Szombaton sűrű füst szállt fel a Kígyó-sziget orosz állása felől, ez műholdképekből derült ki. Erről vasárnap Ukrajna és Oroszország egyaránt a saját sikereként nyilatkozott.Szerhij Bratcsuk, az Odessza régió katonai szóvivője vasárnap azt mondta: szombat este egy orosz helikopterre mértek csapást és meg is semmisítették azt a szigeten. Az ukránok úgy számolnak, legalább 40 orosz halálos áldozata van a támadásnak. Az ukrán hadsereg pedig közzétett egy drónvideót is, amelyen állítólag a csapás látható. Az orosz védelmi minisztérium vasárnap egészen más verziót adott az eseményekről. Igor Konasenkov vezérőrnagy azt mondta, hogy a szombat éjszaka az ukrán légierő két további Szu-24-es ukrán bombázóját és egy Mi-24-es helikopterét semmisítette meg az orosz légvédelmi rendszerek a sziget felett.Mindkét fél támadásokról számolt be továbbá Odessza kikötője közelében. Az oroszok közölték, hogy leszedtek egy Bayraktar-TB2 harci drónt a déli kikötőváros közelében, míg az ukrán hadsereg azt mondta, hogy elfogtak két, oroszok által indított robotrepülőgépet.Ahogy arról a Telex korábban már beszámolt, az ukrán fennhatóság alatt álló Kígyó-sziget igen közel fekszik Románia és Ukrajna határához a Duna deltájánál, a Fekete-tengeren. Az ukrajnai invázió egyik első harci cselekménye volt a sziget elfoglalása orosz részről – ehhez kapcsolódott az azóta elsüllyedt Moszkva cirkálót a faszba küldő ukrán határőrök legendája is.
2022-05-08 12:43 | telex | külföld, percről percre, telex pp, orosz-ukrán válság