Hírkereső

Keresés

Meghosszabbíthatják a zárlatot Németországban: egyelőre február végéig tart majd

Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.

Két napon belül tavaszi idő lesz

Csütörtökön már 14 fokot mérhetünk, mintha március lenne, fagyni még éjjel sem fog. Januárban beköszönt a tavasz, de azért a télről még nem szabad lemondanunk.

A légitársaságot hibáztatja, mert a kutyája halálra fagyott a repülőn

Repülés közben minden élőlényre oda kell figyelni.

Barládnál négy hattyú ráfagyott a tóra

A tűzoltók kimentették őket.

A szibériai fagy után szerdán jön a felmelegedés

A hét elején még havazik, aztán fokozatosan emelkedik a csúcshőmérséklet.

Már jegesedik a Balaton

A partra kicsapódó víz a növényekre, tereptárgyakra is ráfagyott.

Elkezdett befagyni a Balaton

A hideg, fagyos időben megindult a jégképződés a Balaton déli partján

Koronavírusosak lettek a fagyik Kínában

A fagyi is elkaphatja a koronavírust?

Ma is sokfelé havazásra ébredt az ország

Az északkeleti megyék kivételével szinte mindenhol havazásra és kemény mínuszokra ébredhettek vasárnap reggel, ez jól látszik az Időkép interaktív térképén

Rakonczay Gábor hat nap után feladta, hogy egy SUP-pal keljen át az Atlanti-óceánon

Átfagyott.

Tudatosan veszi el a kedvét a szegényeknek a gyerekvállalástól a kormány

Egy sor szociális ellátás, támogatás összegének befagyasztásával ismét a legszegényebbeken ütött egyet az Orbán-kormány.

Karácsony: A rendkívüli hideg miatt fokozottan figyeljünk az otthontalanokra

A rendkívüli hideg, a várható súlyos mínuszok miatt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere fokozott figyelemre szólította fel az összes olyan fővárosi céget és intézményt, amelynek munkavállalói közterületen teljesítenek szolgálatot a kijárási tilalom idején

Karácsony Gergely több figyelmet kér a hajléktalanoknak

A főpolgármester kiemelten utasította az illetékes fővárosi cégeket az otthontalanok védelme érdekében.

Szélsőséges előrejelzések: befagy-e a Balaton, vagy tavaszi időnk lesz?

Összevetettük az időjárást előrejelző oldalak következtetéseit.

Ónos eső, hó, erős szél és szibériai fagy jön

Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást és figyelmeztetéseket adott ki.

Jegesedhet a Balaton

A viharos szél átforgatja, 0 fok körülire hűti a tó vizét. De ha lesz is rajta jég, valószínűleg nem lesz alkalmas sportolásra.

Vasárnapra befagyhat a Balaton

Vékony jégtakaró alakulhat ki a tavon, ami azonban még messze nem alkalmas sportolásra.

Hétvégére befagy a Balaton

Vasárnapra már vékony jégpáncél boríthatja a tavat, de korcsolyázni nem lehet rajta.

Már tudjuk, mikor lesz szibériai fagy Magyarországon

Az ország hóval borított keleti tájain alaposan be kell majd fűteni a hétvégén.

Több centi hó érkezik Budapestre

A fővárosban 0,2-2,5 centiméternyi hó várható éjjel, országszerte 1-6 centire számíthatunk. Csütörtöktől pedig elérjük a hideg mélypontját.

A Tiszántúlt szórhatja meg reggelre a havazás

A fagyzugos helyeken -8 foknál is hidegebb lehet.

Madridban próbálják eltakarítani a havat, mielőtt minden jéggé fagyna

Az óriáshavazás után most csütörtökig kemény fagyokat ígérnek a spanyol fővárosban.

Szakad a hó a déli megyékben, jövő héten az ország több részén is havazni fog

Vasárnap délután erős havazás kezdődött az ország déli, délnyugati határánál, a fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően pedig meg is marad a hótakaró, írja az Időkép

A jövő hét végén tényleg mindenki maradjon otthon, -20 fok is lehet

Szibériai eredetű fagyos levegő érkezik szerdától.

–15 fok lehet a jövő hétvégén

Szibériai eredetű fagyos levegő árasztja el Közép-Európát.

Elő a bundabugyikkal, félelmetes hideg lesz jövő hétvégén

Elég durva fagyokra kell számítani.

Amerikai filmes szaklap dicséri a magyar kormány víruskezelését

A Hollywood Reporter cikke szerint a magyar kormány remekül kezelte a koronavírus-járványt, aminek köszönhetően Magyarország az utolsók között fagyasztotta be, és az elsők között indította újra a filmgyártást.

Több Facebook-dolgozó belső levelezést indított, hogy töröljék Trump fiókját, erre azonnal elnémították őket

A Capitoliumban történt események miatt több Facebook-dolgozó belső levélben kérte: azonnal tegyék elérhetetlenné a leköszönő elnök, Donald Trump fiókját. A beszélgetést nem sokkal később befagyasztotta cég.

Január elején kezd őszből télbe átmenni az időjárás

A hétvégén lesznek térségek, ahol nap közben is fagyni fog.

Negyedév alatt 54 ember halálát okozta a hideg Magyarországon

Az elhunytak többsége kis településeken élt.

Tavaly október és december között 54-en fagytak meg Magyarországon

Sokkal kevesebben haltak meg Budapesten, mint a korábbi években.

54 ember fagyott halálra év végéig Magyarországon

A fagyhalál kevesebb áldozatot szedett a fővárosban az előző évekhez képest.

Több zsírt éget a fagyban végzett testmozgás

Akadályozza a rossz idő az edzésben? Többé nem.

Örülhetnek az északnyugatiak, kezd téliesre fordulni az időjárás

Esővel indul a fagyos hét.

Marad a borús, esős idő, jövő héten már kopogtatnak a fagyok

Hétfőn legfeljebb 10 fok várható napközben.

Kiolvadt egy ősi gyapjas orrszarvú a szibériai fagyott földből

A felfedezés szenzációnak számít, ilyen ép tetemet eddig még nem találtak.

Kerítésre akadt holttestet találtak Szombathelyen

Halálra fagyhatott a hajléktalan férfi.

Elsőre fura, de teljesen mindegy, hogy olyan teherautóban érkezett a -70 fokon tárolandó vakcina, ami csak -20 fokig képes lehűteni a rakterét

A lényeg az a doboz, amit a Pfizer fejlesztett ki, hogy kellően hidegen tartsa a vakcinát. A logisztika azután kezdődik, ha megbontják a speciális dobozt.

Cudar hideg lesz éjjel, vasárnap délelőtt kisüt a nap

Hétfőtől több nap is eső hull alá

Ma éjszaka a legtöbb helyen fagyni fog.

Brutális fagy lesz vasárnap

Végre beköszönt a tél. De nem lesz sok köszönet benne.

Fontos szerepe lehet egy fagyit áruló cégnek a koronavírus elleni vakcina terjesztésében

Jól jön a hidegben szerzett tapasztalatuk.

1400 menedékkérő maradt szállás nélkül Boszniában egy tábor bezáratása után

A bezáratott Lipa táborban eddig is fűtetlen sátrakban kellett élnie a menekülteknek, pedig hetek óta fagy a környéken.

Dögunalmas, középszerű dráma a fagyott szakállú George Clooney szenvedése az Északi-sarkon

Amikor legutóbb egy George Clooney rendezésében készült filmet néztem a moziban, egyszerűen elaludtam. Nem a szó átvitt értelmében, hanem tényleg, 5-10 percekre elbóbiskoltam a moziban, hogy aztán a saját horkolásom vagy az emiatt panaszkodó ismerősöm ébresszen fel. Szerencsére az új filmje, Az éjféli égbolt a Netflixen jelent meg most pénteken, így legalább a saját ágyamban tudtam átvészelni egy újabb lehangolóan középszerű drámát.

Csaknem 60 ezer éve jégbe fagyott farkaskölyköt vizsgálnak kutatók

A farkaskölyök örökítőanyagában kapcsolatot találtak régi oroszországi, szibériai és alaszkai farkasfajokkal.

57 000 éve jégbe fagyott, teljesen érintetlen farkaskölyköt vizsgálnak kutatók

Csaknem hat évtizede jégbe fagyott farkaskölyköt vizsgálnak amerikai kutatók. Az állat tökéletes állapotban megőrződött maradványai alapján a szakértők ismereteket szerezhetnek az akkor élő farkasok életmódjáról és a modern farkasfajokkal való rokonságukról – közölték a Des Moines-i Egyetem tudósai.

Esővel és széllel köszönt be a karácsony

Előtte melegfront, utána hidegfront érkezik.

Mintha csak pár napja fagyott volna meg az 57 ezer éves farkaskölyök

Egy szinte tökéletes állapotban megmaradt, 2016-ban megtalált, 57 ezer éve megfagyott farkaskölyöknek köszönhetően rengeteget tanulhatnak a kutatók a jégkorszaki ragadozók életmódjáról és táplálkozásáról, illetve a modern farkasfajokkal való rokonságukról