Hírkereső

Keresés

Hatról kilenc hónapra emelték a Pfizer lejárati idejét

Így több ideig lehet tárolni és beadni is a készítményt.

Figyelmeztet az OGYÉI, változott a Pfizer-vakcina lejárati ideje

Az EMA döntése minden európai országban érvényes rendelkezés.

Kövér Lászlóról beszél az ellenzék napirend előtt, de őt nem kérdezhetik

A titkosszolgálati vezetőknek tartott beszéde miatt kritizálja a házelnököt Tordai Bence. Kövér helyett Dömötör Csaba válaszolt, aki szerint félremagyarázta az ellenzék a házelnök beszédét, és a Városháza eladásáról beszélt. Percről percre közvetítjük a parlament hétfői ülését.

Csaknem félmilliós adóvisszatérítésre számíthat, aki minimálbért keres

Egy felmérésből az is kiderül, mire költik majd a visszakapott pénzt.

Benzema rekorder, Vinícius hős lett a Sevilla ellen

A Real ezúttal is a hajrában húzott be egy rangadót.

Potyautasként utazott Guatemalából Miamiba egy 26 éves férfi

Leszállás után azonnal elfogták.

A gyermekek között is terjed a vírus, fontos az oltásuk

December 20-tól az 5 és 11 év közöttiek is megkaphatják a vakcinát idehaza.

Öttusa: Búcsú a lovaglástól, a támogatói még szót sem kaptak

Az öttusa perifériáján lévő nemzetek támogatói szavazataival alighanem száműzik a lovaglást az öttusából. A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) monacói közgyűlésén Egyiptom, Guatemala és Burundi is érvelhetett a lovaglás ellen, ám sportágban sikeres nemzetek többsége – akik lovaglás megtartása mellett érveltek volna – nem szólalhattak fel. Az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál szerint botrányos körülmények között szavazták meg a lovaglás eltávolítását.

Üvegfal mögött ülve nevezte ki az új kormányfőt a koronavírusos cseh elnök

Rendes körülmények között egy választás győztesének miniszterelnöki kinevezése csak formalitás, de most a cseheknél nagyon nehezen sikerült eljutni eddig.

Évszázadokig nőgyűlölők voltak az orvosok?

A női egészséget az orvoslás történetének nagy részében a nőgyűlölet és a nő természetéről szóló mítoszok tükrében szemlélték.

Steve Simon: Egyértelműen befolyásolták Peng Suaj emailjét

A profi női teniszezőket összefogó WTA vezetője változatlanul aggódik a Grand Slam-győztes kínai teniszezőnőért, aki szexuális zaklatással vádolta meg hazája ex miniszterelnök-helyettesét.

Most már Fiala Csehország miniszterelnöke

Rendhagyó módon tette le a hivatali esküt.

Átlátszó fal mögül nevezte ki a kormányfőt a koronavírusos cseh államfő

Milos Zeman hétfőtől kezdve december 13-ig külön-külön találkozni akar a miniszterjelöltekkel.

Fallal elválasztva nevezte ki a cseh elnök az új miniszterelnököt, mert koronavírusos lett

Ilyen se volt még.

Spórolhatnak nálunk a szlovák autósok, de nincs benzinturizmus, a kamionok teletankja viszont fáj a kutaknak

A szlovák határszélről megérné átjárni tankolni Magyarországra, 75 forint is megspórolható literenként, amióta a forint tovább gyengült, idehaza pedig 480 forintban maximálták az üzemanyag árát. Benzinturizmusról azonban nem beszélhetünk. A tranzitforgalomban részt vevő külföldi fuvarozók itteni tankolásával viszont a töltőállomások nem járnak jól.

Kiengedték a kórházból a cseh államfőt, hamarosan kinevezi az új miniszterelnököt

Miloš Zemannak csütörtökön produkált pozitív tesztet.

Két hónapja alapították korrupcióellenes pártjukat, felrázták a patthelyzetbe szorult Bulgáriát

A korábbi ügyvivő kormányba kinevezett két miniszter pártjának se stábja, se pénze nem volt, de a kormányzati tettek és elképzelések jobb marketingnek bizonyultak, mint bármely plakátkampány. Két oligarcha közül az egyik saját pártot hozott létre, de lemaradt, egy másik viszont a török párt képviselőjeként visszakerül a parlamentbe.

Zavargások törtek ki az Antillákon a kötelező oltás miatt

A tüntetők már az üzemanyag-áremelés és az infláció ellen is tiltakoznak.

Portugália vagy Olaszország biztosan lemarad a labdarúgó-vb-ről

Az európai pótselejtezők elődöntőit március 24-én, míg a részvételről döntő finálét öt nappal később rendezik.

Olaszország vagy Portugália biztosan lemarad a 2022-es labdarúgó-világbajnokságról

A legutóbbi két Európa-bajnokság győztese közül az egyik biztosan lemarad a katari vb-ről.

Kérdései vannak a gyerekek koronavírus-oltásával kapcsolatban? Most megválaszoljuk

Az EMA engedélye már megvan, december 20-án érkezhet az első, 5-11 éves gyermekeknek szánt Pfizer-szállítmány Magyarországra. De miért kell ilyen sokáig várni, hogy be lehessen oltani koronavírus ellen a kicsiket? Miért kell nekik egyáltalán vakcina, ha úgyis enyhe tünetekkel vészelik át a betegséget? Kinek nem lehet beadni? Nemzetközi adatok és hazai szakértők segítségével igyekeztünk minden szülői kérdésre választ adni.

Kilenc értékes állami ingatlant adott el a Nemzeti Vagyonkezelő 15 milliárd forintért

Miközben zakatol a Városháza-elnemadási ügy, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. áruba bocsátott egy állami ingatlancsomagot, amibe például az Andrássy út 73–-75. alatti MÁV-székház, a siófoki Erzsébet Szálloda és a budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utca 1. szám alatti patinás épület is beletartozott. A nyertes ingatlanalapot kezelő cég Jellinek Dániel ingatlanbefektetőhöz köthető.

Orbán arra kéri a szülőket, hogy ha tehetik, oltassák be az 5–11 éves gyerekeket

Még karácsony előtt jön az első, 130 ezer darabos vakcinaszállítmány. A rezsiharc örök, Európa határain egyre nagyobb a nyomás, de mit akarnak a németek? Pontról pontra, röviden összefoglaltuk Orbán Viktor szokásos pénteki rádiónyilatkozatát azoknak, akik lemaradtak róla.

Újra kórházba került a cseh államfő, elkapta a koronavírust

Milos Zeman csupán néhány órával korábban hagyhatta el a kórházat.

Délelőtt kijött a kórházból Milos Zeman, este visszavitték

Pozitív lett a koronavírus tesztje.

Igazi NER-karrier: a cég, amelyiknek minden összejön, de leginkább az állami milliárdok

Hogy jön össze a termálfűtés a génmegőrzéssel, a szikegyártással, kármentesítéssel, a szürkemarhával és a borászattal? Az EU-Fire Kft. mindre vállalkozott, csak közben abból a projektből, amelyikre 40 millió eurós uniós támogatást kapott tíz évvel ezelőtt, és amiből 7,3 milliárd forintot le is hívtak, semmi nem lett, és az már biztos, hogy Battonyán nem is lesz.

Megvan az uniós jóváhagyás, kezdődhet az 5-11 évesek oltása. De mikor?

Az Európai Gyógyszerügynökség zöld utat adott a Pfizer–BioNTech-vakcinának. A kormány már korábban jelezte, hogy ha ez megvan, itthon is indulhat a gyerekek oltása. Ennek a korosztálynak külön vakcina kell, az első adagok reálisan december végén érkezhetnek.

Jóváhagyta a Pfizer vakcina alkalmazását az 5-11 éves korosztályban az EMA

De nekik kisebb dózist kell beadni az oltóanyagból.

EMA: Lehet oltani az 5–11 éves gyerekeket koronavírus ellen az Európai Unióban

Az EMA a Pfizer–BioNTech-vakcinát ajánlja a korosztálynak, de kisebb dózist kapnak, mint a felnőttek. A végső döntést az Európai Bizottság hozza.

Visszatér államfői teendőihez Milos Zeman

A cseh államfő elhagyta a prágai kórházat.

Míg a világgazdaság energiaválsággal küszködik, a norvég olajipar aranykorát éli

90 üzemanyag-kitermelő létesítményük van, de lesz abból 130 is.

Márki-Zay lehet a magyar Biden, vagy Biden az amerikai Márki-Zay?

Egyelőre nem tudni, ki tanul kitől, de az amerikai elnök és a baloldal miniszterelnök-jelöltje nagyon hasonlóan gondolkodik, ha a magas üzemanyagárakról van szó.

Még egy amerikai támaszpontot is meglopott egy román bűnszövetkezet, most elkapták őket

A Fekete-tenger partvidékén lévő katonai támaszpontról éveken keresztül lopták az üzemanyagot.

Karim Benzemát elítélte a bíróság a zsarolási ügyben

A Real Madrid támadója egy év felfüggesztett börtönt és 75 ezer eurós pénzbüntetést kapott.

Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Karim Benzemát a szexvideós zsarolási ügyben

A Real Madrid csatárát 75 ezer eurós pénzbírság megfizetésére is kötelezték.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Real Madrid sztárja

Ítélet született a szexvideós zsarolási ügyben.

Parlament előtt a 2022-es adócsomag

A munkát terhelő közterhek mérsélkődnek, de a főként ellenzéki vezetésű nagyvárosok önkormányzataiba megint belemar a kormány.

Halle Berry újraforgatná a világ legförtelmesebb filmjét

Meredek ötlettel állt elő az Oscar-díjas színésznő.

Ez nem álhír, hanem a valóság: így fertőzi meg a sejteket a koronavírus

Röst Gergely szegedi matematikus csapatával modellezte a koronavírus terjedését a szervezetünkben.

Benzema kilépett C. Ronaldo árnyékából, de nyerhet-e Aranylabdát?

A madridi remeklés újbóli válogatott meghívót ért.

Beindult a benzinturizmus Magyarországon

Több ezer forintot is spórolhatnak a szlovák és osztrák autósok, ha itt tankolnak.

Megvannak a jelöltek, erről a listáról kerül majd ki az Év játékosa

Tizenegy játékos Messitől Ronaldóig.

Tévében, óriásplakátokon és újságokban folytatódik a Szivárványcsaládokért Alapítvány #ugyanaz kampánya

A Comedy Central, a Paramount Network és az MTV műsorán annak ellenére lesznek láthatóak a társadalmi célú hirdetések, hogy korábban emiatt az RTL Klub ellen már eljárást indított az NMHH.

230 millió forintos Adele-interjút bukott az ausztrál tévés, mert nem hallgatta meg az új lemezét

Olvasatlan email ilyen sokba nem került még soha.

A fővárosban ne mismásolhassanak az üzemanyagárakkal

Ezt szeretné elérni a fővárosi kormányhivatal.

Űrszemétből hoznának létre üzemanyagot

Egy nemzetközi összefogásban négy cég próbál megoldást találni az űrszemét problémájára.

Az ausztrál tévé egy vagyont fizetett az interjú lehetőségéért, de mivel a riporter nem hallgatta meg Adele új lemezét, nem mehetett adásba a beszélgetés

Matt Doran azt állítja, hogy az Adele új albumát tartalmazó email volt élete legfontosabb olyan levele, amit nem olvasott el.

Belendülhet az üzemanyag-turizmus a 480 forintban maximalizált ár miatt

Sok országban ennél többet kell fizetni a termékekért.

Benzinturizmus: A befagyasztott üzemanyagárak miatt egyre többen járnak át tankolni a szomszédos országokból

A szlovákok egy teli tankon akár 3500 forintot spórolnak, az osztrák sofőrök is 1000-2000 forinttal olcsóbban tankolnak Magyarországon.

Simán nyert a Real és átvette a vezetést a bajnokságban

Benzema ezúttal nem lőtt gólt, de így is magabiztos sikert arattak a madridiak.