Hírkereső

Keresés

Nemzetközi lapszemle: Az igazság tele közeleg Európában

Ha az EU nem segít az embereknek az energiaválságban, akkor a populisták gyorsan válaszokat adnak majd a kontinens kulcskérdéseire. Timothy Garton Ash szerint a fasizmust nem Olaszországban, hanem Putyin rendszerében kell keresni. Giorgia Meloninak el kell döntenie, hogy kormányozni vagy provokálni akar-e. Válogatás a világsajtó írásaiból.

Szvetlana Alekszijevics: Az ukrajnai háború azt mutatja, hogy a birodalom csak most fog szétesni

„Ami ma Oroszországban történik, azt fasizmusnak tekintem, és diktatúra van hazámban, Fehéroroszországban is. Putyin nélkül már legyőztük volna Lukasenkát, de az orosz elnök támogatásával eddig ez nem sikerülhetett” – mondta a könyvfesztiválon a Nobel-díjas fehérorosz író.

Giorgia Meloni útja a neofasizmustól Orbán Viktor barátságáig

A vasárnapi olasz választások után minden jel szerint az egykori Mussolini-fan Giorgia Meloni lesz az ország miniszterelnöke. Na de ki ő, és mit kezdhet koalíciója élén a 60 milliós országgal?

100 évvel Mussolini után eljött az olasz posztfasiszták ideje

A vasárnapi olasz választásokat a jobboldali pártszövetség élén valószínűleg a Mussolini örökségéhez ezer szálon kötődő Olasz Testvérek fogja nyerni. Giorgia Meloni pártjának több tagja egészen nyíltan játszik a fasiszta nosztalgiára, miközben külföldre a miniszterelnökjelölt gyors mérséklődése mellett konzervatív, atlantista erőnek mutatják magukat.

Nem nevezik át a fasiszta háborús bűnösről elnevezett utcát Szlovákiában

Hiába kérte az állami ügyészség, Jozef Tisónak továbbra is utcája lesz Várnán.

Nem tudják, hol van Alekszej Navalnij: ismeretlen helyre szállították az orosz ellenzékit

Váratlanul egy ismeretlen helyre szállították át a bebörtönzött orosz ellenzéki vezetőt, Alekszej Navalnijt, írja a Guardian.A politikusra 2,5 éves éves börtönbüntetést szabtak ki még 2021-ben, majd még 9 évet idén márciusban. Ügyvédein keresztül azonban a mai napig tartotta a kapcsolatot a világgal – kedden viszont váratlanul azt közölték Navalnij ügyvédeivel a pokrovi 2. számú büntetőtelepen, hogy nálunk „nincs ilyen nevű elítélt”.Az orosz ellenzéki sajtósa, Leonyid Volkov azt írta Telegramon, nem tudják, hol van most Navalnij, ahogy azt sem, hogy merre vihetik. Munkatársa, Kira Jarmis pedig arról írt Twitteren, hogy sem Navalnij ügyvédeit, sem a rokonait nem tájékoztatták arról, hogy új helyre viszik a politikust.„Voltak pletykák arról, hogy a melehovói 6-os számú büntetőtelepre szállítják át, de lehetetlen megtudni, mikorra érne oda – ha egyáltalán megérkezik. Nem csak az a probléma a másik, szigorúan őrzött büntetőteleppel, hogy sokkal félelmetesebb. Amíg ugyanis nem tudjuk, hol van Alekszej, addig csak azzal a rendszerrel áll szemben egy emberként, amely már megpróbálta megölni őt”– írta Twitteren Navalnij szóvivője. Jarmis szerint a legfontosabb feladat most az, hogy minél hamarabb megtalálják a politikust. Az idegméreggel megmérgezett Alekszej Navalnij többször is kritikusan nyilatkozott Putyin ukrajnai háborújáról: az orosz invázió kitörése előtti napokban (munkatársain keresztül) arról twittelt követőinek, hogy „Putyin gyilkol és még többet akar gyilkolni”. A Szaharov-díjas politikus sajtósa, Leonyid Volkov a Telexnek decemberben arról beszélt, Vlagyimir Putyin Oroszországa az elmúlt években a „vegytiszta fasizmus” útjára lépett.

Ráborult a Z-betűs orosz installáció a Munkáspárt elnökére az oroszpárti tüntetésen

Mi idősebbek még emlékszünk, milyen volt a fasizmus a második világháború alatt -mondta az 1953-ban született Thürmer Gyula.

Kende Tamás: Fasizmus, nácizmus, putyinizmus – avagy Putyin hirtelen megöregedett

A többi közt Ukrajna nácitlanítását a zászlajára tűző Putyin-rendszer gondolkodásának egyik alapköve egy olyan néhai filozófus, aki annak idején a fasizmus, a hitlerizmus és az orosz ellenforradalmi ideológia lelkes híve volt. Nem meglepő, hogy szélsőjobboldali figurák foglalhatnak el vezető tisztségeket a mai orosz rendszerben.

Ungváry Krisztián: Oroszország mutáns posztfasiszta állam, Ukrajna soha nem volt az

A történész szerint Ukrajna minden belpolitikai problémája mellett soha nem volt fasiszta állam.

Fact-check: Nem zajlik népirtás Kelet-Ukrajnában, de valóban nem könnyű a helyiek élete

Putyin egyik fő érve a háború mellett, hogy a neonáci ukrán kormány oroszokat mészárol, miközben az orosz házelnök szerint a civileknek nem kell tartaniuk a békét hozó katonáktól.

A román újfasiszták vezetője Orbán Viktor politikáját tekinti példának

A bukaresti parlamentbe 2020 decemberében bejutott AUR vírustagadó és oltásellenes performanszai ellenére is folyamatosan növelni tudja támogatottságát a Népszava szerint.

Fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus: Márki-Zay így gázol át mindenen

A Mediaworks Hírcentrum egy videóba gyűjtött össze 7 olyan alkalmat, amikor a baloldal miniszterelnök-jelöltje antiszemita, kirekesztő megnyilvánulásokat tett.

Gulyás Gergely szerint a kommunizmus és a fasizmus veszélyeztetné a magyar jogállamiságot

Varga Judit részt vett a kormányinfó elején, de miután elmondta a kormány álláspontját az elbukott jogállamisági perben, távozott anélkül, hogy kérdezni lehetett volna tőle. Gulyás Gergely bejelentette: ha kell, kijelölnek benzinkutakat, amiknek kötelezően nyitva kell tartaniuk. A pedagógusokkal tárgyalnak, azt kérik, tartsák be a törvényeket.

A baloldal szentjei

„Mocskos buzi vagy! Anyádat sem kötelező szeretni. Te szerencsétlen kis pöcs.” Ezt írta nekem ma reggel egy bizonyos J. Elek a Facebookon, a legutóbbi Homonnay Gergelyes írásom kapcsán. Igen, ezt írta egy ellenzéki szent ember, aki minden bizonnyal védi a melegek jogát és méltóságát, és szerinte biztos fasizmus, hogy a 173. társadalmi nemnek nincs …

Két éve a politikai elnyomás csak eszköz volt a lopáshoz. Most már cél, ez vegytiszta fasizmus

A legismertebb orosz ellenzéki sajtósa, Leonyid Volkov szerint Oroszországban olyan változások zajlottak, amik miatt nekik is menekülniük kellett, Alekszej Navalnijnak viszont nem volt más választása, mint visszatérni hazájába. Volkov szerint a börtönből így is aktívan dolgozik stratégiai folyamatok kialakításán. Az ukrán-orosz feszültséget pedig Putyin zsarolásának tartja, amire a Nyugat nem szankciókkal reagált, hanem szóba álltak vele.

Felfedték a fasizmus titkát

Nem csak elkendőzték: el is pusztították az igazságot. Hiszen ki halna meg egy szimpla hazugságért?

Nagy tüntetés volt Bécsben a kötelező oltás miatt

Fasizmust kiáltottak a tiltakozók, soraikban egy csomó igazi fasisztával.

Ez a nap mindenről szólt, csak nem 1956-ról – a mai események röviden

A megemlékezések alig-alig szóltak a 65 évvel ezelőtti eseményekről. Sokkal több szó volt Gyurcsányról, a baloldalról, Sorosról, Brüsszelről, de még az iszlámról, az LMBTQ-ról és „a Covid-fasizmusról” is.

A Mussolini név már nem szégyen Olaszországban, és újra turistákat vonz

Dzsesszzenész, forgatókönyvíró, színésznő-politikus, tengerésztiszt, focista – hosszan lehetne még sorolni, miféle pályákat választottak Benito Mussolini leszármazottjai. A fasiszta olasz diktátor nevét viselő népes család sorsa, illetve a Duce megítélése azután került ismét reflektorfénybe, hogy egyik unokája látványos sikert aratott a legutóbbi önkormányzati választáson.

Miután oltásellenesek feldúlták a várost, tízezrek tüntettek a fasizmus ellen Rómában

Egy héttel ezelőtt az oltáskényszer ellen tiltakozó szélsőségesek betörtek a legnagyobb olasz szakszervezet székházába is.

Tízezrek tiltakoztak Rómában a szélsőjobboldal ellen

„Soha többé fasizmust!” – hirdették a felvonulók, akik az erőszakért felelőssé tett Új Erő neofasiszta szervezet betiltását követelték.

Muki bácsi, az (ir)reálpolitikus – a 75 éve elhunyt Bethlen István portréja

1946. október 5-én halt meg egy moszkvai börtönkórházban az egyik legnagyobb tekintélyű magyar kormányfő, gróf Bethlen István. Ellensége volt a demokráciának is, a diktatúrának is, de mindenkivel kész volt összefogni, ha azzal vélte szolgálni a nemzet vélt érdekét, melynek minden egyetemes értéket alárendelt. Hitt a folytathatatlan folytathatóságában, a lehetetlen lehetőségében.

A fasisztákhoz hasonlítja a genderkritikusokat egy amerikai filozófus

A feminista ikon szerint örömmel kell fogadnunk a nemek fejlődését.

Az olasz jobboldal betiltaná a kommunizmust és az iszlamizmust

A Giorgia Meloni vezette jobboldali ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) párt egy olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely a kommunizmus betiltására irányul, egy olyan törvény alkalmazásával, amely már tiltja a fasizmust Olaszországban.

Munkaszüneti nappá tennék az Európa-napot

A fasizmus elleni harc hőseire és az áldozatokra emlékeztek az ellenzéki pártok.

Leslie Mandoki a 888.hu-nak: Bartók már a ’30-as években tudta a választ a fasizmusra

A világhírű Leslie Mandoki a 888.hu-nak mesélt szombati online koncertjéről, Bartókról, a széthúzásról és a világjárvány kihívásairól, de egy személyes történettel Freddie Mercury és a Tavaszi szél rejtélyére is fényt derített.

Iványi Gábor szerint utoljára a fasizmus idején voltak ilyen törvények

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség jövő héttől megmozdulásokat szervez, hogy visszanyerjék törvényes státuszukat.

Iványi Gábor szerint utoljára a fasizmus idején próbálták meg a mostanihoz hasonló törvényekkel egy kézben koncentrálni a hatalmat

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség országos megmozdulásokat szervez, miután a NAV több mint 240 millió forinttal terhelte meg a számlájukat.

Iványi Gábor: Utoljára a fasizmus idején voltak ilyen törvények

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség jövő héttől országos megmozdulásokat szervez, mert elfogadhatatlannak tartja azt, ahogyan a kormány bánt vele az elmúlt évtizedben.

TGM a posztfasizmus bántóan egyszerű titkáról

Húsz év után ismét könyve jelenik meg Tamás Gáspár Miklós filozófusnak. Ez nem celebkönyv, nem memoár, hanem a szerző legfontosabb marxista politikafilozófiai elemzéseinek gyűjteménye.

Federico Finchelstein: Orbán egy mini-Trump

A fasizmust és a populizmust állítja párhuzamba az argentin történész magyarul Fasiszta hazugságok címen megjelent könyvében.