Hírkereső

Keresés

Az Európai Bizottság egyetlen centtel sem csökkentette a büntetési javaslatát

A tagállamok kedden kérték, hogy nézzék át, a magyar kormány nem érdemel-e enyhébb elbírását. Pénteken így válaszolt a Bizottság: nem.

Navracsics: Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb állama közé kerülhet

A miniszter szerint jó esély van arra, hogy decemberben megállapodjanak a Bizottsággal a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításáról.

A korrupcióról annyit, hogy nem kell csinálni

Létrehozása után nem sokkal már kapott bejelentéseket az uniós pénzeket érintő korrupció feltárására létrehozott Integritás Hatóság, mondta az elsőként a Telexnek adott interjújában Biró Ferenc. Az elnök 100-150 fős stábot épít, fokozottan védik a bejelentő személyét, ügyeket vizsgálnak, de nem nyomoznak, és le is állíthatnak gyanús közbeszerzéseket.

NER-es csontvázak előkerülését is kockáztatja Orbán az uniós pénzekért cserébe

Ha azt akarja a kormány, hogy csilingeljen az uniós kassza, vállalnia kell a kockázatot, hogy akár az elsikált korrupciós bűncselekmények ügyében is újrainduljon a nyomozás. Az ennek érdekében novemberben hozott módosításokat azonban az Európai Bizottság kevésnek találta.

Értelmetlennek tartja az Európai Bizottság, hogy őket okolja a magyar kormány a benzinárstop kimúlásáért

Mivel jelenleg semmilyen korlátozás nincs a magyarországi ellátásra.

Az Európai Bizottság tételesen cáfolja a kormány "szankciós benzinárait"

Közölték, az uniós szankciók egyáltalán nem érintik a magyarországi ellátást. Az Orbán-kormány csak bűnbakot keres.

Az Európai Bizottság szóvivője szerint Magyarország bűnbaknak használja őket

„Nincs értelme annak, amit a magyar kormány mond az üzemanyaghiány ügyében” – közölte Eric Mamer.

Brüsszelben értelmetlennek nevezik a magyar kormány érvelését az üzemanyagellátási gondokról

Az Európai Bizottság vezető szóvivője szerint csak bűnbakként használja őket a magyar kormány.

Von der Leyen: Az új szankciós csomaggal megszüntetnénk Oroszország hozzáférését a drónokhoz

Az Európai Bizottság egy kilencedik szankciós csomag elfogadását javasolja Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt.

Újabb uniós vállalást fogadott el az Országgyűlés, a politikai nyomásgyakorlást visszautasították

Idén utoljára ült össze a parlament.

Zsarolónak minősítette a holland és a német parlamentet a Fidesz politikai nyilatkozatával az Országgyűlés

A nyilatkozat azért született meg, mert a két ország sürgette, hogy Magyarország csak akkor kapjon EU-s pénzt, ha teljesíti az Európai Bizottság jogállamisági feltételeit.

Erős intézményekkel az egyenlőség hatékony érvényesítéséért

Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős európai biztosának írása.

Volt vétó, vagy nem volt vétó: mi baja az Orbán-kormánynak az Ukrajnának szánt uniós hitellel?

Ha Magyarország arra kényszeríti az EU-t, hogy kétoldalú alapon nyújtson hitelt Ukrajnának, azzal mindenki rosszabbul jár, mint a közös hitelfelvétellel – ideértve az ukránokat, a tagállamokat, és Magyarországot is. A háttérben meghúzódó fontos szál: Orbán Viktor is részese volt annak a döntésnek, amikor az Európai Bizottságot megbízták, hogy dolgozzanak ki támogatási konstrukciót Ukrajna számára.

Az uniós pénzért cserébe a kormány még a NER kertjében elföldelt csontvázakat is előkaparná

Mi sem bizonyítja jobban a kormány kétségbeesett próbálkozását az uniós pénzek elnyerésére, mint hogy már olyan törvényeket is hajlandó elfogadni, amelyekkel akár a NER piszkos ügyeiben is újra elindulhat a nyomozás – írja az e heti HVG.

Franciaország és Németország mentheti meg a befagyasztandó uniós forrásokat

A két nagyhatalomnak komoly politikai érdekei fűzödnek ahhoz, hogy Magyarországnak kedvező döntés szülessen.

Az Európai Bizottság alelnöke szerint egy tagállam tiltakozása miatt nem sikerült megállapodni, miközben milliók vannak áram és fűtés nélkül

Arról a megállapodásról van szó, amiről a magyar kormány azt állítja, hogy nem akadályozták meg.

Szijjártó Péter: Mi másra szavaztunk nemmel

Szerinte az Európai Unió jövője nem a közös adósság irányában van.

Nem enged a magyar kormány: Varga Mihály állítja, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzeket nem lehet más ügyekkel összekapcsolni

Varga megvétózta az Ukrajnának járó 18 milliárdos uniós támogatást, mire a magyar helyreállítási tervről való szavazás lekerült a napirendről Brüsszelben.

Jogszabállyal akadályozná meg az erdőirtást az unió

Betiltják azon termékek forgalmazását, amelyek hozzájárulnak az erdőpusztuláshoz.

Varga Mihály: Ne bontsunk pezsgőt, csak mert a Bizottság jóváhagy bizonyos kifizetéseket

Szerinte az EB zsarolással szeretné összekötni az ukrán hitelt az EU-s kifizetésekkel.

PSZ: Az Európai Bizottság is felfigyelt az elbocsátott magyar tanárok történetére

A tiltakozás a jövő héten is folytatódik, hétfőn több iskolában tanítási szünet lesz.

Vera Jourová: Eredményes lehet az Orbán Viktorra nehezedő pénzügyi nyomás

Az Európai Bizottság a jogállamiságért is felelős alelnöke úgy látja, hogy kezdi meghozni gyümölcsét a brüsszeli taktika, az a javaslat, hogy az Európai Unió egyelőre ne fizessen ki több mint 13 milliárd eurót Magyarországnak.

Nem sieti el a döntést az EU a magyar pénzekről, az idő pedig vészesen fogy

Hiába nyújtotta be a javaslatát az Európai Bizottság a tagállamoknak a magyar helyreállítási terv elfogadásáról és a jogállamisági eljárás lezárásáról, a helyzet változatlanul bizonytalan.

Bűncselekménnyé nyilvánítaná a szankciók megsértését az EU

Közös uniós szabályokat terveznek meghatározni, amelyek megkönnyítik a szankciók megsértésével kapcsolatos nyomozást, büntetőeljárás indítását és az azonos szintű büntetést valamennyi tagállamban.

Mindössze 3000 eurónyi orosz vagyont zárolhatott Magyarország, de a kormány erről is kitartóan hallgat

Április óta minden uniós tagállamnak jelentenie kell, mennyi pénzt fagyasztott be olyan orosz politikusok, oligarchák, vagy éppen propagandisták vagyonából, melyek az EU-s szankciók hatálya alá esnek. Bár az Európai Bizottság hivatalosan csak a teljes összeget ismerteti, egy nyilvánosságra került adat szerint a magyar állam összesen 3000 eurónyi, vagyis 1,2 millió forintnyi orosz vagyont zárolt, a legkevesebbet Európában. Az érintett magyar hatóságok azonban hallgatnak.

Havi két alkalommal kereskedőtől is ingyen vehetünk fel pénzt

A jogállamisági mechanizmus lezárásához kapcsolódó döntéseket is elfogadott az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.

Heves szócsata alakult ki abból, mit is mondott Orbán Viktor

Előkerültek a „baloldali hiedelmek” is.

Orbán Viktor: Magyarországnak joga van hozzáférni az olajhoz

A miniszterelnök közölte, hogy Brüsszel az atomerőművekre és a gázra is szankciókat akar kivetni.

Orbán Viktor: Magyarország kénytelen-kelletlen belátja, hogy Ukrajnát segíteni kell

A Kossuth rádióban beszélt péntek reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök nem támogatja, hogy az EU tagállamai közös hitelt vegyenek fel azért, hogy Ukrajnát támogassák. Szerinte minden országnak külön, közvetlenül kell támogatást nyújtania, Magyarország pedig már el is különítette ezt az összeget a 2023-as költségvetésben.

Orbán: Magyarország kénytelen-kelletlen, de belátja, hogy támogatni kell Ukrajnát

A kormányfő szerint a szankciók egyetlen centiméterrel sem vittek közelebb a háború végéhez. Az nem barátság az amerikaiak részéről, ha nekünk négyszer drágábban adják a gázt, mint amennyit ők otthon fizetnek érte. Az Európai Bizottság nem adta oda a pénzt az országnak, de odagurították a dollárokat a baloldalnak. Percről percre közvetítettük a miniszterelnök Kossuth rádiónak adott nyilatkozatát.

Tárgyalásokat folytat a Facebook tulajdonoscége az Európai Bizottsággal

A Meta egy egyre fenyegetőbb trösztellenes vizsgálatot igyekszik kimozogni ezzel.

Szita Károly sürgeti az Európai Bizottság elnökének válaszát

Másfél hónapja késik a felelet.

Hivatalos: Több száz benzinkutat vásárolt a Mol Lengyelországban

Így a cégnek több töltőállomása lett Lengyelországban, mint Magyarországon.

Süddeutsche Zeitung-elemzés: Von der Leyen kemény Orbánnal, de még keményebb Putyinnal

Ursula von der Leyen az Orbán-kormánnyal és az Oroszországgal szembeni fellépéssel nem csak bizottsági elnök munkáját végzi, hanem politikai üzenetet is küld Berlinbe, írja a német lap.

Orbán politikája kétszer akkora kárt okoz a gazdaságnak, mint az EU Moszkva elleni szankciói

A Brüsszel elleni háborúzással Orbán Viktor épp akkor veszítheti el az uniós pénzek jelentős részét, amikor az országnak a legnagyobb szüksége lenne az eurómilliárdokra. A felfüggesztett támogatásokat csak drágán és átmenetileg lehet devizahitelekkel pótolni.

A kormány megígérte Brüsszelnek, hogy legkésőbb két év múlva újra csatlakozhatnak a hálózathoz a napelemesek

Vállalta a kormány hogy legkésőbb két év múlva kivezeti az október végétől élő korlátozást, ami nagy felzúdulást keltett a napelemes ágazatban. Emellett egy sor másik intézkedést is megígértek – a szélerőművek engedélyezésétől kezdve a megújulós ügyintézés felgyorsításáig –, hogy hozzájussunk 5,8 milliárd eurónyi uniós pénzhez. A megújulókkal kapcsolatos vállalásokból szemezgettünk.

„Az Orbán-kormány annyit lopott, hogy el fogja veszíteni Magyarország uniós forrásainak jelentős részét”

Inkább kapják a pénzt a civilek és az önkormányzatok! Ellenzéki pártok reakciói az Európai Bizottság döntésére.

"Egy felelős kormány ekkora pofon után lemondana"

Donáth Anna mellett az ellenzéki térfél több szereplője is reagált az uniós pénzek befagyasztásának hírére.

Ha százméteres síkfutás a brüsszeli megállapodás, akkor kilencven méternél tartunk

Az Európai Tanács december 12-én hozhat döntést.

Az Európai Bizottság elfogadásra ajánlja a magyar nemzeti tervet

Percről percre: Percről percre közvetítés

Navracsics a kormányinfón: A másfél éves munkának meglett a gyümölcse - élő

Néhány órával azután, hogy az Európai Bizottság 7,5 millió euró befagyasztását javasolta három magyar kohéziós alapból, Kormányinfót tart Navracsics Tibor uniós fejlesztésekért felelős miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Percről percre közvetítésünk.

Szijjártó elmagyarázta finn és svéd kollégáinak, hogy a Fidesz-frakciónak most nincs ideje a NATO-csatlakozási kérelemmel foglalkozni

A képviselőtestület jelenleg az Európai Bizottság által kért törvényjavaslatokkal van elfoglalva.

A Bizottság úgy számol, erősebb Orbánnál, nagy csata jön a Tanácsban

Nem volt meglepetés, a sajtó által megszellőztetett kettős döntés született: Magyarország pénzeinek egy részét nem kapja meg, de egy másik részét előkészítették utalásra. Ez az árukapcsolás teszi lehetővé, hogy az Európai Bizottság javaslata jó eséllyel kiállja a tagállamok kormányainak próbáját. Ettől még izgulhatnak, milyen aduk maradtak Orbán zsebében.

Pénzbefagyasztás, feltételrendszer az uniós pénzhez: ezt javasolja Brüsszel Magyarország ügyében

Brüsszelben, az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a testület két javaslatról döntött Magyarország esetében. Három uniós biztos részletezte a Magyarországgal kapcsolatos fejleményeket, Valdis Dombrovskis alelnök, a költségvetésért felelős Johannes Hahn és az igazságügyekért felelős Didier Reynders.

Hivatalos: magyar EU-támogatások zárolását javasolja a tagállamoknak az Európai Bizottság

A magyar kormány fontos lépést tett az uniós helyreállítási alap lehívásához, de nem nyugtatta meg az Európai Bizottságot a jogállamisági intézkedéseivel. Az EU pénzügyminisztereinek többségén múlik, tényleg felfüggesztenek-e emiatt támogatásokat.

Döntött a bizottság: fagyasszák be a Magyarországnak járó pénzek egy részét!

Utolérte a magyar kormányt az EU szigora. Azt is elmondjuk, mi jöhet ezután.

Az európai kormányok soha nem látott lehetőséget kaptak Orbánék megbüntetésére

Korbáccsal fenyeget és közben kenyérrel kecsegtet az Európai Bizottság döntése. Először fordulhat elő, hogy egy tagállam pénzét befagyasztják a jogállam züllesztése miatt, de örökre nem fosztják meg semmitől sem Magyarországot. Ha jövőre szépen teljesít, akkor minden pénzt lehívhat majd.

Elbukta Ausztria a Paks II. elleni pert, de nem biztos, hogy feladja

Az EU bírósága szerint sem jogsértően hagyta jóvá a paksi bővítést az Európai Bizottság.

Példátlanul nagy feladat lesz Európának újjáépíteni Ukrajnát

Az EU-ban még a következő év túléléséhez szükséges pénzről megy a vita, pedig a szövetség aztán jóval nagyobb feladatban vállalna vezető szerepet. Ukrajna háború utáni rekonstrukcióját a második világháborús európai újjáépítés mintájára képzelik el, ám a részletek egyelőre nem világosak, ahogy az sem, hogy végül ki állja a számlát. A tét több száz milliárd euró, és sok a kockázat, de a haszon is hatalmas lehet.

Minden arról, mi várható szerda délben Brüsszelben: tényleg harangoznak a magyar EU-pénzeknek?

Egyszerre két eljárással kapcsolatban is bejelentést tesz az Európai Bizottság, amelyek Magyarországot érintik. Sorra vettük a legfontosabb kérdéseket ezekkel összefüggésben.