Hírkereső

Keresés

Az animációs Mario-film trailere nem spórol a harsány pixelekkel

A Nintendo csütörtök este egy külön online rendezvényen, nagy csinnadrattával bemutatta a készülő animációs Mario-film előzetesét. Nézzük is meg, mielőtt továbbmennénk, úgyis mindenki ezért kattintott ide:Elterjedt – és nem éppen megalapozatlan – vélemény, hogy a videójátékokból rossz filmek készülnek. Ennek a vélekedésnek az eredete, az ősbűn éppen az 1993-as Super Mario-film volt, ami gyalázatosan átszabta az egyik legnépszerűbb videójáték világát, komor, fakó disztópiát mutatott a többnyire cuki Mario-univerzum helyett. A készülő film mintha ezt akarná helyrehozni: nem élőszereplős, harsány, és minden ízében a Mario-játékokat idézi, talán csak a szinkron nem stimmel (de 2022-ben már nem lehet bevándorló olaszt parodizálva azt mondani, hogy „isza-mííí, Mááárió”).A trailerben megjelenik Mario mellett többek közt Kamek, Bowser, Captain Toad és egy regiment Koopa is (Dévényi Tibornál teki katona), és ugyanúgy több királyságban játszódik, mint a Mario-játékok többsége. A sztoriról még nem sok derült ki, de a havi fizetésemet tenném arra, hogy Mario összeakasztja a bajszát Bowserrel (mint szinte minden játékban). A mesét az Illumination stúdió – egyebek közt a Gru- és a Minyon-filmek alkotói – készíti a Mario-játékokat kiadó Nintendóval. Az angol nyelvű verzióban Mariót Chris Pratt szólaltatja meg, Bowsert Jack Black, Peach hercegnőt Anya Taylor-Joy.

612 milliárd forintba kerül az extra nyugdíjak kifizetése

Varga Mihály Facebook-posztjából, mintegy mellékesen derült ki az összeg.

Most épp a fizetési nehézségek miatt omlott Putyin karjaiba Orbán

Ismételten Putyin lekötelezettje lett az Orbán-kormány. Magyarország devizaszűkében, a forint árfolyama összeomlóban, és bár a propaganda mindent az uniós szankciókra kenne, a történtek mögött a kormány és a jegybank súlyos hibái sejlenek föl.

Kövér László szerint a tanári fizetésemelés nem függ a brüsszeli megállapodástól

A fideszes házelnök a Hit Gyülekezete hetilapjának adott interjút.

Egy felmérés szerint a magyarországi vállalatok pesszimistán vélekednek a fizetési szokások alakulásáról

Növekedtek a magyarországi fizetési határidők is.

Karácsony Gergely hajnalban a kukásközpontban kezdett, extrapénzről is szó volt

A Blikk.hu információi szerint a főpolgármester ígéretet tett arra, hogy a főváros minden dolgozónak bruttó 200 ezer forintos egyszeri pénzt ad a rezsidíjak kompenzálására.

Több iskolában csökkentették az osztályfőnöki fizetéseket, van, ahol a tankerület visszavonulót fújt

A jogszabály szerint minden év elején az adott osztály létszáma alapján állapítják meg ezt az összeget.

Karácsony a Facebook-oldalán szavaztatta meg, legyen-e karácsonyi díszvilágítás

A főpolgármester szerint Budapest éves bevétele még a jövő évi villanyszámla kifizetésére sem elég.

Közel másfél milliárd a tartozás, elrendelték az egyik legnagyobb italforgalmazó felszámolását

A tartozások miatt két tárgyalást is tartottak az ügyfelekkel, de a második gyorsan véget ért, mert a cég még a korábbinál is sokkal rosszabb ajánlatot akart tenni.

Lesz, aki elviszi a szemetet? Minden, amit a kukások munkabeszüntetéséről tudni lehet

Budapest több pontján sem vették fel a munkát a kukások, akik arra panaszkodnak, hogy a fizetésemelésüket eltüntette az infláció. A fővárosi szemétszállító cég elismeri, hogy bajok vannak, de ők az állami kukaholdingra hárítják tovább a felelősséget. A budapestiek pedig kíváncsian várják, mikor viszi el valaki a szemetet. Összegyűjtöttük, mi történik épp, és mi történhet ez után.

Öt tanár fizetését csökkentette a Klik az I. kerületben, mert kevesebb lett a gyerek

Szülők petícióban tiltakoznak a megalázó lépés ellen.

Surányi György: Szemfényvesztés a megállapodás a gázfogyasztásunk halasztott fizetéséről

A térségi devizák közül csak a forint árfolyama szállt el, egyebek mellett azért, mert elégtelen a devizatartalékunk – állítja az egyetemi tanár, volt jegybankelnök. Úgy látja, a jegybank túl korán ál

Megvágta a Klebelsberg Központ a tanárok fizetését egy budai iskolában

A tankerületi központ indoklása az volt, hogy kisebb lett az osztálylétszám. Igaz, az osztálylétszám keretét pont ők csökkentették.

Kövér Lászlónak ellenpróbát javasol tisztességből, tanári fizetésért Szabó Szabolcs

Érzékeltette, miért tisztességes a tanárok összes követelése. Csak ugyanazt tenné a házelnökkel, amit a Fidesz a pedagógusokkal.

Nyilvánosan tépte szét egynapi bérét egy kőbányai tanár

„35 éves vagyok, matematika, filozófia és informatika szakos tanár Kőbányai Szent László Gimnáziumban. A pályakezdőkkel azonos a fizetésem” – írta.

Százezer forintos rezsitámogatást fizet minden dolgozójának a Mészáros Csoport

A cég négyhavi többletáram- és gázszámlát fedez.

Kukásautóval érkezett tárgyalni a közműcég vezérigazgatója, és fizetésemelést ígért a sztrájkoló kukásoknak

Rossz a géppark - erre hivatkozva nem vették fel a munkát a Mélyfúró utcai hulladéktelep dolgozói. A helyszínre érkező Mártha Imre azt mondta nekik: ahhoz képest, amit kérnek, szerény, de az eddiginél jobb ajánlatot próbál adni a budapesti közműcég, de arra is szükségük van, hogy az állami kukaholding odaadja azt a pénzt a fővárosnak, amibe az ottani szemétszállítás kerülne.

A fenyegető levelek hatására még többen sztrájkolhatnak

A pedagógusok a gördülő sztrájkkal nagyobb megbecsülést és béremelést szeretnének elérni.

Tizenkét éve azt mondjuk, hogy nem lehet lejjebb süllyedni, de aztán mindig sikerül

A múlt héten elbocsátott tanár, Palya Tamás olyan diákoktól kap támogató üzeneteket, akiket korábban megbuktatott. Törley Katalint, aki pár nappal később tudta meg az elbocsátását, olyan diákok ölelték meg az iskolai folyosóján, akiket nem is tanított. A kirúgott kölcseys pedagógusokat kérdeztük. Videó.

Alpolgármesternek nevezték ki a korrupcióval vádolt Simonka Györgyöt Pusztaottlakán

Fizetést nem vesz fel, csak segíteni akar szülőfalujának.

„Ez nem kizárólag budapesti dolog” – az elszigetelt tiltakozások után beindult a tanárok önszerveződése

Három tanár beszélt arról a Telexnek, hogy kezdetben külön-külön szerveztek akciókat, aztán egy időben jöttek rá: az már kevés, hogy az iskolák egymástól elszigetelődve tiltakoznak, össze kell fogniuk. Egy romkocsmában találkoztak, ahova 38 iskolából érkeztek pedagógusok.

Zöld út az „EU-s pénzszerző” törvényeknek, jön az Integritás Hatóság

Futószalagon fogadta el az EU-s pénzkifizetéseket segítő, a kormány által benyújtott törvényeket a parlament kedden – többet ellenzéki támogatással. Így létrejön például a szemérmesen “Integritás Hatóságnak” nevezett korrupcióellenes szervezet, a törvények többségét társadalmi vitára bocsátják, a vagyonkezelő alapítványokból pedig sok politikus távozhat.

Döntöttek az uniós források kifizetéséhez elvárt törvényjavaslatokról

Az Országgyűlés elfogadta az Európai Bizottsággal történő megegyezéshez szükséges törvényjavaslatokat.

Lilu kiakadt Kövér László tanárokra tett kijelentésén

A műsorvezető a közösségi oldalán adott hangot a nemtetszésének.

Megszavazták az uniós források kifizetéséhez elvárt további törvényjavaslatokat

A kormány vállalta, hogy társadalmi egyeztetés nélkül kevesebb törvényt hoz, hogy korrupcióellenes intézménnyel előzi meg a csalásokat, és hogy a NAV aktívan segítheti az OLAF vizsgálatait.

Kövér László: Szükség van a pedagógusok béremelésére, de az rövid távon nem függ össze az oktatás színvonalával

A házelnök úgy látja: a tisztességes pedagógusok nem a fizetéstől teszik függővé a teljesítményüket.

Kövér: A tisztességes pedagógusok nem a fizetésüktől teszik függővé teljesítményüket

Az Országgyűlés elnöke szerint nem lehet a meglévő jogszabályokat félretenni, és egy nem létező jogi kategóriával élve polgári engedetlenségi akciót indítani a gyerekeink rovására.

Hitelbe ad gázt Oroszország, ezt is törlesztheti Orbán a szankciók puhításával

A kormány a forint romlásának megállítását reméli a kialkudott fizetési haladéktól. Gyanús, hogy a konstrukció része lehet az újabb EU-s szankciók akadályozása.

Kövér László: A tisztességes pedagógusok nem a fizetésüktől teszik függővé a teljesítményüket

A tanári béremelésre szükség van, de nem lehet a gyerekek rovására polgári engedetlenségi mozgalmat indítani - magyarázta Kövér László. Arról is beszélt, hogy szerinte orosz-amerikai háború folyik.

Kövér László: A tisztességes pedagógusok teljesítménye nem a fizetésüktől függ

A házelnök arról is beszélt, hogy nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború zajlik a szomszédunkban.

Kiderült, hány magyarországi cég reagált fizetésemeléssel az inflációra

A munkavállalók egyre többen követelnek béremelést Magyarországon.

Magyarország a téli időszakra halasztott fizetést kap a földgázra a Gazpromtól

A kormány szerint a lehetőség időszakos beemelése a szerződésbe növeli az MVM Csoport finanszírozási mozgásterét és likviditási biztonságát.

Megszavazták az uniós források kifizetéséhez elvárt első törvényjavaslatot

Korrupciós ügyekben bárki kérhet a jövőben jogorvoslatot, ha az ügyészség ejti is a vádat. A kormány az Alkotmánybírósághoz küldené a most megszavazott törvényjavaslatot.

Rezsiemelés: miért kaphatunk néhány köbméteres fogyasztásra nagyon magas gázszámlát, és mit tehetünk ellene?

Egy adminisztrációs apróság miatt három különböző képlettel számolják a szolgáltatók a gázfogyasztás kedvezményes felső határát a bediktálós fogyasztóknak. Ebben a cikkben elmagyarázzuk, hogyan jöhetnek ki a számok, és érdemes lehet-e váltani más fizetési kategóriába.

Nálunk szinte titok, de egyre több helyen kötelező feltüntetni a munkabért

A megkérdezett munkavállalók 80 százaléka egyetért ezzel.

Till Attila: Kirúgni valakit azért, mert kiáll az igazáért, az nagyon gáz

A műsorvezető szerint a pedagógusok jó ügyért sztrájkolnak, és a mostani fizetésükből képtelenség megélniük.

A Facebook megvette a magyar Metapaytől a nevet és a metapay.eu-t

A magyar cég fejlesztette ki a Szigeten a készpénzmentes fizetési rendszert, aztán a Vida József-féle Takarékbankkal is dolgozott együtt, végül azonban egy távoli döntés segítette a tulajdonost egy nagy üzlethez: a Facebook Metára változtatta a nevét, és mivel fizetési szolgáltatást is fejleszt, megtetszhetett neki a név.

Bruttó nyolcmillió forintos távolléti díjat fizetett a közmédia a távozó Németh Balázsnak

A köztévé népszerű műsorvezetőjének fizetése 2022-ben már minden hónapban meghaladta a kétmillió forintot.

Bruttó nyolcmilliós lelépési pénzt fizetett Németh Balázsnak a közmédia

A közmédia celebjének fizetése februártól átlépte a kétmilliót, áprilisban pedig négymillió forintnál is többet vihetett haza.

Megvan az uniós megállapodás: Brüsszel pénzt szerzett a rezsiszámlák kifizetésére

Brüsszelben megegyeztek a tagállamok a kötelező energiafogyasztásban és az energiatermelő cégek bevételeinek korlátozásában. Az így befolyó pénzt a rászorulók kapják.

Szó sincs magyar államcsődről, de nagyon kéne a kemény deviza

Az nem jelent államcsődöt, hogy a kormány kifizetési stopot rendelt el a kormányzati szférában, még akkor sem, ha emiatt egyes intézmények késedelmes fizetésbe esnek a beszállítói számláikkal. Fel sem merül, hogy Magyarország ne tudná vagy akarná fizetni a lejáró adósságait – ez jelentene államcsődöt. Ugyanakkor a megborult folyó fizetési mérleg miatt nagy szükség lenne devizabevételekre. A legjobb, ha a kormány minél gyorsabban meg tud állapodni az Európai Bizottsággal, egy jelentős devizakötvény-kibocsátáson most nagyon borsos felárat kellene kínálni.

Még 150 darab 10 forintos előfizetést osztunk szét tanárok és diákok között

Vasárnap zárul a 444 Campus program a 2022/23-as tanévre.

Jó hír a nyugdíjasoknak: az MVM közölte, elég 15-éig kifizetni októberben a gázszámlákat

Akkor is elég lesz október 15-éig kifizetni a gázszámlát, ha korábban jár le a fizetési kötelezettség.

Népszava: a kórházakat is elérte a központi kifizetési korlátozás

Eligazítást tartottak az intézmények gazdasági vezetőinek.

Bod Péter Ákos: Itt valami filmszakadás van

Nem érti, hogy miért kellett elrendelni a kifizetések leállítását, de azt egészen pontosan elmondta, hogy miért gyengül ennyire a forint, és hogy milyen politikai hibák vezettek odáig, hogy Magyarország kockázatosabb a befektetők szerint, mint Bulgária.

Gulyás: Késedelmi kamat nélkül lehet fizetni a rezsiszámlákat október 15-ig

Hiába hozta előre az MVM a csekkeken a fizetési határidőket, a kormány szerint elég 15-ig fizetni.

Kormányinfó: Az őszi szünet rovására hosszabb lesz a téli szünet az iskolákban

December 22-től január 8-ig tart majd a téli szünet, október közepén kezdik el kézbesíteni a nemzeti konzultáció kérdőíveit. Az árfolyammozgásoknak gazdasági okai nincsenek, a fizetési határidőt a köv

Kormányinfó: Az őszi szünet rovására hosszabb lesz a téli szünet az iskolákban

December 22-től január 8-ig tart majd a téli szünet, október közepén kezdik el kézbesíteni a nemzeti konzultáció kérdőívet. Az árfolyammozgásoknak gazdasági okai nincsenek, a fizetési határidőt a köve

Jól hangzik a bruttó 500 ezer forintos átlagfizetés, de a többség még a 400 ezret sem kapja meg

Az átlagot jobban megtestesítő mediánkereset már 118 ezer forinttal marad el az átlagkeresettől.

Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline

Mindeközben nem csökkentik a dolgozók fizetését.