Hírkereső

Keresés

Egy apróságot kifelejtettek a Hír Tv műsorából, amiben egy 23 éves férfi dicsérte a kormányt

„A fiatalok nevében szerintem ezt el is mondhatom, hogy ez a döntés most nagyon jó lehetőség a fiataloknak a kormány részéről

Egy 23 éves fidelitasos dicsérte agyon a Hír TV-ben a fiatalok SZJA-mentességét

Örülök, hogy ilyen kormányunk van - mondta Bóka Bence.

A Hír TV-s Velkovics Vilmos az SZFE tanára lesz

Megvan a lista, kik lesznek az új oktatók.

A Hír TV-s Velkovics Vilmos az SZFE új tanárairól kérdezett, miközben őt is felkérték oktatónak

Közel harminc új oktatót nevezhetnek ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) a modellváltás részeként, illetve a felmondások miatt is fel kell tölteni a tanári kart.

A Hír TV-s Velkovics Vilmos is az SZFE új tanárai között lehet

Vidnyánszkyék véletlenül körbeküldthették az új tanárok listáját. Orbán Viktor egykori videósa is rajta van.

A Hír TV helyreigazította magát, miszerint 60 lakás helyett valójában nullát vett el Pikó András

Szerdán közölt helyreigazítást a Hír TV arról, hogy habár korábban azt állították Informátor című műsorukban, hogy Pikó András 60 közszolgálati lakást vett el a járvány ellen küzdőktől,Reklám„A valóság ezzel szemben az, hogy egyetlen egészségügyi dolgozótól, tűzoltótól, rendőrtől sem került elvételre egyetlen lakás sem, tekintettel arra, hogy a VIII

A Hír Tv azt állította, Pikó András elvett 60 közszolgálati lakást a járvány ellen küzdőktől, de helyesbítettek: egyet sem vett el

Majdnem eltalálták.

Bayer Zsolt szerint Hadházy nem indíthat ellene végrehajtást

Bayer Zsolt szerint a honfitársai már kifizették a 300 ezer forintos kártérítést Hadházy Ákosnak. A képviselő szerint viszont a publicistát a barátai átverték.

A Fehér Ház előtt mondott búcsúbeszédet Trump

A HírTV ma 23:05-kor felvételről közvetíti Donald Trump búcsúbeszédét Washingtonból.

Egy katolikus plébános szerint Makovecz Imre nem hasonlítható Gaudíhoz

A Telex is beszámolt róla korábban, hogy a Hír TV szerint leporolták Makovecz Imre grandiózus budapesti katedrálisának tervét

A hegyvidéki önkormányzat még nem ismeri Makovecz Imre katedrálisának végső terveit

Tíz éve dolgozik a Kossuth-díjas építész, hogy felépülhessen mestere, Makovecz Imre katedrálisa.

Úgy kerül be a UPC Direct kínálatába a Pesti TV, hogy a nézettsége messze elmarad a kikerülő Hír TV-étől

Nemrég írtuk, hogy mivel a Hír TV népszerűsége csökkent, ezért a műsorszolgáltató kezdeményezte a UPC Directnél a szerződés felmondását, így a csatorna kikerül a UPC Direct kínálatából, bekerül viszont a Pesti TV, ami a jobboldali fiatalokat megszólító tévécsatornája, és amiről ebben a cikkben írtunk bővebben

A HírTV-t se nézték sokan, de a UPC-csomagban a helyét átvevő Pesti TV-t még kevesebben

A UPC Direct mégis lát potenciált "az ország és Európa első influenszer- és hírtelevíziójában".

Kevesen nézik már a Hír TV-t, kikerül a UPC kínálatából

Érkezik viszont a Pesti TV.

Csökkent a Hír TV népszerűsége, kiveszi a kínálatból a UPC Direct

Kikerült a UPC Direct műsorkínálatából a Hír TV, ugyanisa csatorna népszerűsége és teljesítménye az utóbbi időben nem érte el a korábbi szintet, így a műsor szolgáltatója által kezdeményezett szerződésfelmondást a UPC Direct elfogadta– áll a cég keddi közleményében

Bencsik András: Kifejezném őszinte utálatomat. Bayer Zsolt: Magam is. Békés karácsonyt!

Keményen kiosztották Manfred Webert a Hír TV Sajtóklub című műsorában.