Hírkereső

Keresés

Horvátországban is csökken a fertőzöttek száma

Egy hét alatt húsz százalékkal.

Kokaint, speedet, marihuánát és bélszínt is terítettek

Nem volt elég a kokainbiznisz, nyomott áron adták a bélszínt, a szalámit, a pörkölthúst, a májast, a hátszínt és a fehérpecsenyét.

A NAV a Pentele Solar-ügyről: Húsz évvel büntethető, egymilliárdos áfacsalás

Az adóhatóság cégnevet nem említő közleménye szerint a csalást napelemes rendszerekkel követték el. Nem kétséges, hogy a Telex.hu által két napja megírt dunaújvárosi intézkedésről lehet szó.

Teljesen húsmentes menüre áll át a világ egyik legjobb étterme

Az étterem rajongói búcsút mondhatnak a sült kacsának vagy a disznóhólyagnak.

Se hús, se hal nem lesz mostantól a világ egyik legjobb éttermében

A három Michelin-csillagos Eleven Madison Park ezután húsmentes étlapot kínál.

Légpuskával ölte meg ötéves öccsét egy nyolcéves gyerek Maros megyében

A baleset az ortodox húsvéthétfőn történt egy pikniken.

Kizárja menüjéből a halakat és a húst New York egyik legismertebb Michelin-csillagos étterme

Az Eleven Madison Park hús- és halételei miatt lett ismert, de a fenntarthatóságra hivatkozva most teljesen lecseréli menüjét.

Magyarellenes falragaszok jelentek meg Beregszászon

Magyar és ukrán nyelvű kárpátaljai hírportálok adták hírül, hogy fenyegető tartalmú, magyarellenes falragaszok jelentek meg vasárnap, az ortodox húsvét hajnalán Beregszászon.

Tengeralattjárón szolgálni nem életbiztosítás

Az elmúlt húsz évben számos tengeralattjáró baleset történt a nemzetközi vizeken.

Búcsúzik a marhahústól az egyik legismertebb receptoldal, hogy védje a környezetet

Az Epicurious szerint a marhahús az amerikai étrend legszennyezőbb eleme.

Összecsaptak a tüntetők és a junta Mianmarban, legalább húsz katona meghalt

A harcok több napja tartanak, a felkelők egy katonai állásra támadtak.

A DK-s Varga Zoltán fél kiló csirkemellfilét tett Orbán parlamenti irodájának ajtajára

A képviselő a miniszterelnök ajtajának kilincsére helyezte a 900 forintért vásárolt húst.

Elmondta egy kalocsai kisfiú a tanárának, hogy éjszakánként szexre kényszeríti az apja

Az anyját ugyancsak bántalmazta, de ő máshova költözött. Akár húsz évet is kaphat a folytatólagos szexuális erőszakkal vádolt 40 éves férfi.

Drágulni fog a kenyér, a tej, a hús és az üdítő is – mondják élelmiszeripari vezetők

Megnőtt ugyanis a csomagolóanyagok, a takarmány és a gabona ára is.

Magyarország húsz lélegeztetőgépet és 20 ezer maszkot ajándékoz Libanonnak

Szijjártó Péter jelentette be Facebook-oldalán.

Miért sokkal jobb és olcsóbb egész csirkét venni filé helyett?

Egy szimpla csellel próbáljuk meg kikerülni a húsok ijesztő áremelkedését: ha van egy éles kés otthon, ideje házi hentesnek állni, és szembenézni azzal a rengeteg ízzel, amit kihozhatunk belőle.

A mémként világhírűvé vált Arató András is kórházban volt koronavírus miatt

Kétoldali tüdőgyulladása volt, húsvét környékén hagyhatta el a kórházat.

Parragh László: Napi tizenöt-húszmilliárd forintba kerül, hogy válság van

Nem tartja biztonsági kockázatnak a Fudan Egyetem érkezését, de az irodáját rendszeresen átnézeti poloskák után Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke erről az Azonnalinak interjúban beszélt.

Piszok drágák az alapvető élelmiszerek

A szamóca és az alma ára elszállt, de a paradicsom, tej és tejtermékek, tojás is drágult, és a húsért is egyre többet kell fizetni. De legalább a paprika és a káposzta olcsóbbá vált.

Nádai Anikó azt hitte Szabó Győzőre, hogy vele egyidős

Majdnem húsz év a korkülönbség közöttük.

Nagyot nőhet a tej, tojás és a hús ára, akár 1800 forint is lehet egy kiló csirkemell

Van, aki a hús, a tej és a tojás termelési önköltségének 15-20 százalékos drágulását várja, más a sertéstartóknál számít nagy lemorzsolódásra az egyre magasabb takarmányárak miatt.

Veszélyesek voltak a méhekre, repcetáblákat semmisítettetett meg a kormányhivatal Baranya megyében

Húsz táblát ellenőriztek, a negyedét kellett kiirtani veszélyes nönyvédőszer-maradékok miatt.

Jöhet a kétezer forintos egykilós csirkemellfilé

Akár 20-25 százalékkal is drágulhat a hús.

Teljesen elszállhat a csirkemell ára

20-25 százalékos áremelkedés várható a húspiacon, és ezzel nincs vége.

2000 forint is lehet a csirkemell kilója

Nőttek a takarmányárak, ez növeli a piaci árakat is.

20-25 százalékos húsáremelkedés jöhet

Megugrott a takarmányozási költség.

Oroszország és Csehország kölcsönösen kiutasította egymás diplomatáit

Oroszország kiutasított vasárnap húsz cseh diplomatát válaszul arra, hogy előző nap tizennyolc orosz diplomatát minősítettek nem kívánatos személynek Csehországban. A távozásra felszólított cseh állampolgárok 24 órát kaptak a távozásra – jelentette be az orosz külügyminisztérium vasárnap este.

Oroszország kiutasított húsz cseh diplomatát

Válaszcsapás, amiért a csehek 18 orosz diplomatát küldtek haza.

20-25 százalékkal is drágulhat a hús

A takarmányárak növekedése miatt.

Oroszország húsz cseh diplomatát toloncol ki megtorlásképpen

A csehek 18 oroszt utasítottak ki a robbantás miatt, a titkosügynökök követhették el az idegméreg-támadást Szkripal ellen is.

Oroszország kiutasított húsz cseh diplomatát

Válaszlépés.

Végleg bezárt Budapest legborzalmasabb étterme

A Váci utcai turistacsapdában legendásan szörnyű és hideg volt az étel, mocskosak a poharak és a WC, az olívát borsóval helyettesítették, a húsokat pedig a földön tárolták a konyhában.

Olaszországban kapcsolták le egy tavalyi budapesti emberrablás utolsó gyanúsítottját

A férfi és társai húszmillió forintot követeltek áldozatukért.

Húszmillió adag Szputnyik V vakcinát gyártanak Belgrádban

Szerbia mindent megtesz, hogy vakcinagyártó szuperhatalommá váljon.

Ötödházzal vállal München Eb-rendezést

Napi 200-300 halálesetnél és húszezres fertőzésszámnál túl veszélyes lett volna 40 százalékos kapacitást ígérni a stadionba, bőven elég a 20 százalék - döntöttek a németek.

Itt az új határidő, minden amerikai katona elhagyja Afganisztánt 9/11 húszéves évfordulójáig

Egy Trump-adminisztrációval kötött megállapodás szerint május 1-ig kellene. Félő, hogy a tálibok támadni fognak.

A sokkoló helyett véletlenül a fegyveréhez nyúlt a rendőr, aki lelőtt egy fekete fiatalt Minneapolisban

A húszéves Daunte Wrightot lejárt gépjármű-regisztrációja miatt állították meg, majd lelőtték, amikor menekülni próbált.

Tiltakozások robbantak ki Minneapolisban, miután rendőrök lelőttek egy fekete fiatalt

A húszéves Daunte Wrightot közlekedés szabálysértés miatt állították meg a rendőrök vasárnap.

Oroszi Beatrix: Túl vagyunk a járvány csúcsán, de még mindig veszélyes zónában járunk

Húsz százalék körüli a pozitív tesztek aránya, holott öt százaléknál lehet a járványt kontrollálni.

Óriási Orbán−Jakab meccsnek indult a húsvét, aztán jött a csősz, és mindenkit kikergetett az erdőből

Kínos locsolóversek, női standuposok, szürkezónás propagandaposztokra kifizetett rejtélyes milliók a lájkbajnokság e heti fordulójában. A végeredmény vagy A király visszatér, vagy a Birodalom visszavág, de valaki vissza, eléggé.

Húsvét előtti szinten a fertőzöttek száma, összesen 23 ezernél több áldozat

A kórházban ápolt fertőzöttek száma 11 ezer alá csökkent, az oltottak száma közelíti a 2,8 milliót.

Köszönetet mondott a húsvétkor feljelentett mentős

Buvár Mariann mentőápoló ellen még húsvétkor tettek panaszt, mert megéhezett, és evett egy hamburgert szolgálati időben.

Botrány a Wizz Airnél: titokban készült hangfelvétel miatt elmozdították a cég egyik csúcsvezetőjét és húsznál több bázisparancsnokot

Amikor tavaly kiderült, hogy ki fogják rúgni a stáb ötödét, a pilóták főnöke egy mítingen tippeket adott, hogy kiket érdemes felírni a listára. A 444 úgy tudja, hogy a videókonferencia összes résztvevője elvesztette a pozícióját.

Egyre súlyosabb a migrációs válság az Egyesült Államok déli határán

Húsz éve nem vettek őrizetbe annyi illegális bevándorlót az Egyesült Államok és Mexikó közötti határ mentén egy hónap alatt mint márciusban, csaknem 71 százalékkal többet mint februárban – közölte csütörtökön az Egyesült Államok Vámügyi és Határvédelmi Ügynöksége (CBP).

Felfüggesztik a kijárási tilalmat Romániában az ortodox húsvét napjára

Az ünnepet megelőző két pénteki napon országszerte este nyolcig tarthatnak nyitva az üzletek.

Egy montpellier-i templom elleni támadás előkészítésével gyanúsítják a húsvétkor őrizetbe vett 18 éves nőt

Eldicsekedett a szomszédainak azzal, hogy az Iszlám Állam videóit nézi.

Húsvétkor akart templomot robbantani egy francia iszlamista

Az Iszlám Állam videóival dicsekedett az a nő, aki húsvét napján akart egy montpellier-i templomot megtámadni.

Húsvét előtt engedték haza Aradszki Andrást

A KDNP-s képviselő családja többször lemondott róla, hogy élve kijöhet a kórházból.

Kiújultak a zavargások Észak- Írországban

Súlyos összecsapások voltak csütörtökre virradó éjjel az észak-írországi felekezeti konfliktus több gócpontjában. A zavargások miatt csütörtökön rendkívüli ülésre hívták össze a húsvéti szünetét töltő belfasti parlamentet.

Maszk nélkül tartották a húsvéti misét Remisben

A papok és a hívek ellen eljárás indult.