Hírkereső

Keresés

Megindult a roham a belföldi szálláshelyekért

Májusra eddig 625 ezer vendégéjszakát foglaltak le itthon, ez 11 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor.

Nagy többséggel támogatta Mario Draghit az olasz felsőház

A miniszterelnök radikális gazdasági reformokat ígért, a környezetvédelmet pedig bele kívánja építeni az alkotmányba.

Az év végén gyakorlatilag megszűnt a turizmus Magyarországon

2020 decemberében a vendégéjszakák száma 2019 decemberéhez képest 93%-kal csökkent – derül ki a KSH friss adataiból

Áder: Ha jól halad az oltás, májusban remélhetőleg lazítani lehet

Az államfő szerint így a nyár ismét sikeres lehet az idegenforgalomban.

Áder János: A gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy megvédjék a munkahelyeket

Ha jól halad a koronavírus-járvány elleni védőoltások beadása, májusban remélhetőleg ismét lazítani lehet a járványügyi korlátozásokon Magyarországon, és a nyár ismét meglehetősen sikeres lehet az idegenforgalomban – jelentette ki Áder János köztársasági elnök szerdán, a visegrádi négyek (V4) elnökeinek lengyelországi találkozóját záró közös sajtóértekezleten.

Az operatív törzs harmadik hullámtól tart, Áder János a korlátozások lazításáról és a turizmus beindításáról beszélt

Ha jól halad a koronavírus-járvány elleni védőoltások beadása, májusban remélhetőleg ismét lazítani lehet a járványügyi korlátozásokon Magyarországon, és a nyár ismét meglehetősen sikeres lehet az idegenforgalomban – mondta Áder János köztársasági elnök szerdán, a visegrádi négyek (V4) elnökeinek lengyelországi találkozóját záró közös sajtóértekezleten

Áder János reméli, hogy az idegenfogalomban májusban jöhet a lazítás

A köztársasági elnök reméli, hogy húsvétig (április 4-ig) vagy legkésőbb a húsvétot követő időszakban, április végéig fel lehet gyorsítani az oltások beadását.

Ukrajna minden szomszédja vörös besorolást kapott

Az érkezőktől megkövetelik a negatív teszteredményt és a kéthetes házi karantént.

Megjelent a rendelet a vendéglátók bértámogatásáról

Az új jogszabály már szerdán hatályba lép.

A kormány szerint rémhír, hogy pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek

Közleményükben jelezték: nem hoztak ilyen döntést.

Harmadával kevesebb magyar turista látogatott tavaly Horvátországba

Megfogadtuk a kormány tanácsát: több Balaton, kevesebb Adria.

Összeomlott a magyar turizmus a járvány miatt

93 százalékkal esett a külföldiek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma.

Éjféltől jön a szigor Szlovákiában

Bezárják a síközpontokat és nem fogadhatnak új vendégeket a szállodák.

Gibraltár is a schengeni övezet része lesz

A megállapodás néhány órával azelőtt jött létre, hogy csütörtök éjfélkor életbe lép a Brexit, vagyis megszűnik a brit EU-tagság.

Utalják az elmaradt foglalások utáni támogatásokat a szállásadóknak

Az érintettek több mint hárommilliárd forintra nyújtottak be igényt.