Hírkereső

Keresés

Zuhant a forint csütörtök délelőtt

Az esést részben a dollár erősödése indokolta.

Hiába az erősödés, így is 405 forint felett van az euró

Reggel fél hétkor 408,70 forintos szinten állt a fizetőeszköz.

Tovább erősödött a forint, 400 alá is befigyelt az euróval szemben

A reggeli kezdés után tovább erősödtünk az euróhoz képest.

400 alá ment a forint-euró árfolyam

A dollár gyengülése kihat a forintra is.

Mindenkit meglepett a Richter: ilyen jó eredményekre senki sem számított

A dollár és a rubel ritka, egyidejű erősödése jelentősen javította az árbevételt.

Jól bekávézott hétfő reggel a forint: 400 alatt is járt az euró, a dollár árfolyama

Jó másfél hónap után ismét 400 forint alatt az euró, és a dollár árfolyama is bekacsintott a 400-as szint alá.

Erősödéssel kezdte a napot a forint

Már 405 forinton jegyzik az eurót.

Villámlás és jégeső fenyegeti az egyik vármegyét, kiadták a figyelmeztetést

Esetenként szélerősödés is elképzelhető.

Jó napja van ma a forintnak

A dollárral és az euróval szemben is erősödik a magyar fizetőeszköz.

Nagyon erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben is

Egészen közel került az euró és dollár ára a 400 forintos határhoz.

Nagyot erősödött a forint szerdán, így áll az árfolyam

Az euró 7 forinttal, a dollár pedig 10 forinttal lett olcsóbb – alig pár óra alatt.

Erősödött a forint az MNB döntése után

A reggeli jegyzésekhez képest javított a magyar fizetőeszköz.

Csapdába csalni a szemetet – így lehet valóban zöld tetteket végrehajtani!

A zöld szemlélet megerősödése magával hozta a hangzatos szólamokat is. Ugyanakkor vannak olyan cégek, amelyek számos remek, valódi kezdeményezéssel teszik szebb kilátásúvá a jövőnket.

Zuhan a forint

Vége a nagy erősödésnek.

13 éves napi erősödési rekordot állított be a forint a pénteki kamatemelések után

A jegybank drasztikus lépései a devizapiacon elérték a kívánt hatást, csak győzzék fizetni az ezután jövő drága hiteleket a vállalatok.

A forint felettébb furcsa állapota

Jelen pillanatban minden a forint erősödésének irányába konstellál. Aztán mégse ez történik.

Leesett a lépcsőn reggel a forint: közel került a történelmi mélyponthoz az euró jegyzése

Jó egy százalékot esett a kora délelőtti órákban az euróval szemben a forint értéke, a dollárral szemben pedig ennél is nagyobb volt a zakó. Később jött egy kis erősödés, de nem meggyőző.

Rászámolás után felállt a forint, de így is 420 felett szédeleg az euró ára

Némi erősödést mutatott a forint hétfő délután a korábbi nagy zuhanáshoz képest, de a lendület akadozik.

És akkor a forint árfolyama szállt, a kamatemelés meg állt

13 százalékon véget ért a jegybank kamatemelési ciklusa. A jegybank friss előrejelzése szerint az inflációs csúcs év végén, jövő év elején várható, 22 százalék körül. Főként a dollár erősödése miatt a forint árfolyama történelmi szintekre gyengült. Számos önkormányzat a normál működést sem tudja fenntartani az elszállt energiaárak miatt – a kormány partnerséget ajánlott. Mindkét Északi Áramlat gázvezeték megsérült robbantásos szabotázsakcióban, de az uniós energiaminiszterek gyorsan megállapodtak az árak leszorítását célzó csomagban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Erősödéssel kezdett a forint, de visszanyomták - úgy tűnik 420 körül áll be

Erősödni kezdett péntek délelőtt a forint az euróval és a dollárral szemben is, egy eurót már 420, egy dollárt pedig 427 forint alatti összegért is adtak. A dollárral szemben mindeneképp számottevő volt a javulás - múlt időben.

A forint már piacnyitás előtt történelmi mélypontja felé zuhant

Mind az euróval, mind a dollárral szemben gyengült a magyar deviza. A fő ok vélhetően a dollár erősödése.

Beszakadt a forint: 430 fölött a dollár, 410 fölött az euró

A forint gyengülése és a dollár erősödése ismét történelmi magasságokba emelte a forint-dollár árfolyamát.

Szép napra ébredt ma a forint

Erősödött az euróval és a dollárral szemben is.

Két devizával szemben is erősödött, és 400 alatt zárta a napot a forint

Mind az euróval, mind a dollárral szemben lélektani határt lépett át.

Országzászló #1: Három lába van a NER-nek, de egyet az élet kirúg alóla

Az Orbán-rendszer stabilitásának egyik garanciája a gazdaság folyamatos erősödése volt. Most ennek vége. Magyari Péter és Ruff Bálint új műsorának első adása arról is szól, hogy mi az, aminek viszont nincs vége.

Hurrikánná erősödött egy szélvihar az Atlanti-óceánon

Kezdetben trópusi vihar volt.

Erősödött a forint kedd estéhez képest

Az euró 6 órakor 402,53 forintra gyengült a kedd esti 403,77 forintról.

Csapadékos estére lehet számítani, több helyen riasztás van érvényben

Villámlás, jégeső és szélerősödés is előfordulhat.

Beszakadt a forint a kőolajszállítás leállásának hírére

Egyhetes erősödésnek vetett véget a hír.

Régóta nem kezdte ilyen erősen a hetet a forint

Legutóbb még a nyár elején.

Kapaszkodik a forint, erősödött reggel óta

Este hat órakor 393,78 forinton jegyezték az eurót.

Újra ringbe szállt a forint

Az MNB kamatemelései talán elkezdték meghozni az eredményeket, egész jól indult a nap a befektetőknek is.

Gyengült a forint, 401 fölött jár az euró

Két hét után először mutatkozik esély a visszakapaszkodásra.

405 forint felett volt az euró reggel

Némi erősödés volt tapasztalható.

A dollár beérte az eurót, és ez Magyarországnak is rossz

Folytatódik a dollár árfolyamának erősödése, az amerikai deviza utolérte az eurót, a forint pedig mindkettővel szemben 414-ig gyengült. Az erős dollár minden más devizát használó ország számára megdrágítja a nyersanyagokat, vagyis az inflációt fűti.

Kamatamelést ígért be az MNB alelnöke, gyors erősödésbe kezdett a forint

Csütörtökön emeli a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betét kamatát – közölte az MTI-vel Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Szakad a forint: a gyengülést már nem az MNB, csakis Orbán Viktor tudná megállítani

Az európai energiaválság és a dollár erősödése a forint gyengülésének fő nemzetközi oka, ugyanakkor az sem véletlen, hogy Magyarországot pécézték ki leginkább a befektetők.

Lecsengett a járvány, visszatértek a turisták Spanyolországba

Az idei évben eddig a Kanári-szigetekre utaztak a legtöbben.

Masszívan gyengül a forint

Nem tartott sokáig az erősödés.

Kicsit erősödött a forint

Az euró 393,98 forintra gyengült reggel 7 órakor.

A DK szerint a kormány tudatosan gyengítette a forintot

A párt úgy látja, ezt mutatja a környező országok valutáinak erősödése is.

Szerda estére erősödött a forint

A hét eleji rekord gyenge pozíciótól távolodik a magyar fizetőeszköz.

403 forint is volt egy euró kedd kora este

A reggeli erősödés nem tartott ki, újabb történelmi mélypontot ért el a forint.

Ki a felelős azért, hogy 400 forintba kerül egy euró?

2020 elején még az is hír volt, hogy 340 forintot kértek a közös európai pénzért, mostanra a 400-as szintet is átlépte az árfolyam. Az elmúlt kicsit több, mint két évben nem egy gyors, látványos zuhanást és jó pár részleges, pár hétig vagy hónapig tartó visszaerősödést láttunk – most megnéztük, hogy ezek mennyire magyarázhatóak a Magyarországon kívüli okokkal, és mennyire az országokon belül kell keresni a választ a gyengülésre.

A demokraták szerint nem Bidennel kéne nekifutni a választásoknak

Tartanak a republikánusok folyamatos erősödésétől, és rendkívül borúlátóak a jövőt illetően.

Akár 32 fok is lehet ma, több megyében zivatarokra figyelmeztetnek

A zivatarok mentén átmeneti szélerősödés előfordulhat.

Erősödött a forint a különadók részleteinek bejelentése után

390 alatt jár az euróval szemben.

Erősödött a forint, újra 383 alatt egy euró

A dollárral szemben is volt némi erősödés.

Példátlan hatalma lehet Rogán Antalnak az új kormányban

Rogán Antal megerősödését hozhatja az ötödik Orbán-kormány megalakítása, ez pedig nem éppen a konszolidációt vetíti előre. Formálódó jogkörei veszélyesen koncentrálják az eszközöket, hogy az állam nyakló nélkül alkalmazhassa a gazdasági és ideológiai kontrollt, akár orosz érdekeket is követve.

Rogán Antal maga alá gyűrheti a titkosszolgálatokat, Pintér Sándor pedig meggyengülhet az ötödik Orbán-kormányban

Rogán Antal megerősödését hozhatja az ötödik Orbán-kormány megalakítása, ez pedig nem éppen a konszolidációt vetíti előre. Formálódó jogkörei veszélyesen koncentrálják az eszközöket, hogy az állam nyakló nélkül alkalmazhassa a gazdasági és ideológiai kontrollt, akár orosz érdekeket is követve.