOS 16 operációs rendszerbe, derül ki a rendszer harmadik fejlesztői betaverziójából.

Szenzációnak indult az elődöntő, aztán Djokovic beindult

Pályafutása 32. Grand Slam-döntőjére készülhet a szerb. Nick Kyrgios lesz az ellenfele.

Élete lehetősége előtt áll a fenegyerek, aki istenadta tehetség, de a pályára nem való

Botrányaival hívja fel magára a figyelmet, de végre úgy játszik, hogy bárkit megverhet a világon.

Nadal visszalépett a wimbledoni teniszbajnokságtól

A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszcsillag hasfalsérülése miatt nem játszik.

Nadal nem vállalta a wimbledoni elődöntőt

Hasfalsérülése miatt kellett visszalépnie a tenisztornától, így Nick Kyrgios lesz az egyik döntős.

Rafael Nadal visszalépett a wimbledoni elődöntőtől

Még a negyeddöntőben sérült meg, végül úgy döntött, nem vállalja a játékot. Nick Kyrgios így játék nélkül továbblépett és életében először játszhat Grand Slam-döntőt.

Még a sérülés sem állította meg Rafael Nadalt

A spanyol klasszis nagy csatában, szetthátrányból fordítva jutott a legjobb négy közé Wimbledonban.

Kyrgios: Azt csinálok, amit akarok

A teniszvilág fenegyerekét ezúttal vélhetően öltözéke miatt büntetik meg Wimbledonban.

Kyrgios újabb balhéja: "Azt csinálok, amit akarok"

Most egy piros cipővel sikerült magára vonnia a figyelmet, majd amikor a szabályokról kérdezték, flegmán válaszolt. Idén már kétszer büntették, közben viszont a pályán menetel.

Nadal már a nyolc között Wimbledonban

Tovább menetel az ausztrálok botrányhőse, Nick Kyrgios is, aki öt szettben nyert.

Mindkét sztárteniszezőt megbírságolták wimbledoni balhéjuk után

Trágár beszéd és sportszerűtlen viselkedés volt a vétség.

Az Apple azt ígéri, hogy ősztől álom lesz a videózás az iPhone-okon

Jelentős frissítést kap az iPhone-ok, iPadek alapértelmezett videolejátszója az egyelőre még csak fejlesztői bétaverzióban lévő iOS16-ban, illetve iPadOS 16-ban.

Ott voltunk, amikor kiadták az egyik első új rendszámot – mit kell tudni az új tábláról?

Július 1-jétől új rendszámformátumot vezetnek be, harminc év után búcsúzik a három betű, három szám kiosztás, helyette kétszer két betű és három számjegy szerepel majd a táblákon. Megnéztük az egyik első rendszámkiadást, QR-kóddal és dombornyomott H betűvel is találkoztunk az új táblán. A legfontosabb tudnivalók a cseréről.

Megbüntették a teniszezőt, aki Wimbledonban egy szurkoló felé köpött

Nick Kyrgios nem tagadta, amit tett, és azt mondta, az őt folyamatosan inzultáló nézőnek nem járt tisztelet.

Aki beszkenneli telefonjával a lakását, még ki is törölheti a régi bútorokat, hogy lássa, hogy néznének ki ott az újak

Az IKEA Kreativ a bútorgyártó eddigi legsokoldalúbb alkalmazása. A kiterjesztett valóság segítségével csinál szabadon alakítható vásznat a saját otthonunkból.

Kiosztották az MTA doktori okleveleit, az új tagok egyharmada nő

Közülük kerülnek ki az akadémia rendes tagjai majd. Rendes tagok között idén egy nő sem volt.

Németh Szilárd is üzent a Ryanairnek

A rezsibiztos Brüsszelt okolja az energiaárak elszabadulásáért, de kiosztotta a Ryanairt is.

Szellemtornává alakul át a tenisz legnagyobb presztízsű versenye

Fucsovics Márton edzője szerint világranglistapontok nélkül is színvonalas tornára készülhetünk.

Máris őrült összegeket költenek az emberek a mobilos Diablóban

Nagy siker eddig a Blizzard új játéka.

Figyelemre méltó iPhone-app, amelyet tán sosem használ

Parancsoljon, uram!

Szettelőnyről bukott el az ausztrál fenegyerek, újra döntős a világelső

Londonban a címvédő Berrettini is fináléba jutott.

Androidos, és iPhone-ra váltana? Végre a WhatsApp-pal sem lesz gondja

Rengetegen használják a világon a WhatsAppot, és számukra még nem is olyan régen rémálom volt a platformváltás, ugyanis elvesztek az üzeneteik. Most viszont elérkezett az az állapot, hogy az üzenetküldő támogatja a váltást mindkét irányba (iOS-ról Androidra, Androidról iOS-re).

Komoly elismerést kapott a Fradi

A Nemzetközi Fair Play Bizottság kiosztotta elismeréseit.

Megjött a Windows Defender, amit androidos telefonjára és iPhone-jára is letölthet

A Microsoft új Windows Defender appja segít átlátni, mennyire vannak biztonságban az eszközeink.

A funkció, amelyről minden szülő álmodik

Sosem volt egyszerűbb kordában tartani a gyerekek mobilozását.

Andy Murray a 70. tornadöntőjére készülhet

A hetet a világranglista 68. helyén kezdő skót a 35. helyig kapaszkodhat.

Kiadták az első orosz útleveleket Herszon és Zaporizzsja megyékben

Szombaton több tucat Herszon megyei lakos megkapta az orosz útlevelét – írja az Interfax orosz hírügynökség. „Ma adták ki az első útleveleket Herszonban azoknak, akik elsőként kérvényezték az orosz állampolgárság felvételét. Összesen 23 személy kapott orosz útlevelet” – közölte a megszállt régió katonai-polgári közigazgatása.A részben megszállt Zaporizzsja megyében is kiosztották az első orosz útleveleket. „Ma volt az első orosz útlevelek kiállításának ceremóniája Melitopolban” – mondta Vlagyimir Rogov, a régió katonai-polgári közigazgatási tanácsának tagja. Korábban arról számolt be, hogy június 6-ig Zaporizzsja megyében több mint 70 ezren kértek orosz állampolgárságot. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a kelet-ukrajnai szakadár régiókban az elmúlt három évben több mint 800 ezer ember kapott orosz állampolgárságot egyszerűsített eljárással. Az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhasnzki népköztársaságokban élők kérelmeinek alig egy százalékát utasították csak el – jelentette szombaton a TASZSZ az orosz belügyminisztériumra hivatkozva.Vlagyimir Putyin orosz elnök 2019 áprilisában rendeletet adott ki, amely szerint a Donbasszban élő ukránok könnyebben válhatnak orosz állampolgárokká. Az orosz útleveleket most már azokon a területeken is kiosztják, amelyeket az orosz csapatok a háború kezdete óta elfoglaltak.

Fucsovics feladta a Kyrgios elleni elődöntőt

Már az első szett végén ápolást kért, de nem segített.

Fucsovics feladta a negyeddöntőt Stuttgartban

Az első szett rövidítésig ment, a második szett szimplán csak rövid volt. A dereka szólt közbe.

Elsőre apróság, de minden iPhone-os imádni fogja: fekve is fel lehet majd oldani a lezárt képernyőt

Az Apple hétfőn indult fejlesztői konferenciájának igazi kis ékköve a hír, hogy horizontális elfektetés esetén is működnek majd az iPhone-ok arcfelismeréshez köthető funkciói.

Egy budai villa árát el lehet tapsolni ebben az új mobiljátékban

A Blizzard játéka az év lehúzása.

Öt népszerű iPhone-modellt is kivégzett az Apple

Sem az iPhone 6s és 6s Plus, sem az első generációs iPhone SE, de még az iPhone 7 és 7 Plus sem kap többé iOS-frissítést.

Kiosztották a X. Friss Hús díjait

A szakmai zsűrik mellett a közönség négy kategóriában választotta ki kedvenceit.

Androidosodik az Apple, itt az iOS 16

Ezen felül azonban bemutatkozott az iPadOS 16, a MacOS Ventura és a WatchOS 9 is.