Hírkereső

Keresés

A strandbelépők árai nem drágultak eleget

A szükséges áremelést senki nem tudta vagy akarta meglépni.

Miközben 10,7 százalékos az infláció, Tállai András nagyon büszke a 8,9 százalékos nyugdíjemelésre

A kormány előbb alultervezte az inflációt, majd a módosított változatát is, így egy évben háromszor is eldicsekedhet a nyugdíjemeléssel, most tartunk ebből a másodiknál. Igaz, egész novemberig csökken a nyugdíjak reálértéke.

Még ebben a hónapban jön a nyugdíjemelés

Két és félmillióan összesen 184 milliárd forintot kapnak.

Júliusban érkezik a pluszpénz a nyugdíjasokhoz

Mintegy 2,5 millió nyugdíjas együttesen 184 milliárd forintot kap.

Megegyezhetnek a sztrájkolók, helyreállhat a tömegközlekedés Angliában

Rendezhetik a fizetéseket és a munkakörülményeket.

Mit gondol, 46 százalékos kamat már uzsora?

Téved, ha az igenre tippelt.

Eddig tartott ki a lendület, újra 400 forintba kerül egy euró

Az MNB kamatemelése annyira volt elég, hogy két és fél napig kicsit megnyugtassa a piacot, de mostanra visszaesett a forint az emelés előtti szintre.

Több ezer tanár sztrájkolt a 3 százalékos fizetésemelés miatt Ausztráliában

A szakszervezetek szerint az alacsony fizetések és a megnövekedett munkateher miatt van tanárhiány Új-Dél-Walesben.

A budapesti repteret is elérték az európai légiközlekedési problémák

Hetente 10-15 járatot törölnek üzemelési okokból.

MNB: A kormány ezermilliárdos adóemelései jelentősen megtolják az inflációt

Két év alatt 900-1000 milliárd forintot érnek a kormány adóemelései és új adói, ezek 2022-ben 0,4, 2023-ban 1,5 százalékponttal növelik az inflációt. Az árstopok ezt bőven ellensúlyozzák – de nem tudni, a kormány mihez kezd velük ősztől, a jegybank azzal a feltételezéssel számol, hogy fokozatosan kivezetik őket. A kormány közel 2 ezer milliárdot szórt ki a választások előtt, ami a háztartások fogyasztásán keresztül a GDP-t pörgeti – és az importot, így hozzájárul az ország folyó fizetési mérlegének hatalmas hiányához.

Rendkívüli béremelés után már bruttó 1,1 millió forintot is lehet keresni az ALDI-nál

Az áruházlánc a januári után most újabb, évközi béremelésről döntött.

Péntektől akár havi bruttó 542 ezer forintot is kereshet egy Aldi-pénztáros

A rendkívüli béremeléssel az üzletvezetők bére július 1-jétől bruttó 749 500 forinttól indul, de elérheti a havi bruttó 1 157 000 forintot is.

Rendkívüli, évközi béremelés jön az Aldinál

Akár közel 20 százalékkal is többet kaphatnak a dolgozók.

Három embert gázolt el, de nem állt meg segíteni

Az elkövető gyalogosan menekült a helyszínről.

Hét év börtönt kértek Fekete Dávidra 320 milliós sikkasztás és csalás miatt

Közel 64 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek az énekessel szemben, aki nem tett érdemi vallomást.

A jegybank újra kamatot emelt

Az alapkamat szintjével megegyező 7,75 százalékos kamattal hirdette meg a jegybank az aktuális egyhetes betéti tendert. Ez 0,5 százalékpontos kamatemelés a megelőző héthez képest. Innentől a jegybank egy szinten tartja az alapkamatot és az egyhetes betét kamatát. Alapkamat-emelés havonta lesz, de az egyhetes betét kamatával a jövőben is bármikor beavatkozhatnak.

Több mint 320 milliós kárt okozott, 15 évet kaphat Fekete Dávid

Az egykori megasztáros énekes 21 bűncselekmény elkövetése miatt kerülhet hűvösre.

Vádat emeltek Fekete Dávid ellen, 15 évet is kaphat

A volt megasztáros énekes gyanúsítása lezárult, mostantól vádlottként kezelik.

Hiába az MNB nagy emelése, az Egyesült Államokból jöhet az újabb nyomás

Már a tervezettnél nagyobb kamatemelést sürget több tag a Federal Reserve-ben, és ez begyűrűzhet Magyarországra is.

Nemet mondott a Belügyminisztérium a pedagógusok követeléseire

Marad a 10 százalékos béremelési javaslat, az óraszám pedig nem csökken.

Válaszolt a Belügyminisztérium a tanárok sztrájkköveteléseire

A következő két évben 10-10 százalékos emelésre számíthatnak a tanárok, ennél többre csak akkor, ha a gazdaság jól teljesít.

Válaszolt a Belügyminisztérium a tanároknak: kevesebb óra nem lesz, nagyobb fizetésemelés csak akkor, ha jól teljesít a gazdaság

Gyakorlatilag lesöpörte az asztalról a Belügyminisztérium a tanárok kéréseit - ez az üzenete annak a levélnek, amelyet a BM a szakszervezeteknek küldött.

Nem támogatja a pedagógusok szakszervezeteinek követeléseit a Belügyminisztérium

A visszamenőleges 45 helyett a tanárok három éven át 10-10-10 százalékos béremelést kapnának.

A forint árfolyamát annyira nem hatotta meg a nagy kamatemelés

A jegybank nagyot emelt az alapkamaton, ugyanakkor annak egyhetes betéti kamattal való összezárása miatt ez effektíve csak 0,5 százalékpontos emelést jelent. A jegybank közben rontott az inflációs és gazdasági előrejelzésén. Miközben az állami költségvetéssel és a kormány költségvetési politikájával kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság.

A jegybank szerint őszig tovább gyorsul az infláció, és utána is 10 százalék fölött marad

Éves átlagban akár 12,6 százalék lehet idén az infláció, és csak lassan mérséklődik, 2023 végére csökkenhet 4 százalékra. A jegybank legalább őszig folytatja a kamatemeléseket. Az irányadó ráta elsősorban ismét az alapkamat lesz, ami jelenleg 7,75 százalék.

A szabad felhasználású diákhitel kamata megnőtt ugyan, de így is vonzó maradt

A meghatározó diákhiteltípusok továbbra is kamatmentesek, ráadásul a 4,99 százalékra igazított kamat még mindig kedvező a piachoz képest.

A jegybank meghúzta a váratlant

Megemelték az alapkamatot, a fő ellenfél az infláció.

A jegybank a vártnál sokkal nagyobb kamatemelést hajtott végre

Nem 50 vagy 100, de 185 bázisponttal emelte a Monetáris Tanács az alapkamatot, 7,75 százalékra. A forint kilőtt a döntés után.

7,75 százalék: óriásit, majdnem 2 százalékpontot emelt az alapkamaton az MNB

Eddig 5,9 százalék volt az alapkamat. A forint azonnal erősödni kezdett.

Börtönkórházban zsarolt egy elítélt

Egy szitkozódó üzenettel kezdődött minden.

Karácsony Gergely: Nem lesz jegy- és bérletáremelés

Pedig indok jócskán lenne rá.

Álprofilok mögé rejtőzött egy férfi, így szerzett intim fotókat kislányoktól

A férfi 10 és 13 év közötti lányokat zsarolt meg.

Orbán üdvözölte Toroczkait, majd oltásellenesnek nevezte a Mi Hazánkot

A miniszterelnök szerint ő kivárta a sorát a fizetésemeléséhez, megszorítások pedig nem lesznek. A DK-t az időközi választás eredményével intette szerénységre, a Momentumot meg azzal, hogy ők Gyurcsány ifjúsági tagozata. A Mi Hazánk megszavazza majd a főispános javaslatot. Orbánt kérdezik a képviselők az azonnali kérdések órájában a parlamentben.

A magyar munkavállalók közel hatvan százaléka kapott fizetésemelést

Sokan mégis elégedetlenek.

Egy felmérés szerint 10-ből 6 magyar kapott idén fizetésemelést

A megkérdezettek közel fele viszont nagyon váltana.

Több mint a duplájára emelik a szabad felhasználású diákhitel kamatát

Nem verték nagydobra, hogy július 1-jétől két és félszeresére drágul a kamat.

Csendben több mint a duplájára emelik az egyik diákhitel kamatát

Július elsején lép életbe a két és félszeres drágulás, de ezt nem igazán verték nagydobra.

Újabb vizsgálatot indítanak a Mastercard és a Visa kártyadíjai miatt

Indokolatlan lehetett a díjemelés.

Már bruttó 500 ezer forint felett van az átlagkereset, de van egy csavar a történetben

A dolgozók fele az átlagnál nettó 82 ezer forinttal kevesebbet kap.

Híd a munka világába: kell még idő a vádemeléshez

A maratoni nyomozás határideje június 10-én lejárt, de újra meghosszabbították.

Karácsony: Nincs az áremelés, ami megoldaná a budapesti közösségi közlekedés finanszírozási problémáit

Nem emelnek a vonaljegyek és a bérletek árán.

A napszámosok után fizetett adó megduplázása csak újabb áremelésre adhat okot

Egy olyan időszakban történik az adóemelés, amikor eleve rekord magas az infláció és jelentős a munkaerőhiány.

Jelentősen drágulhat ősztől a bliccelés a BKK járatain

A helyszíni pótdíj összege 8 ezerről 12 ezer forintra nő.

DK: Elmaradt 3500 dolgozó fizetésemelése a különadó miatt

A Demokratikus Koalíció az extraprofitadó bevezetését bírálja.

1,4 millió forintos fizetésemelést kaphat az NVI-elnök

Két éve pedig 900 ezer forinttal növelték a fizetését.

Tartósan megduplázódik a cégautóadó

50 kW-s teljesítményig a jelenlegi havi 7 700-16 500 forint helyett júliustól 14 000-30 500 forintra nő az adóteher, ami a 120 kW feletti autóknál 41 000-81 000 forintra emelkedik a környezetvédelmi b

Kálmán Olga szerint a Fidesz feketelevest önt a magyarok nyakába

A DK frakciószóvivője újabb adóemeléseket és megszorításokat vizionál.

61 kapszulában majdnem egy kiló heroint csempészett Budapestre a testében egy férfi

A reptéri orvosi vizsgálatnál találták meg a testüregében a heroinkapszulákat, most vádat emeltek ellene.

Nagyvonalú fizetésemelést kaptak a Paks II. vezetői

Az igazgatósági elnök és a felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíját a jelenleg 10 százalék körüli inflációt bőven meghaladó mértékben emelte meg az állami tulajdonos.

Káosz Spanyolországban, júliusban sztrájkol az EasyJet személyzete

Fizetésemelést szeretnének.