Hírkereső

Keresés

100 milliárd forinttal segíti az energiaintenzív vállalkozásokat a kormány

Nagyobb részt a működési költségeket, kisebb részt energiahatékonyságot javító beruházásokat finanszírozhatnak majd az állami pénzből.

Itt a kormány újabb lépése, 100 milliárdos segítség érkezhet

Megjelent a kkv-k támogatásáról szóló kormányhatározat.

Törley Katalin: Tanár vagyok és maradok tanár, nincs határozat, ami ezt elvehetné tőlem

„Minden kollégámat arra biztatom, folytassák tovább a tiltakozást. A sokaságban rejlik az erő!” – írta levelében a Kölcsey franciatanára, akinek úgy kellett kinyomoznia, hogy őt is kirúgták.

Újabb tanárt bocsátottak el a Kölcsey Gimnáziumból: Törley Katalint, a Tanítanék pedagógusát

Négy nap várakozás után bement a Tankerületi Központba, és ott közölték ezt vele. A felmondásáról szóló határozatot jogi úton fogja megtámadni.

Pottyondy Edina leáll a politikával, Donáth Anna tanácsadója sem lesz

Határozatlan ideig vége az egyszemélyes Heti Hetesnek.

Fact-check: Nem létezik olyan oroszellenes ENSZ-határozat, amit csak 58-an szavaztak meg

Az ezt állító cikk szerzője úgy tesz, mintha egy nyilatkozat ugyanaz lenne, mint az ENSZ közgyűlésének határozata, pedig nem is szavaztak a kérdésben.

Alkotmánybíróságon támadja meg saját törvényét a kormány, itt az indoklás, miért

A hétfői zárószavazás előtt benyújtotta a kormány azt a határozati javaslatot, amelynek érkezéséről a hvg.hu írt: ebben a kabinet saját maga által beadott, a vádkikényszerítés intézményét bevezető, egyik „EU-s pénzszerző” törvényjavaslatát támadja meg az Alkotmánybíróságon.

Saját vádkikényszerítős törvényjavaslatát támadja meg a kormány az Alkotmánybíróságon

Normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól (Ab) a kormány a saját maga által benyújtott, az egyik “EU-s pénzszerző” törvénymódosítóra, a vádkikényszerítés új intézményét bevezető jogszabályra annak hétfői zárószavazása előtt – értesült a hvg.hu. A lépésre az Európai Bizottsággal egyeztetett módon kerül sor, ugyanis a kormány vállalta Brüsszel felé, hogy a törvényt benyújtja és elfogadtatja, de jogi aggályai miatt egyúttal határozati javaslatban maga kéri az Ab vizsgálatát.

Orbán kifizetési stopot rendelt el a kormány alá tartozó szerveknél

A vonatkozó határozatban négy kivétel szerepel.

A tagállamok előtt a magyar uniós források felfüggesztése – újabb részletek

Az Európai Bizottság benyújtotta a tagállamok tanácsának azt a határozattervezetet, amely a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárással függ össze. Ebben eddig még nem látott részletek is szerepelnek a Bizottság megállapításairól, illetve a magyar kormány válaszairól – és további, hosszú távú kötelezettségvállalásokról.

Ismét kárpátaljaiak állampolgárságát vonta vissza a köztársasági elnök

Novák Katalin hétfőn késő este közzétett határozatai megint egész családokra is vonatkoznak.

Novák Katalin visszavont, kinevezett, kitüntetett

Több határozata is megjelent a friss Magyar Közlönyben az államfőnek. Ismét több gyermek bukta magyar állampolgárságát.

Kövér László 4 millióval bünteti a "törvénytelen kormány" kifejezést

A fideszes házelnök benyújtotta határozati javaslatát.

Novák Katalin egy kétgyermekes ukrán család állampolgárságát is visszavonta

A köztársasági elnök három határozata ezúttal hat embert érint.

Megjelentek Áder János tavalyi döntései is a friss Magyar Közlönyben

Most tették közzé például azt is, hogy Mile Lajos lett a tuniszi nagykövet.

Nincs orvos, az év végéig szünetel az onkológiai járóbeteg-ellátás az ajkai kórházban

Eredetileg nyár végére helyreállt volna a rendelés, de most fél évvel meg kellett hosszabbítani a korábbi határozatot.

Mégsem bírságolják meg a nagymamát, aki fulladó unokája miatt parkolt le a leállósávban

A közigazgatási bírság megsemmisítéséről szóló határozatot személyesen kézbesítette Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes és Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya.

Több tízmillió forintot spórolhat a siófoki önkormányzat az új rezsihatározatokkal

Az éves közvilágítási díj közel három és félszeresére nőhet.

Politico: Ismét vétóval fenyegetett Magyarország egy Oroszországnak kényes ügyben

Egyes források szerint vétóval, vagy az azzal való fenyegetéssel akadályozta meg Budapest az egységes, uniós fellépést.

Sándor Zsuzsa: Kecskékre bízta a káposztát Orbán Viktor?

Vajon érdemi előrelépést hozhatnak-e azok a törvénymódosítások, amelyeket a magyar kormány megígért az Európai Bizottságnak, és az előkészítésükkel a kormányfő már meg is bízta a felelősöket. Sándor Z

Európa nagy része szerint Magyarországon már nincs demokrácia

Nagy többséggel szavazták meg a Magyarországot elítélő EP-jelentést, ami keményebben fogalmaz, mint minden korábbi hasonló határozat.

Határozatlan időre bezár két győri uszoda

A bezárás pontos okairól nem adtak tájékoztatást.

Határozatlan időre bezártak a győri uszodák

A bezárás okairól egyelőre egyik vizes sportlétesítmény sem adott tájékoztatást.

Novák Katalin visszavonta egy 10 éves, Kisvárdán született kislány magyar állampolgárságát

A köztársasági elnök három határozata ezúttal öt embert érint.

Semjén Zsolt készíti elő a 2023-as pápalátogatást

Ferenc pápa korábban Novák Katalin államfőnek erősítette meg, hogy jövőre Magyarországra szeretne látogatni.

Karácsony: Budapest főispánja zöld utat adott egy X. kerületi természetvédelmi terület kiirtására

A főváros főjegyzője azonnal végrehajtható határozatban tiltotta meg a tarvágásos fakitermelést.

Megtiltotta a tarvágást egy budapesti erdőben a főváros

A természetőrök a helyszínen ellenőrzik a határozat betartását.

Élőlánccal állnak ki a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanárai a felmentett igazgatóhelyettes mellett

Hétfőn reggel fél 8 és 8 között, fekete ruhában. A határozat visszavonását követelő szolidaritási nyilatkozatot több mint 50 tanár írta alá.

A kormány korrupcióellenes munkacsoportja a természeténél fogva alkalmatlan a korrupció üldözésére

Azért kellett ezekről gyorsan elfogadtatni a kormányhatározatokat, hogy Varga Judit miniszter tudjon mit lobogtatni a brüsszeli tárgyalásain.

Botrány az Eb-rajt előtt: 14 millióval tartozik ügynökének a kosárválogatott kulcsembere

Nincs fellebbezésnek helye a döntőbíró határozata ellen.

Döntött a magyar kormány, korrupcióellenes hatóságot hoznak létre

Megjelent a határozat.

Független korrupcióellenes hatóságot hoz létre a kormány, hogy jöjjenek végre az EU-pénzek

A Magyar Közlönyben kiadott kormányhatározatok alapján egy munkacsoport is létrejöhet, és független szakértőkkel világítják át a közbeszerzéseket.

Nemcsak korrupcióellenes munkacsoportot indít a kormány, hanem külön hatóságot is

És a közbeszerzések átláthatóságát is növelné a kormány egy új határozattal.

Novák Katalin hivatalossá tette az uniós nagykövetcserét

Megjelentek a Magyar Közlönyben határozatai. Az államfő megszüntette egy nemzetbiztonsági vezérőrnagy hivatásos szolgálati jogviszonyát is.

Határozati javaslatban kezdeményezik a fakivágással kapcsolatos rendelet visszavonását

Az Alkotmánybíróságnál is próbálkoznak.

Itt a határozat a Ryanair bírság okáról: érdekes

A jogszabály szerint nem is a légitársaságoknak kell megfizetniük az extraprofitadót.

A fideszesek nélkül határozatképtelen volt a katatörvény eltörlésére összehívott rendkívüli ülés

Toroczkai László szerint „a mai nap egy bohózat”, de nem csak a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt. A Momentum tüntetést szervezett a Parlament elé, amiből végül „demonstratív sajtótájékoztató” lett, a párt politikusai molinóra írt üzeneteket visznek Orbánnak a Karmelitába.

Toroczkaival balhéztak a határozatképtelen rendkívüli ülésen a képviselők

Rendkívüli ülést kezdeményeztek hétfőre a katatörvény és a rezsicsökkentés csökkentése miatt az ellenzéki pártok, azonban az ülés - mivel csupán 48 képviselő jelent meg hétfőn a Parlamentben - határozatképtelen volt és nem is tartott tovább 45 percnél.

Orbán Viktor duplájára növeli a hit- és erkölcstanoktatásra fordítható pénz mennyiségét

A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg az erről szóló határozat.

Megduplázta Orbán Viktor a hit- és erkölcstanoktatásra fordítható költségvetési keretet

Azt nem tudni, hogy mi indokolta ezt a jelentős emelést.

Elkezdték lebontani a barikádokat a koszovói szerbek

A koszovói vezetés úgy döntött, ha a barikádokat felszámolják, Pristina egy hónappal elhalasztja a személyi igazolványokra és a rendszámtáblákra vonatkozó határozat alkalmazását.

Jobbik: Az utolsó bőrt is lenyúzza a kormány a kisvállalkozásokról

A Jobbik szerint a kormány benzinárról szóló friss határozata egy újabb csapás a magyar kisvállalkozókra, akiket az elmúlt hetekben már így is ellehetetlenítettek.

Rekordszámú olyan döntést hozott tavaly a kormány, amit nem ismerhetünk meg

Egyre több döntését zárja el a nyilvánosság elől az Orbán-kormány. Tavaly rekordszámú, 679 olyan kormányhatározat született, amelynél semmi nem indokolná a titkolózást, mégsem ismerhetők meg. A 2010 óta keletkezett úgynevezett "kétezres határozatok" egyharmada tavalyi.

Elindultak az elbocsátások, de titkolják, hány embert küldenek el a minisztériumokból

Rákérdeztünk egy nem nyilvános kormányhatározatra, mire a kabinet elismerte a spórolási szándékot.

A Kutyapárt társelnökét 75 ezer forintra bírságolták a rendőrök

Kovács Gergely maga mutatta be az ügyben kiadott határozatot.

75 ezerre bírságolta a rendőrség a Kutyapárt társelnökét

Kovács Gergely maga hozta nyilvánosságra az erről szóló határozatot.

Lelépett a Kutyapárt elnöke, 75 ezer forintra bírságolták

Nyilvánosságra hozta a rendőrség határozatát.

Létszámhiány miatt leállt az urológiai ellátás Szegeden

Akinek ilyen gondja van, annak el kell utaznia Debrecenbe, Pécsre, Budapestre, Bajára, Gyulára, vagy Orosházára.

A kormány beárazta, hogy januártól még drágább lehet a gáz

További tartalékok megvásárlásáról született kormányhatározat, a tervezett maximális költségek alapján drágulásra számítanak.

8,5 milliárd forinttal több pénzt fordít a kormány a kisbenzinkutak támogatására

A márciusban meghatározott 10 helyett már 18,5 milliárd forint szerepel a kisbenzinkutakat megsegítő kormányhatározatban.