Hírkereső

Keresés

Freund Tamás: Veszett fejsze nyele, hogy a kutatóintézetek visszakerüljenek az MTA-hoz

Interjút készített a Népszava az újraválasztott MTA-elnökkel, aki szerint Csák János kiszámíthatóbb az elődjénél, az ELKH mára stabillá vált, de az oktatásban rengeteg mindenen kéne javítani.

Buda Flóra Anna: "Ezt a filmet továbbra is francia-magyar koprodukciónak hívjuk, bármenyire is kilátástalannak tűnik a helyzet"

Felháborodott Jakab Juli színésznő, forgatókönyvíró, hogy a Nemzeti Filmalap úgy gratulált Buda Flóra Anna Arany Pálma díjához, hogy a rövidfilmre beadott pályázatát többször is visszadobták. Jakab emiatt azt írta, a rövidfilm nem magyar, hanem francia. Buda Flóra Anna a hvg360-nak azt mondta, bizonyos szempontból egyetért a felháborodással, de több oka is van annak, hogy a filmet koprodukciónak tartja. Buda Flóra Annával írásban készítettünk interjút.

Demeter Szilárd: A kényelmetlen ember néha igazat mond

„Néha meg olyan igazat, ami nem a te igazad” – írta a Petri Györgyről megjelent interjúkötethez.

Kammerer Zoltán gödi polgármester kisétált az interjúról, mikor az akkumulátorgyárról kérdezték

Négy percig sem tartott az interjú.

Rögtön az első interjúját otthagyta a nemrég polgármesterré választott Kammerer Zoltán

Videó is készült róla.

Göd frissen megválasztott polgármestere kisétált az interjújáról, miután az akkumulátorgyárról kérdezték

Kammerer Zoltán semlegesnek tartja magát az akkumulátorgyár ügyében.

Kisétált első polgármesterként adott interjújáról Kammerer Zoltán

Nem tetszett neki, hogy az akkumulátorgyárhoz való hozzáállásáról kérdezték.

Először szólalt meg Gálvölgyi János: "Nincs annyi köszönet, mint amennyi szeretetet kaptam"

Rosszulléte óta először adott interjút.

Szél Dávid: A kamaszok nevelésében azt kell eldönteni a szülőnek, hogy „tárkonyra” vagy „szerecsendióra” van-e szükség

Ne féljen a konfliktustól a szülő, mert az normális, az viszont nem, ha a kamasz gyereke túl hosszan beleragad valamilyen extremitásba – hívja fel a figyelmet Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus. A Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében című, most megjelenő kötet szerzőjével arról is beszélgettünk, hogyan lehet a szülő „érzelmileg elérhető” a stresszes hétköznapokban, miért nehezebb nem beszélni a szexről, mint beszélni róla, illetve mikor és miért káros a pornó.

A Háború és béke minden figurája kortalanul eleven, de a mostani orosz háborúhoz semmi köze

Tolsztoj monumentális történelmi regényének aktualitását mi sem jelzi jobban, mint a szomorú egybeesés, hogy az új fordítás javában készült, amikor kitört az orosz-ukrán háború. De vajon miért kell új

Suhajda Szilárd egy interjúban beszélt arról, hogy nyilvánosan meghurcolták

Elárulta azt is, hogy miért akart egyedül menni a Mount Everest csúcsához.

Olaszország a kínai Egy övezet, egy út program felmondását fontolgatja

Giorgia Meloni miniszterelnök egy vasárnapi interjúban elmondta: a Kínával való jó viszony úgy is fenntartható, ha Olaszország nem vesz részt a programban.

Kácsor Zsolt: Úgy érzem magam, mintha meghámoztam volna a koponyámat, és az agyamat kitettem volna az asztalra

Én elmentem a falig, és tudom, milyen jó érzés életben maradni – mondta lapunknak adott interjújában Kácsor Zsolt. Az írónak nemrég jelent meg Pokoljárás bipoláriában című kötete, amelyben

Suhajda Szilárd az utolsó interjújában arról beszélt, az Everest meghódítása lehet a karrierje csúcsa

Az eltűnt hegymászó úgy érezte, palack nélkül, egyedül feljutni a csúcsra sokkal nehezebb és jobb élmény, mint oxigén és serpák segítségével.

Mobiltelefonba pötyögve, sms-ekben és WhatsApp-üzenetekben juttatta ki a regényét

Behrouz Boochani iráni kurd író az Indexnek adott interjújában a migráció politikai oldaláról is beszélt.

Ez volt az utolsó interjú Suhajda Szilárddal, mielőtt a csúcsra indult

Egy videóüzenetet is küldött a hegymászó.

Beer Miklós a diákok kordonbontásáról: Nem örülök neki, de valahogy jelezni kell, hogy baj van

A Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke szerint mindenki érzi, hogy valami nincsen rendben az egyházban.

Guy Verhofstadt a Fülke Extrában: „Ha Magyarország ma jelentkezne az Európai Unióba, nem vennék fel"

Európa hatalmi válságban van, a kiút pedig az egyhangú döntéshozás eltörlésén és Ukrajna integrációján keresztül vezet – mondta Guy Verhofstadt EP-képviselő, volt belga miniszterelnök videós közéleti podcastunk legfrissebb epizódjában. Az Európai Parlament liberális pártcsoportosulása, a Renew képviselőjét emellett arról is kérdeztük, megerősítette vagy meggyengítette-e a háború az Európai Uniót, van-e szükség európai hadseregre és a liberális politika bukása-e, hogy a jövő évi EP-választásokon tovább erősödhet a konzervatív jobboldal.

A Simpson családon kívül szóba se került, hogy esetleg lehetne rajzfilmeket gyártani felnőtteknek

Genndy Tartakovsky a kilencvenes évek vége óta az egyik legmeghatározóbb rajzfilmes. A Samurai Jack, Dexter laboratóriuma vagy a Pindúr Pandúrok után most új rajzfilmmel jelentkezik az HBO-n, és interjút adott róla a Telexnek.

"A titok, hogy soha ne panaszkodj, mindegy, milyen kihívásokat támaszt az élet" – Tina Turner élete képekben

A fentebbi idézet Tina Turnertől származik egy interjúból, melyet halála előtt néhány évvel adott a legendás énekesnő. Való igaz: magánélete és szakmai pályája tele volt megpróbáltatásokkal, de minden

Életem végéig forgatnék horrorfilmeket, csak ne kelljen megnéznem őket

Exkluzív interjút adott az Indexnek Demián Bichir, Az apáca, az Alien: Covenant és az Engedj be! sztárja.

Küllői Péter: Merek hibázni, merek bátornak lenni, merek hülyéskedni is

A legfiatalabb generáció tagjainak az identifikációjában már nem a nemzeti hovatartozás az első – nyilatkozta a 24.hu-nak Küllői Péter befektető, filantróp, akit annak apropóján kérdeztünk, hogy több

"Szaunába vittünk be egy futópadot" – így készül egy futó olyan terepre, ahol éjszaka is 40 fok fölött van a hőmérséklet

Mekkora utat kell bejárni a szó szoros és átvitt értelmében is az első kilométerektől a leghosszabb és legextrémebb távokig? Mikor érzi azt egy sportoló, hogy váltania kell azért, hogy folytatni tudja? Hogy készül fel valaki egy olyan versenyre, ahol a 90 fokos aszfalton vagy épp sarkvidéki körülmények között kell több száz kilométert lefutnia? Lubics Szilvia ultrafutóval beszélgettünk.

Böjte Csaba szerint az állítólagos szeretője már több éve bosszúhadjáratot folytat ellene

Interjút adott a Válasz Online-nak Böjte Csaba, akit többek között a gyermekotthonokban történt bántalmazásokról és az elnöki kegyelemben részesülő Budaházy Györgyről is kérdezték.

Orbán Katarban is felmondta a békepárti paneleket, amúgy meg terelt és kitérő válaszokat adott

Pódiumbeszélgetés keretében készített interjút a miniszterelnökkel a Bloomberg főszerkesztője. Orbán pedig ismét a mellébeszélés mellett tette le a garast.

Herczeg Zoltán: Havonta százezret költöttem a börtönben, hogy ne dögöljek éhen

Egy hónapja jött ki a börtönből, ahol drogkereskedelem gyanújával ült. Kérdeztük arról is, hogy most is piacra dobná-e a „Kurvák, kokain, kereszténydemokráczia” és az „O1G” pólóit. Interjú.

„Ha nem azt gondolnám, szerencsém volt, hanem hogy Isten kiválasztott, nagy bajban lennék”

Hogy nő fel egy ember gyerekkor nélkül? Tova Friedman még csecsemő volt, amikor kitört a második világháború, első élményeit a gettóban szerezte, kisgyerekként már megismerte az auschwitzi haláltábort, de túlélte, és most azt mondja: ha engedné, hogy elhatalmasodjon rajta a sötétség, azzal Hitler nyerne, azt pedig nem fogja engedni. Interjú a holokauszt egyik legfiatalabb túlélőjével.

Török elnök: Különleges a kapcsolat Oroszországgal, Ankara nem fog meghajolni a Nyugat előtt

Azt is kijelentette: senki sincs börtönben Törökországban az elképzelései miatt.

Novák Katalin közölte, mit kell üzenni Oroszországnak

A köztársasági elnöknek konkrét elképzelése van.

Hajós András: "Akkor sikerül minden, ha birodalmi vagy, és ez kurva nagy baj"

Hiába indult értelmiségi családból, Hajós András lassan találta meg az útját: volt rakodómunkás és pincértanonc, elkezdte a tanítóképzőt, aztán szociológia szakon szerzett diplomát, majd sajtósként, kommunikációs vezetőként, illetve sales managerként is dolgozott, mielőtt befutott zenészként és tévésként. 2003-ban a 43. legsikeresebb fiatalnak választották, azóta a karrierjében voltak hullámvölgyek is. A tehetségében mindig is bízott, azonban ötven fölött már szembe kell néznie azzal, szükség van-e még rá a szakmájában. Úgy gondolja, a sikerre vágyó fiatalok most "talán még jobban is tudnak érvényesülni", mint amennyi lehetősége neki volt. Az viszont baj, hogy az ország egyféle sikertörténetet kínál. Interjú.

Madas Bálint ultrafutó: Az élet úgy izgalmas, ha egyre kijjebb tolom a határokat

Az orvosi egyetem mellett, biciklis futárkodással edzett Magyarország legextrémebbnek tartott terepfutó-kihívására Madas Bálint, akinek néhány napja, eddigi legfiatalabbként sikerült teljesítenie a börzsönyi Kört. Hol volt a mélypontja, miért volt szüksége svédasztalos büfémenüre, mennyi hasznát veszi a tudatos futásban a tanulmányainak, és segített-e éjszaka a „medvecsengő”?

Miért baj az, ha pár gimnazista kap egy kis könnygázt?

Május 3-án a békésen demonstráló diákok a Himnuszt énekelték, amikor lökdösni kezdték őket a rendőrök. A helyzet percek alatt eldurvult, előkerült a könnygáz, és a NER regnálása alatt sosem látott erőszakba fulladt az este. Helyszíni felvételekből, a rendőrök videóiból és interjúkból rekonstruáljuk, hogy mi történt, és jogos volt-e a rendőrök fellépése.

Solti Ádám és felesége kisfiút várnak

Megpróbáltatásokkal teli időszak után adtak címlapinterjút.

Szívszaggató film készült a Vissza a jövőbe nagybeteg sztárjáról

Michael J. Fox számot vetett az életével.

Budaházy szerint békét teremtett a nemzeti oldalon, hogy kegyelmet kapott

Már kevésbé kritikus a Fidesszel, nem mindenben ért egyet a Mi Hazánkkal, és szerinte jó a tanárokat érintő státusztörvény.

A török ellenzék nem olyan, mint a magyar, és pont ezért van esélye megverni Erdoğant

A tavalyi magyar választást testközelből figyelő Edgar Şar török politikai elemzővel beszélgettünk a vasárnapi választás előtt Isztambulban. Szerinte a török és a magyar politikai helyzet sok mindenben hasonlít, de azért rengeteg a különbség is, például hogy ott nincs Gyurcsány. A török ellenzék jobb helyzetből indul, mint a magyar, és jobban is politizálnak, ezért komoly esélyük van a győzelemre.

Dalos György író: „Az oroszok egy-egy fázisban még győzhetnek, de nyerni nem fognak"

Azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, óriási kárt okozott magának is, és ha vége lesz a háborúnak, a két ország közötti gyűlölet megmarad – egyebek között erről beszél a Berlinben élő Dalos György író, akinek eddig 35 könyve jelent meg németül, s 20 magyarul. Interjú.

Azahriah: Tudom, mi mérgezi az embereket és a társadalmat

2021-ben volt a legelső koncertje, most márciusban pedig már telt házat csinált a Papp László Arénában. Mi Azahriah titka? Hogyan viseli a hirtelen jött népszerűséget és ennek az árnyoldalait? Az After Podcast legújabb adásában mindenre válaszol.

Josef Fritzl: 130 évig akarok élni

Interjút adott a saját lányát pincében tartó, vele évtizedekig vérfertőző kapcsolatban élő osztrák férfi, aki még biztos abban, hogy a családja meg fog neki bocsátani.

Orbán Ráhel: Engem az édesapám mindig a támogatásáról biztosított kicsi korom óta

A miniszterelnök lánya a bababoltja egyéves évfordulóján adott rövid interjút a Blikknek. Elmondta azt is, hogy Orbán Viktor milyen nagyapa.

A vágóhídon levágott állatok mészárlását sem nézzük már végig, csak a konzervet esszük

A NER problémamentesen konszolidálódik, a hatalom szinte számonkérhetetlen, mondja Závada Péter költő, akinek új, A muréna mozgása című kötetében a középkor brutalitása elevenedik meg hűbérurak kíséretében. Arról beszélgettünk vele, hogy a rap miért reagál bátrabban a közéletre a kortárs líránál, hogyan lesz a tájékozatlanságból gonoszság, és mi újat mondhat még a színház a szexről.

Dúró Dóra betiltott orosz tévének nyilatkozott, újabb megdöbbentő kijelentést tett Ukrajnáról

Meglátása szerint a béke érdekében Ukrajnának fel kell adnia területeit.

A TV2-s műsorvezetőként debütáló Gáspár Evelinnek adta egyik utolsó interjúját Galambos Lajos

A TV2 Akadémia növendéke kérdezgette a mulatós-sztárt, mielőtt utóbbi börtönbe vonult volna.

Őrizetbe vett volt gazdasági főnyomozó: Olyanok vittek bilincsben, vezetőszáron, akikkel korábban együtt dolgoztam

Csőgör Pétert múlt hét szerdán a Karmelita elől vitték el a rendőrök, őrizetbe vették, majd szabadon engedték. A 444-nek adott interjút.

Robert De Niro ismét apa lett

A kétszeres Oscar-díjas színész ezt egy interjúban jelentette be, azóta pedig mindenhol De Niro hetedik gyerekének anyjáról írnak a lapok.

Váratlan bejelentés: 79 évesen ismét apa lett Robert De Niro

„Most már hét gyermekem van” – jegyezte meg csak úgy mellékesen egy interjúban.

Visky András: Isten nem sértődékeny és van humorérzéke

Kétéves volt, amikor apját elvitték, őt pedig anyjával és testvéreivel a román Gulagra száműzték az 50-es években. Visky András 17 évig írta a családjának történetén alapuló Kitelepítés című regényt. Lehet-e Istennel viccelni? Hogy erősíti fel a fogság az emberek szabadságélményét? Miért békétlenebb ország Magyarország, mint Románia? Interjú.

„Miért mondanám el neked?” – Anne Hathaway csúnyán kinevetett egy riportert

A színésznő nem akarta elmondani, miről beszélgetett Anna Wintourral, sokak szerint viszont elég udvariatlanul rázta le az újságírót.

Parti Nagy Lajos: Nem kötelező a kék fingokból tájékozódni

Valamint: Az orbáni retorika egy őtésnyit sem baszott, értsd, semmit se tett hozzá ahhoz, ami előtte is létezett. Nagyinterjú az íróval.

A pop-punk megszületésétől a legnépszerűbb TikTok-kihívásig

Magyarországra jön a Simple Plan, dobosával, Chuck Comeau-val beszélgettünk.