Hírkereső

Keresés

Óriási gödröt ásnak Paks 2 területén

A hatalmas munkagödörből 933 ezer köbméter földet fognak kitermelni.

Paks II: elindulhat a gödörásás

A talajvíz szintjéig történő ásásra adott engedélyt az atomenergia-hivatal.

Büntetőfékező sofőr állította meg a forgalmat az M3-as autópályán

Az eset múlt pénteken történt a Budapest és Gödöllő közti szakaszon.

Dobrev és Márki-Zay mögött is több mint tíz polgármester sorakozott fel támogatóként

Több fővárosi polgármester inkább Dobrev mellett állt ki, Márki-Zayt a főpolgármester mellett Szeged, Budaörs és Gödöllő első embere szeretné miniszterelnök-jelöltnek.

Magyar Narancs: Furcsa alapítványok nyertek a gödi Samsung-pénzből

Fideszhez köthető személyekkel összefüggésbe hozható alapítványok, és a pályázati kiírás megjelenése után létrehozott alapítványok is kaptak a gyártól befolyt helyi adóbevételekből, írja a lap.

Frissen alapított és Fideszhez köthető civil szervezetek is jól jártak a Samsung-adómilliókkal

Akad olyan támogatott civil szervezet, amelyiket a pályázati felhívás közzététele után egy nappal hoztak létre.

Hat éve csökken Budapest lakossága, egyre többen költöznek ki az agglomerációba

Tíz év alatt húsz százalékkal nőtt Veresegyház, Gyömrő és Göd lakosságszáma is.

Vonatgázolás miatt meghosszabbodott a menetidő a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon

Keleti pályaudvarra tartó Kócsag InterCity vonat a péceli állomáson elütött egy embert.

Hétfőtől változik a gödöllői HÉV közlekedése

Pályakarbantartás miatt csak az Örs és a gödöllői Szabadság tér között járnak a vonatok.

Lefedik a szentendrei közműgödröt, amibe négy kerékpáros is belezuhant

Fellélegezhetnek a biciklisek.

Felgyorsították a kerékpárosnyelő szentendrei közműgödör befedését

Cikkünk megjelenése után szárnyakat kapott a vízmű: csütörtökön lefedik az aknákat, pénteken elkészül a kerékpárút, szombaton már lehet tekerni rajta.

Nyár óta ásítoznak 5 méteres gödrök a lezárt szentendrei bicikliúton, potyognak beléjük a biciklisek

Négy szerelőaknából egyet már lefedtek, az önkormányzat szerint október elejéig a többire is sort kerítenek.

A Vitézy Dávid vezette BFK folytatja a kettes metró és a gödöllői hév összekötését, 2023 után kezdődhetnek az építési munkálatok

A Főváros jó pár éve elkezdte a projektet, de megakadtak, most az állam fut neki. 4,6 milliárd forintot különítettek el az előkészítési munkákra.

Kigyulladt a fügödi általános iskola, egy hét tanítási szünet lesz

Az épület egy részének a tetőszerkezete leégett, a tantermek károsodtak.

„Felpróbáltam, rajtam maradt” – sajátosan érvelt a gödi óratolvaj

M. Rómeo két társával együtt késsel fenyegetve szerzett meg egy karórát.

A Miniszterelnökség támogatásával indítanak a gödöllői egyetemen civil szervezetek szerepéről szóló tárgyat

A kormány első civiltörvénye az uniós joggal összeegyeztethetetlen volt, a második a civilek szerint pont ugyanolyan problémás. A gödöllői képzésen többek között államtitkárok adnak majd elő.

M. Rómeó azt állítja, hogy csak felpróbálta a karórát és rajta maradt

Őrizetbe vették a rablással gyanúsított férfit.

10 kilométeres a dugó Gödöllőnél Budapest felé

Baleset történt az M3-as autópályán a 30-as kilométer közelében.

Az autók húzták ki a magyar gazdaságot a gödörből

Minden várakozást felülmúlt a magyar gazdaság növekedése a második félévben, a részletes számokból kiderül, melyek voltak a húzóágazatok: elsősorban azok, amelyeket a legkeményebben érintett a járványválság egy évvel korábban.

Csak úgy derült ki, hogy szivárgott az elektrolit a gödi Samsung-gyárban, hogy a polgármester rákérdezett a pletykára

Miután a városvezető rákérdezett erre, megígérték neki, hogy ezentúl tájékoztatni fogják.

Szivárgott az elektrolit a Samsung gödi gyárában

A szivárgást a cég elismerte.

A nemzetközi kerékpárút lezárására figyelmeztet Szentendre önkormányzata

Két kerékpáros is munkagödörbe esett.

Az állattartó telepek 290,5 milliárd forintos támogatást kapnak

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott – mondta szerdán, Gödöllőn Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

A Dunába fulladt egy 22 éves lány Gödnél

A lány barátját még sikerült kimenteni a folyóból.

Belefulladt a Dunába egy fiatal lány Gödnél

Felborult egy barátjával a gumicsónakkal.

Felborult a gumicsónak, Dunába fulladt egy fiatal lány Gödnél

A mellette lévő fiúval együtt alkoholt is fogyasztott, mielőtt vízre szálltak volna.

Nógrád: rebellis hulladékgazdálkodó kihívó nélkül

Új arcokkal pályázik Kelet-Nógrádra a Momentum és a DK, a másik körzetben viszont egyetlen jelölttel tartanak előválasztást: a Momentum frakciójába készülő volt gödöllői alpolgármesterrel, Gyenes Szilárddal.

Három autó ütközött az M3-ason, jelentős a torlódás

A baleset miatt a belső és a külső sávot lezárták, csak a leállósáv használható.

Visszahozták Magyarországra Sissi fésülködőasztalát

Németországtól sikerült megvásárolni a személyes bútorokat, péntektől már meg is lehet nézni.

A Gödöllői Kastélyban állították ki Erzsébet királyné egykori fésülködőasztalát és üveges vitrinjét

Az állam egy németországi aukción vásárolta meg a műtárgyakat.

Visszavásárolta a magyar állam Sissi fésülködőasztalát és üveges vitrinjét

A műtárgyakra egy németországi aukción csaptak le és vásárolták meg őket.

Pocsolyába tévedt a kisbusz, gödörbe zuhant

A jármű az oldalára borult, és félig elnyelte a láthatatlan kráter.

14 kilométeres a dugó az M3-ason

Budapest felé a Gödöllőnél.

14 kilométeres a dugó az M3-ason

Budapest felé a Gödöllő és Bag közötti beton terelőfalak építési és javítási munkálatai miatt.

Késelésig fajult a veszekedés, a barátnő belehalt sérüléseibe

A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.

Emberölés miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit

Emberölés miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit, aki szerda éjszaka Gödön megkéselte párját – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Megölte a párját egy féltékeny férfi Gödön

A megszurkált nőt azonnal megműtötték a kórházban, de másnap hajnalban belehalt a sérüléseibe. Videóval.

Elhunyt az MSZP korábbi parlamenti képviselője

Fogarasiné Deák Valéria 68 éves volt.

Eltűntették a névtáblákat az Erdoğan hősei emlékére állított díszerdőből Gödöllőn

Valakik lefeszegették a vérbe fojtott török puccskísérlet Erdoğanhoz hű áldozatainak névtábláit.

Időskorban sem kell lemondania a prémium életkörülményekről (x)

Európában már jó ideje meg lehet figyelni nemcsak a társadalmak elöregedését, de azt is, hogy a jóléti társadalom jutott el arra a szintre, hogy kilépne a munkaerőpiacról, és a pihenésre koncentrálna.

Rektori figyelmeztetés lett a vége a gödöllői török emlékerdő-avatásnak

Három egyetemi vezető is részt vett az avatáson, az intézmény felsővezetése ennek nem örült egységesen.

Rektori figyelmeztetést kaptak az erdoğanista emlékerdő avatásán résztvevő gödöllői egyetemi vezetők

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora nem tudott arról, hogy három egyetemi vezető is ott volt, egyikük köszöntőt is mondott.

Gémesi Györgyöt, Gödöllő ellenzéki polgármesterét is megcélozták a kémfegyverrel

Adatgyűjtésről, megfélemlítésről beszél a városvezető.

Pegasus-botrány: Gémesi György telefonszáma is szerepelt az adatbázisban

Gödöllő polgármesteréhez, fiához és szomszédjához is betörtek ismeretlenek abban az időszakban, amikor a kémprogramot használni kezdték Magyarországon.

Orbán ellen fordult, azóta érzi úgy, zaklatják és megfigyelik. Most kiderült, hogy Gémesi Györgyöt is megcélozták a kémfegyverrel

A gödöllői polgármester abban az időben vették célba, amikor épp volt egy súlyos konfliktusa a kormánnyal. A célpontok között van több más olyan ember is, akik kapcsolatban álltak Gémesivel. A polgármester már régóta érzi úgy, hogy megfigyelik és zaklatják. Voltak nála gyanús betörések is.

Gundel Takács Gábor: Csak az igazi kérdések szülnek igazi válaszokat

Nem hullik rejtélyes gödörbe, nem repül az égbe senki: újra klasszikus kvízműsort vezet Gundel Takács Gábor. A Géniusz forgatásán jártunk, játszottunk, a műsorvezetővel pedig történetekről és igazi kí

Emlékerdőt állítottak a gödöllői egyetemen Erdoĝan hőseinek, a török puccskísérlet elfojtásának 5. évfordulójára

Finoman szólva nem csaptak nagy hírverést az átadásnak, az Erdoĝannal szívesen parolázó Orbán, vagy más kormányközeli szereplő nem is vett részt az eseményen, legalábbis ennek nincs nyoma.

A vízhiányról nem csak a klímaváltozás tehet, hanem a magyar költözési láz is

A klímaváltozás és a tartós nyári kánikula miatt az utóbbi években megugrott a lakosság vízfogyasztása. Ott még nem tartunk, hogy a meleg kiapasztaná az ivóvízkészleteket, de ott már igen, hogy belássuk: a jelenlegi infrastruktúránk több helyen egyszerűen kevés életmódunk és vízfogyasztásunk kiszolgálásához.

Kereszttűzben az Alaptörvény, mély gödörben a vízművek

Ezekről írtunk ma az Indexen.

Hivatásos rajongó – színházról szubjektíven Gálvölgyi Jánossal, 2. rész: Haragból soha, senkit!

Walesi bárdok öt hangra, Isaura nehéz sorsa, a közvetlen Latinovits és Jimmy pisztolya. Videósorozatunk második epizódja a legendás paródiákhoz kapcsolódó sztorikból mazsoláz. Hogy került a Révai nyomdából a Ki mit tudra és vajon kit lehet elvinni Gödöllőn túlra? Gálvölgyi Jánost Kövesdi Péter faggatja.