Hírkereső

Keresés

A Pénzügyminisztérium elismerte: a járvány hatással volt a nyugdíjkassza egyenlegére

A kormány a tervezettnél kétszer nagyobb hiányt csinált 2021-ben, pedig az adóbevételek a vártnál sokkal jobban teljesültek. A központi költségvetés adóssága 40 ezer milliárd forint fölé nőtt. A nyugdíjasok számának nőnie kellet volna az első félévben, de csökkent – „feltehetően” a pandémia miatt. A HM szerve kétszer annyit költött páncélosokra és helikopterekre, mint az Emmi szerve oltásokra és tesztekre.

20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázatot indít az ITM

György László szerint ez nem ingyen pénz.

Hatósági ár nélkül újra 500 forint felett tankolhatnánk

Jelentősen emelkedik szerdán a benzin és a gázolaj beszerzési ára is.

Több milliárd forint értékű drogot foglaltak le

Körülbelül egy tonna drogra csaptak le az Ománi-öbölben.

A kormánypárti Facebook-különítmény arcai, akikre százmilliók mennek el

A kormánypárt fontos fegyverei lehetnek a kampányban a Megafon Központ influenszerei, akikbe már most több mint félmilliárd forintot invesztáltak. A beszélő fejek a kormány narratíváját visszhangozzák, és arra is jók, hogy még inkább elmossák a tény és vélemény, valamint a politikai szereplők és média közti határokat. Kérdés, hogy közlendőjük a Fidesz-tábor összerázásán kívül alkalmas-e arra, hogy megszólítsa a bizonytalanokat.

Spam-levelei között vette észre egy nő, hogy 947 millió forintnak megfelelő összeget nyert a lottón

Egy másik levelet keresett, végül nyereményre bukkant.

Még a bolygót is próbálja megmenteni a világ legkisebb mosogatógépe

Hordozható mini mosogatógép alig 100 ezer forintért? A francia Daan Tech megalkotta az első ilyen gépet, mi pedig leteszteltük, van-e létjogosultsága a nagyobb, beépíthető kihívók mellett.

Hongkongban csak azért jár körbe-körbe egy busz, hogy az utasok aludhassanak rajta

A 4-16 ezer forintért váltható jegyekhez ebéd is jár.

Minek ide 585 lóerő? Teszten a Kia EV6 villanyautó

Enyhén megosztó, de legalább nem ásítóan unalmas formaterv, tágas utastér, korrekt menetdinamika és teljesen vállalható fogyasztás. Röviden és tömören ezt tudja a Kia 15 millió forinttól induló új elektromos autója – meghajtottuk az Év Autója 2022 finalista EV6-ot.

Akar egyet az Apple spéci szemüvegéből? Akkor bizony már most kezdheti a spórolást

A legújabb értesülések csalódást okozhatnak azoknak, akik azt gondolták, hogy az Apple majd kivételt tesz kevert valóság (AR/VR) szemüvegének árazásakor. Sajnos ezért az eszközért is sok százezer forintnak megfelelő összeget fognak kérni.

Megérkezett Kijevbe az első hadianyagot szállító repülő az Egyesült Államokból

Washington 60 milliárd forint értékben szállít fegyvereket és muníciót Ukrajnának az egyre növekvő orosz fenyegetésre miatt.

Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Eurojackpoton

Három és fél milliárd forint a főnyeremény.

Nevezték giccsnek, hasonlították kutyaürülékhez, mégis ő a legsikeresebb ma élő művész

Megesett, hogy valaki 29 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett Jeff Koons egyetlen művéért, mégis kevés olyan művész él ma, akinek szélsőségesebb a megítélése az övénél – és ebben egy kis szerepe még Cicciolinának is van. Megnéztük a legdrágább ma élő művész életműkiállítását.

Hableány-ügy: bíróság előtt a valaha volt legnagyobb, 4,3 milliárd forintos sérelemdíjért folyó per

Az áldozatokat képviselő oldal mind a szállodahajót, mind a Hableányt felelősnek tartja a tragédiáért. Az összeget a Viking Cruises AG éves bevétele alapján határozták meg. A Viking Sigyn üzemeltetőjének képviselője szerint folyamatosan kellene ellenőrizni, hogy az áldozatok perben álló idős rokonai életben vannak-e.

Nem csoda, hogy Orbán Viktor ma kispénzűnek vallotta magát

A miniszterelnöknek az utolsó ismert adatok szerint nincs egy forint megtakarítása se. Két hét múlva - a legújabb vagyonnyilatkozatával - viszont csattanós választ adhat a károgóknak.

Közel 8 milliárd forintnyi dollárra pereli Alec Baldwint egy volt amerikai tengerészgyalogos családja

A sztár előbb pénzt küldött a családnak, majd meglátta, hogy egyikük ott volt a Capitolium ostrománál. A színész lázadónak nevezte őket, követői pedig gyalázkodó üzenetekkel árasztják el őket.

Romániában bruttó 50 ezer forinttal keres többet egy pályakezdő tanár, mint Magyarországon

A közoktatás minden szintjén, a pályán töltött évek számától függetlenül többet keresnek a romániai pedagógusok, mint a magyarországiak.

Elérhetetlenné vált az egyik legvastagabb pénztárcájú fideszes propagandaoldal

Az aktualis.hu-ra kattintókat az az üzenet fogadja, hogy lejárt a honlaphoz rendelt csomag. 130 millió forintot hirdettek el eddig Facebookon.

Három éve havi félmilliót vesz fel a külföldi nyelvtanulásért felelős biztos, bár a program nem indulhatott el

Kinevezése óta egyetlen tanulót sem indítottak útnak a járvány miatt, sőt a program szervezését kiadták egy közalapítványnak, Bartos Mónika mégis 18 millió forint fizetést vehetett fel.

Karikó Katalin ezúttal egy egymilliárd forintos díjat kapott

Az mRNS-technika feltalálásáért kapott elismerést Vietnamban vette át a magyar kutató társaival.

Karikó Katalin most egy egymilliárd forintos díjat kapott a felfedezéséért

Már több mint hetven tudományos elismerést kapott, most Vietnámban tüntették ki.

Nyomozás folyik a német Zöldek vezetői ellen hűtlen kezelés gyanújával

Egy 1500 eurós (534 ezer forint) kifizetés miatt nyomozás indult a német Zöldek vezetői ellen hűtlen kezelés kezdeti gyanújával – jelentették csütörtökön német lapok.

Pénzt kapnak a makói önkormányzattól a Continentáltól elbocsátott munkások

Szerdán kapta meg az első két elküldött dolgozó a 100 ezer forintot az önkormányzattól – derült ki egy sajtótájékoztatón, amelyen a makói polgármester mellett Lázár János fideszes országgyűlési képviselői is részt vett.

A BKK megkérdezte az utasokat, milyen időalapú jegyet szeretnének, és pont a legnépszerűbbet nem vezeti be

A félórás jegy 530 forintba, a másfél órás 750 forintba kerül majd, egyórás jegy nem lesz, pedig kiderült, hogy a legtöbben azt vennék.

22 milliárd forintból épül a BVSC-Zugló új sportkomplexuma

A focistákon kívül a többi szakosztály is új létesítményeket kap.

Vádat emeltek a gödöllői görögkatolikus templom gyújtogatója ellen

Alkoholt és motorolajat locsolt szét a templomban, felgyújtotta, a szentélyre pedig falfestéket dobott. Másfél millió forintos kár keletkezett.

Brüsszel megengedte: nincs változás az áfa alanyi mentességében

Több évig még 12 millió forint lesz az értékhatár.

Csúnyán összetörtek egy közel egymilliárd forintos Ferrari Enzót

Az F1-által ihletett technikájú autó 2002-ben jelent meg az utakon, igen korlátozott számban.

Örökre kitiltották „a leggyűlöltebb amerikait” a gyógyszeriparból

Több mint 20 milliárd forintnyi pénzbüntetést is kapott.

9,5 millió forintos órabért fizetett az MCC egy amerikai újságírónak, hogy élőben fényezze a kormányt

A trumpista Dennis Prager homofób szólamokkal hálálta meg a belé vetett bizalmat, de így se nagyon érdekelt senkit.

A franciák nem tudták kifizetni, Hollandia 62 milliárd forintnyi pénzt ad egy Rembrandt-festményért

A Zászlóvivő című kép eddig a Rothschild család tulajdonában volt.

Magyarország is kap pénzt az uniótól a járványhelyzet kezelésére

Mintegy 138,8 milliárd forintnak megfelelő összeget oszt szét az EU.

Péntektől több helyen újra csak 480 forintért lehet majd tankolni

Emelkedik az üzemanyagok ára, ez a változás a kutakon is érezhető lesz.

A Megafon már közel 600 millió forintot elhirdetett a Facebookon a Fidesz győzelméért

A legnagyobb közösségi oldalon már Márki-Zay Péter is elkezdett költeni, de még így is minden fronton hatalmas a kormánypárti fölény.

Nő az ÁSZ elnökének fizetése, 5,2 millió forintot keres majd

Ezzel lekörözi Matolcsy György rekorder, ötmilliós fizetését.

444: így vándorolt 3 millió forint kenőpénz a minisztérium előtt

Völner Pál aznap fogadott el először pénzt, amikor felesküdött Magyarország szolgálatára.

Még Matolcsy György bérét is lenyomja az ÁSZ-elnök új fizetése

A jegybankelnök havi ötmillió forintot kap, Domokos László márciustól ennél is többet vihet majd haza.

Az Auchannál is jelentősen emelik a béreket

421 ezer forintos kezdőfizetést is kaphatnak a dolgozók.

Az Állami Számvevőszék elnöke lehet a legjobban kereső állami tisztségviselő

Domokos László havi fizetése nemsokára meghaladhatja a bruttó 5 millió forintot.

444: Az Igazságügyi Minisztérium előtt kapott 3 millió forint „névnapi figyelmességet” Völner Pál Schadl Györgytől

Jenő-napon kapott névnapi figyelmességet Völner Pál. A lemondott államtitkár és a fővégrehajtó ügyleteinek részleteibe ad bepillantást a 444 újabb cikke.

Az egyik európai országban havi 89 ezer forinttal támogatják a fiatalok lakhatását

Az albérletben élő alacsony jövedelműeknek jár a kedvezmény.

Miről ismerhetjük fel a kamupártokat, és mi a céljuk, ha nem a jó választási szereplés?

Hiába küzd hangosan a Fidesz a kamupártok ellen, valójában nem nehezítette meg túlságosan sem az indulásukat, sem azt, hogy adóforintok százmillióit éljék fel könnyedén – valójában egyik sem az érdeke. Így a tavaszi választáson is biztosan lesz néhány versenyző. De hogyan szűrhetjük ki őket a versenyből?

Újra feltalálták a belső égésű motort, de 700 forintos benzin mellett akarjuk-e?

A legtöbb gyártó minden erejével a villanyosításra koncentrál, de valaki mindig szembemegy a trenddel.

Senkinek nem kellett a világ egyetlen olyan villája, amelyet egy Caravaggio-freskó díszít

A kikiáltási ára 169 milliárd forint volt.

Megállapodtak az Auchannál a béremelésekről, bruttó 320 ezer forint lehet a legalacsonyabb kezdő fizetés

A szakképzettséget igénylő állásokban többet fizetnek, a pékek jövedelme például az év második felétől bruttó 485 000 forint lehet.

1,3 milliárd forintot sikerült megtakarítani a pótdíjfizetési könnyítésekkel

A könnyítési lehetőségek valamelyik formájával csaknem 26 ezer ügyfél élt az elmúlt évben.

Újabb belvárosi ingatlan tűnt fel, amit az V. kerületi önkormányzat adott el Schadl Györgynek

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetője mindössze 389 ezer forintos négyzetméteráron jutott hozzá egy Városház utcai üzlethelyiséghez.

Magyar falu: közpénzből felújított kisbolt árulhat hatósági áras csirkefarhátat

A kormány nem ad kompenzációt a kereskedőknek a hatósági élelmiszerárak miatt, mert a veszteség "belefér" a keretükbe. Közben 10-20 millió forintokkal támogatják a falusi kisboltok megmaradását.

Bruttó 721 ezret keresnek havonta a Varga Judit kommunikációs stábjában dolgozók

A külügyminisztériumban még ennél is jobban keresnek: ott 859 ezer forint a havi bruttó fizetése a dolgozóknak.

A Microsoft megveszi a Call of Duty és a World of Warcraft kiadóját

22 ezer milliárd forintot költenének az üzletre.